Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-02 / 127. szám
V t T \ 4 Sümegbe kellett futrást vinni, ami Váraljáról szekérrel valóban nem csekély kirándulás lehetett. Az 1820-as és 30-as évek nagy reformországgyűlései idején ismét volt katonafogás, nagy felhőszakadás, sőt még a parókiás-híd is összeomlott és a papiakban félsukkos vízben, iszapban kellett járni. 1833-ban üszkös gabona termett és bor igen kevés, a következő évben azonban „igen jó bor”. 1834 hírközlési szenzációja volt, mint azt Bíró Uraimék tudatják az utókorral, hogy M dobbal lévő parancsolat ezen évben kezdődött, azelőtt a kisbírák és tizedesek házanként ablakon parantsoltak.” Az 1841-es év „sidók bejöveteléről”, az 1845-ös Vaktli Hendrik személyében az első német bíró megválasztásáról nevezetes, a következő évben tűzvész, azután meg sáskajárás volt. 1848-ban — egyetlen mondat — „mártzius 15 a robot és Dézma meg Szűnt Szabadság kezdete korán tavasz volt.” 1849-ben zsarnokság következett. az igaz magyar bankó megsemmisült, kevés bor. de jó széna, viszont közönséges búzatermés volt. 1855-ben erőszakkal kért „kölcsönt” az állam, vagyis „az Ausztriai Ház”, minden fertály telek után három forintot, „amelyet vissza nem adtak”. Az adófizetés egyébként sem lehetett Bíró Uraimék falujának erős oldala, hisz például Ferentz Mihály bíró idején, 1861-ben két ízben is jött „katonai egzeku- ció adó eránt.” 1866-ban máshol vették meg borért a kenyérnek valót a váraljaiak. Jelentkezett a porosz háború hatása is, elég furcsán: „Ember vásár volt Szekszárdon, a Porosz háborúhoz 50 forintért 1 embert lehetett venni.” 1867-ben az ország kiegyezett az uralkodójával, de ez Váralja bíráit teljesen hidegen hagyta, hiszen jó év volt. jó gabona- és borterméssel. Ilyen esetekben a krónikaírók ízesen tömörítették véleményüket: „Ditséret volt” vagy „Ditséret nincs”, aszerint, hogy milyen évet zártak 1872- ben „rémítő féreg jött a gyü- mölts fákra." 1876-ban bevezetíek az fij mértéket, a litert, 1878-ban felgyújtották Gál János pajtáját, míg az a fia lakodalmán volt. Aki az időjárás alakulását kutatja, az Bíró Uraimék feljegyzései jóvoltából szinte évről évre, hónapról hónapra megtudhatja azt. Nem kevésbé a termést, különös tekintettel a „gurgonyára", ami kiváltképpen fontos lehetett, mert mindig visszatértek rá. 1883-ban a református hívők csúnyán összevesztek a papokkal, mert ez utóbbiak új adószedési rendszert vezették be. 1884 „Zsandárok fölállítása a magyar kormány rendelete folytán. 1884. év január 1-től kezdve léptek szolgálatba.” Rögtön akadt dolguk, mert ifj- Szűts István agyonlőtte az apját. megsaurkálta a feleségét, gyújtogatott és pincéket tört fel. Elfogták, a következő évben Szekszárdon kivégezték. Aztán a szabad bíróválasztásnak lassan befellegzett. 1888 tájától már a főszolgabíró jelölte ki a bírót és a „községi képviselőktől a bíró választási jogot el vonták”. Ami persze mit sem változtatott a termés, az időjárás, esők és villámcsapások feljegyzésének fontosságán. 1896- ban például az ország ezeréves fennállását ünnepelte az ország, Váralján . viszont mennykő csapott az evangéliBíró Uraiméknak adassák tisztelet! Név szerint valamennyiüknek. akik egy hosz- szú lajstromon feljegyezve itt olvashatók előttem, regnálásuk, vagyis a bírói pált- za viselésének rendjében. Gondolom, hogy Kigyelme- tek módos gazda emberek lehettek, akik meglepő sűrűséggel váltogatták egymást a bírói székben, de mivel csak tucatnyi név ismétlődik állandóan, azt is hinnem kell, hogy a legmódosabb gazdák. Tolnaiak, Gubiak, Peterdiek, Duzsiak, Geresdiek, Csaposok. Beszték. Imrők és a többiek. Nem egykor volt módjukat és vagyoni viszonyaikat, akarom azonban levelemben taglalni, hanem kifejezni az utókor köszönetét azért, hogy több mint másfél évszázadon keresztül sorra feljegyeztek mindent, amit Váralja históriájában erre érdemesnek véltek. Páratlan dolgot cselekedtek Kigyelmetek, amiért most hálás a hely- történész, a muzeológus, az éghajlattan kutatója és az újságíró is, akinek nagy örömöt okoztak szép magyarsággal írt oldalainkkal. Azt, hogy feljegyzéseiket kinek-kinek bíráskodása rendjében vezették, természetes, hiszen mi más lehetett fontosabb Váralján, mint hogy melyik esztendőben ki volt a bíró. Megtudjuk Kigyelmetek példamutató feljegyzéséből, hogy Váralja alapításának — „fundálásának” — időpontja ismeretlen, de már száz évvel a mohácsi vész előtt volt itt egy ilyen nevű helység „Petsét nyomója azonban Várallyi helyiségnek 1720 előtt nem volt”, ami bizony zavaros közigazgatási viszonyokra vall. Mire emlékeznek Kigyelmetek, Bíró Uraimék? Mária Teréziára nem, amit jól meg tudok érteni, de arra már igen, hogy a sokgyerekes király-asszony idején „nagy katona fogás volt”. Alighanem kellett a katona őfelsége hét évig tartó háborúskodásához. Az árvizeket, mennykőcsapásokat és amin- denkori termést annál inkább feljegyzik és ebben igazuk is van. mert mi lenne fontosabb, mint a termés. 1767-ben egy egész jobbágytelek után „108 napot kellett évenként szolgálni”, amiről annak idején kár, hogy nem tudtak a termelőszövetkezeti agitátorok. Továbbá „minden ötödik kéve gabona és ötödik akó bor az uradalom birtokába esett, a méhekből minden ötödik raj” és amit nagyon találóan jellemeznek „két nap úrbéri vadászat, kutya módjára”. Az utolsó török háború idején, 1788-ban igencsak rájárt a rúd a váraljaiakra, mert Zimonyba volt „futrás”, azaz a hadnak való ellátmányvitel és „kotsijával-lovával az embernek 4—5 hétig ott kellett dolgozni és éhezni”. A francia forradalom idején Váralján is lehetett valamiféle kisebb forradalom, mert „a németek kihordásáért és az első német molnár, Czuf- lauf Gáspár háza felgyújtásáért és a határra levő kihordásáért bíró és elöljárók fizettek 400 forintnyi büntetmény pénzt”. Az 1790-es évvel jegyezték fel a váraljai krónikások azt a demográfiailag sem kis jelentőségű tényt, melyet „a németek bejövetele” szavakkal illettek. A frantzia háborút’, vagyis a Napóleon nevű valakivel történő viaskodás ideién Imrő Mihály és Gubi János voltak a bírák. Veszprémbe és Faddiakkal Jugoszláviában Negyven faddi termelőszövetkezeti taggal, öt napot töltöttem Jugoszláviában. Az utazás költségeit a faddi Lenin térítette, az útiprogramot pedig a szekszárdi IBUSZ-iroda szervezte, kitűnően. Minden — majdnem — olyan volt. mint valamennyi olyan társasutazás, ahol együtt utazik munkás, paraszt, értelmiségi különböző helyekről verbuválódva. Kerekes Ferenc, az idegenvezető itt is felhívta a figyelmet a nevezetességekre: „Ez itt Csáktornya, mai nevén Csakovec, a Zrínyiek sasfészke, Evlia Cselebi, a híres török utazó ezt írta ...” „Most Varázsomhoz, azaz Varasához közeledünk, amely mintegy kétszáz évig volt Horvátország fővárosa. A Ciliéi—Hunyadi pártvillongásók során — a XV. században e város a Cilleiek tulajdona volt — 1446-ban Hunyadi János csapatai dúlják fel...” „Ma harmincezren lakják, nevezetességei...” Az utasok gyönyörködnek a tájban, tszenvednek a kacska- ringós utaktól, járják Zágráb utcáit és üzleteit. És utaznak: több mint huszonnégy órát Faddtól a tengerig; a tengertől Faddig. Közben sok-sok lovag, várat láttak, a bátrabbak fü- rödtek a tengerben, néhányan a tengeri horgászatot kipróbálva megmutatták a kifogott ismeretlen halakat. Csodálkoztak a nagy hajók láttán és a lipicai ménes székhelyén áthaladva megállapították: „Jó lovak.” Hát ez az, ami megkülönböztette ezt a társasutazást minden más társasutazástól, kettőnk kivételével mindenki egy községből jött: munkája mindenkinek kapcsolatos a me. zőgazdasággal. A házakat a faddi házakhoz hasonlították, s osztályozták: ezt megépítenénk Faddon is, azt nem. A magasra futtatott szőlőlugasok megnyerték a tetszésüket. többen megjegyezték „Hogy ez nekünk nem jut otthon az eszünkbe.” Mustrál- gatták az úton. a földeken sza ladgáló kis traktorokat és meg állapították: ez nagyobb gaz dáé lehet, mert nagy, az kis paraszté, mert kicsi. Felmoraj lottak a sok-sok tehénfogat láttám és apáik, nagyapáik, sőt. egynémelyikük — az idősebbek — saját múltját látta viszont a következő gyakori képben: tehénfogat fagerendelyes ekét vonszol. A tehén előtt az asz- szony ballag, az eke szarvát a férfi fogja. Tehénfogat boronával ! Elöl az asszony, a boronán térdei a férfi. A férfi a nehezék a boronán. A borona bukdácsol a hatalmas göröngyökön. a férfi pedig erősen kapaszkodik. A buszból is jól látszik elgyötört arca. — Mennyiért csinálnád? — Semennyiért! Ezzel el is intézik a dolgot. Minden oldalról szemügyre veszik a rijekai kikötőben horgonyzó tengerjáró hajókat, mustrálgatják és felvillan bennük: mi lenne, ha egy ilyen nagy hajót rátennének a faddi vízre. Egyesek szerint az egész holt Dunát kiszorítaná a medréből, mások szerint nem az egészet. Mindent hasonlítanak, mindent kötnek valamihez. Azt mondják: nálunk is szerették az urak a nőket, de nem építettek ennyi lovagvárat, főleg olyan magasra nem. mint eze. két. A nők ugratják is a férfiaCsoportkép 1974 májusában a rovinji kikötőben. A az ősi város látható. jcus templomba. SrvTz vo-Tt. 3 „gurgonya földjén elrothadt”. Az ünneplésre csak „felsőbb rendeletre” került sor és elültettek az iskolánál nyolc, a templomnál négy hársfát. Nem azért szedtem így rendbe Bíró Uraim, a kigyelmetek feljegyzéseiből egyet s mást, mintha akár csak a legcsekélyebb gúnyolódás is szándékomban állott volna. Nagyonis megértem én. hogy Kigyelme- teknek fontosabb volt a helyi gurgonyatermés, mint néhány eszetlenkedő király távoli vérfürdője. Végtére is mi lett volna a királyokból, ha nicsenek jobbágyok, akik megtermelik asztalukra — egyebek közt — a gurgonyát is. Az elismerés íratta velem ezeket a sorokat és az az óhaj, hogy vajha Bíró Uraimék feljegyzéseinek mihamarébb sok követője lenne széles Tolna megyében. Örömök és gondok ugyanis napjainkban se mennek ritkaság- számba, villámcsapások éppúgy akadnak, mint égihá- borúk és talán az eljövendő unokáinkat is érdekli majd egykor, hogy milyen volt 1974-ben — maradjunk ennél — a „gurgonya”- termés. Illő tisztelettel köszöntőm Bíró Uraimék emlékezetét! ORDAS IVÁN kát. Minden lovagvárnál megkérdik: felmennének-e. ha ott szép úrnő várná őket. A fiatalabbak szaladnának, az idősebbek csak nyelnek egy nagyot. összehasonlítják a mi búzánkat a Jugoszláviában látott búzával, a tengervizet a faddi vízzel, az első osztályú szálloda bútorait — a Riviérában laktak Porecsen. a tengerparton. ahol három napot töltöttek az ötbői — a mi bútorainkkal. a feltálalt ételeket a mi ételeinkkel, a pulai diadalívvel egy kicsit bajban vannak. mert nincs mihez hasonlítani. de aztán egy valaki,' talán tévé-élményeire gondolva kimondja: „Szebb mint a párizsi”. A többiek helybenhagyják. Ha egy faddi mondja hogy szebb, mint a párizsi. akkor biztos igaz. Elhiszik. bár a Párizsit csak filmen. képen látták, ezt meg a maga valóságában. Ugyanúgy a valóságban, mint a pulai arénát, éppen úttörők adnak benne műsort ég nagyobb, mint a római. Porecsen megtalálják az egyetlen magyart, borbélyműhelye van és egy-kettőre híre terjed: magyar cigányzenét lehet, hallani az evvik vendéglőben. A bőgős másnap a kis szigeten már együtt sütkérezik. horgászik a faddiakkal. mesél az életükről és egyszer csak azt mondja: „Volt itt egy magyar csoport. Nagyon megharagudtunk rájuk, mert letegeztek bennünket”. A faddiak helyeslik a cigányzenészek öntudatos haragját és felírják egymás címét. A cigányzenészek pedig este biztatják őket: „Csak rendeljenek nótát, úgy, mintha sok pénzük lenne.” Ingyen húzzák a szebbnél- szebb magyar nótát a faddiak- nak. Itt egyszerre két helyen érezték magukat a faddiak: Magyarországon és Jugoszláviában. a tengeren és a faddi Dunán... Külföldön jártak, de mindig otthon is voltak: ami tetszett nekik, azt mind hazahozták volna. örültek, amikor Jugoszláviába érkeztünk és örültek, amikor ismét Magyarországon voltunk. Feledhetetlen, látnivalókban gazdag egy ilyen út otthon bizonyára sokat mesélnek majd az élményekről, hazafelé tartva megállapították: szép a mi országunk is. talán szebb, mint volt kifelé menet. SZALA1 JÁNOS Kései levél Váraljára: Az bötsíiletes bíró uraiméknak!
