Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-28 / 175. szám
I I * Homoródi József rri * fisz Sok és nem mindig jó vita folyik kulturális közéletünkben. örvendetes azonban, hogy egyre több jó vitánk is van, amelyek figyelemre érdemes eredményeket hoznak nemcsak a vitatott kérdések tisztázásában, hanem szocialista köz- gondolkodásunk erősítéséhez és fejlesztéséhez is hozzájárulnak. Az elismerésre legméltóbb eredményt talán Tóth Dezső doktori téziseinek vitája hozta, főként Király István professzor felszólalása, amelyet a Népszava közölt, június 15— /t6-áru A MAGYAR NEMZETTUDAT i Tóth Dezső munkája többek közt alapvető új állásfoglalás a nacionalizmus-vitában. Ismeretes, hogy kezdetben élesen elválasztotta a magyar tudományosság a plebejus-forradalmi törekvéseket a nemesi nemzeti ellenállástól és csak Petőfiék mozgalmát volt hajlandó elfogadni a szocialista hazafiság haladó hagyományának. Tóth Dezső kimutatja: a polgári nemzettudat kialakulása 1772—1843-ig „Egészébea progresszív" és e kor „patriotizmusa haladó hagyományaink közé tartozik, szerves része szocialista haza fiságunk- nak.” Valóban, a nemesi nemzettudat fokozatosan eltorzult, dekadenssé vált, mégsem lehet mindenestül elvetni, nemzettudatunk nem a semmiből keletkezett 1848-ban, kialakulása sokkal tagoltabb, összetettebb. Tóth Dezső bizonyítja, hogy Bessenyeitől és Kazinczy- től Kölcseyn és Berzsenyin át Vörösmartyig nyomon követhető a nemesi nemzettudat egy pozitív folyamatossága és ez a nemesség politikai harcaiban, nemzeti függetlenségi törekvéseiben gyökerezett. Ez a pozitív vonal 1848 után fokozatosan halványul, túlsúlyba kerülnek a negatív elemek, de tagadhatatlan a folytonosság: nemzettudatunk a nemesi-polgári nemzettudat legértékesebb elemeit is magába ötvözte. Király István rámutat, hogy Tóth Dezső ezt az eredményt korszerű, „kétfrontos” szemléletének köszönheti, ezért haladhatta túl az ötvenes évek egyoldalúságát, ezért vizsgálódhatott összetettebben, való- ságranézőbben, s ezzel hozzájárult nemzettudatunk pontosabb meghatározásához. SZOCIALISTA IRODALOM ÉS MODERNIZMUS Tóth Dezső téziseinek vitájában talán még alapvetőbb eredmény a szocialista irodalom fogalmának, jellegének és szerepének meghatározása, elhatárolása a nem szocialista irodalomtóL A tézisek leszögezik, hogy ma a szocialista irodalom áll nemzeti irodalmunk központjában, s nemcsak külsődleges, hatalmi-politikai okokból, de belső, tartalmi okokból is, mert a szocialista irodalom képes rá a legteljesebben, hogy a fejlődés lényegi kérdéseit meglássa és felvesse, cselekvőn vegyen részt a szocializmust építő életben. Éppen ezért — mondja Tóth Dezső — éles határt kell vonni szocialista és nem szocialista irodalom között, s magasabbra kell helyezni a szocialista alkotásokat akkor is, ha önmagukban vett művészi rangjuk — „belső esztétikumuk" — alacsonyabb, mint egyes nem szocialista műveké, mert a „történelmi esztétikuma" magasabb. Király István professzor itt azonban egy lényeges különbségtételt javasol: a nem szocialista irodalomban elhatárolzo vi ták ja egymástól a realista és az antirealista, modernista műveket. A nem szocialista, de realista művektől nem, csupán a modernista művektől szükséges az éles elhatárolás. Kimutatja, hogy az antirealista, modernista művek eszmei alapja a polgári individualizmus és az egzisztencializmus, ahol az önmegvalósítás pusztán az énre, a személyiségre néz, azonban beleütközik ennek biológiai és társadalmi korlátaiba, ezért többnyire kiábrándult, sötétenlátó. Az önmegvalósítás azonban „nem jelenthet mást,' mint történelemvállalást, az elszigetelt én-tő!, a privát egotól a nembeli énhez, a közösségi lényhez való áttörést. Társadalmi cselekvés ez: tevékeny részvétel az emberi tökéletesedés örök munkájában" — fogalmazza meg szépen Király István. Vagyis az önkitelj esítés és a haladás szolgálata maradéktalanul egybeesik — ezt nem látják az individualista-modernista álláspontot valló alkotók, a realisták azonban, akik szorosan kötődnek a valósághoz — nálunk a szocializmus építésének valóságához — elősegítik az új ember formálását, oltjuk tehát nem élesen eltérő a miénktől. A BIOLÓGIAI MEGHATÁROZOTTSÁG SZEREPE A MŰALKOTÁSBAN Legutóbbi tanulmánykötetében Gyertyán Ervin tett kísérletet Lukács „korlátáinak" és „hegelizálásának” kimutatására. Könyve felett éles polémia indult. Gyertyán a Kritika 7. számában „utószóban” válaszol bírálóinak és próbálja megvédeni állításait. Sziklai László ugyanitt ragyogó érveléssel és hatalmas tárgyismerettel szedi ízekre Gyertyán tételeit. A vita alapjában a nembeliség és a totalitás kategóriájának meghatározása körül folyik, ennek ismertetésére azonban ehelyütt nincs terünk. A vita lényege azonban összefoglalható egyetlen kérdés érveiben és ellenérveiben is. Gyertyán szerint. Lukács nem méltatja kellő figyelemre a műalkotások létrejöttében az egyén biológiai-pszichológiai alkatát, rögződött- kódolt genetikai örökségét, csak az egyéni tudat történelmi-társadalmi meghatározottságát hangsúlyozza. Lukács esztétikájában a műalkotások keletkezésének elmélete, („művészetontológia”), „lényegében csak a művészi tudatosság nagyszabású fenomenológiája, amelyből a negatív oldal — hogy a Füst Miláni-i szóhasználatnál maradjunk — lényegében kimarad." Kardinális kérdés ez és nem csupán esztétikai: öröklött genetikai tényezők, vagy a társadalmi-gazdasági viszonyok szabják meg döntőn az ember tudatát? Tudjuk, a burzsoázia ma az öröklés 'elsődlegességét szajkózza, s azt. hogy „eredendő bűnünk” a génjeinkben apáról fiúra szálló agresszió, ezért kiküszöbölhetetlen a háború, ezért reménytelen az emberiség jövője. A marxista, de még a haladó nolgári tudomány is azt állítja azonban — és kísérletileg igazolja is! —, hogy a fejletlen aggyal a világra jövő embert teljes egészében érzéki benyomásai, tehát a környezet hatása formálja, öröklési. adottságai is ettől függően fejlődnek kf,' vagy szorulnak háttérbe, s ezek az öröklési tényezők nem dominánsak, csak moduláló szerepük van. Sziklai László pontos okfejtéssel kimutatja, hogy a „vegetatív oldal” számonkérése Lukácstól a műalkotások ke- letlcezésének elméletében: an- timarxista követelés, irracionális gyökerű, történetietlen, tudománytalan elmélet, vajmi furcsa tehát ilyen alapon elvégezni Lukács „marxista" revízióját. Füst Milán szerint ugyanis az indulat és a látomás a műalkotás legfőbb eredője: „vegetatív mivoltunk szereti azt, ami indulat, s azt is, ami látvány, vagyis jobban mondva mindazt, ami halluci- natíva". Sziklai nem csekély iróniával jegyzi meg: „A hal- lucinációt szerető vegetativa valóban kimaradt a lukácsi esztétikából". Ez persze nem jelenti azt, hogy Lukács „elfeledkezik” a szubjektum szerepéről a műalkotásban, csupán azt, hogy elfogadja azt a marxista alaptételt, hogy az ember különös, egyéni képességei is objektív természeti és társadalmi törvényeknek vannak alárendelve. Ezen a ponton kapcsolódik ez a vita a modernizmus elébb ismertetett vitájába: nem nehéz felismerni Lukács efféle bírálatában egy olyan igényt, amely elméleti megalapozást próbál adni az én-központú modernkedésnek, s annak a kritikusi gyakorlatnak, amely magasabb rendűnek nyilvánítja „az un. ontológiai irodalmat a publicisztikusnak ítélt társadalmi beállítottságú irodalommal, a realista irodalommal” szemben, mint erre Király István figyelmeztet. Mindebből pedig kitetszik: a legelvontabbnak látszó elméleti kérdéseknek is van aktuális gyakorlati vonatkozásuk és következményük. Azért fontosak a viták, hogy egy-egy helytelen elmélet ne torzíthassa el a gyakorlatot, ezért kell a vitákra figyelnünk. Valóban, „a vita a közgondolkodás lelke”, ahogy a Kritika egy másik cikke megállapítja. ezért fontos volna a demokratikus vitaszellem kiala- • kulását és folytonosságát biztosítani. A cikk azt javasolja, hogy a kulturális sajtó valamennyi fóruma nyisson állandó vitarovatot. Ha biztosítani lehetne, hogy jó viták folyjanak, mielőbb meg kellene valósítani. Attól tartok, ez főként idő kérdése. Mert még előbb meg kell tanulnunk jól vitatkozni. A cikkünkben ismertetett viták ma még a ritka kivételek. £777 mentemben, menjek fűvel, fával, vízzel beszélgetve, s együgyű népekkel, kiknek fia vagyok. Kiknek uruk előtt nézésük is dadog, oly gyámoltalanok. Szavaik elbújnak. Tanuljam el. amit mondani sem tudnak." (Illyés Gyula: A ház végén ülök ...) Illyés Gyulához egyetlen kérdéssel zarándokoltam. Napnap után küszködve megfakult, noha szép és igaz tartalmú szavak erdejével, kitől is kérhetnék sokunk nevében tanácsot a „szívbéli hangok” újbóli felfedezéséhez, ha nem tőle, aki programjának választotta a feladatot, hogy megtanuljon azok helyett beszélni, akiknek „szavai elbújnak”. Aki egyik legtisztább művelője a magyar nyelvnek. Otthonában fogad. Néhány nappal ezelőtt vette át a francia kormány kitüntetését, a művészeti és irodalmi rend parancsnoki fokozatát. Elnézést kérek, hogy mégsem a megtisztelő kitüntetés alkalmából szeretnék interjút készíteni, „csak” szavaink védelméről. — A nyelv változik, ez természetes folyamat, — kezdi a beszélgetést Illyés Gyula. — A magyar asszony szó, hajdanán csak a fejedelemasszonyokat illette, pontosabban, fejedelemasszonyt jelentett. A ma használatos asszony fogalmát a „né” végződés jelölte. Előkelő szavak idők folyamán demokratizálódtak. durva szavak lét- jogosultságot nyertek, legszebb szavaink közül jó néhány kompromittálódott. Kérdése tehát nagyon fontos, de nehéz rá egyértelmű választ adni. Magam is sokat kínlódom szavakSZAVAINK HITELE Interjú Illyés Gyulával kai. Például: nincs megfelelő kifejezés a határon túl élő magyarok nyelvére. Még mindig a diaszpóra az egyetlen szó, amelyet használunk, elég helytelenül. Úgy vélem, a szavak hitelét végső soron az határozza meg, hogy ki írja alá. Petőfit olvasva, a szabadság szó jelentése egyértelmű. Ma je- • lentheti akár a Szabadságiadat is. Hogyan védhetjük meg tehát egy-egy kifejezés tisztaságát? — Talán, ha a szóval együtt, megőrizzük a tartalom tisztaságát is. — Hogyan vélekedik azokról az új szavakról, melyek a mai korban születnek? —. Szellemesnek tartok igen sok kifejezést, melyet a fiata- , lók használnak. Például: elhúzza a csíkot. Benne van a kor. A repülőgép sebessége, a légben fodrozódó fehér csík, mely nyomában húzódik; szemléletes a kiborultam szó is, nem érzem szlengnek, nagyon is hűen kifejezi a telítettség állapotát. Amit hiányolok: nagyon sok használható, régi szavunk feledésbe merül. Találkoztam, nem is olyan régen egy kifejezéssel: szódé. Nem tudom, hallotta-e valaha? Mohó, habzsoló emberekre mondták. . Legnagyobb meglepetésemre, egy alkalommal Arany János egyik írásában is felfedeztem ezt a szót. Nagyon sok kifejezést őriz még a népnyelv, melyekkel gazdagabbá, színesebbé tehetnénk mai nyelvünket. Dunántúlon használják például a csetres kifejezést. Elmosatlan edényt jelent. Hányszor hallani egy- egy idegen szó használata előtt a magyarázkodást, „ezt csak a német tudja kifejezni” — jóllehet, az ország egyes részein élnek olyan szavak, melyek legalább olyan árnyaltan kifejezik azt a gondolatot, fogalmat. Szép és főként hasznos programnak tartanám, ha vidéken élő, írással foglalkozó, vagy akár csak a magyar nyelv ügyét fontosnak tartó emberek tudatosan gyűjtenék azokat a régi szavakat, melyeknek nincs megfelelő kifejezője a köznyelvben. \ — Miben látja a legnagyobb veszélyét a nyelv elszürkülésé- nek? — Régebben, amíg írással folyt a gondolatközlés, az Írók ügyeltek arra, hogy pontosan, szabatosan fejezzék ki magukat. Ma a televízióban, rádióban bárki megszólalhat. Ez rendjén is lenne, ha azok, akik a nyilvánosság előtt beszélnek, nem követnének el naponta merényletet a magyar nyelv ellen. Jobban kellene ügyelni a riportalanyok kiválasztásánál. De, ami ennél is fontosabb, nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítani a nyelv, a stílus oktatásának. Mert ma is, és mindenkor hátrányban lesznek azok az emberek, akik nem tudnak beszélni. Igazságukkal együtt, kiszolgáltatottakká válnak a szavakat ügyesen forgatókkal szemben. Társadalmunk egyenlő jogokat biztosít minM. ÉRDI JUDIT RAJZA TÉGLÁSY IMRE: ÍTÉLET Cs. 5-nak rámsüt a nap szerveim úsznak sárga, piros, zöld lassú medúzák szemhéjam alatt légy hát nyugodt ataraxia ropogjon csak körülötted a táj hisz nem tőleg függ hogy megmaradsz-e vagy fölszív a föld húnyd be szépen szép izéméi a sűrű szövésű szabadság hálóját ne szakítsd ne rohanj bele fejjel lám rádsüt a nap bélyegét süti arcodra ablakszabta árnyék keretéi den állampolgárának, ám a jogot csak a tudás emelheti rangra. — ön jól ismeri a francia irodalmi életet, oktatási rendszert, nyelvészeti problémákat. Milyen követendő példát tudna említeni tapasztalataiból? — A nyelv tisztaságának megőrzése Franciaországban éppúgy gond, mit hazánkban. A francia napilapokban önálló rovatok foglalkoznak rendszeresen nyelvészeti kérdésekkel. Az iskolákban hetente hat órát fordítanak stílusgyakorlatokra. Nálunk, úgy tudom, mindössze kettőt. Nagyon kevés! Kevésnek tartom oktatásunkban a régi magyar nyelv ismertetését is. Mert ahogyan Irodalmunknak alapja, mai beszédünknek is alapja lenne. Hogyan? — Ismét francia példát mondanék. Ha egy szenátor, beszédében mondjuk Villont idéz, és elvét csak egyetlen szót, szenátor társai kórusban javítják ki. Villon előbb élt. mint Balassi Bálint! Balassi nyelvezete a köznapi beszédben ma már természetesen elavult. De gazdag szókincse, érzékletes, gyönyörű írottbeszéde a ma élő ember számára kincsek tárháza lehet a szép beszéd elsajátításához. Ezért kellene őt, és a hozzá hasonló költőket, írókat jobban ismerni, ízes szavaikat mindennapjaink élőbeszédébe szőni. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen nagy jelentőségű munkát végeznek Lőrincze Lajos és társai. A nyelvőrködők. Akik közművelődésünkért — vajon értékeljük-e eléggé? — a legtöbbet teszik: a nyelvi szolgaság ellen küzdenek. Szavaink hiteléért. — Köszönöm az interjút. LÁSZLÓ ILONA
