Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-18 / 166. szám
Makariosz: Makariosz ciprusi államfő szerdán délelőtt Valettából Londonba érkezett, hogy az angol kormány tagjaival folyta- tándő mégbészélésé után to- v-ábbutázáék New York-ba, az ENSZ székhelyére, s ott részt vegyen a Biztonsági Tanács ciprusi vitáján. A lynehami támaszponton Makariosz rögtönzött sajtóértekezletet tartott és ezen újra leszögezte, hogy a ciprusi katonai lázadást , az athéni j úrita? szervezte, és a nemzeti gárdában parancsnoki posztokat betöltő görög tisztek vezették. Makariosz elmondotta, hogy az elnöki palota ellen intézett támadás’ után sikerült Paphosba távoznia, ahonnan több rádióüzenetet intézett a ciprusi néphez. Kedden reggel a Nemzeti Gárda egyik hadihajója-szétlőtte a város rádióadóját és • ezzel ''.egyidejűleg póríéélósok voltak úton Paphos felé. „Nem akartam a görög junta, kezébe jutni, úgy- döntöttem hát; hogy elhagyom Ciprust. Megítélésem szerint ily módon hatékonyabban ■ tüdőm segíteni népemet .a diktatúra elleni harcban és jobban tudom . .védelmezni jogait” — mondotta, .az érsekelnök. Á paphosi rádió, amely, eddig a. jViakarioszhoz hű erők kezén, volt, az AFP szerda délelőtti jelentése szerint már a lázadók birtokában- lévő ni- cosiai rádió adásait sugározta, , így: feltételezhető, hogy a város a puccsisták kezére jutott. A nicosiai rádió egyébként bejelentett?, hogy, 3 ki1 járási tilalmat -részlegesen feloldják, a szigeten tartózkodó kipiöldiek délután 2 .óráig, ...a helyi lakosok ' pedig délután hatig, tartózkodhatnak az utcákon, A katonai rendszer értesítette az -ENSZ titkárságát, hogy - „felrpentl ’tisztségéből” Zénón Rosszideszt,' az ország ENSZ- nagykövetét, aki kedden felszólalt a Biztonsági Tanács •rendkívüli ülésén' és élesen elítélté, a jobboldali hatalomátvételt, Ä nicosiai rádió Bejrutban lehallgatott adása szerint a lázadók közleményben fordultak a sziget kisebbségben lévő török., lakosságához „őszinte barátságot” ajánlva számukra. Útban New : York-ba Makariosz elnök szerdán megszakította útját Angliában. „bátorító tárgyalások” folytatását javasolta a török és görög lakosság képvisélői közt. Nyikolaj . Bragin; a Pravda szemleírója a lap szerdai számában megállapít j a:' „A ciprusi tragédia mélyen megrázta a világ közvéleményét, amely úgy tekinti a most folyó kormányellenes puccsot, amint amiben csúcspontját-éri el a. görög katonai vezetés ki.- dolgozta összeesküvés a Ciprusi Köztársaság szabadsága és függetlensége ellen, A lázadás szítói erőszakkal egy olyan rendszert és a ciprusi kérdés olyanfajta .megoldását’ akarják rákényszeríteni az ország népére, amelynek semmi köze a ciprusiak igazi akaratához.”-. ............. ’ - - ríM int az SZKP KB központi lapja a továbbiakban megállaz pítja, az athéni tisztek reakciós ciprusi zendülése „a Földközi-tenger keleti övezetében elkerülhetetlenül a feszültség növekedéséhez, a görög—török kapcsolatok kiéleződéséhez v,e- zet.” A törvényes ciprusi rend elleni lázadást szervező erők súlyos felelősséget vállalnak magukra az egész térség helyA szovjet emberek határozottan elítélik a ciprusi fegyveres puccsot és teljességgel azok- oldalán állnak, akik a köztársaság e nehéz órájában szembeszállnak a lázadókkal”. — fejeződik be a Pravda szemleírójának cikke. Szikrázó kedélyek Máskor, így július derekán, lassan kihalt a Palazzo Montecitorio, az olasz parlament palotája. Most annál szikrázóbbak a kedélyek: szerdán a képviselőház pénzügyi és költségvetési bizottságának összevont ülésén megkezdték az adóemelésekre vonatkozó rendelkezések vitáját. Nem kevesebbről, mint háromezer milliárd líra adótöbbletről van szó. Ennyit kíván a kormányzat egy év alatt behajtani az adóalanyoktól, vagyis a lakosságtól. Ez azonban a minden eddiginél drasztikusabb intézkedések közül- csak az egyik. A másik nem kevésbé súlyosan érinti Itália több ' mint 50 millió lakosát. Nevezetesen: a kormányzat csökkenteni kívánja a forgalomban lévő pénzmennyiséget, valamint az importot. Carli, az olasz állami bank kormányzója tett először javaslatot a rohamos méretekben növekvő áremelkedések megfékezésére és az ország külkereskedelmi egyensúlyának némi javítására. Mariano Rumor kormányfő, valamint a kabinet kereszténydemokrata tagjai készséggel helyeseltek. Nem úgy a koalícióban részt vevő Olasz Szocialista Párt, valamint az ellenzéki Olasz Kommunista Párt. A baloldal abban egyetért a kereszténydemokratákkal, hogy a fizetési mérleghiány és cs infláció csökkentésére csakugyan szükség van hathatós intézkedésekre. De nem ilyenekre. A Carli SZíai javasolt és a kereszténydemokraták által támogatott megoldás ugyanis nincs tekintettel a kereseti viszonyokra. A terheket igazságtalanul, egyenlőtlenül osztaná el és ez rendkívül hátrányosan - érinti a bérből, és fizetésből élő milliókat. Ugyanakkor a tőkések vállán aránytalanul kevesebb nyugszik a terhekből. Az olasz szakszervezetek már a múlt héten sokfelé tiltakozó sztrájkokat kezdeményeztek. Így adtak kifejezést véleményüknek, amely alaposan eltér a többségi kereszténydemokratákétól. Ennek■ egyébként a szerdán kezdődött parlamenti vitában hangot adnak majd az OKP képviselői is, akik a hírek szerint részletes és alapvető módosító indítványokat terjesztenek elő. A -Szampszon -vezette rendszer zetének bonyolulté válásáért. A lakásszövetkezetek ágazati irányításának főbb kérdéseiről tárgyalt szerdai találkozóján Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter és dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke. Értékelték az utóbbi években végzett munkát és megállapodtak a soron lévő legfontosabb közös feladatokban.' A megoldandó feladatok közül különösen fontosnak ítélték meg azokat a közös intézkedéseket, amelyek az V. ötéves tervidőszak lakásépítési programjának körültekintőbb előkészítését, a lakásszövetkezeti mozgalom széles körű eltérj édéséhez szükséges anyagi és műszaki feltételek megteremtését szolgálják. Hangsúlyozták, hogy hatékonyabbá kell tenni az együttműködést a tanácsokkal az építési területek megfelelő előkészítésére és biztosítására, s fejleszteni kell,az együttműködést a szükséges építési és fenntartási kapacitás megteremtése érdekében az építőipari szövetkezetekkel és más építőszerve- zetekkel is. Fontos feladat az is, hogy a szövetkezésben rejlő előnyök hatékony ismertetésével nyújtsanak * nagyobb segítséget a lakásépítőknek a különböző szövetkezeti szervek. (MTI) Jaroszewicz Moszkvában Puccs Cipruson A mintegy 650 görög tiszt által Irányított 10 000 főnyi ciprusi Nemzeti Gárda 1974. július 15-én fellázadt a- Ma- kopiosz-kormány ellen. Az utóbbi időben gyakran érkeztek összenövésről szóló hírek a szigetországból, amelyet a Görögországgal való egyesülést - erőszakoló EOKA li. elnevezésű illegális csoport tagjai szerveztek. A Földközi-tenger keleti térségében fekvő 9251 négyzet-, kilométer területű szigetország lakossága 650 000 fő. s ennek 80 százaléka görög, 18 százaléka török nemzetiségű és anyanyelvű. A ciprusi királyságot 1439-ben Velence, 1571-beh Törökország vette birtokába. (A török uralom idején telepedtek-le a szigeten a mai török lakosság ősei). Az ortodox görögkeleti egyház megerősödésével fontos politikai ho- talommá vált a szigeten.* Cipruson 1872-ben létesült az első- brit támaszpont, de Nagy-Britannia csak 1914. no-, vember 5-én kebelezte be a szigetet. 1931-ben a többségben lévő görög lakosság mozgalmat indított a Görögországhoz való csatlakozás érdekében. 1954. augusztus 1-én- megindult a küzdelem a szigetország önrendelkezéséért, amely 1956-tól fegyveres harccá fejlődött. Görögország, Törökország és Nagy-Britannia között Ciprus ügyében létrejött zürichi (1959. február 11.) és londoni (1959. február 19.) egyesség szuverén köztársasággá nyilvánította Ciprust.' A törvényhozó hatalmat 35 görög, 15 török képviselő gyakorolja; Görögország 950, Törökország 650 főnyi katonai egységet tart a szigeten. Nagy-Británnia 2 katofiai' körzetet és 42 Icisebb-nagyobb katonai támaszpontot használhat, illetve tarthat ellenőrzés alatt. 1960. augusztus . 16-án Ciprus elnyerte a függetlenségét. 1963. december 22-i görög—török fegyveres összetűzések ismételt megakadályozására 1964. március 27. óta 7000 főnyi ..kéksisakos” ENSZ-haderő állomásozik a görög és török közösségei. elválasztó ..zöldvonal” mellett. 1967 óta a fasiszta „ görög. junta, az enózisz híveinek támogatásával igyekszik felhasználni független politikát folytató Ciprust a görög és az atlanti' érdekek számára 1^70-től a szigeten fokozták tevékenységüket az enóziszt követő fegyveres csoportok az EOKÁ If. titkos egységei. Miután a görög kormány nyomása ellenére az egyesülés híveit nem sikerült a ciprusi kormányba bejuttatni, valamint nem tudS Pirit D K'róm^rc S) Rézérc @ Cementgyártás ® Textilipar q Élelmis*zeripar ^ ^9°* katona' támaszpont ták Makariosz elnököt lemondatni, 1972 végén az EOKA II (az Athénből küldött) Grivasz vezetésével megkezdte a fegyveres harcot a ciprusi kormány megdöntésére. 1974. július 1-én az ismétlődő EOKA-támadások következtében a kormány megkezdte a terrorista csoportok felszámolását a szigetországban. Július 10-ig 220 terroristát tartoztatott le. Július 4-én Makariosz elnök követelte a görög kormánytól a ciprusi Nemzeti Gárda élén lévő görög tisztek azonnali visszahívását. Erre a követelésre tíznapi haljgatás után á görög , junta a törvényes ciprusi kormányt megdöntő katonai puccs szervezésével „válaszolt".- TERRA Szefdán Piotr Jaroszewicz miniszterelnök vezetésével lengyel párt- és kormányküldöttség érkézett Moszkvába. A delegáció részt vesz a „Harmincéves a szocialista Lengyelország” címen rendezett kiállításon. . x Megkezdődött a yívó-világbajnokság Szerda reggel a grenoble-i Palace des Sports-ban megkezdődött az idei vívó-világba jnokság. A rendezés színvonala bizony nem volt világbajnoksághoz méltó a premier napján: nehézkesen rendezték a fordulókat, nagy volt a késés, s mire a férfi tőr egyéni mezőnye eljutott á legjobb 24-ig, időhátrányba került, pedig komputer is segítette a rendezőket. Reggel fél kilenckor rajtolt a mezőny, amely az előző napi jelzéssel ellentétben nem 138, hanem csak 113 vívóból állt. így akadt ■ több négyes csoport is, amelyekből mind a négy versenyző továbbjutott, s csak az indexszámítás miatt kellett, vívniuk, A magyarok biztosan jutottak tovább a 24 csoportban lebonyolított első fordulóból. A lengyel vendégeket a moszkvai Belorusz-pályaudvaron Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke és több más hivatalos személyiség fogadta. A BHG Kapcsológép Gyára felvételt hirdet: FELŰJlTÖLAKATOS, ESZTERGÁLYOS. KOMPRESSZORKEZELŐ. HEGESZTŐ ÉS SZERKEZETI LAKATOSI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál, Keselyűst út 4—8. sz. alatt. (320) A lázadást görög tisztek vezették Bonder Jézsef és dr. Molnár Frigyes tárgyalása a lakásszövetkezetekről