Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-03 / 153. szám
JÚLIUS 3 SZERDA Névnap: Kornél. A Nap kél 3.52 — nyugszik 19.44 órakor. A Hold kél 19.57 — nyugszik 2.47 órakor. SKtefcftKí tGYESüt rrep _ Dél-dunántúli amatőrfii m esek táborozása kezdődött hétfőn a Baranya megyei Iba- fán. Megyénket 14 filmes kép- vúseli. Az egyhetes táborozás alatt azf.pt megye képviselői 12 filmet fognak készíteni. — Siklóson kedden nyitotta meg a kapuit a'keramikusművészek nemzetközi alkotótábora, amelynek résztvevői öt héten át a tanács vendégeként laknak és dolgoznak a Ten- kesalján. A mövésztelep az UNESCO védnöksége alatt működik, a kulturális világszervezet erkölcsi és anyagi támogatását élvezi. Hazánkban ez az egyetlen olyan alkotótábor, amelynek tagjai kifejezetten kerámiával foglalkoznak. A magyar művészek mellett bolgár, csehszlovák, jugoszláv, NDK-beli és szovjet keramikusok is dolgoznak Siklóson. — Két hónapja tart az őzbakvadászati szezon és máris kiemelkedő eredményekről érkeznek jelentések a vadasterületekről. Az országos trófeabíráló bizottság adatai szerint június 30-ig 3750 őzbakagan- csot küldtek be a vadászok elbírálásra. A szakszerű bírálat megállapította, hogy az idei eredmények minden eddigit felülmúlnak: a beküldött példányok közül 84 aranyérmet érdemelt ki, 183-nak ezüstérmet adtak és 243 bronzérmes- lett. — Késsel támadt öcsényben lakó haragosára, és ezzel közv riadalmat keltett Keszthelyi János 53 éves decsi (Hunyadi utca 80.) lakos. A Szekszárdi Járásbíróság 7. B. számú tanácsa ezért hathónapi börtönre ítélte, és egy évre eltiltotta a közügyektől. FELHŐS, SZELES IDŐ Várható időjárás ma estig: Kisebb felhőátvonulások. Az erős, helyenként viharos lökésekkel kísért nvugati, észak- nyugati szél csak lassan mérséklődik. A felmelegedés kissé erősödik. Várható legmagasabb hőmérséklet 23—28 fok között. A Budapesti Állatorvostudományi Egyetemen állam- / vizsga előtt álló vietnami diákok kezdték meg nyári gyakorlatukat Tolna megyében. A vietnami egyetemisták három hétig az őcsényi Kossuth Tsz-ben vesznek részt orvoslási gyakorlaton dr. Rap- pay József járási főállatorvos vezetésével, majd további háAMAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Vietnam! egyetemisták megyénkben rom hetet a Tolna megyei Állategészségügyi Állomás szekszárdi központjában töltenek az állategészségügyi igazgatás tanulmányozásával. Gyei orla- tuk befejeztével mehetnek államvizsgára, aminek sikeres letétele után kezdhetik meg állatorvosi munkájukat hazájukban. (-s-ó) _____________________L________________ N övényvédelmi előrejelzés A szőlő védelme Az elmúlt hét párás, csapadékos időiárása (bőséges reggeli harmatképződéssel) kedvező feltételeket teremtett a szőiőperonoszpóra-fertőzéshez. A peronoszpóra-járvány elhárítása céljából — a magas hőmérséklet mellett kialakuló rövid lappangási idő figyelembevételével 7—9 naponként szükséges permetezni. A peronoszpóra mellett a szőlő szürkerothadása okoz csapadékos nyár végi — őszi időjárás esetén súlyos károkat. E betegség ellen kielégítő védelmet csak a szőlő fejlődéséhez igazított többszöri permetezés eredményez. Az egyik ilyen kritikus időpont — a szekszárdi szőlőkben a napokban bekövetkező — virágzás utáni állapot. Ebben az időpontban elsősorban az Ortho Phcltan használatút javasoljuk, amely peronoszpóra és a szürkepenész ellen egyaránt hatásos. 1973-ban a meqye szőlőterületein általában —■ de különösen a zárt fekvésű vclqyekben — jelentős kárt okozott a lisztharmat. A betegség felszaporodásának megelőzése céljából kéntartalmú szerek (Thiovit, Dunakoll, Kumulus) vagy a Fundazol hozzákeverését ajánljuk a peronoszpóra elleni készítményekhez. A Fundazol a szürkepenész ellen is jó védőhatást eredményez. A a szőlő kártevői közül az atkák és szőlómolyok ellen szükséges védekezni. Erre a célra Bi 58 használatát javasoljuk. A szőlő intenzív növekedése és járványveszély miatt nagy gondot kell fordítani a permetezések alaposságára. A levelek fonáki részének,' valamint a tőkék belső felületének lepermetezése igen nagy jelentőségű a védekezés eredményessége szempontjából. Tolna megyei Növényvédő ÁHömás Szekszárd A főszezon hezdetén Megélénkült a Balaton idegenforgalma A Balatonnál, ahol július elejétől számítják a főszezont, megélénkült az idegenforgalom. Kedden már karavánokban érkeztek a gépjárműves külföldi turisták a tópart nyaralótelepeire. A szomszédos országok Balatonhoz látogató turistáinál is nagyobb számban érkeztek kedden holland vendégek. Megélénkült a forgalom a csehszlovák határ irányából is. A Balatonnál nyolc kempingben, faházakban és sátrakban csoportosan üdülnek a csehszlovák bányák, nagyüzemek szakszervezeti beutaltjai. A Balatonnál a hét elején megelevenedett a hazai idegenforgalom is. A vendégsereg száma kedden — becslések szerint — elérte a százötvenezret, de várhatóan napokon belül 200 ezer üdülővendéggel lehet számolni a tópart 40 nyaralóhelyén. Szerte a tó partvidékén ezekben a napokban újabb idegenforgalmi egységeket adnak át. Siófokon kétszeresére bővítették a játéktermet, ahol tízféle automata áll az érdeklődők rendelkezésére. Révfülöpön új kertmoziban kezdték meg a vetítéseket, s új lehetőséget kínál a tópart kulturális életében Balatonfüred 800 sze- mélyes nézőterű szabadtéri színpada is. Nemzetközi szövetkezeti nap Világszerte július 6-án ünnepük az 52. nemzeti szövetkezeti napot. Az Országos Szövetkezeti Tanács ez alkalomból felhívással fordult az 5500 hazai mezőgazdasági, ipari és fogyasztási szövetkezet 3 millió 900 ezer főnyi tagságához, hogy hagyományos szokásaiknak megfelelően ünnepeljék meg ezt a napot. Csatlakozzanak a SZOT, a Hazafias Népfront és a KISZ munkaverseny-felhíváKertészek tanácskozása A szamóöa, a málna, a szeder- málna, a köszméte, a piros és a fekete ribiszke voltak a főszereplői annak az ankétnak, amelyet kedden rendeztek Fertődön, a Kertészeti Kutató Intézet kiállítási teamében. Előadás hangzott el a Kertészeti Kutató Intézet fertődi kutató állomásának távlati kutatási terveiről. Az intézetben sok ú.1 bő termő. ízletes és vitamindús málna, valamint más bogyós gyümölcsfajtát kísérleteztek ki az elmúlt években. HOBBI Balafonszepszdi úttörőtábor Nem engedélyezték a megnyitását Hétfőn reggel a szekszárdi járásból körülbelül száz úttörő indult útnak a balatonszepezdi táborba. A táborról sok jót lehet írni, például azt is, hogy idei nyitása előtt a' KISZ-esek egy népes csoportja szép és értékes munkát végzett itt, épített, rendezkedett. Az úttörők megérkeztek, és még aznap i’issza is tértek otthonukba. A táborozás megkezdését az illetékes KÖJÁL az egyik szikkasztó meghibásodása miatt nem engedélyezte. Mint' azt György József elvtárs, a járási hivatal elnöke közölte, a vizsgálatot megkezdték. A hiba kijavítása után a tábor megkezdi működését. O. 1. sához, s végül ajánlotta, hogy az ünnepi alkalomból emlékezzenek meg a nemzetek közötti békés együttműködésnek a moszkvai békekongresszus szellemében való továbbfejlesztéséről is. A nemzetközi szövetkezeti nap megünneplésének hagyományos módja hazánkban, hogy ilyenkor a vezetőségi üléseket, a tagsági tanácskozásokat és a kulturális eseményeket is felhasználják a megemlékezésre. Emellett mindig a mozgalom legjobb időszaki eredményeit felmutató megyében rendezik meg a központi Ünnepségeket. így az idén Somogybán, Kaposvárott tartják szombaton a nőszövetkezők országos konferenciáját. Ügyancsak a hét végén kerül sor a szövetkezeti néptáncosok V. országos találkozójára, Lellén, Siófokon és a szomszédos megyében, Balaton- füreden. Mindez látványos bevezetése lesz a siófoki szabadtéri színpadon sorra kerülő nagygyűlésnek, amelyen Szabó István, a TÓT elnöke, az OSZT alelnöke mond ünnepi megemlékezést, s felszólal Keserű Jánosné könnyűipari miniszter is. Négyévi fegyház — „semmiért” A kikészített betörőszerszám esete Vajmi kevéssé megalapozott egyes vagyonvédelmi berendezéseknek az a híre, hogy nem sokat érnek. A panászkodók háza táján többnyire kiderül, hogy elmulasztották a szakszerű üzemeltetést, amiért azonban nem magukat, hanem a tervezőket, a kivitelezőket hibáztatják ... Ami pedig már_ cius 29-én a dombóvári Hunyadi téri önkiszolgáló élelmiszerboltban történt, arra figyelmeztet, hogy nem előrelá— Mit akarsz, mások bridzselnek vagy golfoznak ..., TOLNA MEGYEI NÉPŰJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolria megyei Bizottságának lap|a Főszerkesztő: PETRUS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123—61 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11, 120—10 Telex: 13359 Postacím: 7101 Szekszárd. Postafiók 71. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca' 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 069 tó dolog az értékmegőrző mellé mintegy odakészíteni a — betörŐ6zerszámot. Idősebb Bohus József 51 éves dombóvári (Petőfi utca 23.) lakos az említett nap délutánján húsz fröccsel oltotta szomját. Késő este az élelmiszerüzlethez osont, betörte az ablakot. A helyiségből köny- nyen elvihette volna a pénzes kazettát, ha az nem lett volna előírásosan a padlóhoz erősítve. Bohusnak bizonyára felcsillant a szeme, amikor a kazetta mellett baltát pillantott meg. A betörő néhány perccel később 19 670 forintos zsákmánnyá] távozott. Másnap délelőtt elégedetten számolta a lopott pénzt. Eredetére vonatkozóan fiának, a 21 éves ifjabb Bohus Józsefnek bizalmasan kacsintva any- nyit mondott, hogy „Innen hoztam a szomszédból...” Éppen ekkor lépett a szobába egy ismerősük. Ifjabb Bohus a pénzt sebesen az ágynemű közé dugta. Bohuséknak m£r aznap alkalmuk nyílt meggyőződni arról, mennyire nem érdemes lopni. A betörésnél hiába használt az idősebb Bohus gumikesztyűt, sőt gumicsizmát is, -az ifjabb hiába volt fürge. A rendőrség úgy foglalta le náluk bűnjelként a pénzt, hogy abból egy fillért sem költhettek eL A Dombóvári Járásbíróság dr. Dombai István tanácsa vonta felelősségre az addig több mint hétévi szabadságvesztéssel büntetett apát, valamint az addig büntetlen előéletű fiút. A bíróság nem csupán a betörésben mondotta ki bűnösnek idősebb Bohust és bűnpártolásban ifjabb Bohust. A járásbíróság azt is tényként állapította meg, hogy idősebb Bohus ez év februárjában légpuskát akart lopni egy kapos- szekcsői hétvégi házból, de szerencséjéből csak egy olcsó látcsőre futotta. A bíróság idősebb Bohus Józsefet négyévi fegyházzal és a közügyektől ötévi eltiltással sújtotta; ifjabb Bohus Józsefet háromezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. B. Z.