Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-24 / 223. szám
1 f * vmc ?s<— TOLNA MEGYEI I ■J íztí Ti :n\v 'SttMEDStt NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPfA KEDD 197« szept. 24. XXIV. évt. 223. szóm. ARA: Ű.90 FI lüformaciáéhség Vasárnaponként érdemes megfigyelni, hogy Szekszárd központjában olykor sort állnak az újságpavilon előtt, nem ritkán tizenegy óra körül már nincs Népújság, Népszava, Magyar Nemzet. Az is tény például, hogy néhány hetilap kifejezetten hiánycikk, minden igényt ném tudnak kielégíteni, s a posta nem fogad el új előfizetőt. Néhány éve sokan a tévét, és a rádiót erős konkurenciának hitték, előre megjósolták, az újságok iránt az érdeklődés csökkenni fog. Ennek pontosan az ellenkezője történt, jóval több ember olvas újságot, mint 10— 15 esztendővel ezelőtt, Tolna megyében például minden második felnőtt kezébe eljut a Népújság, a Népszabadság. A politikai érettség és politikánk iránt a fokozottabb érdeklődés egyik megnyilvánulásának tekinthetjük azt a körülményt, hogy az újságolvasók tábora széleseik, bővül. Más részről: a mai kor emberének egyik jellemzője az információéhség. Foglalkozástól, beosztástól függetlenül a ma embere mindent tudni akar, ami a megyében, az országban és a világon történik. Napjainkban tehát az újság napi szükséglet, szinte ugyanúgy. mint a testi táplálék. Ott tartunk, hogy újságot járatni annyit jelent: a család ad magára. Faddon, Iregszemcsén, Kis- dorogon, Tengelicen és még számos községben szinte nincs egyetlen olyan ház sem, ahová ne járna valamilyen napilap, hetilap. A kézbesítők reggelenként húszhuszonöt kilónyi „súllyal" indulnak megtenni a járatot, de az sem ritkság, hogy a hetilapok megjelenésekor fél- mázsányi súlyt cipelnek, s mintegy politikai megbízatásnak tekintik munkájukat. Az olvasók és a szerkesztőségek között szoros, mondhatnánk baráti a kapcsolat. A Tolna megyei Népújsággal is rengetegen osztják meg örömeiket, gondjaikat. Nem titok, hogy az ön kérdez rovatunkat -már egy esztendővel ezelőtt meg akartuk szüntetni, mégsem tehettük, mert a bizalom jegyében, változatlanul érkeznek az olvasók kérdései. Nyilvánvaló, hogy a felfokozott információéhséget olyképpen is ki kell elégíteni, hogy az újság ajánlja magát, bekopogtat azokhoz, akik még nem ismerik. Ezekben a hetekben ismét elindulnak a pártszervezetek irányításával a Tolna megyei Népújság barátai, hogy bővítsék, szélesítsék olvasóink, előfizetőink táborát. A bizalom jegyében keresünk új olvasókat, előfizetőket, valamint az igényesség jogán, s azzal a biztos tudattal,* hogy a Tolna megyében élő embert mind jobban érdekli, mi történik szűkebb hazájában. Erről nyújt napról napra átfogó képet a Tolna megyei Népújság. Finn Szociáldemokrata Párt küldöttségének látogatása az MSZMP KB székházéban A Finn Szociáldemokrata Párt küldöttsége — Kalevi Sorsa főtitkár, Sulo Fenttilä, a politikai bizottság tagja és Rauno Viemerö, a párt külügyi osztályának vezetője — hétfőn látogatást tett az MSZMP Központi Bizottságának székházában. Kalevi Sorsát fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. A küldöttséggel megbeszélést folytatott Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. A megbeszélésen részt vett dr. Berecz János, a külügyi osztály vezetője és Horn Gyula, osztályvezető-helyettes. Az őszinte, baráti Jégkörben lezajlott tárgyalásokon a két párt képviselői kölcsönösen tájékoztatták egymást pártjaik helyzetéről. Véleménycserét folytattak az időszerű nemzetközi kérdésekről. Hangsúlyozták az európai népek és országok biztonságáért és együttműködéséért küzdő társadalmi erők és mozgalmak, így a munkáspártok aktivitásának és összefogásának fontosságát. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a munkásosztály különböző pártjai közötti párbeszédeknek és a dolgozó tömegek politikai és gazdasági érdekeit szolgáló közös akcióknak. Támogatják az európai szakszervezeteknek az együttműködés fejlesztésére, az egység létrehozására és megszilárdítására irányuló törekvéseit, amelyek nézetük szerint hozzájárulnak a szakszervezetek össz-európai értekezletének megrendezéséhez is. A két párt képviselői szolidaritásukról és további aktív támogatásukról biztosították a fasiszta junta ellen küzdő chilei hazafiakat. Kifejezték reményüket, hogy a fasiszta rendszerek bukása után Portugália és Görögország továbbhalad a demokratikus átalakulás útján. A megbeszélés során áttekintették a két párt kapcsolatait. Egyetértettek abban, hogy a kontaktusok mindkét fél számára hasznosak, hozzájárulnak a két nép barátságának erősítéséhez, a -munkáspártok nemzetközi együttműködésének fejlesztéséhez. Szükségesnek tartják a rendszeres felső szintű megbeszéléseket és megállapodtak az együttműködés további fejlesztésében. Elutazott Kalevi Sorsa Kalevi Sorsa, a Finn Köztársaság miniszterelnöke hétfőn a délutáni órákban gépkocsival elutazott hazánkból Bécsbe. Búcsúztatására ' megjelent Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és felesége; valamint Biszku Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. — /............ —- ■ EXSZ-közgyűlés Megkezdődött az általános yila Hétfőn megkezdődött az ENSZ-közgyűlés 29. ülésszakának általános politikai vitája. A tervek szerint október 10- ig 138 tagállam képviselője fejti ki kormányának álláspontját a legfontosabb nemzetközi kérdésekről, a béke és a biztonság megszilárdításához szükséges intézkedésekről. Az ülésszak napirendjén szereplő 110 kérdést ezután a hét főbizottságban vitatják meg részletesen. Az általános politikai vitái a hagyományoknak megfelelően a brazil külügyminiszter felszólalása nyitotta meg. A hétfő délelőtti ülés szónokainak listájára az Egyesült Államok, Franciaország és Peru, a délutániére (közép- európai idő szerint az éjszakai órák) az NSZK, Portugália, Görögország, Uj-Zéland, Salvador és Finnország külügyminisztere iratkozott fel. ---------------------------------------------B arátságunk egyre erősebb lesz Megnyílt a magyar—csehszlovák barátsági hét Kiállítás, filmbemutató, ünnepi nagygyűlés Szekszárdim Lapunk vasárnapi számában hírt adtunk arról, hogy a szlovák nemzeti felkelés 30. évfordulója alkalmából északi szomszédaink szűkebb hazánkban mutatják be életüket, gazdasági, politikai és kulturális eredményeiket a szeptember 23-tól 27-ig tartó magyar— csehszlovák barátsági héten. A barátsági hét tegnap Szekszárdon kezdődött el. Az esemény csehszlovák résztvevői dr. Vaclav Moravec, Budapesten akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövet vezetésével hétfőn a kora délelőtti órákban érkeztek a megyeszékhelyre. Itt, az MSZMP megyei bizottságának székházában fogadta őket Somi Benjámin, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke és Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, köszöntve a delegáció vezetőjét, dr. Vaclav Moravec nagykövetet és feleségét, Oldrich Tesarikot, a Csehszlovák Kultúra igazgatóját, Jirzsi Smolnikot, a Csehszlovák Kultúra igazgató- helyettesét, Vantisek Fialát, a nagykövetség kereskedelmi tanácsosát, valamint Antonin Suchant, a CSEDOK igazgatóját. Vendégeinket — akik közül dr. Vaclav Moravec nagykövet két napot tölt megyénkben, párt- és állami vezetőink kíséretében ellátogatva a Szekszárdi Állami Gazdaságba, a Decsi Háziipari Szövetkezetbe, továbbá a Borsodi Vegyipari Kombinát szekszárdi gyáregységébe és a lengyel mezőgazda- sági szakközépiskolába — Somi Benjámin tájékoztatta Tolna megye gazdasági, politikai és kulturális életének helyzetéről. A tájékoztatót követő városnézés után délután kettőkor nyílt meg a Babits Mihály Művelődési Központ márványtermében az a dokumentumkiállítás, mely anyagával a szlovák nemzeti felkelés 30. évfordulójának tiszteleg. A kiállítást K. Balog János, a megye; levéltár igazgatója, a HNF megyei bizottságának alelnöke nyitotta ' meg, méltatva azt a hősi harcot, amelyet a csehszlovák nép a CSKP vezetésével vívott függetlenségéért, szabadságáért. Egy órával később került sor a csehszlovák filmhét ünnepi megnyitójára a szekszárdi Nagyvilág művészmoziban, ahol dr. Kolonfbusz Lászlóné, a HNF megyei bizottsága elnökének nyitó szavai után Oldrich Tesarik, a Csehszlovák Kultúra igazgatója mondott rövid ünnepi beszédet, majd a résztvevők megtekintették a Katarina vétke című filmalkotást. Mint azt jelentettük, megyénk 31 filmszínházában a barátsági hét időtartama alatt 46 csehszlovák filmet tűznek műsorukra a mozik. Este hat órai kezdettel ünnepi est nyitotta meg hivatalosan a magyar—csehszlovák barátsági hetet. A megyei művelődési központ színháztermében nagygyűlésen vettek részt Szekszárd város lakosságának képviselői. A nagygyűlés elnökségében K. Papp József, az MSZMP megyei bizottságának első titkára mellett foglalt helyet dr. Vaclav Moravec rendkívüli és meghatalmazott nagykövet és a csehszlovák delegáció tagjai, valamint megyénk, városunk párt- és állami életének vezetői. A magyar és a csehszlovák himnusz elhangzása után Csajbók Kálmán, a HNF megyei bizottságának titkára köszöntötte a megjelenteket, majd Szabópál Antal, a Tolna megyei Tanács elnöke mondott ünnepi beszédet. Ennek bevé- zetőjében emlékeztetett arra, hogy a Duna menti népek érdekazonossága milyen tekintélyes történelmi múltra tekinthet vissza, ‘ hogy a függetlenség, szabadság egykori reakciós uralkodó osztályaink nacionalista uszítása ellenére közös ügyünk volt minden korban és népeink első nagy találkozója az „eszmei barikádokon” az első világháború közepén következett be. Folytatódva azzal, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmét követően létrejött Magyar Tanácsköztársaság is lendületet adott a Szlovák Tanácsköztársaság megalakításának. 1945. a felszabadulás söpörte el végleg azokat a gátakat, amelyek zavarták és évszázadokon át zavarták népeink barátságát, együttműködését — 'mondotta a későbbiek során Szabópál Antal, majd így folytatta: ekkor láthattunk hozzá „rendezni végre közös dolgainkat”. A nagygyűlés szónoka ezután a magyar párt- és kormányküldöttség ez évi áprilisi Csehszjovákiában tett látogatására emlékeztetve idézte Kádár János elvtársnak, a magyar párt- és kormányküldöttség vezetőjének a csehszlovák— (Folytatás a 2. oldalon) ,