Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-10 / 186. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK!* ’ TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A MROYÄR SZOCIALISTA MUMKÁ8PÁRT TOLNA MEGYEI HHmanCTESH SZOMBAT 1974 aug, 10a XXiV. év«. 186, sióm, ARAs 0.90 FI Köszönet Megtermett az ország ke­nyere. Tolna megyében be­fejezték az aratást. Kima­gasló terméseredmények. Ezen a héten ilyen és ha­sonló címeket olvashattunk az újságok első oldalán, s röpke pillanatra talán eszünkbe jutott: tizenöt- húsz évvel ezelőtt augusz­tus derekán még javában tartott a hordás, a szérű­kön az asztagrakás, a csép­iéi, sőt helyenként vágták a búzát. Dehát ma már hordás, asztagrakás nincs. A régi idők fárasztó, hosz- szadaimas, s jelentős szem­veszteséggel járó gabona­betakarításait évek óta ma­gunk mögött tudjuk. kezd­jük felejteni az alkatrész­ellátás keserveit is, s oly-' kor-olykor hajlamosak va­gyunk elkönyvelni: megy ez az egész szinte magától. Nos. nem megy magától. Hogy a megye mezőgazda­sági üzemeiben Dalmand- tól Páljáig. Mözstől Felső­nyékig jól megtanultak génekkel aratni — az tény. A betakarító egységek moz­gatása úgyanis magas fokú szervezettséget, ilyenformán maga a betakarítás kvalifi­káltságot, agymunkát igé­nyel. Ezen áll vagy bukik szinte minden. Nem csuoán a kezdés és a befejezés kö­zötti időszakban, jóval előbb, a gépek, a berende­zések javításakor, az alkat­részek beszerzésekor, a vá­ratlan nehézségekkel is számoló aratási program el­készítésekor. Joggal illeti tehát elismerés a gabona- betakarítás szellemi irányí­tóit, megtervezőit, jó mun­kát végeztek. A mezőgazdasággal köz­vetlen kapcsolatban nem lévő emberek aligha tud­ják: a termelőszövetkeze­tekben a betakarító egyse­gek egy része megviselt „jószág", a kombájnok egy­negyede például öreg, el­használt gép. Ez a körül­mény csak növeli a vi­szonylag gyors munka érté­két, becsét. S itt kezdődik az emberek helytállása. El­ső helyen és elsősorban á kombájnvezetőké. Az el­múlt hetekben keveset pi­hentek, az ünnepeket vé­gigdolgozták és szakértel­müknek köszönhető, hogy gépeikből kihozták a maxi­mumot. A jó munkának ré­szesei a ..k’szolgálók" is, akikről ritkán esjlc szó. A vontatásokra, továbbá rak­tárak. a tárolók és ai_ 'fel­vásárlóhelyek dolgozóira gondohmk. Együttműködést, fegyel­mezettséget. felelősségtuda­tot. s magas fokú szerve­zettséget követelt a gabona- beiat-arítást véozö embe­rektől ■ az elmúlt néhány hét. S mindezekkel a jeles tulajdonságokkal rendelkez­nek. Ennek most azzal ad­ták tanújelét, hogy e hét elején a Tolna megyei Nép­újság mó.r közölhette• a nagy munkát befejezték. Sz. P. Nixon lemondott Gerald Ford az Egyesült Államok űj el sí öko Csütörtök este, magyar idő szerint pénteken hajnali 2 órakor .az amerikai rádió- és televízióállomások egyenes adásban .közvetítették Njxon „búcsúbeszédét”, amelyben be­jelentette, hogy elnöki tisztsé­géről lemond. Hangsúlyozta, hogy soha­sem volt megfutamodó és minden ösztöne tiltakozik hi­vatalának a megbízatása le­járta elölt történő elhagyása ellen. „Ámde elnöki minősé­gemben — mondotta — első helyre kell állítanom Ameri­ka érdekeit. Amerikának tel­jes értékű elnökre és teljes értékű kongresszusra van szüksége, kiváltképpen az itt­hon és külföldön ránk váró problémák közepette. A sze­mélyes igazolódásomért hosszú hónapokon keresztül folyta­tandó harc csaknem teljesen lefoglalná mind az elnök, mind pedig a kongresszus idejét és figyelmét olyan Időszakban, amikor külföldön minden fi­gyelmet a béke. idehaza pe­dig az infláció nélküli gazda­sági • virágzás biztosításának féladatára kell irányítani.” „Ezért — tette meg drámai bejelentését, amely az ame­rikai történelemben most elő­ször fordul elő — holnap déli hatállyal lemondok az elnök­ségről. Gerald Ford alelnök pénteken 12.00 órakor leteszi az elnöki esküt ebben a hiva­talban.” Ezután az új elnökre háruló súlyos felelősségről szólt, s „minden amerikai megértését, türelmét és együttműködését” kérte Gerald Ford számára, a reá váró nehéz feladatokban. Ford alig fél órával azután, hogy Nixon a televízió, képer­nyőjén bejelentette lemondá­si szándékát, rögtönzött nyilat­kozatban tett ígéretet az eddi­gi külpolitika folytonosságára, a törvényhozó és a végrehajtó hatalom kapcsolatainak meg­javítására és a hazai problé-. mák orvoslására. Bejelentette azt* is, hogy felkérte Kissin­ger külügyminisztert, marad­jon hivatalában, s a külügy­miniszter a kérésre igenlő vá­laszt adott, A várományos el­nök egyéb tekintetben is meg­kezdte kormányalakítási tár­gyalásait és intézkedéseit. Még csütörtökön este (helyi idő) kinevezte a Fehér Ház sajtótitkárává. Jerald Terhorst- ot. Az 52 éves újságíró eddig a Detroit News című lap washingtoni irodáját vezette. Az alkotmány 25. módosítá­sa értelmében az új elnöknek záros határidőn belül ki kell választania helyettesét. A leendő alelnök személyéről egyelőre csak találgatások vannak, de Ford környezeté­ben úgy tudják, hogy a „mérsékelt köztársasági pár­tiak” közül kerül majd ki. Az esélyesek között szerepel' a ta­lálgatásokban Nelson Rocke­feller New York-i kormányzó, Elliot Richardson, volt igaz­ságügy-miniszter és Melvyn Laird volt hadügyminiszter. Politikai körök valószínűnek tartják, hogy Ford a kor­mány tagjainak többségét mégtartja, de a fehér házi tanácsadó gárdát kicseréli. (Folytatás a 2. oldalon) Huszonkét év megye polgári védelmi szolgálatában a Ritka esemény kapcsán ren­dezett fogadást pénteken dél­előtt Szabópál Antal, a me­gyei tanács elnöke — ezúttal, A kongresszusi verseny eredményei Alsópélben Húsz vagon többietgabona, tizenhat vagonnal több kafszibarack A fasorok közt ládák, a lá­dákban és a faágakon magát kínáltátva piroslik az őszi­barack. A zamatos húsból az első harapásra kicsordul az édes lé. Ami a kóstolónak él­vezet, gond viszont Kitti Mi­hálynak, az Alsópéli A. G. igazgatójának. — Az elmúlt hetek hőség- bő* ige rendkívül gyorsan, ér­lelt, rettentő gyorsan kell vé­gezni a szedést, intézni az export- a konzervgyári és a kereskedelmi szállítást. Jósze- rrnt órák kérdése most, hogyan tudjuk teljesíteni kongresszusi felajánlásunkból a gyümölcs­termesztés eredményeire vo­natkozó részt. Sajnos, 'az idén ismét ellenünkre dolgozott az idő. Az Alsópéli Állami Gazda­ság termelésében számottevő volument képvisel a 258 hek­tárnyi gyümölcsös termelési értéke. Az április elején je­lentkező fagyok már a virág­zásban elvitték a termés egy részét a cseresznyéből, a meggyből, a kajsziból, a körté­ből, az «Imából is- . ....___ A meggyből mindezek elle­nére 465 mázsát értékesítettek, részben exportra, részben a Paksi Konzervgyárnak, 13,30 forintos átlagáron — és telje­sítették a kongresszusi ver­senyben vállalt átlagárnövelést. Cseresznyéből 690 mázsát ad­tak el, 9,60-as átlagáron. Vi­szont a 30 százalékos fagykár ellenére is jól fizetett a kajszi- barack: ötven vagon termést szedtek le, a tervezett 34 va­gon helyett. így ebből a gyü­mölcsből a tervezett 1 870 000 forinttal szemben 3 200 000 fo­rint árbevételt értek el. A nyár elején megkezdett gyümölcsszezonhoz „menet közben” csatlakozott a gabona- betakarítás. 1023 hektárnyi ga­bonát 19 nap alatt — öt esős nap szólt közbe — két JD és három E—512-es kombájnnal arattak le. Bár az alsópéli gaz­daság termelési körülményei lényegesen rosszabbak a me­gye többi állami gazdaságainál, ettől függetlenül lényegesen túlteljesítette azt, amit a kong­resszusi versenyben vállalt: az elmúlt évi 41,4 mázsás termést megfölözve, negyvenkét mázsát vállaltak a gazdaság dolgozói, s ezt negyvenhat mázsával, húsz vagon többlettel teljesí­tették. A gazdaságvezetés már érté­kelte az aratásban részt vevő kombájnosok teljesítményét is, és részükre a napokban fize­tik ki a jól megérdemelt pré­miumot. JD-kombájnnal Vigh József 12 733.20 mázsa, »Nedves Fe­renc 11 807,48 mázsa búzát ara­tott, E—512-es kombájnnal Mészáros József 7820,20 má­zsát, Eitl József 7255,65 mázsát, Radványi Mihály 7065,27 má­zsát. A száz vagon feletti tel­jesítményért a JD-kombájno- sok jutalma 2500 forint, az E—512-es gépek kezelőinek a 60—-80 vagon közötti teljesít­ményért 2000 forint. Az alsópéli gazdaság mun­kásgárdája tehát teljesítette, vagy túlteljesítette a kong­resszusi versenyben időarányo­san vállalt részt. / EL mint a megye polgári védel­mének parancsnoka. A foga­dás ünnepeltje Hövorka Já­nos őrnagy, megyei polgári vé­delmi törzsparaíjcsnok volt, aki ebben a beosztásban el­töltött huszonkét év után, saj­nálatosan, egészségügyi körül­ményei miátt vonult nyugdíj­ba. A fogadáson részt vett dr. Polgár Ferenc, a megyei ta­nács vb-titkára, Tolnai Fe­renc, a megyei tanács párt- bizottságának titkára, dr. Bősz .Endre, a megyei pártbizottság közigazgatási és adminisztra­tív osztályának helyettes ve­zetője, Hazai György alezre­des, a PVOP. MSZMP PB. tit­kára, Rágyánszky András alez­redes, a PVOP személyügyi al­osztályának képviselőjeként. Szabópál Antal közvetlen hangvételű köszöntőjét azzal kezdte: nem tudja, Hovorka elvtárs számára a huszonkét évvel ezelőtti, megyei törzs­parancsnoki kinevezés, vagy a mostani nyugdíjba vonulás járt-e nagyobb izgalommal. — Valószínű, hogy az akko­ri kinevezés volt a kelleme­sebb, maga mögött az 1946 ban megkezdett munkásmoz­galmi múlttal, és a frissen szerzett tiszti rendfokozattal — amelyet később, a Szovjet­unióban szerzett magasabb ké­pesítéssel toldott meg. És az­zal a feladattal, amely ak­kor a béke védelméből, a la­kosság polgári védelmi felké­szítéséből rá hárult. — A mai napon azt a tisz­tességet köszönjük meg, ame­lyet Hovorka elvtárs a megye érdekében huszonkét éven ke­resztül végzett, azt a becsü­letes, példamutató munkát, amelyet a megyei pártbizott­ság, a megyei polgári védelmi parancsnokság egyaránt élis­mer, méltányol. A mai na­pon csak a hivatásos tiszt­ként, több, mint két évtizedes munka elismerését fejezzük ki, de mint kommunistának, számítunk a munkájára, A megyei tanács elnökének köszöntője után Rágyánszky András alezredes ismertette a honvédelmi miniszter paran­csát, amely Hovorka János, megyei polgári védelmi törzs- párancsnok eddigi érdemeit el­ismerve, nyugállományba he­lyezéséről intézkedett. A megyei tanácson tartott fogadást követően a megyehá­za kistermében tartott állo­mánygyűlésen mondott köszö­netét ismételten Szabópál An­tal elvtárs Hovorka János őr­nagynak eddigi érdemeiért, és adta át a megyei tanács aján­dékát, egy remekművű indiai porcelánvázát. Hazai György' alezredes pedig a PVOP aján­dékát, egy magnetofont. A személyi állomány nevében Kiss Imre, a megyei törzs párttitkára köszöntötte aján­dékkal Hovorka őrnagyot, nyugállományba vonulása al­kalmából. B. í, V

Next

/
Thumbnails
Contents