Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-04 / 154. szám

Moszkvai csúcstalálkozó Jurij Kornyilov, a TASZSZ kommentátora írja a, Moszk­vában szerdán véget ért szovjet—amerikai csúcstalálkozó­ról : 1974-es év tagadhatatlanul legfontosabb politikai ese­ménye a harmadik szovjet—amerikai csúcstalálkozó. Ered­ményeit összegezve, a nemzetközi közvélemény és a nem­zetközi sajtó konstruktívaknak és jelentőseknek értékeli azokat. Az alkotó, konstruktív légkörben lezajlott megbeszélések . során a Szovjetunió és az Egyesült Államok megerősítette azt az elhatározását, hogy további erőfeszítéseket tesz az enyhülési folyamat megszilárdítására és a békés egymás mellett élés, válamint az egyenlő jogok elve alapján to­vább folytatja a szovjet—amerikai kapcsolatok aktív fej­lesztését. A Szovjetunió és az Egyesült Államok megálla­pították, hogy az 1972-ben és 1973-ban létrejött megálla­podásaik jelentősen hozzájárultak a nemzetközi helyzet javításához. A ’most véget ért csúcstalálkozón újabb fontos léceseket tettek a fegyverkezési hajsza megállítása érde­kében. A csúcsszintű szovjet—amerikai tárgyalások során a két fél elhatározta, hogy a stratégiai támadófegyverek korlá­tozása érdekében hozandó néhány intézkedést előíró ideig- lénes szerződést egy újabb, 1985-ig érvényben lévő szerződésnek kell követnie a stratégiai fegyverze­tek korlátozásáról. Megállapították, hogy a rakéta- el hárító fegyverrendszerek korlátozásáról kötött szer­ződés előírásainak megvalósítása sikeresen folyik, de kívánatosnak tartották ezen fegyverrendszerek el- teríedésének pótlólagos korlátozását. E célból aláírták az 1972-ben megkötött szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét, amely az elhárító rakétarendszerek elhelyezési körzeteinek számát egyre korlátozza. Szerződést írtak alá a föld alatti nukleáris fegyverkísérletek korlátozásáról. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára a Richard Nixon által adott vacsorán elmondott pohárköszöntőjében- hang­súlyozta, hogy a csúcstalálkozón létrejött megállapodások, például a két ország rakétaelhárító fegyverrendszereinek új, jelentős csökkentéséről szóló szerződést, a föld alatti nukleáris fegyverkísérletek kölcsönös korlátozása, a straté­giai támadófegyverek további korlátozására irányuló 'új erőfeszítések és a többi intézkedés lényeges előrelépést jelentenek a béke és a kölcsönös bizalom megszilárdításá­hoz vezető úton. v Igor Orlov, a TASZSZ hírmagyarázója írja: A harmadik szovjet—amerikai csúcstalálkozón megtár­gyalt legfontosabb és leginkább perspektivikus kérdések között is figyelmet érdemel az európai problémák komp- - lexuma. Más - kérdésekhez hasonlóan, ttt is megnyilvánult az a jellemvonás, hogy a tárgyalások résztvevői a történel­mi távlatok és a népek maradandó érdekeinek számításba vételével közelítették meg a konkrét problémákat A csúcstalálkozón különös figyelmet fordítottak az euró­pai biztonsági és együttműködési értekezletre, amely ak­tívan elősegíti a földrészen az utóbbi években megfigyel­hető pozitív folyamatot. A Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok, a tanácskozás többi résztvevőjével együttműködés­ben, kötelezettséget vállalt: minden erőfeszítést megtesz­nek, hogy mindenki számára elfogadható megállapodások születhessenek a még nyitott kérdésekben. Kifejezték azt a meggyőződésüket; hogy a tanácskozás sikeres befejezése kiemelkedő esemény lesz, amely megfelel a tartós béke megteremtése érdekeinek. Ezért állást foglaltak amellett, hogy az értekezlet záró szakaszára a legközelebbi jövőben kerüljön sor. Véleményük szerint a tárgyalások eredmé­nyei lehetővé teszik a tanácskozás legfelsőbb szinten tör­ténő befejezését, ami megfelelne az értekezlet történelmi jelentőségének. Az európai politikai enyhülést mindkét ország vezetői- ' nek véleménye szerint ki kell egészíteni a katonai enyhü­lésre vonatkozó intézkedésekkel. Ezzel kapcsolatban ter­mészetesen nagy jelentőséget tulajdonítanak a közép- európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökken­tésével foglalkozó tárgyalásoknak. E tárgyalásoknak konk; rét megállapodásokhoz kell vezetniük, amelyek kiküszöbö­lik a biztonság veszélyeztetésének lehetőségét bármely fél részéről, s nem teszik lehetővé, hogy a felek bármelyike egvoldálú katonai előnyökhöz jusson. Ez a határozottság, hogy aktíéan hozzájáruljanak az európai politikai légkör további javulásához, kétségtelenül , megértésije és helyeslésre talál mindazoknál, akik számá­ra drága a' népek békéje és biztonsága. ' Lubomír Strougal csehszlovák miniszterelnök fogadta Cha- vant, India pénzügyminiszterét. Dr. Ají&i Miklós a MTESZ új elnöke FRANKFURT Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter Szófiából négynapos hivatalos látogatás­ra az NSZK-ba érkezett. Részt vesz az egyiptomi—nyugatné­met vegyes bizottság bonni ülésén. ’ BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Richard M. Nixon elnö­köt az Amerikai Egyesült Ál­lamok nemzeti ünnepe alkal­mából. BUENOS AIRES Isabel Perón argentin elnök intézkedésére egy nappal el­halasztották a hétfőn elhunyt Juan Domingo Perón elnök te­metését, hogy további tízezrek vehessenek búcsút a kongresz- szus épületében felravatalozott Peróntól. Buenos Aires-ben a nemzeti gyász második napjá­ra szinte teljesen megbénult az élet, az élelmiszerboltok kivé­telével minden üzlet bezárt. Gyakorlatilag a városi közle­kedés is szünetelt szerdán, mi­vel a főváros főútvonalain tíz­ezres sorokban igyekeztek Buenos Aires lakosai és az or­szág minden részéből szakadat­lanul érkezők bejutni a kong- i resszus épületébe. Az AP amerikai hírügy­nökség Santiagóból keltezett tudósítása beszámol arról, hogy Chilében a junta ha­talomátvétele óta állandóan növekszik a munkanélküliek száma. A munkanélküliek számá­nak fokozódása a legnagyobb fenyegetést jelenti a katonai junta gazdaságpolitikája szá­mára. Az amerikai hírügynökség megállapítása szerint az ál­lásukat vesztettek között a baloldaliakon kívül nagy­számban találhatók a chilei gazdasági életben bekövetke­zett drasztikus fordulat ..sem­leges áldozatai”. A tudósítás emlékeztet arra. hogy Pi­nochet tábornok rendeletére az Allende-kormány által államosított vállalatok szá­zait juttatták vissza koráb­bi tulajdonosaiknak. Kor­mánytisztviselők a három­millió chilei dolgozó 8,8 százalékában jelölik meg a munkanélküliek számát, más megbízható források szerint azonban ez az arány ‘ való­jában 12 százalék körül mÖ: zog. A munkanélküliek há­nyada a következő hónapok­ban jelentős mértékben to­vább fog romlani, mivel Pi­Szoyjet figyelmeztetés Joseph Dobbsot. az ideig­lenes moszkvai angol ügyvi­vőt a szovjet külügyminisz­tériumba kérették. A moszk­vai Nagy Színház London­ban vendégszereplő balett­együttese ellen intézett ál­landó huligánakciókkal, to­vábbá cionista és a szovjet­ellenes elemek által ' elköve­tett más nyílt provokációik­kal kapcsolatban jegyzéket ismertettek az ideiglenes ügyvivővel. Az angol ható­ságok figyelmét felhívták a moszkvai Nagy Színház együttesének tűrhetetlen hely­zetére. Az ügyvivőnek kije­lentették, hogy kénytelenek lesznek dönteni arról a kér-1 dtarol, célszerű-e folytatni a vendégszereplést, ha az an­gol hatóságok nem teszik meg a szükséges intézkedéseket a moszkvai Nagy Színház ba­lettegyüttese vendégsz^ren'é- séhez szükséges normális fel­tételek biztosítására. A Műszaki és Természettu­dományi Egyesületek Szövetsé­ge szerdán elnökségi ülést tar­tott, az ülésen megjelent és felszólalt Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnöke. Kónya Albertnek, a Magyar Tudományos Akadémia leve­lező tagozatának, a MTESZ Szerdán Kairóban összeült az arab védelmi tanács, hogy megvitassa a Libanon elleni izraeli támadások nyomán ki­alakítandó közös arab straté­giát. A húsz tagország kül- és hadügyminiszterei meghallgat­nochet tábornok rendelkezé­se folytán — amely előírja a közintézmények kiadásai­nak 15 százalékos csökkenté­sét — legalább 100 000 köz- alkalmazott veszti el állásál: orvosok, építészek, tanárok és köztisztviselők. társelnökének megnyitója után megválasztották a szövetség új elnökét. A tisztséget dr. Ajtay Miklós, az OMFB elnöke tölti be. Az ülésen ezután megtár­gyalták, miként lehetne a tu­dományos egyesületek kapcso­latait fejleszteni a vállalatok­kal. ták. Szolh libanoni miniszter- elnök helyzetelemzését, és döntenek a szükséges lépések­ről. Mint jól értesült kairói körök tudni vélik, több küldöttség ja­vasolni fogja: állomásoztassa- nak közös arab csapatokat az izraeli tüzérség és légierő tá­madásainak leginkább kitett dél-libanoni körzetben. Bejrúti sajtóértesülések sze­rint viszont a libanoni kor­mány a katonai akciók helyett inkább erőteljes diplomáciai és politikai lépéseket sürget majd a tanácsülésen. A libano­ni főváros diplomáciai körei­ben úgy tudják, hogy a Szolh vezette küldöttség Kairóban indítványozni fogja, hogy az érdekelt aráb országok bojkot­tal jak a genfi békekonferen­ciát, ha az izraeli agresszió folytatódnék. Ezenkívül szó esik majd az arab kőolajnak politikai fegyverként történő ismételt felhasználásáról is. Etiópia „Kettős hatalom“ A világ egyik legrégibb államában, Sába királynője föld­jén sajátos helyzet alakult ki. A szinte érintetlen feudális nagybirtokrendszer, a száraz esztendőkben — például most is — állandósult éhhalál országában növekedtek az olyan jelenségek is, amelyek nyomán nem volt nehéz megjósolni az elkövetkező robbanást. Addis-Abebában légkondicionált luxusüzletek és szuper­szállodák követik egymást, a repülőterekről az etópiai légi- társaság ultramodern Boeing 707-esei szállnak fel a legkü­lönbözőbb égtájak felé. A hadseregben és a polgári közigaz­gatásban mind nagyobb számban kapnak helyet a külföldön végzett szakemberek, akik jól látják, hogy hazájukban sürgős változásokat követelt az idők parancsa. Mindez: — a huszadik század részleges betörése és a ha­talmas ország zömében változatlan nyomor — olyan kiáltó kontrasztokhoz vezetett, amelyek nem maradhattak hatás nélkül e múltba dermedt társadalopi életére. Kisebb, elvetélt kísérletek korábban is voltak, de az első komolyabb robbanás az idén tavasszal, áprilisban követke­zett be. Elmaradott országról lévén szó, senkit nem lepett meg, hogy a kezdeményezést itt is, mint ■ annyi más hasonló helyen, (az egyetlen szervezett, képzett káderekben és techni­kában aránylag bővelkedő erő, a hadsereg vette át. Már áprilisban meg lehetett állapítani, hogy bármit hoz­zon is a jövő, a katonai megmozdulás után Etiópia nem az az ország többé, ami ezelőtt volt: szétpattant a változatlanság, a mozdulatlanság bizonyos körök által gondosan táplált míto­sza. A katonák azóta is óvatos, de határozott lépéseket tesz­nek és most, a jelek szerint, újabb szakasz kezdetét határoz­ták el. Megszállták a főváros stratégiai jelentőségű pontjait, őrizetbe vették a feudális arisztokrácia és kormányzat pro­minens képviselőit — ugyanakkor hangoztatják, hogy 1. nem vették át a hatalmat, 2. lojálisak az agg császár személye iránt és 3. „teljes az összhang” a kérésükre megalakult mi­niszteri bizottság és az ő katonai bizottságuk között. Úgy tűnik, ez csak jói megkomponált étm'enet lehet, afé- le etióp körülmények között megszületett „kettős hatalom". A történelem arra tanít, hogy az ilyen kettősség nem tartható fenn sokág. Mivel, legalább is pillanatnyilag, a hadsereg kép­viseli a modernebb törekvéseket, óriási feladatok megoldása vár- rá. Amíg a polgári közigazgatás nem gördít akadályokat a változások elé, a hatalomátvételt nem deklarálják. De az igazi hatalom — a látszólagos kettősség ellenére — már a hadsereg kezében van, Munkanélküliség Chilében Az arab védelmi tanács ülése Közös stratégia Izrael ellen

Next

/
Thumbnails
Contents