Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-20 / 168. szám

Á Pekingijén folyó szoyjef—kínai kaf ártárgyalásokról

Valóság és valótlanságok a szovjet—kínai tárgyalásokról

írtat Adam W. Wysocki

r SOKATMONDÓ w JAVASLATOK

1970 júliusában a szovjet kormány azzal a javaslattal fordult a kínai kormányhoz, hogy folytassanak tárgyalásokat egy államközi megállapodástervezet kidolgozásáról a kölcsönös meg nem támadás (az atomtámadást is beleértve), a másik fél ellen irányuló katonai propaganda és háborús készületek tilalma kérdésében. A kínai kormány lényegében elzárkózott attól,

hogy választ adjon a Szovjetuniónak erre a javaslatára. Továbbra is a „veszélyeztetettséget” emlegette, és úgy nyilatkozott, hogy „a tárgyalások a Szovjetunió okozta háborús veszélyeztetettség

helyzetében folynak” és hogy „a tárgyalóasztal fölött atombomba függ”.

1971. január 15-én a Szovjetunió javasolta, hogy a Szovjetunió és Kína haladéktalanul kössön egyezményt arról, hogy semmiféle formában — sem konvencionális, sem rakéta, sem nukleáris fegyver formájában — nem alkalmaz erőszakot vagy nem fenyeget erőszak alkalmazásával. E megállapodás tervezetét átnyújtották a kínai kormánynak. A tervezetben egyebek között az alábbi megfogalmazások szerepelnek: „A felek kötelezik magukat arra, hogy, kölcsönös kapcsolatokban, a vitás kérdések megoldásánál semmiféle formában nem alkalmaznak erőszakot, és nem fenyegetnek erőszak alkalmazásával. Kötelezik magukat arra, hogy valamennyi vitájukat kizárólag békés eszközökkel — tárgyalások és konzultációk útján — oldják meg; nem alkalmaznak egymással szemben fegyveres erőt, semminemű fegyvernem, sem a

a) konvencionális, sem b) rakéta, sem c) nukleáris fegyver bevetésével.”

Mint látjuk, a Szovjetunió kész arra, hogy — amennyiben Kína hajlandó ugyanezt megtenni — világos, határozott és egyértelmű kötelezettségeket vállaljon. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy az egyezmény rendelkezései egyik fél számára sem hátrányosak, nem sértik méltóságukat, ugyanakkor világosan leszögezik a két állam egyenlő jogait és kötelezettségeit.

Elutasíthatja-e valaki egy ilyen egyezmény rendelkezéseit azzal a kijelentéssel, hogy e rendelkezéseket valamiféle rejtett célok érdekében dolgozták ki? Nem, ezt nem teheti, hacsak tudatosan nem kívánja elferdíteni az egyezmény értelmét, ha csak nem kívánja vállalni az abból rá háruló kötelezettségeket.

A kínai fél minden indok nélkül elvetette azt a javaslatot, hogy az erőszak alkalmazásáról való lemondás kérdésében külön egyezményt írjon alá. Ehelyett azt javasolta, hogy a megfelelő rendelkezés kerüljön be a határhelyzet fenntartásáról szóló ideiglenes megállapodás szövegébe. A szovjet fél elébement a Kínai Népköztársaságnak és jó szándékát nyilvánította azzal, hogy elfogadta ezt a javaslatot. Már a status quóról szóló megállapodásiban szereplő megfelelő cikkely szövegét is egyeztették. Úgy tűnt, hogy a kérdés elintézést nyert. Ekkor azonban a kínai képviselők különböző kifogásokat tettek és újabb akadályt támasztottak azzal, hogy javaslatukat váratlanul összekapcsolták azzal a követeléssel: a szovjet fél fogadja el a „vitás körzetek” kínai koncepcióját. Ezzel útját az erőszak alkatoazását kizáró megállapodásnak, olyan feltételt támasztottak, melyet egyetlen szuverén állam sem fogadhat el. így bizonytalanná vált mind a status quóról szóló megállapodás megkötése, mind pedig az erőszak alkalmazásáról szóló lemondással kapcsolatos kötelezettségek életbe léptetése.

Amikor a kínai képviselők — elutasítva a szocialista államokkal való kapcsolatok terén a közeledést — hivatalosan azt kezdték hangoztatni, hogy a Szovjetunió és Kína viszonyát a békés egymás mellett élés elveire kell építeni, a Szovjetunió jószándéktól vezérelve — hajlandónak mutatkozott arra, hogy e kapcsolatokat még ilyen alapon is fejlessze. Ezt legmagasabb szinten világosan leszögezték, például Leonyid Brezsnyev, a szovjet szakszervezetek 1972 márciusában megtartott XV. kongresszusán tartott beszédében.

A Szovjetunió ' készségét nemcsak szóban nyilvánította ki, hanem konkrét és konstruktív — a határkérdések rendezésére és a kapcsolatoknak a kölcsönösség alapján történő javítására irányuló *— javaslatok formájában is.

Leonyid Brezsnyev 1973. szeptember 24-én Taskentben megtartott beszédéből az egész világ értesült róla, hogy 1973 nyarán a Szovjetunió még egy léoést tett ebben az irányban. Hivatalosan javasolta a kínai vezetőknek azt, hogy a Szovjetunió és Kína kössön meg nem támadási szerződést. A szerződés szövegében helyet

Varsó utcáin járva hihetetlennek tűnik, hogy három évtizede romváros volt, hogy a háború alatt itt félmillió lengyel vesztette életét. Az örökmécsesek azonban lépten- nyomon figyelmeztetnek — a szorgalmas lengyel nép hiába tüntette el az üszkös romokat, hiába épített sugárutakat, csupaüveg toronyházakat, áruházakat, milliószám új lakásokat. A Marsalkowskán, az égbenyúló Fórum szálló mellett, s talán minden utcában: márvány táblák, emlékművek, koszorúk, virágok. 1944 februárjában meghalt 106 polská, 1944 januárjában meghalt 44 polská, meghalt 52 polská, meghalt, meghalt ...

Csorba Tibor, a 38 esztendeje Lengyelországban élő, magyar származású festőművész, író és nyelvész eddig elsősorban a lengyel és a magyar tájakat megörökítő akvarelljeiről volt ismert. Legújabb festménysorozata témájául a lengyel nép háborús szenvedéseit, a megszállók elleni harcát választotta. Újfajta technikával (aszfalttal) készült 25 képén életre kelnek a lengyel nép vértanúságának színhelyei. Oswiecim (Auschwitz), Brze- zinka (Birkenau), Treblinka, Majdanek, Varsó.<«

— A lengyelek mártírom- sága életem legnagyobb és legfájdalmasabb élményei közé tartozik, megrendültén szemléltem azokat a táborokat, ahol a németek kínozták és halálba küldték a lengyeleket, minden hely arra késztetett, hogy érzéseimet plasztikus formába öntsem, örök mementóként az eljövendő nemzedékek számára —

kapott a_ két fél kötelezettségvállalása' arra, hogy nem támadják meg egymást semmilyen fegyvernem alkalmazásával sem szárazföldön, sem tengeren, sem a levegőben és, hogy egy ilyen támadással nem is fenyegetőznek.

Bárki, akiben nincs elfogultság, könnyen észreveszi, hogy Leonyid Brezsnyev nyilatkozatában a szovjet félnek az a meggyőződése jut kifejezésre: az egyezmény mielőbbi megkötésére irányuló javaslat végrehajtása kedvezőbb légkört teremtene a két állam közötti kapcsolatok normalizálása számára.

Ma tudjuk, hogy a kínai vezetők még csak válaszra sem méltatták a Szovjetuniónak ezt a konkrét javaslatát.

MAKACS

ELUTASÍTÁS

A KKP 1973. augusztus végén megtartott X. kongresz- szusán, azaz több mint két hónappal az újabb szovjet javaslat megtétele után, ismét nyilatkozat hangzott el a kínai—szovjet kapcsolatoknak a békés egymás mellett élés elvei alapján történő normalir zálása szándékáról. Természetes volt az az eljárás, hogy a kormányzópárt kongresszusa konstruktív javaslatot tesz a kínai külpolitika e bonyolult területével — a szovjet—kínai viszony kérdésével — kapcsolatban.

De semmiféle konstruktív javaslat nem született. Sőt, a KKP X. kongresszusának dokumentumaiból ítélve a pekingi vezetőség egyszerűen eltitkolta a kongresszus előtt, a

mondta egy beszélgetés alkalmával a festő.

Nem véletlen, hogy a magyar művész lengyel szívvel érzékelte a baráti nép fájdalmát: a lengyelek és magyarok barátsága évezredes. A Népek Tavaszán Bem tábornok vezetésével harcolt a magyar szabadságért egyik legderekabb seregünk. Amikor a fiatal Magyar Tanács- köztársaságot a belső intervenció fenyegette, a Magyar- országon tartózkodó lengyel munkások csatlakoztak a harcokhoz. A hitleri Németország támadása után a lengyel hadsereg maradványa természetszerűleg hazánkat választotta a menekülés út- jául, s csatlakozott a szövetségesek csapataihoz.

A két állam közötti igazi testvéri kapcsolat mérföldkövének azonban mégis az 1948.

Irinái n?p előtt azokat á 'konkrét javaslatokat, melyeket a Szovjetunió a KKP IX. és X. kongresszusa közötti időszakban tett, beleértve a meg nem támadási szerződés megkötésére vonatkozó javaslatot is. A szovjet—kínai viszony normalizálására irányuló szovjet javaslatokról (ezekről ugyancsak nem tájékoztatták a kongresszust), egy szó sem esett, mintha ilyen javaslatok egyáltalán nem is léteztek volna. Kongresszusi beszámolójában viszont Csou En-laj igyekezett elhitetni azt a teljes abszurd gondolatot, miszerint a Szovjetunió a kapcsolatok normalizálása fejében nem kevesebbet követel, mint a Pekingtől alig nyolcvan kilométer távolságban lévő Nagy Falig terjedő kínai terület átadását a Szovjetuniónak.

Legyen az á gondolat bármilyen hitetlen és valószínűtlen, mégis elhangzik, hogy gyökeret verjen annak a sok százmillió kínainak a tudatában, akinek nap mint nap bizonygatják „egy váratlan támadás lehetőségét a Szovjetunió részéről.”

Sok tekintélyes hírmagyarázó felteszi magának a kérdést: mivel magyarázható Peking makacsul elutasító álláspontja abban a kérdésben, hogy a Szovjetunióval az erőszakról való lemondás ügyében megállapodást vagy meg nem támadási szerződést kössön, valamint az, hogy ugyanakkor szüntelenül terjed az „északi veszélyről” szóló kínai mítosz? A válasz erre csak egy lehet: a „veszélyeztetettség” állandó hangoztatására a kínai vezetőknek elsősorban azért van szükségük, hogy a kínai népet állandó feszültségben tartsák, és elvonják figyelmét a belső nehézségekről. Tény < az~ is, hogy a felsorolt szovjet javaslatok közül a kínai nép egyetlen egyet sem ismer. Reggeltől estig csupán egy valamit vernek a fejébe: azt, hogy a Szovjetunió támadásra készül Kína

június 18-án megkötött barátsági együttműködés és kölcsönös segítségnyújtási szerződést kell tekintenünk. Az 1968. május 16-án aláírt, s további két évtizedre szóló újabb szerződés pedig még jobban megerősítette azokat a kötelékeket, amelyek a Varsói Szerződés, s a KGST tagjaiként a két népet ösz- szekötik. Ezek a megbonthatatlan kapcsolatok a biztosítékai, hogy többé nem történhet meg az 1939, szeptember 1-i tragédia,;

V »

A hitleri Németország megtámadta a gazdaságilag és katonailag sokkal gyengébb Lengyelországot — megkezdődött a második világháború. A náci járom alá vetett Európában lengyelföldön alakult ki az egyik legerősebb ellenállási mozgalom. A lengyelek

éTTérn ÜS a To fiíőMrtjyaJ amelynek segítségével a szov- jetellenességet terjesztik a Irinái társadalomban. A pekingi vezetők nem járulnak hozzá egy meg nem támadási szerződés aláírásához, mivel egy ilyen lépés a kínai nép akaratát juttatná kifejezésre — a kínai népét, mely élénken emlékezik arra — ahogyan emlékeznek rá a szovjet emberek is —, hogy a szovjet—kínai viszony nem mindig volt olyan, amilyen most.

Nem lehet, hogy a kínai nép se tudjon arról, hogy a szovjet nép továbbra is változatlanul barátja és fegyvertársa a szocialista Kínáért folyó harcában. Vajon a pekingi vezetők nem gondolnak erre számításaikban és szándékaikban? Ez a kérdés. Mély meggyőződésünk, hogy nem gondolnak rá.

A legreakciósabb imperialista körök, melyek állandóan arra törekednek, hogy még jobban elmélyítsék az ellentéteket Kína és a Szovjetunió között, éket verjenek a szocialista országok közé, örömest kihasználják és felna-' gyítják az állítólagos „szovjet veszélyről” szóló maoista tételt. Ez a tétel segítségükre van a szocializmus' és a béke ellenségeinek abban, hogy különböző szovjetellenes és kommunistaellenes kampányokat) folytassanak. Más szóval, a maoisták ezzel a politikájukkal a Szovjetunió ellen - kötelezik el magukat az imperializmus politikusainál és ideológusainál.

Felvetődik bennem a kérdés: vajon Peking a „szovjet veszélyről” szóló koholmányaival véletlenül nem valamiféle szovjetellenes „nyomás” frontját kívánja kialakítani ? Nem a legkülönfélébb erők egyesítésére számít-e, kedvezve a „Moszkva-agresszi vitásról” szóló szenzációkat hirdető imperialista ideológusoktól és politikusoktól egészen a nyílt revansistákig bezárólag.;

(Folytatjuk)

bekapcsolódtak a szovjet,’ csehszlovák, jugoszláv, francia és görög partizánmozgalmakba is '— s mint említettem, a nyugati fronton mintegy 150 ezres reguláris sereg harcolt. A világháború utolsó stádiumában már a keleti fronton harcolt a Tadeusz Kosciuszkóról elnevezett Első Gyalogos Hadosztály, — ezen a frontszakaszon mintegy 400 ezer lengyel hazafi tartózkodott — Berlin bevételében pedig 185 ezer lengyel katona vett részt.

1944. július 21-én Lengyel- ország felszabadított területén megalakult a Lengyel Felsza- badítási Bizottság, amely másnap, július 22-én mani- fesztumot tett közzé: bejelentette a politika és társadalom átalakítási programját, a földreformot, az ipar államosítását, a nyugati és északi ősi lengyel földek visszatérését az anyaországhoz. Ezzel az ország történelmében először stabil határok között megindult a népi Lengyelország építése.

Sikerült megszüntetni a társadalmat megosztó fő osz- tályellentmbndásokat, csökkentek a társadalmi aránytalanságok. Lengyelországban ,ma nincs otthontalan és éhes ember, nincsenek munkanélküliek, nincs olyan ember, akinek ne lennének tervei, vágyai, ne bízna a jövőben — mondja a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB-a, a Lengyel Népköztársaság 30 éves évfordulójára kiadott tézisében.

Riportsorozatunkban az elmúlt harminc esztendőben épült Lengyelországot kíséreljük meg vázlatosan bemutatni — s felvillantunk néhány képet a majdani, a XX. század végi 4o milliós lengyel nép életéből... ,

Lombos! Jenő

(Következik; A fekete Szí-» lézia.) j

„Óvárosi Piaciér” Varsóban.

Három évtizede szabad Lengyelország

ÖRÖKMÉCSESEK VARSÓBAN