Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-04 / 181. szám

Reggel fél öt. Á piac jó háromnegyed részét már birtokba vették az árusok, de azért még folyvást érkeznek az alaposan megterhelt biciklik, a rozzant Warsza- wák, a Trabant Combik, a csomagtartós Moszkvicsok. A kofák, őstermelők beszélgetnek. Ráérnek, vevő még nem mutatkozik. A mézeskalácsos öt órakor adja el az első pohár márcot,

•

A Széchenyi utca felőli bejáratnál feltűnik a szolgálatos rendőr. Álmosan töröl egyet a szemén, amint odaköszön az ismerősöknek. Mindszinte rohamra indul a piacon nyüzsgő emberár ellen. A nagy sietségtől alig kapkodják a levegőt.

— Honnan jöttek?

— Csatárról.

. — Ilyen későn?

helyről lógtak el. Később szűnik a nyüzsgés. Úgy fél tizenegy, tizenegy óra tájban már csak a napsütéstől eltikkadt kofák ülnek az asztalokon. Pihenik a félnapos álldogálás fáradalmait.

*

Két, sárközi népviseletbe öltözött kofa beszélget. Az idősebb rosszallóan csóválja a fejét a fiatalabb beszédjére.

rik három szerb csendőr. Tudod, akkor megszállás voit és ott húzódott a demarkációs vonal. A csendőrök kérik a passzust. Mondom, nincs énnekem semmiféle iratom. Nincs? Akkor minek járok én át az országhatáron. Biztosan csempész vagyok. Azzal se szó, se beszéd, kettő megfogja a karomat, a harmadik meg elő egy vastag botot. Jól kiA Béla téri templom tornyában éppen az esti nyolc órát harangozzák. A szekszárdi halszaküzlet mögött a betonból és vaslécekből készült asztalokkal telezsúfolt piacon minden csendes. Sötét is lenne, ha a néhány lámpának nem segítene a holdvilág. így azonban első pillanatra észre lehet venni azt a kis fejkendős, pápaszemes öregasszonyt, aki az egyik asztalnál tüsténkedik. Amint meglát, a szeme sarkából figyelve szöszmötöl tovább. Kócmadzaggal" kötözi az asztalhoz azt a fóliát, amivel valamit — feltehetően árut — letakart. Az illedelmes köszönésre, meg néhány barátságos szóra éppen csakhogy fölenged egy kicsit a bizalmatlansága. Éppen a helyet

— Ha három órakor ideér, akkor sem lese első.

— Te csak hallgass, ne panaszkodj! Ez is valami, ez a kis meleg?

Aztán a fiatalabb okulására régi történetbe kezd.

— A napját már nem tudnám pontosan megmondani, de ilyen tájban lehetett, aratáskor. Alighanem tizenkilencben, vagy húszban. Pontosan éjfélkor indultam el. Fejemen a nagy ebédeskosár, tele tojással, a két kezemben meg egy-egy kanna tejfel. A nehézség majd rám jött, úgy féltem, amint kiértem a faluból. Egy órára már a bátai révnél voltam. Ladikkal át a Dunán, onnan meg a szerem- lei töltésen gyalog, egészen Bajáig. Szedtem a lábam, korán oda akartam érni. Nem is nagyon néztem magam elé, csak azt vettem észre, hogy a csarapám orra megakad egy gyökérben. Estemben még maradt annyi időm, hogy a két kannát letegyem, de a nagykosár tojás mind oda lett. Sírtam egy sort, de azért csak beértem Bajára, a piacra. El- ndóztam szépen, indultam vissza. Hej, pedig ha tudtam v Ina, ami rám várt, talán

Vsb ottmaradok. Mert alig ertem ki a városból, elém ugtuljából, mert azoknál akkor divat volt a botozás. Utána két napig még enni is állva' ettem.

Töröl egyet a homlokán az öreg kofa és barackot kezd hámozni, jelezve, hogy a tanmese — ami tulajdonképpen nem is mese — véget ért.

* i

Lassan dél lesz.

Otthon a fazekakban rotyog a zsenge jércehús, a zöldség belekerül a levesbe, a szép vöröses színű „házi” tojások pedig a hűtőszekrény megfelelő rekeszébe.

A piacon nem marad más, mint néhány unatkozó árus, aki vigyázva kerülgeti a földre hullott férges gyümölcsöt, az itt kifejtett zöldbab ihé- ját, meg a megfonnyadt, elszóródott virágokat.

— gyuricza — Komáromi Zoltán felvételei

foglalja magának. Holnap lesz a szerdai piac és nem mindegy, hogy hol árul az ember.

— Melyik a legjobb hely?

— Itt, a szomszéd asztalnál, ahol ez a széles utca van.

— Hát akkor miért nem oda pakol a néni?

— Nem lehet, oda iparengedély kell.

— Milyenek a vevők? — hangzik a sztereotip kérdés, inkább csak a barátkozás kedvéért. Bizalmaskodásról azonban szó sem lehet, marad a három lépés távolság:

— Melyik milyen.

— No azért.;,

— Tudja azt maga. Szeretnek alkudni. — Aztán, talán, hogy lerázzon magáról, hozzáteszi: Mert ugye a vevőnek minden drága, az eladónak meg minden ... — szóval az eladó sem akar ráfizetni;

— Jó piac lesz holnap?

— Nem hiszem,

' — Miért?

— Hónap vége van, kevés

a pénz.

— Hát majd reggel meglátjuk.

— Meglátja, ha itt lesz. De korán kellene ám felkelni.

járt dolga is akad; Az egyik Moszkvics fiatalasszony vezetője minden indexelés, jelzés nélkül tolat. Rövid vita, máris elhangzik a megfellebbezhetetlen szentencia r^ötven forintra megbírságolom.” Oda van a mai haszon, legalábbis egy része. Ä •

Fél hat. a legszélső asztalnál kacsahápogás, tyúkkárá- lás. Vékony, beesett szemű öregasszony kendermagos, megkötözött lábú tyúkot tesz maga elé. Ez is régep lenetett már jérce,

— Hetven forint.

— Érdemes ezért az egy tyúkért ideállni?

— Fogja csak, milyen nehéz. — aztán látva, hogy nem nyúlok utána, hozzáteszi;

Azt kell hozni, ami van.

— öreg lehet ez már.

— Öreg hát Mi is azok

vagyunk. _ • _*

<*r » r

Fél hét. Négy sok szoknyás asszonyból és két idősebb férfiból álló csapat — alaposan felpakolva teli szatyrokkal, kosarakkal, hátizsákokkal —

— Mit csináljunk, ha most ért be a busz.

*

Fél hét, hét óra, fél nyolc. Ez az igazi háziasszonyok ideje. Ilyenkor még megvan az áru java. Folyik a válogatás, turkálás, alkudozás.

— Hogy adja a paprikát?

— Forintért, aranyos. (Az „aranyos, kedves, édes” jelzőkből bőven kijut mindenkinek, akiben vevő sejthető.)

— Amott nyolcvan fillér.

— Hát válasszon, a kisebből én is adok annyiért,

*

Zsong, nyüzsög, pezseg az egész piactér. Nyolc óra előtt azok jönnek, akik munkába indulva ugranak be pár percre, nyolc, fél kilenc után pedig azok, akik már a munka-