Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-23 / 145. szám
< f * í A Sortárs szovjef Inxfa? * * lom évről évre gazdagodik, színesedik, és meglepetésekkel szolgál. Uj, friss hangú, egyéni látásmódú, eredeti tehetségű szerzők gyakori felbukkanásán kívül egyre több jelével találkozhatunk a nem orosz nyelvű és nemzetiségű irodalom fellendülésének. Közülük is kiemelkedik a fiatal szibériai prózairodalom, amelyről ma már mérleget lehet vonni: milyen jellegű, hová tart, milyen hagyományokat folytat; milyen művészi sajátosságokkal alkot. Hét év óta folyamatosan je. lennek meg a Szovjetunióban a Fiatal szibériai prózairodalom című sorozat kötetei. A tény önmagában is sokatmondó. Azt jelenti, hogy ezek a művek eljuthatnak orosz nyelven a Szovjetunió valamennyi köztársaságába, tehát szoros kapcsolatba kerülhetnek a kortárs szovjet irodalommal. IFJÚSÁG — PRÓZÁBAN A mai Szibéria törvényszerűen lett sok fiatal író „irodalmi hazája”. Az írók ugyan életkorukat tekintve természetesen nem mind fiatalok, mint irodalmi jelenség maga a szibériai irodalom fiatal. A hatalmas szibériai építkezések, az érclelőhelyek és az energiahordozók óriási forrása nemcsak mint ihlető valóság, de sok esetben mint helyszín is ott szerepel a fiatal szerzők műveiben. Innen találtak utat az irodalomba Nyemesenko és Liho- noszov, Sugajev és Maskin, Orlov és Potanyin, Kuvajev és a többiek. Ezek a nevek a magyar olvasó előtt jó? szerivel ismeretlenek, ezért talán hasznos általános el. igazítást adni munkásságuk jellemző vonásairól, különböző stílusjegyeiről, nemcsak a bemutatás, de egyúttal a kritika igényével is. A fiatal szibériai írók, kritikai portréjának összegezésekor a figyelmet elsősorban azokra az alkotásokra érdemes összpontosítani, amelyekben a szerzők a mai ifjúságot elemzik. A fiatal hős szinte a szerzőkkel egy időben járja ki az élet iskoláját: részt vett a szibériai építkezéseken, a földben rejlő kincsek feltárásában, a természet átalakításában. GALOCSKIN ÉS A TÖBBIEK Az új szibériai írónemzedék egyik ígéretes tehetsége Nyemesenko. Szervusz, Ga- locskin című regényében szellemes és ironikus hangon ír a szibériai „új” emberekről. Főhőse nem szorítható sablonok közé, nem az 50-es évek sematikus hőstípusa; nem újító, nem élharcos a munka frontján, nem „díszmunkás”, s nem is megtévedt, de végül jó útra térő bűnös. Galocskin átlagember, jó és rossz tulajdonságokkal; szeretnivaló és nevetséges, szánnivaló és irigylésreméltó egyszerre, ahogyan éppen sorsa fordulataiban az író különböző oldalról plasztikusan az olvasó elé állítja. Nyemcsenkónak sikerült egy mai fiatal munkás életteli portréját megfesteni, olyanét, akihez hasonló ezrek építik az új élet csodáit szovjet földön. Jémeljanov A túlsó part cL mű regénye szinte párhuzamosan fut. Nyemcsenkóéval, A két regény nemcsak ugyanazon az építkezésen játszódik, de a történés fő vonala is mindkét műben egy-egy brigád élete és tevékenysége kö_ ré összpontosul. Jemeljanov- nak azonban már nem sikerűit olyan á,1''gembert főhőssé egyénítenie, mint Nyemcsenkónak. s F * i * a r Szibériai uj hajtas Egy fiatal irodalom alkotói Egészen más hangon szólal meg Kile, aki Örökké menni című kisregénye főhőséül egy nanáj fiút választ. A mű a vallomásos próza irányvonalához tartozik. Hőse első személyben mondja el régi életét, emlékeit szülőfalujáról. Mindezt elsősorban önmagának össze, gézi a vonat kerekeinek csattogása közben, amely az új, ismeretlen élet, s a tanulás felé röpíti Leningrádba. A kisregény nem cselekményes. Kilét elsősorban a nanáj ifjú érzéseinek, gondo-lattainak aprólékos elemzése izgatja, a hős tudati rezdülései, alakjának belső logikája. Arra a kérdésre tehát, milyen is a „kortárs”-hős, minden író a maga látásmódja szerint, más-más hangon válaszol. Minden regényből ’’kóláink hősének,, más variánsa szól hozzánk. EMBER ÉS TERMÉSZET Sok szibériai író felveti műveiben azokat az ellentmondásokat, amelyeket az átalakuló régi természeti kép és az iparosodó Szibéria’ konfliktusa szül. Ezek között is a legösszetettebb kérdés az ember és a természet viszonya. Szibéria a természeti kincsek óriási lelőhelye, ugyanakkor a természet vad, érintetlen szépségének megtestesítője is. Nem titok, hogy a mi civilizációnk sokszor kegyetlenül gázol a természeti szépségen, az iparosítás elsődlegességét tekintve célul. A technika bűvöletében élő mai ember erdőben, vízben gazdag, gyönyörű tájat töröl le a térképről — s ez az embertípus is gyakran felbukkan a szibériai prózában. Az ilyen „civilizált barbárság” ellen irányul Szbitnyev Törvényen kívül című kisregénye. Ugyancsak a természet ősi jogait védi Csi- vilihin Fenyőmotollák című elbeszélésében. Az erdő — e művek hőseinek — nemcsak a barátok, a zöld rengeteget jelenti, hanem életük színterét, munkahelyüket és otthonukat is. A kiváló manvsi költő, a nálunk is ismert Juvan Sesz. talov Kék szél című kisregén teben szintén ezt a témát lolgozza fel. Fiatal tanítc hőse elmegy a many- sik c 3i szarvasbefogását, — mint a romantikus múlt élő hagyományát — tanulmányozni. A régmúlt idők kegyetlen primitívsége és az űrhajózás kora ütközik ösz- sze á főhős érzéseiben nagy drámai erővel és gyengéd lírával. A manysi tanító úgy szeretné látni népe sorsának megváltozását, hogy nemzeti jellegüket, hagyományaikat is megőrizzék. E szintézis vágya keltette életre a poetikus hangú kisregényt. SABLON: A RENDKÍVÜLI ' SZITUÁCIÓ A rendkívüli esemény, mint drámai hatás szerepeltetése kedvelt művészi fogása több szibériai írónak. Ez az az eszköz, amelynek segítségével a szerző kibontja a cselekményt és szereplői jellemét. De van egy másik oldala is a nem mindennapi szituációk . teremtésének: néhány író annyira hisz a V/” áltozik a divat. Á szőr- ’ mekucsmákat naftalin- ba rakták és előkerültek a könnyű nyári ruhák. Már a gyerekek is hasznosítják a napenergiát — nagyítóval összegyűjtött napsugarakkal égetik bele nevüket a parkok padjaiba. A legyek élvezettel járják a francia négyest, a srácok pedig nagy buzgalommal gyakorolják a csúzli-mesterlövészetet. A családjuknak élő dolgos apák az utóbbi időben meglepetéssel tapasztalták, hogy kerékpárjuk tartalékgu. mi ja eltűnt. Nem kellett azonban messzire menni — a gyerek kacatjai között gyorsan megtalálták. Igaz ugyan, hogy darabokra szabdalva, de- hát, kellett a csúzlihoz . . . Egy szőke, szeplős fiúcska mindkét zsebét teleszedte kaviccsal, majd az egyik ház udvarán gyakorolni kezdte a csúzlizást. Kiváló célpontul szolgáltak a falon cikázó legyek, amelyeket féktelen táncra lelkesített a vidám tavaszi nap. A falról visszapattant kavicslövedékek időnként célba találtak. De most hirtelen hiba csúszott a számításba: a srác megcélozta a földszinti ablak mellett lustálkodó két. legyet, le a „lövedék” az ablaküvegre pattant, ami természetesen rlpi- tyára tört. Valaki viharos gyorsasággal , kinyitotta az ablakot. Előbb egy könyök, majd a hozzá tartozó női fej is megjelent. — Te törted be az üveget? — rikácsolta az asz- szony. Mártii Larni: A gyerekek mindenütt egyformák — Én — mondta a srác. — Én törtem be. Ne tessék haragudni, nem akartam. — Egy jó nagy pofon kell neked — harsogta, hogy zengett belé az egész udvar. — Azonnal gyere ide! A fiúcska gondosan zsebébe tette csúzliját, és lassan elindult a bejárat felé. Félúton megállt — valamiben törte a fejét — aztán eltűnt az ajtó mögött. Nem telt bele öt perc, ismét megjelent. Mintha kicserélték volna. Vidáman fütyörészve átszaladt az utca túlsó oldalára. Megbocsátottak volna neki ? Az előbb még rikácsoló hölgy meglepő nyugalommal szedte össze az üvegdarabokat. Egyszercsak megszólalt a csengő. Egy férfi állt az ajtóban — hóna alatt ablaküveg, kezében szerszámosláda. — Az ablaküveget hoztam — mondta. — A srác megadta a méreteket, de ellenőriznem kell, hogy pontosak-e. — Persze hogy pontosak, ne aggódjék — válaszolta a ház asszonya. — Magam mértem le. Negyedóra múlva már az új üveggel díszelgett az ablak. Az üvegező megtörölte a homlokát, rágyújtott egy cigarettára és halkan mondta: — Hát akkor, készen is vagyunk. Most óhajt fizetni asszonyom, vagy majd befárad a műhelybe? — Fizetni?!! — csodálkozott amaz. — Igen. Pontosan negyven márka. ' A hölgy láthatólag alig hitt a fülének. — Egy lyukas' garast se fizetek! Ha a fia betöri az ablakot, akkor a maga kötelessége megcsinálni. — Az én fiam? De kérem! Én egyedülálló ember vagyok, nincs nekem gyerekem! A maga fia jött be hozzám a műhelybe, és azt mondta: „Az anyukám kéri a bácsit, szíveskedjék átjönni, egy ablaküveget kell berakni. A méreteket is elküldte.*' — Az nem az én fiam volt — bosszankodott az asszony. — Nem is ismerem azt a fiút. Betört*; az ablakomat... — Minket aztán jól átvertek — döbbent rá a férfi. — De én megismerem, csak kerüljön a szemem elé! Tíz év körüli lehet, szőke hajú, az arca szeplős : . . Az üvegező hirtelen mozdulattal fölvette a szerszámosládát, és köszönés nélkül távozott. Az udvaron megállt, a gyerekeket figyelte, de a fiú nem volt ott. Tikkasztó déli nap volt. A mester levetette zakóját és átdobta a vállán. Aztán igyekezett a túlsó oldalra, a műhelye felé. Kegyetlen dühös volt, hogy így becsapta egy MÖZSI-SZABÓ ISTVÁN FESTMÉNYE rendkívüli helyzet minden? hatóságában, hogy hajlamos mindent erre visszavezetni, és hősei életének jó, vagy rossz fordulatát ezzel magyarázni. Olyan embereket választanak előszeretettel hősül ezek az írók, akiknek foglalkozása eleve bizonyos romantikát sejtet: geológus, erdész. vadász, tengerész. Ilyen főhősről olvasva szinte törvényszerűen várja az olvasó, hogy hamarosan történik valami váratlan esemény. A fordulatos cselekmény, a szatirikus, ironikus har-g tehetséges írókra vall — de a részletek életteli volta nem kárpótol az eg/ész mű csak részben sikeres megvalósításáért. A mai kortárs szovjet irodalom érdekes színfoltja és önálló jelensége a fiatal szibériai próza. Önálló, nem a szónak a közös problémáktól elszigetelt jelentésében, hanem abban az értelemben, hogy a szerzők többsége már érett, tehetséges író, több mint ígéret. E szemszögből nézve e fiatal írógeneráció a jövő szibériai irodalma elánjának számít. Sajátos műhely, ez, ahoF a készülődés korszé-' kán túl művészi érettségről tett bizonyságot a fiatal íróit egész nemzedéke. Lovass Páhin taknyos kölyök. Annyira, hogy észre se vette tárcája halk koppanását, az aszfalton, amint kabátja zsebéből kiesett. Műhelye az öreg ház alagsorában volt. Alig ért le a lépcsőkön, még föl se vette a munkaköpenyét — a küszöbön egy okosszemű kisfiút pillantott meg. — Mit akarsz? — kérdezte tőle haragosan. — Semmit — válaszolt a fiú. — Akkor meg eredj innen. Nincs időm. A fiú azonban nem tágított. Egyhelyben toporgott, majd halkan megkérdezte: — Bácsi, nem veszített el semmit? — És ha igen. mi közöd hozzá? — fortyant fel az öreg. — Csak azt gondoltam, ez a bácsié — és kihúzott a zsebéből egy barna bőrtár. cát. Az üvegező odalépett a fogashoz, benyúlt a kabátja zsebébe, de csodálkozva tapasztalta, hogy nincs benne a tárcája. — Hol találtad meg? — Nem én, a bátyám. Csak engem kért meg, hogy hozzam el. — És honnan tudta, hogy az enyém? — Benne van egy igazolvány, és a fényképről megismerte a bácsit. Meg a névről is. Pénz is van benne. Nem nyúltunk hozzá. A mester ellenőrizte a tár- ca_ tartalmát. Valóban nem hiányzott semmi. Két tízmárkást nyújtott a fiúnak. _—Ez a becsületes megtalálóké — a tiéd meg a bátyádé. Fogd már! — Nem lehet. Azt mondta a bátyám, hogy a bácsi megtarthatja ezt a pénzt, hiszen beüvegezte az ablakot, amit ő tört be . . . Alighogy ezt kimondta, mintha „csúzliból” lőtték volna ki, már ott sem volt. A mester még mindig a kezében tartotta a tárcáját és ilyesfélét dohogott.: — Hiába, a gyerekek mindenütt egyformák. (Fordította: Kádas Anna)