Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-25 / 146. szám
Gyorshajtás, mint a balesetveszély egyik forrása A rádió és a íeíeríiló műsora A hazai és külföldi statisztikában a közúti balesetek okai között „előkelő” helyet foglal el több év óta a gyorshajtás. Országszerte széles körű, sokoldalú propaganda és közúti ellenőrzés figyelmezteti a járművezetőket a gyorshajtás veszélyeire, mégis e téren legkevesebb az eredmény. Megyénk területén 1971-től a személyi sérüléssel járói balesetek okai között a gyorshajtás 15,6 százalékról 20 százalékra- a gyorshajtás és a követési távolság meg nem tartása együttesen 24 százalékra nőtt. A halálos kimenetelű közlekedési balesetek 24 százalékát okozza a gyorshajtás. Pedig e számok lényegesen magasabbak, ha hozzávesszük a többi baleseti oknak — így különösen az elsőbbségi jog meg nem adásának, a megállási kötelezettség megszegésének, a szabálytalan előzésnek, a kikerülésnek, kitérésnek — nagy részét is, amelyekben a járművezető az előírt szabályt éppen a nagy sebesség következtében nem tudja betartani. Sokan vannak még, akik a gyorshajtásból eredő balesetet a motorizáció fejlődésével együtt járó jelenségnek tekintik. Vannak olyan vélemények is, mely szerint a gyorshajtással növelni lehet az útvonal, illetve a forgalmi csomópont átbocsátóképességét. Ezek hibás és káros nézetek. Nem szükségszerű a gyorshajtásból eredő balesetek számának növekedése. Véleményünk szerint fel kell tárni a gyorshajtás főbb okait, tényezőit, hogy a gépjárművezetőknek a sebességről vallott nézeteiben változás következzen be. A járművekre vonatkozó sebességet a KRESZ 57. paragrafusa írja elő. A KRESZ rendelkezései szerint gyorshajtás — ha a jármű közlekedése Bem biztonságos és — ha a vezető nem maradhat ura járművének, vagy — túllépte az órakilométeres sebességkorlátozásokat. Biztonságos vezetéssel a jármű vezetőjének képesnek kell lenni arra, hogy — mások (gyalogosok, járművek) szabályszerű közlekedése esetén a balesetet elkerülje, és — féktávolságon kívül észlelt veszélyhelyzet esetén járművét idejében megállítsa. A felsorolt meghatározások alapján nyilvánvaló, hogy a biztonságos sebesség éppúgy, mint a gyorshajtás nehezen megállapítható, relatív fogalom. Egy száguldó gépjármű sebességéről — a Traffipax- szal történő ellenőrzést kivéve — csak a baleset elkerülése, vagy bekövetkezése (a felmért nyomok, a rongálódások, a sérülés mértéke) dönti el, bogy gyorshajtásnak minősülhet-e, vagy sem. Pl: kijelölt gyalogátkelőhelyen gyalogos halad át — ha — akár pár centiméterrel is — a jármű meg tud állni, akkor a vezető „ura maradt”, — ha ez nem sikerült, a gyalogoshoz hozzáérve — akár pár centiméteren ható erővel is — ellökte és sérülést okozott, a sebesség már nem volt „biztonságos”. A sebesség biztonságos mértékének megválasztása a gépjármű haladása során pillanatról pillanatra változó és a gépjármű haladását befolyásoló, vagy befolyásolható Autóárverés falun A harminc körüli korosztály számára az árverés szó alig tartalmasabb, mint — például — a váltó, a tőzsde. Az idősebbek részére egyik sem derűs emlékű. A tőzsdéről a régi falusiak legföljebb annyit tudtak, hogy az urak ott manipulálnak a búza árával. A váltót már alá-aláírták szorongatottsá- gukban; s nem is nagyon cső. dálkoztak, ha néhány hónappal később a kisbíró dobja megperdült a portán. Autót akkortájt főleg azért nem árvereztek falun, mert igazi ritkaságszámba ment. Az a zöldessárga Zaporo- zsec, amelynek sorsáról itt szó esik, egyik nagyközségünkben, egy egészségügyi intézmény udvarán került árverésre. Az aktust apróhirdetés előzte meg. A kitűzött időpont előtt fél órával már tízen mustrálgatták a kocsit. — A pótgumija még „szőrös”, — állapította meg egy motorkerékpárral érkezett érdeklődő. — Tizenegyezret futott csak, •— így egy jól értesült. — Vajon megrongálódott-e a kormány? — hajolt a kocsi elejéhez egy szemüveges. — Jól nekiszaladt valaminek . . , — Nem szaladt az semminek, — fölényeskedett egy fiatalember —, láthatná! (Ugyan, miből?) A parkolóhelyen állt, befékezve. Egy GAZ lökte az árokba. — Biztos, hogy kikészült az alváz! — nyilatkozott a szemüveges. — A „Zápor^-nak nincs alváza. Önhordó! — okosította a pápaszemest a bukósisakos. — Vagy úgy . . . — Tízezerért, gondolom, h e lyrepof ózzák. — Lesz abból, mire gurul, tizenkettő is. Negyed tizenegy. Az egészségügyi dolgozók fehér munkaruhájába és bordó pulóverbe öltözött fiatalemberről eddig csak sejteni lehetett, ami most bizonyossággá válik: ö vezeti az árverést. — Nos, uraim! — szól —, tizenkétezer. Nagy csönd. — Akkor befejeztük, — szögezi le a pulóveres. A végére összesereglett tizenhat érdeklődő (vagy csak kíváncsi) szétszéled. A bordó pulóveres bemegy a házba. A zöldessárga „Zápor”-ra lassan peregni kezd a késő nyári eső. — b. Z. — összes lényeges körülmények észlelésétől és értékelésétől, s az ezek alapján végzett helyes cselekvéstől (üzemanyag-adagolás, fék stb.) függ. így: 1. A látási viszonyok (szűr kület, köd, párásság, füst, sűrű eső stb.). 2. A forgalmi viszonyok (az útvonal forgalmi telítettsége, a közlekedők különbözősége — lovas kocsik, kerékpárok, gyermekek —, a csúcsforga lom időszaka stb.) 3. Az útviszonyok (útburkolat, kanyar, kereszteződések, bogárhátú útjelleg, útpadka minősége, szélessége, lejtő, emelkedő, eső stb.). 4. A féktávolság beláthatósága (fényszóróból átváltás tompított fényre, kanyar, bukkanó, vagy egyéb ok miatt rövid látótávolság stb.) 5. A gépjármű állapota (kormány, fék, biztonsági be rendezések, gumik stb. megfelelő volta). 6. A gépjárművezető állapota (fáradtság, álmosság, ideges nyugtalanság, gyógyszerek hatása, ittasság utáni levertség stb.). A felsorolt körülményekre a gyakorolt vezető többnyire reflexszerűen, általában helyes cselekvésekkel, a megfe lelő sebesség megválasztásával reagál. A gyakorló vezető beidegzéssel érzi, hogy adott pillanatban megfelelő a gépjármű sebessége, mert a helyzet felismerésére idegrendszere — akarva, akaratlanul — automatikusan alkalmazkodik. A fiatal gépkocsivezető, aki csak kevés vezetési gyakorlattal rendelkezik, 10—20 ezer kilométert vezetett, kevésbé ismeri a vezetés technikáját, reflexszerűen nem tud olyan gyorsan reagálni egyes jelenségekre, mint a gyakorlott gépjárművezető. Az elmúlt időszak baleseti statisztikája bizonyítja, hogy a kisebb gyakorlattal rendelkező vezetők a baleseteknél „na gyobb szerephez” jutottak. Több olyan balesetet okoztak, melyeknél a főbb baleseti ok a gépjárművezetés gyakorlatának hiánya volt. mert a sebes ség megválasztásánál nem vet ték figyelembe az említett tényezőket. A motorizáció gyorsabb helyváltoztatáshoz segíti a közlekedő embert, az időmegtakarítás tehát helyes törekvés, de nem mehet a biztonság rovására. Az optimális sebesség megválasztását követeli a forgalom egészséges áramlása, melyet kényszerítő ok nélkül lassú haladás nem zavarhat és nem akadályozhat. (KRESZ 57. paragrafus, 2. bek.) Az ismertetett jó tanácsok megszívlelése és megtartása minden gépjárművezetőnek saját és embertársaink érdekében szem előtt tartandó fontos feladata. Tolna megyei Közlekedésbiztonsági Tanács nfTnUn 1974. június Z5. KOSSUTH RADIO 8.20: Liszt-műveit. 9.00: Gyermekrádió. 10.05: Donizetti: Betly. Vígopera. 11.02: Édes anyanyelvűnk. 11.12: A csodálatos Mary . Regény. 7. 1*1.34: Lantos István zongorázik. 12.35: Mélódiakofctél. 13.52: Rádiónovella-pályázat. Gergely Mihály: Lötyögök. 14.00: Az elcserélt kalap. Gyermekeknek. 15.10: Ravel: Lúdanyó meséi. — Balett. 15.41: A népdalelőadás mesterei. 16.00: Világgazdaság. 16.05: Amilyen az adjonisten. . . 16.25: Tamara Milaskina és Giorgio Tozzl énekel. 17.05: Fiatalok stúdiója. 17.30: Petress Zsuzsa énekel. 17.45: Történelmi utazás. 18.00: Ui felvételeinkből. 18.30: A Szabó család. 19.25: Közös szórakoztató zenei műsor. 20.10: Népi zene. 20.31: Biológiai központ Szegeden. 21.05: Philadelphiai beszélgetés Ormándy Jenővel. Kb. 22.15: Jelentés a birkózó Eb-ről. 22.25: Portugáliai változások. Uti- jegyzet. I. 22.36: KórusművekbőL 22.45: Az építőanyag-ipar feladatai. 23.05: Angot asszony lánya. Operettrészletek. 0.10: Régi angol szerzők műveiből. PETŐFI RADIO 8.05: Népdalcsokor. 9.03: Két vonósnégyes. 9.52: Könyvek, táiak. emberek. íO.OO: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Zenekari muzsika- 12.43; Törvénykönyv. Lemondás a lakásról. 13.03: Adriana Lecouvre- ur. Operarészletek. 14.00: Kettőtől hatig. . Zenés délután. 18.10: Az alkotás öröme. 18.50: Népi zene. 19.12: Ui könyvek. 19.15: Jó estét, gyerekek! 19.20: A Keszthelyi Színházból. Az éneklő ifjúság dísz- hangversenye. 21.04: Yamamba. drámai költemény. Hangjáték. 22.00: Magyarországon először. Gabicsvadze: Kamaraszimfónia kilenc hangszerre. 22.14: Nóták. 23.15: Két Bach-kantáta. in. MŰSOR 18.10: Miezyslaw Kosz és együt- k tese játszik. i8.3l: Filharmonikus zenekari hangverseny. 20.13: Re- ger-művek. 21.00: A jégkorszak emlékei. 21.14: Magnósok. figyelem! 22-00: Mozart operáiból. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.36: Üdülőknek. Zenés riportműsor. 18-00: Az épülő paksi atomerőműnél. Laky Rudolf riportja. 18.15: Klasszikus operettekből. 18.r0: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Klaus Wunderlich orgonái. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Az ifjúság hullámhosszán. Zenés if-» jusági műsor. — Hírek. 19.30: Né* met nyelvű műsor. Hírek, események. — Gabonatárolók, -szárítók. Riport. — Újdonságom Innen-onnan — Hallgatóink kérésére. 20.00: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9,00: Iskolatévé. Továbbképzés,’ alsó tagozatos nevelőknek. 10.00: Továbbképzés, felső tagozatos nevelőknek. 17.03: Hírek. if.10* sport. (Színes.) Labdarúgó-vb, összefoglaló. 18.10 Aratás előtt. . . Dr. Váncsa Jenő miniszterhelyettes tájékoztatója. 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Színészmúzeum: Gombaszögi Ella. 21.05: Császár István: Gyilkosok. Tv-játék. (16 éven felülieknek!) 22.05: Tv-híradó. — 2. 22.15: Vélemények. n. MŰSOR 20.00; Múzeum. falak nélküli. fSzfnes n Képzőmú^g-zeti filmsorozat. Vm. A kubista korszak. 20.50: Tv-híradó. — 1. 21.20: Ku- vait, az olajoázis. Dokumentumfilm. I. 22.OO: Különös hajóút. (Színes!) Finn rövidfiim. JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tv-napló* 17.46: Mese a Margaret nevű kis-* lányról. — Filmsorozat gyermekeknek. 18.30: Népi muzsika. 19.00: Harminc nap a tudományban. 20.30: Fehér könyv. 21.15: A tavasa tizenhét pillanata. — Szovjet filmsorozat. 22.25: Nyugtalanságok. — Balettadás. n. MŰSOR 20.30; Szórakoztató humoros adá.s.' 21.30; Z. Cukulic ciklusa: Május elseje. 21.50: a béke odüsszeája- 22.20; Huszonnégy óra. OSZTRÁK TV 18.00; Walter és Connie. Angol nyelvlecke. 18.25: jó éjszakát, gyerekek! 18.20: Riportműsor. 19.00: Osztrák képek. 19.30; Tv-híradó és kultúra. 20.06: Sporthírek. 20.15: Beszélgetés színházról. 21.00: Ri- portfihn. 22.15: Tv-híradó. n. MŰSOR 18.30: Iskolatelevízió. 19.00: Állatok világa. (4.) 19.30: Tv-híradó. 20.15: Daloljunk. (2.) 21.00: Az ünnepség. Francia filmkomédta. 22.15: Osztrák képek. 22.35: Tudományos aktualitások. Tv-híradó. KIS Hibával, nagy teljesítményű, horizontális gatterfűrész eladó. Pannónia Tsz. Bonyhátí. ____________________(507) M ORZSOLT kukorica eladó. Szekszárd, Alkotmány u. 71. ____________________________________(542) 7 éves. Jó fejős, fogamzóképes tehén és réti széna eladó. Érdeklődni: Szekszárd, Pollack u. 64.__________________________________(543) 2 szoba-komfortos, családi, kertes ház beköltözhetően eladó. Szekszárd, Vasvári u. 5. szám. ____________________________________(524) N YÁRI szünidő alatt adminisztrációs munkára középiskolás diákokat felveszünk. Jelentkezés: Dél-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat. Szekszárd, Széchenyi 5*1. ____________________________________(520) E LADNÁM, vagy elcserélném OTP-öröklakásra Szekszárd, Bar- tina u. 59. számú. 2 szobás, kertes házamat. Szabó._______(526) E LCSERÉLNÉM Szekszárdon, Tarlsay lakótelepen lévő földszintes. 2 szoba-komfortos lakásomat 2, vagy nagy méretű más- iel szobásra. Lehet távfűtéses is. „Megegyezés 107 144" jeligére a hirdetőbe._________________________(517) GYAKORLOTT filmnyomót (szi- tázót) azonnal felveszünk. Garay Tsz műanyagüzeme. Szekszárd, Rákóczi u. 79, __________________(500) H ÁZHELY 162 négyszögöl, építési engedéllyel eladó. Pécs. I. kerület, Vadász u. 45, (452) VÍZVEZETÉK-SZERELŐ elhelyezkedne tsz-be vagy állami gazdaságba. Lakás szükséges. „Augusztus 107 105” jeligére a szekszárdi hirdetőbe,___________(46C) SPORTPÁLYA építéséhez kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Költségvetési Üzem. Szekszárd. Tartsay u. 8. (430) 3 szoba-konyhás ház, mellékhelyiséggel, 780 négyszögöl kerttel eladó. Tolna, Pálé u. 34. ______________________________ (4191 É PlTÖRÉSZLEGÜNK VÁLLAL: parkettacsiszolást, üvegezést és képkerelezést. Tolna megyei Építőanyagipari Vállalat. Szekszárd. Marx K. u. 11.________________(530) A . Tolna megyei Növényvédő Állomás július 1-től TAKARÍTÓNŐT ALKALMAZ. Jelentkezés ft z eV« zárd TC-oselvűsi út. A GABONAFELVÁSÁRLÓ és Feldolgozó Vállalat dombóvári III. sz. Körzeti Üzem malomtelepe július l-i belépéssel felvesz GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ ÉRETTSÉGIZETT ÁLTALÁNOS ADMINISZTRÁTORT. (534) ÉRETTSÉGIVEL rendelkező, tárgyalóképes, 25—45 év közötti férfi munkaerőt felveszünk az Állami Biztosító Bonyhádi Járási Fiókjához üzletszerzői munkakörbe. A jelentkező személy ie- hetőleg bonyhádi vagy járásbeli 2eavAn. Kérj»»v «zemáwe«°n fix’ - kunkat ez ügyben felkeresni a bővebb tájékoztatásadás végett _______________________________(538) A Nagydorog és Vidéke ÁFÉSZ igazgatósága pályázatot hirdet belső ellenőri munkakör betöltésére. Felvételi feltételek: érettségi vagy azzal egyenértékű iskolai végzettség és mérlegképes könyvelői képesítés. Bővebb felvilágosítás kapható: az ÁFÉSZ központi irodáján, Nagydorog. _______________________________(503) T OLNA megyei Vendéglátóipari Vállalat keres felvételre hűtőgép- szerelőt. vizsgázott kazánfűtőt, asztalost. Jelentkezés: a vállalat üzemeltetési osztályán 8—16 óráig SzéV«7árd. Bezerédl u. 2. (474) A Vám- és Pénzügyőrséghez felveszünk középiskolai végzettséggel rendelkező, katonai szolgálatot teljesített. 26 éves korig, dolgozókat. Ugyancsak felvételt hirdetünk jogi diplomával rendelkező 30 éven aluli férfi vagy nő dolgozó részére. szekszárdi állomáshelyre. Érdeklődni lehet a szekszárdi, tamási és paksi pénzügyőri szakasz parancsnokánál. jogi diplomával rendelkezők tekintetében kiz^ólag Szekszárdon. a Vám- és Pénzügyőrség Tolna megyei ParancsnnkgáPán. _________________f- -is> É PÍTŐK FIGYELEM! Bontásból származó gerenda (8 m-es) szarufa. deszka, ajtók, ablakok, nagy mennyiségben eladók. Szeksz4rd, K^mr-rv 5v u. 1.___________ E GYTÜÁGYAS kézi kötőgép olcsón eladó. Szekszárd. Kölcsey itp. •». T/m._________________________ K ÖTŐGÉP és műszaki vizsgázott CS írsz. Wartburg Limousine eladó. Tolna, Bajcsy-Zs. 104. ____________________________________(479) I S Zsiguli eladó Dombóvár, au- narasi bisztró. (10—18 óráig.) _________________________ M ÖZS, Árpád u. 16. sz. alatt féi ház eladó. ____________________f-69) ZASTAVA 760-es. műszaki vizsgázott. sürgősen eladó. Bedegkér. iskola, ______ (gp**) A DÉL-DUNANTÜLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ v. Szekszárdi Üzemigazgatósága közhírré teszi, hogy a Mérey úti lakótelepen megépített vasházas transzformátorállomást és a hozzá csatlakozó 20 kV-os és 0.4 kV-os kábeleket 1974. június 26-án feszültség alá helyezi, a létesítmény érintése és rongálása életveszélyes és tilos! Az ebből eredő károkért a vállalat semminemű felelősséget nem vél- 1*1. (5C7Í