Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-25 / 146. szám
t Ma gyár*—mongol kapcsolatok A Magyar Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság 1950. április 28-án vette fel a diplomáciai kapcsolatokat. A politikai kontaktusok fejlődésének első jelentős állomása a Jumzsagijn Cedenbal vezette mongol párt- és kormány- küldöttség 1957. évi látogatása volt, amelynek során kulturális és tudományos együttműködési egyezményt kötöttünk. Két esztendővel később magyar párt- és kormányküldöttség viszonozta a látogatást. j, . Jumzsagijn Cedenbal 196-1. októberében nem hivatalos látogatáson járt Magyarországon, egy évre rá Kádár János vezetésével magyar párt- és kormánydelegáció tett látogatást Mongóliában. Ekkor írták alá a két testvérország barátsági és együttműködési szerződését, s megállapodtak a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormánybizottság létrehozásában. Aláírták a vízumkényszer megszüntetéséről szóló egyezményt, a jogsegélyszerződést, az ösztöndíjascse- re-egyezményt, s megkötötték a filmcsereegyezményt is. A kormányközi bizottság azóta is eredményesen tevékenykedik, 1970 óta a két tagozatot miniszterelnök-helyettesek vezetik. Kapcsolataink újabb, jelentős állomásának esztendeje 1968: Szambu elvtárs, a nagy népi hurál elnökségének akkori elnöke tett hivatalos, baráti látogatást hazánkban. Személyében az első mongol államfőt köszönthettük Magyarországon, látogatását Lo- sonczi Pál 1970-ben viszonozta. A kölcsönös látogatások krónikája mind gazdagabbá vált, 1971. júliusában Fehér Lajos vezetésével párt- és kormányküldöttség vett részt a mongol népi forradalom 50-- évfordulójának ünnepségein, ezt követően Jumzsagijn Cedenbal töltötte szabadságának egy részét hazánkban, majd 1972. júliusában Fock Jenő tett hivatalos baráti látogatást a Mongol Népköztársaságban. 1973. júliusában magyar kormányküldöttség vett részt Mongóliában a magyar műszaki-gazdasági segítséggel épült szonginói biokombinát ünnepélyes átadásán, s ennek az esztendőnek a végén töltött néhány napot Magyarországon D. Majdan a Mongol Népköztársaság minisztertanácsának elnökhelyettese, a mongol tudományos és műszaki állami bizottság elnöke. Látogatása alkalmával írták alá a két bizottság közötti műszaki-tudományos együttműködésről szóló megállapodást. Néhány napja, 1374. június 14-én Ulan Bator-ban parafálták az új magyar— mongol konzuli egyezményt. A két szocialista ország élő, eleven kapcsolatai gazdag tartalom hordozói, természetesen egy sor más területen is. Parlamenti küldöttségek kölcsönös látogatásai is mutatják ezt. Rendszeres kapcsolatot tart fenn egymással a mezőtúri Magyar—Mongol Barátság Termelőszövetkezet, illetve az erden-szomoni Mongol-Magyar Barátság Tsz is. Pártközi kapcsolatainkban is rendszeressé vált pártmunkásküldöttségek cseréje, s magas szintű delegációk vettek részt — kölcsönösen — a két párt kongresszusain. GAZDASÁGI KAPCSOLATAINK ALAKULÁSA A két ország gazdasági kapcsolatai különösen az utóbbi tíz esztendőben váltak jelentőssé: kereskedelmi forgalmunk 1960-hoz viszonyítva csaknem megkétszereződött. Az 1961—1975. közötti időszakra Mongóliának nyújtott hitelünk segítségével három jelentős gazdasági objektummal gyarapszik-gyarapodott a testvérország: az Ulánbátort konfekcióüzemmel, a szonginói biokombináttal és a dar- hani vágóhíddaL Az utóbbi esztendőkben a két ország minisztériumainak és főhatóságainak együttműködését szerződéses forma is rögzíti, ilyen közvetlen együttműködési megállapodást kötött mongol partnerszervével az Egészségügyi Minisztérium, a Közlekedés- és Posta ügyi Minisztérium, az Országos Vízügyi Hivatal és a Központi Statisztikai Hivatal. A Mongóliában magyar segítséggel létesített ipari objektumokat magyar vállalatok patronálják — a Május 1. Ruhagyár, Kaposvári Húsüzem és a Phy- laxia —, feladataikat ugyancsak együttműködési megálla podásban rögzítették. KULTURÁLIS KAPCSOLATOK Kulturális . és tudományos együttműködésünket 1957. "óta szabályozza egyezmény, s a soron lévő feladatok megöl dása érdekében 1968 óta rendszeresen kétéves munkaterveket dolgoznak ki. Az új kulturális egyezményt 1974. januárjában parafálták. Hazánk segítséget nyújt Mongóliának a szakemberképzésben is: 1972-ig évente hat új ösztöndíjast fogadtak a magyar felsőoktatási intézmények, főleg a mérnök-, a közgazdász- és az orvosképzés egyetemei, főiskolái. A mongol diákok száma az 1972—73-as tanévben megduplázódott, s 1973-tól Magyarországon gyarapítja ismereteit 26 új ösztöndíjas és két^ aspiráns is. Az 1970-ben aláírt ösztöndíjasesere-egyez- mény alapján magyar diákok is tanulnak Mongóliában. Különösen élénk szakértői csere alakult ki az orvostudomány, a zoológia, az orientalisztika, a régészet, a néprajztudomány, az irodalom és a színművészet terén. A Magyar Tudományos Akadémia, illetve a Mongol Tudományos Akadémia két-két tudóst választott tiszteleti tagjává, a Mongólia iránti tudományos érdeklődésüket a fejlett magyar orientalisztika, azon belül is a világon harmadik helyen álló magyar mongoliszú- ka magyarázza. Említésre méltó, hogy a Körösi Csorna társaság tiszteleti tágjává választotta Damdin mongol nyelvészprofesszort. Irodalmi és művészeti életünk több jeles személyisége járt Mongóliában, sportkapcsolatainkat éves tervek szabályozzák. Tv*napjá ,* Euterpé jegyében Néhány adás felett Euterpé. a zene múzsája őrködött, bár időnként megcsóválta fejét. A Tv zenei klubja a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakának hallgatói közé vitt el bennünket, s bármily szentségtörés is, arra kellett gondolnunk, hogy kell-e ennek a kis országnak annyi zeneszerző. mint amennyit „képeznek”? Erre természetesen az lenne a válasz, hogy nem ennek a kis országnak képezik ki őket, hanem a zenetörténetnek, a földkerekség minden lakójának. Szívből kívánjuk, hogy így legyen. Mégis ellent kell mond a- aun a jeles Petrovics Emilnek, aki összefoglalóként azt remélte, hogy felismertük a legifjabb komponisták jellemzőjét, azt, hogy mindegyik más, külön világ. Adás közben azonban inkább arra gondoltunk, hogy kísértetiesen egyformák, a bemutatott művek mindegyike legfeljebb külsőségekben különbözött a másiktól, ez pedig vajmi kevés: Hallottunk például egy művet, amelynek alapzenéje magnetofonra felvett gitárpengetés volt, a szerző ezt egészítette ki ütőhangszerekkel, de az ötletszerű improvizálásra csak azt lehet mondani, hogy „érdekes”, zeneileg értékelni azonban meddő dolog lenne, hisz — mint az ifjú mester elmondta — kottába foglalni nem lehet, a gitárpengetés önmagában semmi, csak az ütőhangszereknek az előadóra bízott megszólaltatásával teljes a mű. A régi mesterek csak a versenymű kadenciáját bízták az előadóra, itt az egész művet. Nem sok egy kicsit? Egy másik szerző úgy véli, hogy a zongora hangzása nem elégséges, a wahltemperiertes Klavier némi újításra szarul. Bartók még csak odáig ment el, hogy ütőhangszerként kezelte a zongorát, amiben igaza is volt. Most pengetős hangszerré lépett elő, a szerző ugyanis időnként felállt, s ujjaival pengette, majd dobütőket hasmáit, aztán ceruzát tett a húrok közé, s ekkor á zongora valóban másként szólt. Persze, ha egy fazekat tesz rá, ismét más a hangzás: ezen a téren a lehetőségek ki- meríthetetlenek. Csakhogy ez mind külsőség, ezzel játszani lehet, a zenét megújítani nem. Láttam falusi cigányt, aki azzal keltett feltűnést, hogy vonó helyett szódásüveget (!) használt, de az így keletkezeit nyikorgás, bármily érdekes is volt, nagyon messze volt a zenétől. A kortárs zene kérdése rendkívül fontos, s kétségtelen, hogy figyelmünkből jóval több jut ,a bevált klasszikusoknak, mint kortársainknak. De ne felejtsük el, a művészet eredményei lassan szívódnak fel, évek. évtizedek kellenek, míg közkincs lesz egy remekmű. Berg Lulu című operája négy évtized múltán jutott el az Operaház színpadára, de a. remekművek mindig a jövővel mérik az időt. Ugyanakkor zeneszerzők ma már nyíltan beszélnek Bartók avittságáról, holott csak most tudatosult, hogy valóban a klasszikusok között a helye, jóllehet Erkellel mérhető népszerűségéről még igazán nem beszélhetünk. Az ellentéteket a művek igazságának kellene áthidalniok,1 de az ifjú komponisták ezzel egyelőre adósak maradtak. Mert az újításban is van sematizmus; ha mindenki nagyot akar mondani, mindenki egyformán beszél. Ä tv-néző jóval kevesebbet kapott a karmesterverseny hangversenyeitől, mint ameny- nyit a vállalkozás nemzetközi jelentősége alapján várhatott volna. Szombaton este a győztes, a kitűnő japán Kobajasi Ken-Iesiro villant fel a képernyőn, a Pastoral-szimfónia néhány taktusáig, s egy fölöslegesen gyatra riportocska erejéig. Nem véletlenül nyerté meg a nemzetközi versenyt, elsőrendű muzsikus. Szívesen hallgattuk volna tovább is, de sietnünk kellett futballmérkőzésre Cs. L. / PAPP ZOLTÁN Lépcső az alagsorba 32. — Hogy a rosseb enne meg minden tábori csendőrt — át- kozódott Bódi, amikor visszakászálódott a bakra. — Indulhatunk, szakaszvezető úr? Frank bólintott: — De hogy beszél maga a tábori csendőrökről, mi? — Alázatosan jelentem, akkor lássam őket, amikor a hátam közepét. Már megbocsásson a szakaszvezető úr, de lógós ez mind. Tessék csak megnézni, milyenek ezek. Nekik van a legextrább ruhájuk. A képük kerek, fénylik az arcuk a zsírtól. Majd kicsattannak a jóllakottságtól. Aztán unalmunkban azon törik a fejüket, hogyan keseríthetnék meg a. szegény baka életét. Frank a lelke mélyén teljes mértékben egyetértett az elhangzottakkal, de azéit tes- sék-lássék módon ráripako- dott Bódira. — Tudja maga, Bódi honvéd, hogy mi az, amit most maga csinál? Lázítás. Érti? Lázítás! Függelemsértés. Ezért magát hadbíróság elé kéne állítani. Hogy mer maga így beszélni egy följebb- valójáról? Bódi nem felelt mindjárt. Majd amikor megszólalt, akkor sem a kérdésre válaszolt. — Alázatosan jelentem, már az is jellemző, hogy ezek itt éjnek évadján elkezdenek razziázni. .Hát miért éppen most kell csinálni az ilyet? Nem elég baj az szegény bakának, hogy egész éjszaka menetelni kell? Mert az ember hajtja magát, abban a reményben, hogy ha siet, akkor hamarabb jut el a pihenőhöz. Ha gyorsabban lépked, akkor tán gyorsabban kerül olyan helyre, ahol fedél lesz a feje fölött, meleg levest kap és aludhat egy kicsit... De akkor jönnek ezek, leállítják az egész menetoszlopot... Ráadásul nyomunkban ott vannak az oroszok... Lehet, hogy éppen most kelnek át a folyón. .. Ha pedig átkelnek, akkor abból nagyon nagy baj lehet. .. Majd kis szünet után folytatta: — Mert tessék csak elképzelni, mi van akkor, ha foglyul ejtik az egész zászlóaljat?... És miért fog ez bekövetkezni ? Mert a tábori csendőrök kitaláltak valamit és aztán föltartóztatták a rne- netoszlopot... Tetszik ezt érteni, szakaszvezető űr?. .. És azokat szegényeket legföljebb csak az vigasztalhatja, hogy ezek a... szóval, hogy ezek a tábori csendőrök is fogságba kerülnek... De hát valójában nem vigasz az ilyen... — Még szerencse, hogy minket legalább elengedtek — mondta Frank. — Mióta is vagyunk úton? — Még alkonyaikor elindultunk. Úgy hat óra körül. Most meg — lobbantotta föl öngyújtója lángját — ha jól látom, éjfél van... Ha most jól a lovak közé vágnék, akkor reggelre, de legkésőbb úgy délelőtt tíz órára, mi is a városban lehetnénk. — Hát akkor vágjon közéjük, Bódi — mondta Frank. — Alázatosan jelentem, ezt parancsba tetszett adni? — Abba, maga hatökör —; ásított a szakasz vezető. — Na, pattintsa már meg azt az ostort. — Én már reggel a városban szeretnék lenni. — Igenis. Mire a két jól táplált szürke — néhány ostorcsapás hatására — átváltott az ügetésre. A szekér zötykölődve gurult előre a gödrös, nagyon leromlott úton. Alig tudtak beszélni a nagy rázkódástól. De hát se Frank, se Bódi nem bírta sokáig a hallgatást. — Egy öt percre tán meg is állhatnánk. Az nem olyan nagy időveszteség — ajánlotta Bódi. — Addig legalább nyugodtan elszívhatunk egy cigarettát. — Mit gondol — kérdezte Frank —, mit akarhattak ezek a tábori csendőrök? — Hát azt leginkább csak a tábori csendőrök istene tudhatja. .. De ha az én véleményemre kíváncsi a szakaszvezető úr, akkor alázatosan jelentem, szerintem semmit. — Hogyhogy semmit? — Hát semmi. Csak kellemetlenkedni a népnek. A tábori csendőr akkor van elemében, ha kellemetlenkedhet. Kitaláltak valamit, aztan mindent végigszimatolnak. Frank kifújta a füstöt. — Maga nagyon rossz véleménnyel van a tábori csendőrökről, Bódi — mondta. — De most nem úgy nézett ki a dolog, mintha szórakozni akarnának. Szerintem ezek kerestek valakit. — Kicsodát? — Hát egy olyan valakit,’ aki valami nagy disznóságot követett el... Persze — mo- solyodott el hirtelen, és hát- baverte a mellette álló csics- kást —, azt azért nem hinném, hogy holmi szalámitolvaj után kutatnának... De nekem föltűnt, mennyire sietnek. .. És látta azt a másik autót, az meg bizonyára visz- szaszáguldott egészen az utóvédig. Bódi, ezek átfésülik az egész menetoszlopot. És aho^y én ezeket ismerem, meg is fogják találni, amit vagy akit keresnek. — Indulnunk kéne, szakaszvezető úr. Alázatosan jelentem, szerintem bőven letelt az öt perc. És zötyögni kezdett velük újra a szekér a távoli város felé. De Módi most már mindvégig hallgatott. Hiába próbálta, nem tudta Frank szóra bírni. (Folytatjuk)
