Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-14 / 137. szám

Lisszabon: gondok, tanulságok A világ jóformán még mindig nem ocsúdott fel abból a fan­tasztikus fordulatból, amely az európai földrész legnyugatibb or­szágában, Portugáliában végbe­ment. Egyik pillanatról a má­sikra fél évszázados, megkövese­dett fasiszta diktatúra dőlt rom­ba és — a kontinenshez nem tartozó Izland mellett — Portu­gália lett Nyugat-Európa egyet­len olyan tőkés országa, ahol a kommunista párt a szocialisták oldalán helyet kapott a kor­mányban. Érthető, hogy az események gyors áramlása jóformán alig hagyott időt a fordulat elvi je­lentőségének felmérésére és a következtetések levonására. An­nál is inkább, mert az ország vezetőinek erőfeszítéseit egyelő­re az afrikai gyarmati háborúk felszámolásának súlyos és bonyo­lult feladatai kötik le. Bármilyen súlyos és nehéz legyen is azon­ban ez a feladat, az világos, hogy az afrikai, gyarmatok füg­getlenné válását nem lehet fel­tartóztatni. S végül is Európa és a világ számára az lesz a politi­kailag döntő kérdés: miképpen alakul a helyzet magában Por­tugáliában? Földrészünk számára ennek rendkívüli jelentősége van, _ s a helyzet/ számos vonatkozásban teljesen új. Portugália NATO- tagállam, amelyet ugyanekkor külön kétoldalú szerződés, az úgynevezett „ibériai paktum" fű­zi Spanyolországhoz. S miután elképzelhetetlen, hogy a portu­gál helyzet a jövőben ne befo­lyásolja a spanyolországi politi­kai erők mozgását — ez a hatás a „Franco utáni korszak" köze­ledtével még fokozódni fog. Ennyiből is világos, hogy Euró­pa demokratikus és haladó erői­nek történelmi érdeke a Portu­gáliában létrejött fordulat meg­szilárdítása, sőt visszafordíthatat­lanná tétele! Ezt a szilárdulást az első he­tek tanúsága szerint két oldal­ról fenyegetik. Az első, nyilván­való és mindenki által megértett fenyegetés: a régi rendszer em­bereinek lehetséges összeesküvé­se. Éppen a fordulat gyorsasága és vértelen jellege azt jelenti, hogy a nagytőke és a földbirto­kosok gazdasági pozíciói érin­tetlenek maradtak: az öt évtize­des, megcsontosodott fasiszta ál­lamapparátus kevésbé látványos pontjain még ott ülnek a régi bürokraták. Nehezen tételezhető fel, hogy ezek ar erők vala­milyen formában ne tervezzenek ellenakciókat. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a Franco-rezs'rmnek elemi érdeke lenne egy ilyen reakciós fordulat támogatása és minden bizony­nyal a NATO stratégiai érdekei is „konzervatív stabilizációt" kö­vetelnének egy dinamikus, hala­dó Portugália helyett. Társadalmilag és politikailag tehát az elsődleges veszély a konzervatív reakció oldaláról fe­nyeget. Ezeknek az erőknek azon­ban nincs tömegbázisuk, s az adott társadalmi és politikai helyzetben egy ilyen tömegbázis­ra csak akkor tehetnének szert, ha a kispolgárságot és a közép- osztályt a maguk oldalára tud­nák vonni. A reakció ezt a szá­mára kedvező változást úgy véli kikényszeríteni, hogy kiprovokál­ja a gazdasági helyzet látványos romlását. Portugália gazdasági helyzete egyébként is_ súlyos, hiszen a gyarmati háborúk az ország szinte minden erőforrását fel­emésztették. Ilyen helyzetben rendkívül veszélyesek a hirtelen fordulat nyomóban lábra kapott ultrabaloldali, trockista és maois­ta szervezetek követelései, ame­lyek az üzemekben és a köz-' alkalmazottak között „vadsztráj­kokat" igyekeznek szervezni és olyan béremelési követeléseket akarnak kiprovokálni, amelyek­nek teljesítésére a fasizmus és a gyarmati háborúk évtizedei után a gazdasági élet egysze­rűen képtelen. Cunhal, a Portu­gál KP főtitkára világosan meg­határozta ebben a kérdésben a kommunista álláspontot, ki­fejtvén, hogy a munkások jogos és törvényes követeléseit a Dárt mindig támogatta és a jövőben is ezt teszi. Am ugyanakkor „meg kell győznünk a dolgozó tömegeket arról, hogy tartózkod­janak minden akciótól, amely kiélezhet egy gazdasági válsá­got. Mindent meg kell tenni a gazdasáai káosz elkerülésére, amely alkalmat nyújthat a jobb­oldal számára a demokratikus fejlődés visszafordítására.1* Portugáliában tehát a reak­ció és az ultrabaloldal nemzet­közileg másutt is tapasztalt gya­korlati együttműködéséről van szó. (jellemző például, hogy szá­mos tőkés nagyvállalat „elébe ment” az uftrabaf követelések­nek és aránytalanul nagy bér­emelést ígért. Ez természetesen a kisüzemek és kiskereskedők széles körét csődbe kergetné és hozzájárulna ahhoz, hogy a kö­zéposztályt a halódó erők ellen fordítsa.) A fordulat néhány hete után tehát a fő feladat a fasizmus ellen létrehozott széles körű nem­zeti egység — beleértve a had­sereg és o tömegek" szövetségét — megőrzése a régi rendszer és az ultrabal szövetségével szem­beik 4 4 Felhasználók, magánépítők, építők és kereskedelmi vádló* latok! VÁLLALATUNK, A MOSONMAGYARÓVÁRI FÉMSZERELVÉNYGYÁR szerződést kötött vízszerelvényeinek javítására A meghibásodott szerelvényeket a helyszínen kijavítja A SZAKÁLY TESTVÉREK ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET Szekszárd, Rákóczi u. 16. Telefon: 12—357. A javítótevékenység a szavatossági ponaszokra is kiterjed. VÁRJUK MEGBÍZÁSUKATI Hibabejelentés telefonon vagy személyesen a fenti címen. (199) Nixon tárgyalásai Kairóban (Folytatás az 1. oldalról) a Közel-Keleten, ugyanakkor nyomatékosan leszögezte, hogy , ez nem jelenti Izrael állam felszámolását. Emlékeztetett arra, hogy a zsidók évszázado­kon keresztül éltek megkülön­böztetés nélkül az arabok mel­lett. Az Egyesült Államoknak alapvető érdeke, hogy jó kap­csolatokat tartson fenn a tér­ség minden államával, mon­dotta Szadat, majd reményét fejezte ki, hogy az egyiptomi —amerikai kapcsolatok a jö­vőben gyors fejlődésnek in­dulnak. Válaszbeszédében az ameri­kai elnök nem foglalt állást a palesztin-kérdésben, mindösz- sze általánosságban hangsú­lyozta, hogy az Egyesült Ál­lamok valamennyi közel-keleti állam és nép érdekeit szem előtt tartja. ígéretet tett ar­ra, hogy az amerikai kormány komoly erőfeszítéseket tesz majd a közel-keleti béke meg­teremtése érdekében, egyúttal azonban hangsúlyozta azt is, hogy a teljes rendezéshez ve­zető út még hosszú, s számos problémát kell még tisztázni, ö a maga részéről — mondot­ta Nixon elnök — nem hozott magával kész megoldásokat a körzet összetett problémáira. Böcz Sándor, &z MTI tudó­sítója jelenti: Kairói megfigyelők egyetér­tenek abban, hogy az ameri­kai elnököt rendkívül meleg fogadtatásban részesítették. A szerdai üdvözlőbeszédek éspo- hárköszöntőfc egyaránt meg nem történtté próbálták tenni a múltat, múló félreértéssé, az együttműködés hiányává próbálták szelídíteni az izraeli . agresszióban formát öltött arab —amerikai konfliktust A hi­vatalos Kairó fenntartás nélkül hitelt ad Nixon kijelentései­nek. amelyek szerint az Egye­sült Államok pozitív szerepet Szadat egyiptomi elnök vacsorát adott Nixon elnök tisztele­tére a kairói Kubbeh palotában. A képen: Kissinger ame­rikai külügyminiszter megköszöni Szadaínak a számára ado­mányozott Kamal-rendet. kíván betölteni, az igazságos és tartás béke megteremtésére törekszik a Közel-Keleten, s nem szándékozik , uralma alá vonni a térség egyetlen orszá­gát sem. Míg az Ál Ahram lelkendező vezércikke szerint a két elnök találkozása már az első pilla­natokban eloszlatott minden félreértést, megnem értést a két ország között, addig a Progres Egyptien emlékeztet rá, hogy Babin izraeli minisz­terelnök még mindig a régi nótát fújja, olyan biztonságos határokról beszél, amelyeknek a kialakítása nem fér össze az 1967-ben megszállt arab terü­letek teljes kiürítésével. „Ha az Egyesült Államok valóban bizonyságot akar adni jószán- dékairól. akkor mielőbb ésire keli térítenie Tel Aviv har­cias vezetőit” — állapítja meg a kommentár. Az Egyptian Gazette szerint az Egyesült Államok egyetlen lehetséges módon garantálhatja Izrael biztonságát, úgy, hogy elősegí­ti az igazságos béke megterem-' tését. BUDAPEST A Magyar Népköztársaság és a Guinea-Bissau Köztársa­ság meghatalmazott képvise­Buenos Aires iöí — Sztankovics Imre nagy­követ és Alexandre N. Cor« reia — 1974. május 11-én Co« nakryban megállapodást írtak alá arról, hogy a két ország > nagyköveti szintű diplomáciai ? kapcsolatot létesít. NYUGAT-BERLIN Feszült a helyzet Argentínában Argentínában feszült belpo­litikai helyzet alakul ki; a szélsőjobboldali körök azért 1 próbálnak nyüt támadásba - lendülni, hogy megteremtsék egy chilei típusú államcsíny előfeltételeit — állapítja meg az Argentin. Kommunista Párt Központi Bizottságának végre­hajtó bizottsága Buenos Aires­ben kiadott nyilatkozatában. A kommunisták felszólítják az L összes demokratikus és haza- Jj fias erőt, hogy részesítsék ha- tározott visszautasításban a reakciósok mesterkedéseit . Peron argentin elnök vissza-.4 Vonta lemondási szándékát*^ kormány^ testületileg benyúj­totta lemondását, hogy sza-f bad kezet biztosítson az elnök­nek — ezek a gazdasági ba­jokkal súlyosbított politikaij válságjelenségek legújabb fej­leményei Argentínában. Megfigyelők arra számíta­nak, hogy az elnök nagyjában- egészében ugyanazokat az em­bereket fogja az új minisz­tertanácsba kijelölni, akik már eddig is tagjai voltait, de nem lehetetlen, hogy néhány> vál­toztatást mégis eszközöl. Nyugati hírügynökségek úgy sejtik, hogy Peron elnök a kormánya átszervezésével egy­idejűleg gazdasági és szociál­politikai irányelv-módosuláso­kat is bejelent. : Buenos Airesben lapzárta­kor hivatalos forrásból közöl­ték, hogy Perón elnök 'végül is nem fogadta el a kormány kollektíván benyújtott lemon­dását, és az összes miniszte­reket megerősítette tisztségük­ben. . Nagy anyagi kárt okozott az á bombarobbanás, ->c amely szer- ' dán "este történt Nyugat-Ber- linnek abban az épületében,' amelynek negyedik emeletét a chilei konzulátus foglalja eL, 5 Emberéletben nem esett kárt két ember megsebesült. A csütörtöki nyugat-berlini la- pok « robbanást közvetlen összefüggésbe hozzák azzal a ténnyel.' hogy . Chile labdarú« gócsapata mind a három vi­lágbajnoki mérkőzését Nyu« gat-Berlinben. játssza, BANGKOK Heves harcok dúlnak Kam­bodzsa különféle frontjain) A felszabadító erők tüzérsége : csütörtökön Kompong Seilánál r lőtte a LOn Nol-rezsim csapa­tait Plakátok Peking házfalain A pekingi úgynevezett forra- dami bizottságot (városi köz- igazgatási szervezet) támadó plakátok jelentek meg csü­törtökön hajnalban a kínai Az NPFF támadása egy izraeli kibuc ellen Á Tel Aviv-i katonai parancs­nokság közlése szerint csü­törtökön reggel fegyveresek hatoltak be a felső-galileai Samir kibucba. A rendfenn­tartó erők harcba bocsátkoz­tak a fegyveresekkel. A Népfront Palesztina Fel­szabadításáért főparancsnok­ság (NPFF) elnevezésű pa­lesztin szervezet csütörtökön Párizsban kiadott közleménye szerint az NPFF egy csoportja megtámadta az izraeli Samir kibucot Kevéssel ezután Tel Aviv- ban egy katonai szóvivő beje­lentette, hogy a felső-galileai falut megtámadó három fegy­verest az izraeli erők tűzharc­ban megölték. A támadásnak izraeli részről három halálos áldozata van. főváros házfalain — első al­kalommal a jelenlegi „Lin Plao- és Konfucius-ellenes kampány” keretében — je­lentik egybehangzóan nyugati hírügynökségek pekingi tudó­sítói. A kézzel írott falragaszokat hat munkás írta alá, akik a „forradalmi bizottság tömeg­szervezeteit” képviselik. Az egyik falragasz azt követeli, hogy mielőbb tartsák meg a pekingi forradalmi bizottság teljes ülését, s ez alkalommal „gyökerestől irtsák ki Lin Piao ideológiáját”. Az egyik plakátot pontosan annál az épületnél függesztet­ték ki) amelyik otthont ad a KKp pekingi bizottságának, és a célba vett forradalmi bi­zottságnak, a bizottság tagjai az épület üvegajtaja mögül tartják szemmel az eseménye­ket.

Next

/
Thumbnails
Contents