Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-12 / 213. szám
AZ EGYÉNEK MEGVÁLTOZOTT HELYZETE Századunkban alapvető változás történt az egyén és társadalmi környezetének viszonyában. Korábban még nemzedékek élhettek azonos, vagy nagyon hasonló körülmények között. Ugyanaz a mesterségbeli tudás szállt apáról fiúra. A jövő nem követelt különösebb változást, mintegy természetszerűleg következett a múltból. A hagyományok és szokások, az erkölcsi-magatartásbeli elvárások nemzedékeken keresztül változatlannak és megdönthetetlennek tűntek. Az utolsó száz év azonban az életvitelnek ezt a folyamatosságát — és éppen ezért természetességét — alaposan megváltoztatta. Ma nemcsak hogy a fiú nem folytatja változatlanul apja mesterségét, de még az idősebb generáció tagjainak is egyre gyakrabban kell átképezniük magukat. A feleslegessé váló szakmákkal és munkamódokkal szemben csak így tarthatják meg egyszer már kivívott helyüket a társadalmi munkamegosztás Változó rendszerében. Az iskola előtt pedig már eleve az a feladat áll, hogy messzemenően számoljon ezekkel a változásokkal. A VÁLTOZÁSOK GYORSULÓ ÉS ÁTFOGÓ l JELLEGE Egy híres közgazdász írja*. ;,A mai világ éppoly mértékben különbözik attól a világtól, amelyben születtem, mint amaz különbözött a Július Caesarétól.” E szubjektív benyomás valószínű túlzásait komoly tényezők látszanak alátámasztani. Ha az emberi történelem utolsó 50 ezer évét 800 egyéni élettartamra osztjuk — egy élettartamot 62 évnek véve — 650-nek az élete még a barlangkorszakra esik. Csak az utolsó 70 esetében vált lehetségessé az írásbeli kapcsolat- teremtés, míg az utolsó hatban juthatott szélesebb tömegek számára is hozzáférhetővé a nyomtatott szó. Alig kétszázötven éve tudjuk mérni tetszőleges pontossággal az időt, s csak az utolsó két élettartam alatt vált lehetségessé az elektromos motor általános használata. S végül: manapság használt anyagi javaink túlnyomó többségét a jelen időszakban, a 800. élettartam időszakában fejlesztettük ki. Eszköztárunk és tudásunk gyorsuló gyarapodása nem hagyta változatlanul a társadalom tevékenységi keretét és szerkezetét sem. A mezőgazdaság, arejely korábban még a civilizáció bázisa volt, fokozatosan elveszti vezető szerepét az egyes nemzetgazdaságokban. Ma már tucatra tehető azoknak az országoknak a száma, ahol a mezőgazdaság a gazdaságilag aktív népességnek kevesebb mint 15 százalékát foglalkoztatja. Az Egyesült Államokban ez az arány alig haladja meg az 5 százalékot. (Mi jelenleg 24 százalék körül tartunk.) Mi több: míg korábban ez a csökkenés az ipari foglalkoztatottság növekedését eredményezte, ma a legfejlettebb országokban már új tendencia érvényesül. Az ipari foglalkoztatottságot is messze meghaladó mértékben nő a szolgáltatások területén foglalkoztatottak száma. (Arányuk az Egyesült Államokban már meghaladja a 60 százalékot.) Ez a növekedés mindenekelőtt annak köszönhető, hogy egyre nagyobb arányokat ölt a tudományos kutatásban, az oktatásban és az egészségűi# területén dolgozók száma. Korunk és a tudományos-technikai fejlődés A GYORSULÓ FEJLŐDÉS TUDOMÁNYOS- TECHNIKAI FORRÁSAI Marx már a múlt században világosan látta, hogy a gépi nagyipar kialakulásával új folyamat veszi kezdetét, a tudomány közvetlen termelőerővé válásának folyamata. Korábban a termelés technikai fejlődése és az elméleti-tudományos munka csak véletlenszerűen kapcsolódott egymáshoz. Napjainkra azonban szoros, intézményes-szervezeti viszony alakult ki a kettő között. Egyrészt a tudományos kutatás párosul a technikai hasznosítással és a gazdasági kihasználtsággal, másrészt viszont maguk a technikai-technológiai tapasztalatok is vissza- áramlanak és feldolgozást nyernek a tudományos kutatás területén. A határozott célkitűzésekkel, s egyre nagyobb és koncentráltabb intézetekben folytatott kutatói munka tehát tudatosan vállalja magára a technika és technológia fejlesztésének feladatát. Ennek következménye, hogy ma már egészen leszűkült az az időrés, amely egy-egy elméleti felfedezés és ennek technikai hasznosítása között található. Tudósok, szakemberek és kutatók milliói működtetik ma azt a tudományos gépezetet, amely a tudományos-technikai fejlődés belső logikájából eredően minden elért szintet csupán átmenetinek tekint egy még magasabb szint felé. E gépezet bővülésével, a termelés tudományos alapokra helyezésével egyre nagyobb mértékben van szükség képzett, a termelési folyamatokat áttekinteni és ellenőrizni képes munkaerőre. Ugyanakkor az is világossá válik, hogy a folyamat dinamikája, a fejlődés lehetséges üteme nagymértékben függ a munkaerő kezdeményezőkedvétől és aktivitásától. Az ember ezzel az iparosítási korszak további tendenciájával szemben a termelés döntő fontosságú elemévé válik. Azonban az elmondottakból világos, hogy a termelési tényezők közül döntővé váló emberi munkaerő korántsem azonos a korábbi korszakok munkaerejével. Szakképzettségében nagy teret foglalnak el a tudományos elemek. ÉRTÉKEK ÉS CÉLOK A tudomány és a technika eszköz az ember kezében, hogy jövőjét, messze a múltat meghaladó színvonalon formálja és alakítsa. Korántsem az a rossz szellem tehát, amely -— kijutván a palackból — uralja a világot. Ugyanakkor Hirosima és Nagaszaki példája figyelmeztet, hogy a tudomány vívmányait nem csupán az emberiség javára lehet felhasználni. Ez azonban nem a technika ellen szól, inkább arra figyelmeztet, hogy az említett gépezet életre hívása és működtetése elsőként a tőkés árutermelés belső következményei alapján történt meg, s részben még ma is ennek a rendszernek a szolgálatában áll. Ezért azután a tudomány és a technika nagyon is racionális és értelmes világát állandóan körüllengi egyfajta képtelenség, valamiféle irracionalitás. Persze, ott, ahol az emberiség legnagyobb vívmányai szembekerülnek az alapvető emberi értékekkel, a széles tömegek érdekeivel — ez a hangulat szükségszerűen fellép. De éppen ez az ellentmondás cáfolja azt a polgári nézetet, hogy a tudományos-technikai forradalom idejétmúlttá teszi a marxizmus és a szocializmus kérdését. Valójában ezek az eszmék a nagy horderejű változások révén új, korszerű tartalommal telítődnek. Azt a világot jelentik, amelyben az emberiség vívmányai ténylegesen a társadalom egyéneinek a szolgálatában állnak, amelyben megtörténik ezeknek az „emberi lényegi erőknek” (Marx) az értelmes és teljes emberi élet követelménye szerinti működtetése. Ekkor mindenki számára megmutatkozik majd, hogy a technika és a tudomány „rettenete” egy olyan világ és társadalmi rend rettenete volt, amelyből éppen ezek az egyetemes emberi célkitűzések hiányoztak. ^ H. I. B6R0MRSEXP0 ’74 Nem keli szakembernek lenni ohhoz, hogy tudjuk: a magyar mezőgazdaság eddigi sikereiben, elmúlt évtizedes fölívelésében és évről évre tapasztalható dinamizmusában éppúgy meghatározó szerephez jutott a gép, miként a néhány területen tapasztalható pangásban is közrejátszott a gépesítettség elmaradása. Ha ezt a terméshozamokban és más adatokban is dokumentálható gondolatot előrevehetjük, úgy ahhoz sem kell magyarázat: az értő kezek és emberfők legfontosabb segítője a következő esn tendőkben sem lehet más, mint o növénytermesztés, az állat- tenyésztés fokozódó gépesítése. Hol is lehetne másutt akkora választékra lelni mezőgazdasági gépekből, mint a szombaton megnyíló AGROMASEXPO ’74 elnevezésű kiállításon? Ez a kissé hosszú elnevezésű esemény — Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeripari, Gép- és Műszerkiállítás és Vásár — 21 ország 145 cégének termékeit mutatja föl az idén, s e cégek között 63 a külföldi. A három agrárgépesítési óriás — a Szovjetunió, az Egyesült Államok, az NSZK — éppúgy jelen lesz a vásáron, miként a kicsiny Liechtenstein, a távoli Japán, s néhány környező ország: Csehszlovákia, Ausztria, Jugoszlávia mezőgazdasági gépipara. Ismeretes, hogy egy-két éve gyarapodó lendülettel bontogatják szárnyaikat a különféle iparszerű termelési rendszerek. A legifjabb közülük, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet által összefogott KITE (Kukorica és Iparszerű növények Termesztési Együttműködés) például működésének első esztendejében 60 mázsa fölötti átlagos kukoricahozamot becsül az őszre, s jövőre újabb 45—50 ezer hektáron termesztenek kukoricát a taggazdaságai, nem szólván a cukorrépáról, szójáról, napraforgóról, s egyéb olyan növényekről, amelyeket szintén bevonnak a rendszer szigorú követelményeibe. Somogytól Hajdú-Biharig további száz- egynéhány szövetkezet jelentkezett fölvételre pusztán ebbe a társulásba, s mindegyikük új és több gépet igényel vállalkozásuk természetéből következően. Egy minapi, a megyei tanácsok elnökhelyetteseinek részvételével megtartott MÉM-értekezleten vetődött fel a nem újkeletű dilemma: és a rendszereken kívülmaradó gazdaságokkal mi lesz, nékik mi jut? Mint Kazareczky Kálmán miniszterhelyettes az egyedül elfogadható választ megfogalmazta: ők sem lehetnek, lesznek hátrányban, tehát számukra is lehetővé kell tenni a vásárt. Jelentős gondok származtak már abból, hogy a háztáji gazdálkodást szóban és gyakorlatban erőstíjük, ösztönözzük, másfelől ezzel nincsen arányban az ellátottság a különféle 'kisgépekből, örvendetes, hogy az AGROMASEXPO ’74-en most megjelenik az a tavaly hiányzott szövetkezet, a HERMES, amely már tett egyet és mást, s még többet tehet a háztájiban alkalmazható kisgépek elterjesztésében, forgalmazásában. Szovjet Nyiva és Kolasz, amerikai John Deer kombájnok, aj nyugatnémet Claas, Hoechst és Rau cégek termékei, osztrák fejőberendezések és ekék, japán kisgépek, s nem utolsósorban a magyar mezőgazdasági gépipar produktumai — tárcsák és vető-t gépek, adapterek és szárítóberendezések —■ sorakoznak föl d látogató elé, olyanok, amelyeket már ismerünk, s olyanok is, amelyek az utóbbi esztendő műszaki eredményeit reprezentálják. Azzal, hogy az AGROMASEXPO a BNV-vel egyidejűleg tart nyitva, bizonygra még több látogatója lesz ennek a kétségkívül szak. mai jellegű seregszemlének, jóllehet tavaly is százezren tekirw tették meg. Logikusnak mondható 7,meghosszabbítása" a korunk leg-' fejlettebb agrártechnikáját kifejező kiállításnak, hogy három gazdaságban a gyakorlatban is tanulmányozhatják az érdeklődők mit tudnak, mire képesek a magyar mezőgazdaság további fejlődését szolgálni hivatott masinák. KERESZTÉNYI NÁNDOR i Etetés, itatás Ünnep, dél * A Szekszárddal frissen ismerkedő ember éhes. Eszébe jut, hogy egy „őslakó” valami baromfi nevet viselő étkezőhelyet emlegetett. Megindulnak a pavlovi reflexek. Család fel, irány a pécsi út. „Nádfedél, faluvég”, napsütés, terasz, panoráma, és étlap. Liba, kacsa csirke, de még pulyka sincs... Májgombócleves van. Rántott sertésmáj is. — Az ínyencséget legyőzi az éhség .;. jöhet. Jön — a pincér. Leves — kanál, villa, kés. A leves sárgás, a gombóc szintén. Lázas kutatás, hol a máj benne. — Főúr, mit tud a májról? — Tetszik tudni ebben a rohanásban, sok a vendég ... stb. — Jó. De ez a három villá nincs elmosogatva. — Elnézést.., — pincér el, később vissza. Leteszi a vil- Iákat — Elnézést — így a vendég. — Ezen még maradt egy kiS rúzs, és némi rászáradt tészta. Főúr; végignézi a villát — a tények makacs dolgok —. aztán a vendéget. Villával el. Szünet. Mármint a felszolgálásban. Szünet után jön. Hozza a villát, úgy, hogy mindenki lássa... Újabb szünet — mint egy áromfelvonános darabban. Aztán jön a rántott májjal. A máj nem volt rossz, de a verdég szájíze igen. A család meg is egyezik: kétszer voltunk most itt: — először és utoljára, Hás Kedves vendég érkezik, a hivatalos helyre. ö még nem ebédelt, a vendéglátók már igen. Elkísérték az elegáns étterembe. Elegáns teríték, elegáns pincér, elegáns étlap — előre nyomtatva. Az éhes vendég szeme felragyog: — Gombafejek ..; — Sajnos, az nincs. Újabb keresgélés, k'«ebb szemragyogás: — flátszín ... — Sajnos ... Keresés, közömbös tekintet: — Bélszín . s; — Sajnos ... Keresés, beletörődés: — Sertéspörkölt... — Igenis! Percek telnek, pincérek asztalt, terítéket igazgatnak, megjelenik a pörkölt. Villa, egy kocka hús, egy harapás, gyanúsan lassuló szájmozgás, „illatpróba”. — Főúri Ez kicsit állott... — Lehet kérem, meleg van. Tessék valami mást... Friss sertéssültet, ‘ . — Jő. Percek telnek,' a Tonik fogy, a pincér terítéket igazít, és megjelenik a sertéssült. A vendég fegyelmezett. A felét megeszi, a kínosan feszengő vendéglátó megkérdezi: — Nem vagy már éhes? — De, __ ? — Ez hideg volt. Ne szólj! — Főúr! Fizetek! A dús lombú park fái alatt csendesen mondja: — Először voltam itt. Nem folytatja, mert udvarias, de a vendéglátó már tudja, mi lenne a mondat másik fele. Itatás Nem az ember szomjazott meg, hanem az autója.. Pech, vagy szerencse, éppen augusztus 30-án 16 óra 20 perckor. Benzinkút. Sor, — a vége a városba ér. Türelem, lassú „kocogás'’. Félóra, háromnegyed óra, egyóra. A sor hol megy, hol áll. Egyre ritkábban megy, egyre tovább áll. Mármint a sor, mert mellette egyre többen „húznak az itatóhoz”. Lehet, hogy soron kívül akarnak tankolni? Elhessegetjük a gondolatot. Jó érzés is van a világon j»., ahol annyian sorban állnakj nem lehet kivétel. 17 óra 25 pere. Már csak hárman vannak előttünk, és vagy hatvanan mögöttünk. Fékcsikorgás. Egy hölgyvezette kocsi előzné a sort, de a szűk úton nem fér el. A szándéka félreérthetetlen. Az előtte állók is felismerik. Ügyesen manőverezve állásra kényszerítik. A hölgy kiszáll. Néhány halk szó a „kútmesterrel”, mosoly, intés a körülzárt kocsira, bólintás. A még négy forintos „autóitalt’’ mérő fiatalember telemér egy tízliteres kannát. Oda viszi a hölgy kocsijához, és áttölti. A sor áll. A türelmesek nyelnek, mások hangosan mondják a véleményüket. A hölgy fizet, mosolyog, ’„pát” int. A benzinkutas magyarázkodik: — Tetszik tudni, beteg a gyereke.., Ahhoz képest egész vidám volt — és elég keveset tankolt. Viszont szabálytalanul előzött. De nem a KR£SZ-t hágta át. Lehet,, hogy szeptember elsején fel sem tűnt volna ., 4 F. I. ; 1974. szeptember Így
