Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-25 / 198. szám

/ CSALÁD-OTTHON Zivatar, g©s*g®viltar, tromfja — Gyerekek, pakoljunk gyorsan, mert még megázunk! — hangzik a figyelmeztetés és valóban, már szinte érezzük is a zivatar közeledtét. A zivatar akkor keletkezik, afhikor a levegőrészecskék az ibolyántúli sugarak hatására pozitív töltésű atommá és szabadon mozgó elektronná válhak, ezek közé vízmoleku­lák csoportosulnak és a leve­gőt így vezetővé teszik. A zi­vatart nem minden esetben kíséri csapadék, illetőleg a csájsadék nem ér földet, liá­néin útközben elpárolog. Ha a légkör feszültsége bi­zonyos határig fokozódik, ak­kor önálló kisülés jön létre és ez a jelenség a villám. A viliám egy hatalmas, néhány kilöfnéter hosszúságú szikra, időtartama a másodperc több ezredrésze, feszültsége körül­belül százszor nagyobb, mint az ember által előállított fe­szültségek. A zivatarfelhő elektromos teljesítményét 3 millió kilowattra becsülik. Ez a mennyiség a Niagara víz­esésből nyerhető mennyiség háromszorosa. Naponta, a vi­lágon átlagban 44 000 zivatar zajlik le.­A villámok természetüknél fogva különbözőek lehetnek: a felületi azaz gyenge; a vo­nalas villámok, amelyek már kárt okozhatnak élőlényekben és anyagban egyaránt; a többszörös, vagy gömbvillám. A gömbvillám mérete lehet ökölnyi, vagy emberfej nagy­ságú, de hatása ritkán pusz­tító. Érdekes megfigyelés, hogy a villámveszély leggyakoribb a tölgyfák, majd a többi lom­bos fák körében és csak ezek után következnek sorrendben a fenyők. A villám kísérő jelensége a mennydörgés, hangereje ará­nyos a villám okozta áram­erősséggel, keletkezésének oka pedig az, hogy a villám pá­lyája mentén a levegő erős hőmérsékletváltozást szen­ved: lehűl, utána felmeleg­szik. , ] A görgővihar hossza körül­belül 200 kilométertől 800 Függönydivat ’74 Nemcsak a lakáskultúrával foglalkozó hazai és külföldi tanácsadó folyóiratok, de min­dennapos tapasztalataink is bizonyítják: életkörülménye­ink változása a divat sok te­rületén hozott szembetűnő vál­tozást, fejlődést. Például a függönyök kínálatában —. ke­resletében is. A családok száz­ezreinek kedves gondja a vár­va várt, régen áhított otthon berendezése. A nagyszülők házában még a berendezési kellékek legszebbikének, a féltő gonddal, nagy munkával kikemányített, a szőnyegen óvatosan gombostűkkel span- nolt függönyt tartották, ám a mai fiatalok már hallani sem akarnak ilyesmiről. Mostanában elsősorban a szintetikus függönyöket kere­sik. Világszerte sokfélét kínál az ipar, a kereskedelem. Év­ről évre gazdagodik a válász- rtk nálunk is. Immár szinte hagyományosnak számít a. nylon csipkefüggöny. Otthon lehet mosni, nedvesen kell a-.f karnisra, a csipeszekre fel-: akasztani, s aztán a saját sú- lyától kihúzódik, simára szá- :f rád. ■%, 1974 lakáskultúrájában ? azonban már nem a nylon.' csipkefüggönyök a legmoder­nebbek. A legújabb módi a pamuthatású szintetikus füg- ■ göny. Divatos a rusztikus, pél­dául a csomózott, az egyen­lőtlen rácsos kialakítású. A háziasszonynak ezzel sincs gondja. Mosása, szárítása úgy történik, akár az előbbié. Újabban kapható szintetikus­sal kevert, természetes szá­lak felhasználásával készült függöny is, például lenpoliész- terbőlj , j tikus is. Nyáron, télen hőszi­getel, nyáron megszűri a va­kító fényt, s például a későn sötétedő hónapokban kelleme­sebbé teszi a kora esti televí­ziónézést. A jelenleg kapható másodfüggöny, vagy annak al­kalmas textília, főként termé­szetes alapanyagból, pamut­ból, vagy lenből készül. Mo­sása, vasalása hosszadalmas, körülményes. Érdemes .tisztít- tatni. Ánnál is .'inkább,\mivel ezek általában, fsötétebb,' az első függönynél, vastagabb anyagok, elég évente egyszer­egyszer rendbe hozatni. kilométerig, szélessége 200 métertől 6000 méterig, ma­gassága pedig 2—3 kilométerig terjedhet. Szélsebessége elér­heti a 120 km/órát. A görgő- vixiar kialakulását a hideg és meleg levegő között fennálló igen nagy hőmérsékletkülönb­ség hozza létre, amelyet egy- időben igen erős szélirány és szélsebesség-változás kísér. A légtölcsér, vagy tromba nem más, mint függőleges tengelyű forgószél.. Ameriká­ban tornádónak szokták ne­vezni és általában női nevek­kel látják el. Átlagos sebessé­ge 120 km/óra. A tölcsér ala­kú képződmény alsó része időnként eléri a föld-, vagy a vízfelszínt. A felszín érintése pillanatában port, vagy vi­zet szív fel; például víz ese­tén szökőkútszerű vízoszlop emelkedik a magasba. Kisebb méretben ez játszódik le a Balatonnál is és így magya­rázható az úgynevezett béka­eső. A tromba átmérője 25— 100 méter, víz felett 100—1000 méter, magassága 800—1500 méterig terjedhet. Érdekes, hogy centrumától néhány kilo­méter távolságra még erős szél sem észlelhető. Kialaku­lását záporok, zivatarok kísé­rik. Európában viszonylag rit­kán fordul elő és akkor is csak szelídebb formában. Hazánkban sok évtizedes megfigyelések alapján több zivataros vidéket tartanak számon, ezek közül kiemelke­dik a nyugati határvidék, a budai hegyek és a délkeleti országrész. Jlosszűnadrág — mindenkinek Nyári utazáshoz — akár vonattal, akár busszal, vagy autóval megyünk —, legké­nyelmesebb ruhadarabunk a hosszúnadrág. Nemcsak kar­csú, fiatal lányok viselhetik, hanem teltkarcsú mamák, sőt telt alakú nagymamák is. A néhány év előtt általánossá vált hosszúnadrágdivat olyan változatos, hogy mindenki megtalálhatja a számára leg­előnyösebb formájút. Milyen nadrágforma kar­csúsít? őszintén meg kell val­lanunk, egyik sem, sőt maga a nadrág kíméletlenül meg­mutatja az alakot, mert csí­pőben és derékban rásimul a testre. Aki úgy gondolja, hogy ezeket a testrészeit jobb el­rejteni, válasszon olyan fel­sőrészt a hosszúnadrághoz, amely eltereli a figyelmet a csípőről, derékról, hairól. A szűk, derékig érő puló­ver — különösen, ha más szí- hű, mint a nadrág — „ketté vágja”, ezáltal erősíti az ala­kot. Azonos színű pulóver és nadrág összefoglaló formát ad; ilyenkor még övét is viselhe­tünk, természetesen azonos színből — például barna puló­verhez és nadrághoz barna övét, A legbiztosabb mégis az, ha nemcsak színnel, hanem a nadrághoz viselt felsőrész for­májával is eltakarjuk a ne­tán domborodó hasat és a csípőt. Ehhez sok divatos ru­hadarab közül választhatunk: X. Blézer — könnyű kidol­gozású kosztümkabát. Hosszú-, vagy rövidujjas. Viselhetünk alatta ingblúzt, hosszú ujjú pulóvert. 2. Tunika — szabása eny­hén karcsúsítva követi a test formáját, hossza combközé­pig ér, mint az elmúlt évek trapéz alakú mini ruhái, amelyekből most tunikát ké­szíthetünk, ha aljából 6—10 centimétert felhajtunk. Na­gyon elegáns és • sokkal job­ban karcsúsít, ha a nadrág és a tunika azonos anyagból ‘ készül. 3. Szafari stílusú — tehát zsebes, tűzéssel díszített spor­tos kabát, a nadrággal azonos anyagból készítjük. Ez is több­féle módon viselhető: puló­verrel, blúzzal, vagy csak az ingkabát nyakába kötött sál­lal. 4. Kulikabátnak — festőkaJ, hátnak, Vagy 7/8-os bő kabát­nak nevezzük-e a csípőig érőj válltól lefelé erősen bővülő kabátformát — mindegy. A csípőt, derekat, gyomrot, egy­szóval a „kényes” részeket ta­karja, tehát előnyös. Utazás­hoz — különösen autóbanj autóbuszon — jó, mert ülés- hél nem gyűrődik meg. Ezen túlmenően idális kabátforma — nyárra is — kismamáknak) Soltész Nagy Anna zett ven . __ függöny. Hangulatosabbá, ba­rátságosabbá varázsolja a szó-', bát. S mindezeken j túl prak-í. Mi nemesebb? , 1974., augusztus 25. Vízszintes: 1. Madách írja Az em* ^fcer tragédiáját c. művében (folytatás a függ. 1. sz. alatt;, zárt betűk itt: NY, G» G, T). 17. Csapat biztosításá­ra eiőreküldött kisebb, egység. 18. Gé­piesen végigmond. 19.' Elgondolás. 20. Osztrák-filozófus és politikus (Franz). 22. Az ' egyiptomi fáraók temetkezési helye. ,23. NAÁ. 24. Ilyen a munkás kéz. 25. Ruhát tisztít. ? 27. Ritka férfi- f név. 29- Luxemburgi és; svéd autók jel­zése. 30. Sibenik része! . 31. Szovjet- orosz elbeszélő, egyik darabja1 alapján készült, a Szállnak a darvak c. nagy sikerű film. 33. Középen parwroz! 34, Kiváló, úszónőnk (Magda).. 36, DK.. 37. Beszámoló cikk vagy közlemény. 39.'Az Adzsar- ASZSZK fővárosa. -40. Két \szér>- hidrocjéncsoportból álló í-vegyulet., 41. Szovjet gépkocsimárka. . 42. Világhírű görög színésznő (Irene).. 43. Amit! le­aratunk. 45. Lecsukódik. 47. Hegyes szerszám. 48. Elmázol. 49. LUS.» 50. Tcips is jelzi. >51. Élesít. ’52. Árva -egy­nemű ^ betűi. 53. Lelakatol. 551 A hangerősség mértékegysége. 56. Ai£>ze~ relem c. film rendezője (Károly) 4 57. Naptári időegység. 59. Lear fcfirály egyik lánya. 61. Szírfa legnagyobba vá­rosa. 62. Kormozó - lánggal égő gjóz. 64. Forgácsoló szerszámgép. 66. A dél*, amerikai indiánok j nyílmérge. 67.Vas*.'■-$ pálya. ■' ■ V Wi-íf vf*. i i Függőleges* t. *Ä vízsz./f. sí. sor folytatása (zárt betűk: E,?S, A, L). 2. Több; nyugati ✓gát kircHy neve. 3, Retorta. 4. ... Ntentand. ;5. Égszínű. 6. A védelem része! 7. Tova. > 8. Takar. *- 9. Nói név. 10. Az élelmiszerek páco- i Jósának egyik módja. :11. A három I testőr egyike. 12. Kelleme-; bódulat. 13. 1 Elsőrendű. 14. Nóta egynemű betűi. 15. Japán pénzigység, 16. Watalom gya­1 r­2» * 5 g"™" 8 ío 1) a ÜT"" W ~j £ " ” 1 i w~ ■ " I I 2.0 H □ 24 u 2X m 23 24 u 25 JS~ □ W~ ■ 28 ■ 29 10 ■ 12. □ 11 34 35 16 • ■ 17 IS ■ 2ö 40 □ 41 □ VL ■ ál ¥» 45 46 ~1 47 : * ■ . w~ □ m 51 52 r i 51 . 54 ■ 55 ft 56 57 SS 5a 60 ■ ■ 61 62. 6Í !®1 64 6 5 U 66 ► mmm L mmm □ 67 korlása. 21. Nagy színészünk volt (Gyu­la). 25. Tehetős. 26. «.Mentsétek meg lelkeinket"! 28. Folyóvíz. 31. Kárpát­ukrán. 32. Az akadályfufás egyik aka­dálya. 34. ön előtt is ez van most. 35. Találat a vívásban. 37. Pancsovánál ömlik a Dunába. 38. Számnév. 39. Né­met történelmi tartomány. 40. A Dalmát szigetek egyike. 42. Az ízeltlábúak egyik rendje. 44. Elhibázó. 45. Svájci város. 46. ... -kabllok, Észak-Marokkó­ban élő nép. 47. Csavarja. 49. Magyar származású osztrák költő (1802—50). 51, Mohó evés. 53. A fa leveleinek összessége. 54. Énekesmadár. 56. Mária becézve. 58. Esetleg. 60. LÉN. 61. Attila népe. 63. NL. 65. Búcsúzik a baba. 66. Egymást követő betűk. Beküldendő a vizsz. 1. és függ. 1. sz. sorok megfejtése 1974. szeptember 2-ig levelezőlapon, a Megyei Művelő­dési Központ 7101. Szekszárd, Pf. 15. címre. A levelezőlapra kérjük ráírni: „REJTVÉNY”. A helyes megfejtést be­küldők közölt 5 db könyvet sorsolunk ki, * Az 1974. augusztus 11-i rejtvény he­lyes megfejtése: Sarkantyú Simon, Martinék József, Szekszárdi hegy, Olasz temető. Könyvjutalmat nyertek: Borőcz Kata­lin, 7100. Szekszárd, Béri Balogh Adóm u. 81., Dr. Katatics Imréné, 7200. Dofn- bóvár, III. u. 35., Molnár Béla, 7143. Öcsény, TSZ., Molnár Nándor, 7351. Máza, Retkes 'Tibor, 7100. Szekszárd, Kadarka u. D l, SZEREK A könyveket postán küldjük et.

Next

/
Thumbnails
Contents