Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-21 / 169. szám
7 t V I ( ßt Szalai János: ' X vízparton mindig törté- flik valami. Felületesen nézve a partot csak napozó, olvasó, beszélgető, horgászgató embereket látni, de e beszélgető, napozó, olvasó, horgászgató emberek sokjelleműek, sokféle érzést hordoznak magukban. Róluk szól e három történet, A HOROG i A horog halfogó eszköz. Acélból készül. Méretétől és minőségétől függően negyven fillérbe, esetleg két forintba kerül. Ha elakad, az ember ránt egyet és bosszankodik: beszakadt és most új élőkét köthet a zsinórra. Van, aki nemcsak bosszankodik ilyen esetben, de kiabál is. Ezek közé tartozik az az idősebb asszony, aki tizennégy éves forma gyerekével mindennap megjelenik a parton. Ketten jönnek egy kerékpárral és ha a gyerek véletlenül beejti a kenyércsalit a vízbe, akkor nagy patáliát csap az anyja. — Csak pocsékolod a kenyeret! Most honnan vegyek neked? A szomszéd horgászok ilyenkor kisegítik, hogy abbamaradjon a perlekedés, amelyen ki-ki vérmérséklete szerint nevet, vagy bosszankodik. Némelyik meg is jegyzi: — Minek ennyit kiabálni egy ragacsosra gyúrt maroknyi kenyér miatt? A gyereknek engedélye van a horgászatra, az anyjától pedig utasításokat kap; fogjon már valamit. Ha kicsit is fog, az anya örül és beteszi a nylonzacskóba. Ha nagy a meleg, akkor az anya az árnyékba húzódik és onnan dirigálja a gyereket. Ha valami baj. történik, akkor a hűvösből rohan a partra. Most éppen a horog akadt be. Az anya felméri a helyzetet. A távolból csónak birkózik a hullámokkal. — Jaj, jöjjön ide a csónak! Segítség; A csónakban hárman ülnek. A túlsó partra igyekszenek, de hallva a segítségkérést, bizonytalanul fordulni készülnek a nádas irányába. Az anya újabb szórohamot Indít: — Jaj, jöjjenek már! Gyorsan jöjjenek; Jaj, jaj. A csónak fordul, az evezős kiszól: — Mi történt? — Azt hiszem, beakadt a horog a nádba! — válaszol egy horgász, — És ezért kiabál az az asszony? A csónak visszafordul. Irány a túlsó part. Bukdácsol a hullámokon. Az anya kétségbeesett hangját lobogtatja a szél; — Jaj, miért nem jön már ide az a csónak? A gyerek cibálja a zsinórt. A horog beszakad. Az anya sírós hangja hallatszik : — Átkozott! Most beleszakítottad! Most mivel horgászol? Hárman adnak horgot a gyereknek. És döbbent csend guggol a móló sarkára, amikor kiderül: nem szenvedélyből horgászik a gyerek, hanem muszájból. Neki halat kell fogni vacsorára. Ketten élnek az anyja rokkantsági nyugdíjából; A REJT VÉN YFEJTÖ * Ketten ülnek a kikötött csónakban. Az egyik nő vöröses hajú, a másik lenszőke. A lenszőke horgászik, a vöröses hajú rejtvényt fejt. A lenszőke a jelzőt figyeli, a vízpartról a vöröses hajú pedig kérdez; — Mássalhangzó kiejtve? •— Lehet: bé, cé, dé, gé .. j — sorolja a lenszőke. — Ef; Igen: ef! Ezt kell beírni! — állapítja meg a vöröses hajú. Beírja. — Kérődző háziállat? —• olvassa a következő' kérdést. — Hogy miket tudnak kérdezni? — méltatlankodik, majd sorra veszi a háziállatokat; kutya, macska, csirke, kacsa . . . — Azok nem kérődzők! — Hát akkor milyen kérődző háziállatok vannak? — Például a szarvasmarha! — Ez az; Ez pont kijön! — lelkendezik a vöröses hajú. Újabb kérdés következik. A vöröses hajú a szájába veszi a ceruzát és úgy mormogja: — Parafái! Mi az, hogy parafái. Parafadugót készít? Mem, ez nem jön ki. — Hülye vagy! Parafái, az azt jelenti, hogy kézjeggyel látnak el egy szerződést. Például a külügyminiszterek parafáinak egy szerződést. — Te ezt honnan tudod? — Olvastam; — Ühüm; Tényleg kijön: kézjegy. És most figyelj! Három pont és utána ez van: Hari és zárójelben az első világháború hírhedt kémnője. Ki lehetett az? — Mata Hari! — Honnan tudod te ezt is!? — Olvastam róla, meg filmen is láttam. Híres táncosnő volt. — Itt azt írják, hogy kémnő. — Főállásban kémnő volt, de mellékesen kitűnően táncolt is. — Hogy te mennyi marhaságot őrzői a fejedben?! Akkor azt is tudod, hogy mi Törökország fővárosa, — Ankara! — Valóban; Kijön; An-ka- ra! — Na, ez leette! — húzta ki a horgot a lenszőke. — Mert nem figyeltél oda! — jegyezte meg a vöröses hajú. — Hogyan figyelhettem oda, amikor mindig kérdezel!? — Most már csak egyet kérdezek. Azt írják: ennél egészségesebb az olaj. Mi lehet az? — Zsír! " ’’’ — Valóban! Kijön. A lenszőke horgászott, a vöröses hajú rejtvényt fejtett. Feltette a kérdést, a lenszőke válaszolt, ő beírta. — Végre elkészültem! Kész! Bele is fáradtam! — jegyezte meg a vöröses hajú, miközben a feneke alá tette a képes újságot. Egy ideig nézte a horgászó lenszőkét, majd megkérdezte: — Mikor fogsz már végre egy nyomorult halat? BESZÉLGETÉS AZ ÁLLATOKRÓL Ha nem kap a hal, annak is haszna van. .— nak erre a természetadta csalétekre, a halászó hal elkapja őket. így lesben állva ,.pecázva” szerzi meg a táplálékát. — Jó volna egy ilyen hal! De bocsásson meg, az előbb valami mimikrit említett. Lehet, hogy műveletlennek néz, de én ezt a szót nem ismerem. — A kaméleonról hallott? — Hogyne! Volt egy ismerősöm, akinek az volt a kedvenc kérdése, ha oroszból vizsgáztatott: hogyan mondják oroszul; kétkulacsos? Egy barátomtól is megkérdezte. Fogalma sem volt róla, hogyan mondják oroszul a kétkula- csost, ezért rá vágta: kaméleon. Ismerősöm összeráncolta a homlokát és megjegyezte: „Jó, nagyon jó! Ez talán még találóbb kifejezés!” — Nos, hát a kaméleon színeváltozása — az a mimikri. — Az embereknek is van mimikrijük. — Van. Csakhogy az emberek ezt a mimikrit nem vállalják. Az állatokat ez a természetes taktikai lehetőség, a mimikri segíti a kíméletlen küzdelemben. A kaméleon vállalja a kaméleonságot, mert csak így tud táplálékhoz jutni, a mimikri lényege: becsapni a másikat. — Ezt a trükköt az emberek is alkalmazzák! — Alkalmazzák, de tagadják. A kaméleon-ember a világért be nem vallaná, hogy mindaz, amit mond, az semmi más, szint színlelés. Itt van például egy eset. Amíg dolgozott az illető, úgy tűnt: jó káder, jó kommunista. Mindenben részt vett, gyakran felszólalt, ostorozta a hará- csolókat . . ; Aztán nyugdíjba ment, és mit gondol, mi volt az első dolga? — Nem szeretek találgatni, — Bement a megyei tanácshoz és keszegsiitő-engedélyt kért, ide az üdülőtelepre; — Vannak ilyenek még most is. — Biztosan vannak. Csónak közeledett. — Vigyázzön, zsinór van! Későn szóltak, a csónakba belegabalyodott a zsinór. — Ember, tekintettel lehetne mások szórakozására is! — Miért ide dobták a horgot? — Mert nem gondoltuk, hogy van olyan ember, aki csak néz és nem lát; A csónakos evezőjével hadonászni kezdett és elszaggatta a zsinórt. — Ember maga?! — kiáltott a két horgász szinte egyszerre. A csónakos nem felelt. Sértődötten elcsobogott. Megsértődött. Pedig csak azt kérdeztem tőle: ember az, aki állat módjára viselkedik? Behúzták a szakadt zsinórokat és hozzákezdtek az új előkék felszereléséhez. PÁLOS ROZIT A; QRECO-KÉPEK ELŐTT József álma egy kék pillanat évgyűrűi körüljutják a végtelent Az angyal szárnya gótívű gond néma fájdalmat érint beavatott mosollyá Magdolna lemosta magáról arcát testét sorsát izzó előjele az égnek Holbein Haláltánca magyar kiadásban A haláltáncnak pontos helye volt a középkori érzésvilágban. A gótika az égre emelte a szemét, de meghitt viszonyban volt az alvilági szörnyekkel, s magával a halállal is. Legendák keletkeztek, nálunk Tinódi dolgozta fel Tar Lőrinc pokoljárását, a képzőművészetben pedig egymást érték azok a jelképes ábrázolások, amelyek az élet múlandóságára figyelmeztettek. A berlini Má- ria-templom ma is látható ha- láltánc-freskója 1484 körül keletkezett, Michael Wolgemut (1434—1519), aki Hans Pley- denwurff özvegyével együtt annak nürnbergi műhelyét is átvette, a középkori tipikus csontvázmotívumot metszette fába, a haláltánc-téma legfélelmetesebb megfogalmazása azonban az ifjabb Hans Holbein nevéhez fűződik, aki 1525 körül készítette el 34, egyenként 33 négyzetcentiméter nagyságú rajzát, amit feltehetően Hans Lützelbríngér metszett ki. Holbein életéről néhány évszám kivételével alig tudunk valamit. Ausburgban született 1497- ben. apja tanította, aki maga is jeles festő volt, de 1515 körül már Bázelben van, ahová négy évvel később a végleges letelepedés szándékával tér vissza hosszabb külföldi útjáról, melynek során Itáliában is járhatott. Itt készült egyik főműve, Mayer polgármester Madonnája (XVII, századi másolata a drezdai képtárban van). 1526-ban Angliába utazott, ahol Mórus Tamás volt pártfogója, de két év múltán visszatért Bázelbe, majd újabb három év után végleg Angliában telepedett le. A német reneszánszban alig találni példát a szerkesztésnek és jellem- ábrázolásnak arra a világos, magasrendű kultúrájára, ami Holbein egész művészetét jellemzi, s ami csak az olasz Cinquecento legjobbjaiban található meg. A Haláltánc különleges helyet foglal el Holbein művészetében. Témája még a középkorban gyökerezik, központi gondolata a „média in vita in morte sumus”) az élet teljében a halálban vagyunk), de a régi téma teljesen új megfogalmazást kap nála: hőseit mindig mindennapi életükben, cselekvés közben ábrázolja, s társadalombíráló szándéka is félreérthetetlen. Bár szegény emberei is a halál martalékai lesznek, számukra a vég inkább megváltás: a szántó földművest ábrázoló rajzon a halál hajtja tovább a lovakat, a gazdag azonban kétségbeesetten tiltakozik pénzesládái ’ között, a nemes kardot ránt. a királynőt udvarhölgyei próbálják megmenteni. A Haláltánc teljes sorozatával most a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata ajándékozta meg a könyvkedvelőket, s valószínűleg nem túlzás, ha a kis könyvet legszebb képző- művészeti kiadványaink között tartjuk számon. A miniatűr- kiállítás ebben az esetben szerencsésen találkozik az eredetivel, melynek megőrzi méretét, s így valóban a valódi Holbeint kapjuk. Külön ki kell emelni a kifogástalan, tiszta nyomást, a hatásos kötéstervet és szép tipográfiát (Janka Gyula munkája). A nagyon szép kiállítású kötet, ami nyilván a miniatürgyűjtők körében is keresett lesz. négynyelvű szöveggel jelent meg. tehát nemzetközi elismerésre is számot tarthat. Az egyetlen, amit kifogásolhatunk: Janka Gyula és Kardos Gyula bevezetője indokolatlanul szűkszavú. Ennél többet kívánt és érdemelt volna a mindenképp hiányt pótló kiadvány. CSÁNYI LÁSZLÓ Felfedezik egymást az emberek.' Mert, ha kap, akkor csak víz van, jelző van és hal. Semmi más. A kapásszünetben beszélgetnek. Mindenről. Ami éppen szem előtt van: a vízről, a halról, a tájról, az emberekről, az állatokról. — Halászó hal kellene! — Olyan is van? — Van hát! Nemrég olvastam, hogy van egy olyan halfajta, amelyiknek kettős mimikrije van; a pikkelyének a színe tökéletesen összeolvad a környezete színével és egy giliszta formájú csalétke is van. Ezt a nyúlványt az apróbb halak g'"sztánnk nézik és bekapják. Amikor rácsapM, ÉRDI JUDIT RAJZA !
