Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-13 / 136. szám

« A ¥ JÚNIUS 13 CSÜTÖRTÖK Névnap: Antal A Nap kél 3,46 — nyugszik 19,42 órakor A Hold kél 23,52 — nyugszik 12,12 órakor ■— Értékes középkori gyűrű került el5 Mucsiban egy ház- oontáEnál. Már a vályogház építésekor — valószínűleg vé­letlenül — az építőanyagba jutott ékszer pecsételő részén kideríthetetlen értelmű kaba- lisztikus (babonás) jelek lát­hatók. AukoV). T.gy londoni könyvárve- résen 44 OOO fontot fizetteQc egy becses ritkaségért, Kopernikusz Pe Hevo^utionií>us című művének első kiadásáért. A könyvet 1458- ban nyomták Nümbergben. & a nagy es-i'Magász ebben a művé­ben fejtette ki. hogy nem a Föld a világegyetem közéroxmtia. — A Hesston önjáró szálae- takarmány-betakarító gépek tapasztalatairól üzemi bemu­tatóval egybekötött előadást tartottak tegnap a Dalmandi Állami Gazdaságban. Az elő­adó Vas István, a Dalmandi Állami Gazdaság igazgatója volt. A rendezvényre a IV. Tolna megyei műszaki hóna­pon belül került sor. HŰVÖS IDŐ J Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, szórványo­sán futó esők, egy-két helyen esetleg zivatar. Élénk, időn­ként erős, viharos északnyu­gati, északi szél. Hűvös idő. Várható legmagasabb hőmér­séklet 14—19 fok közöttj * A Balatonnál napok óta vihar- állapotot jeliezTLeik a mólóik árbo­caira fedíiúzott i>iros j elzóko saraJc. A vihar szerviánra virraidóan. érte el tetőpontját: ótrá-ntoénti 90 idilomó- teres sebességű szél-lökéseket is mérteik. A vihar nem okozott ká­rokat a tó térségében, cs-upán a partvidék szőlőtábláib-am a hajtá­sok néhány százalékát tördelte le. A vűfluar napok óta megbénította a vitohLás sporté letet, s ke-dde.n- szfihdán js csak a motorral' íiel- »zerelt nagy tott&esúlyos yadbtok futottak ki a vízre. A szeszélyes időjárás a Bakony­ban is okozott meglepetést: Úr­kút könny ékén rövid ideig tartó kótzápocr volt. Télies az időjárás a lengyel Tátrában. Zakopanéban napok óta esik az eső. a környező he­gyekben pedig a hó. A Kas>prowy csúcson fagypont alatt van a hő­mérséklet. s 20 cm-es hó hullott. Síelésre alkalmas hó található a tengyel Tátra más helyein is. Autóbaleset Várdombnál Ismét Várdomb határában, az 56-os úton történt autóbal­eset. Lilinger György' 25 éves jugoszláv állampolgár kedden délután személygépkocsijával egy útkanyarban a űal oldali árokba borult. Ö maga köny- nyű, utasa Horváth Anna 20 éves bátaszéki szövőnő pedig súlyos sérülést szenvedett Az anyagi kár harmincezer fo­rintra becsülhető. A baleset körülményeinek tisztázása még tart TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja főszerkesztő: PETR1TS FERENC ''g. Szerkesztőség: Szekszárdi 1 Beloiannisz u. 2. r Telefon: 129—01, 123—ól Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér !• Telefon: 120—11, 120—10 Telex: 13339 Postacím: 7101 Szekszárdi Postafiók 71. felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül c Szekszárdi Nyomdába*» Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft íreőexsxóm; 25 94? Novák Ferenc debreceni postás — többszörös megyei kerék­párbajnok — május elején indult Párizson keresztül Lon­donba — kerékpáron. A vállalkozó szellemű sportoló a na­pokban érkezett vissza Debrecenbe. Képünkön: egy kis pi­henő Hajdúszoboszló és Debrecen között. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA PRÖltTAfiWl KYéSCLÍETEIÍT Újfajta távbeszélő-számlákat kézbesít a Posta Csütörtökön a megszokottól eltérő távbeszélőszámlákkal kopogtat be az előfizetőkhöz a postás Szekszárdon. A válto­zás annyi lesz csak, hogy eze­ket a papírokat már számító­gép készítette, s nem tünteti fel. hogy a végösszeg hány he­lyi és hány interurbán beszél­getés, illetve telefonon fel­adott távirat ellenértékeként fizetendő be. Pontosabban, a számla egyáltalán nem részle­tezi, a posta milyen fajta szol­gáltatásaiért várja a pénzt Az első pillanatban talán többeknek nemtetsző újítást a Posta a fejlesztési terveinek megfelelően vezette be. Esze­rint végzik a távbeszélő- számlák elkészítését számító­géppel, s a jövőben ez az okos gép felszámítja majd a rádiő- és televíziódíjat is a telefon- számlán. Tehát akik rádióért is, televízióért is és a telefonért is fizetnek, egy számlával egyenlíthetik ki adósságukat. Ez azonban még később fog bekövetkezni. Most a Posta el­ső lépésként a távbeszélő- számlák elkészítését egyszerű­sítette. A számlák alapját képező, a beszélgetések számát rögzítő lyukszalagot itt készítik Szek­szárdon. így azok az előfize­tők, akik netán nem értenek egyet az összeg nagyságával, vagy arra kíváncsiak, hány és milyen távolsági beszélgetést folytattak telefonjukon, a 009- es szám 104-es mellékén ér­deklődhetnek. Négyes ikrek Lesz elég játszótér Pakson Négy leánygyermeket szült Los Angeles-ban Cecilia Mon­te may or 27 éves asszony, aki úgy meglepődött a váratlanul nagyszámú, de egynemű gyer­mekáldástól, hogy hirtelenjé­ben csak kettőnek talált nevet. Jelenleg különvált férjével együtt egy névjegyzékből ke­resnek nevet annak a két kis­lánynak. akire az orvosok elő­rejelzése alapján nem számít­hattak. A kicsik mindössze há­rom héttel születtek rendes idejük előtt és jó egészségnek örvendenek. Montemayor asz- szonynak már eddig is volt négy gyermeke, négy és tíz év közöttiek. „Gyermekek játszótér nél­kül” című, fényképpel illuszt­rált cikkben hívtuk fel a fi­gyelmet arra, hogy Szekszár­don, a Kadarka utcai száz­lakásos háznál nincá hol ját- szaniok a gyermekeknek. A paksi Ságvári lakótelepről ér­kezett reagálás — negyvennégy aláírással. „Az OTP-tánsasházak lakói mind nagyon fiatalok, pici gyermekeik vannak; sokan most várják az első vagy a második gyermeket. 'Játszóte­ret vagy sportpályát viszont — tudomásunk szerint — nem terveztek a közeibe az illeté­kesek. Valahová távolabbra, úgy beszélik, terveztek egy Növényvédelmi előrejelzés Fenyércirok elleni védekezés Á fenyérciroHc íSorsúm hale- p<ense) az ország lesdié&Lb-b 1x1110 menu részéin, évek óta súlyos ká­rodat oQcok a mezŐgazdiasáfínők. különöséül nagy aóagú Triazin^ nai kezelt monokuitúnás kukorica- területeken. Néhány év óta me­gyénkben ás megtalálható és te­rülete egyre növekszik. Erős fertőzés Szekszárd környékén ala­kult ki néhány kukotricatábdán. de a veszélyes gyomnövény a megye más részein és egyéb kultúrák­ban, valamint művelés alatt nem álló területein. is előfordul és számottevő mértékbeli veszélyez­teti a mezőgazdasági termelésen kívül az exportforgalmat js. A károsító továbbterjedésének megakadályozására, illetve a fer­tőzés felszámolására ezúton hív­juk fel a termelőket, egyben a következő eljárásokat la/vasouiuk: 3. Veszélyes* károsító, ezért el­lene a védekezés rendeletideg min ­den földhasználó számára köte­lező. 2. Fertőzött területeken a mag­érés megakadályozása, amely mechanikai úton gyakori talaj- műveléssel. vagy kémiai mód­szerrel. Gramoxone vagy Gomex többszöri alkalmazásával érhető éL 3. A fertőzött kukoricatáblákon a fenyércirok megérésének meg­akadályozásán túl — a fertőzés további erősödésének elkerülése oéijábói az elkövetkező években lehetőleg sűrű növényállományú, korán betakarításra kerülő növé­nyeket (például gabonaféléik, bor­só) kell termeszteni. Növényvédő Állomás Koros asszonnyal erőszakoskodott Ijesztő élménye volt április másodikén délután a Kövesd- púszta és Bátaszék között hú­zódó, gyér forgalmú úton egy ötvennégy éves asszonynak. Észrevehetően részeg fiatal­ember rontott rá, a vizesárok­ba lökte és meg akarta erő­szakolni. Az asszony támadó­ja hajába markolt kezébe ha­rapott, és — természetesen — segítségért kiabált A kiáltá­sokat hallva Szabó János, a bátaszéki Búzakalász Tsz tagja futott a helyszínre. Megjele­nésekor a támadó megfutamo­dott. Szabó János utánaeredt, majd Dékány István bátaszéki egyéni gazdával elfogta, ezt követően a rendőrségnek adta át a menekülőt, Miloskics Ottó 18 éves mórágyi (Szabadság utca 43.) lakost. A Szekszárdi Járásbíróság B. VII. számú tanácsa Milos­kics Ottót erőszakos nemi kö­zösülés bűntettének kísérlete miatt tízhónapi börtönre és a közügyektől egyévi eltiltásra ítélte. A vádhatóság képvise­lője súlyosbításért jelentett be fellebbezési óvást. Áz elítélt enyhítés reményében fellebbe­nagyméretű játszóteret. De ez; véleményünk szerint nem fog­ja csökkenteni a mi gondjain­kat. Senki sem tud majd mun­kaidő után százmétereket gya­logolni apró gyermekeivel a játszótérig. Ezért azzal a ké­réssel fordulunk a Népújság­hoz, hogy segítsen e probléma megoldásában. Még nem épí­tettek fel minden épületet az atomerőmű lakótelepén. Talán el lehetne érni, hogy marad­na egy kis beépítetlen terület itt a közelünkben is játszótér, sportpálya számára.” — olvas­ható a levélben. Dr. Tarjáni Balázsnál, a nagyközségi tanács titkáránál érdeklődtünk, remélhetnek-e gyermekeik számára játszó­teret a Ságvári lakótelepen élő családok. — Paks kishegyi része, a Ságvári lakótelep nem sziget az újjászülető nagyközségben,; — válaszolta —, hanem a te­lepülésnek, pontosabban atomerőmű lakótelepének szerves része. Most, az építés stádiumában valóban meg- sejthetetlen. hol lesz ház, hol játszótér... Ennyiben jogos a szülők aggodalma; ezért ért­hető érdeklődése. Az atomerő­mű lakótelepét a Városépítési Tudományos Tervező Intézet tervezte; a tervezésnél termé­szetesen nem tévesztette szem elől azokat a normákat, ame­lyek többek között azt is elő­írják, hol kell lennie játszó­térnek. Játszótér tehát lesz,’ méghozzá elérhető távolságban lesz az atomerőmű lakótele­pén... Sőt, játszótér létesül a mai TÜZÉP-telep helyén is; területét immár kijelöltük. B. Z. Minden személynek nyújt valamilyen védelmet a biztosítás Az ÁB sajtótájékoztatója Az Állami Biztosító szerdán a MUOSZ-ban sajtótájékozta­tón számolt be a személy-, az otthon-, a gépjármű-biztosítás időszerű kérdéseiről. Szász Endre ügyvezető igaz­gató bejelentette, hogy ha­zánkban három és fél millió családnak van legalább egy­fajta biztosítása — számuk megközelíti a 6 milliót —, s figyelembe véve a különféle felelősségi biztosításokat is, el­mondható: Magyarországon minden személynek nyújt va­lamilyen anyagi védelmet a biztosítás. Tizenöt éve még" mindössze másfél millió forint volt, jelenleg 60 milliárd fo­rint az életbiztosítások ‘értéke. Több mint 20-féle életbiztosí­tás áll a lakosság rendelkezé­sére, közülük a legnépszerűbb a csoportos élet- és baleset- biztosítás. Országszerte 3500 biztosítási, és önsegélyző cso­port működik csaknem 2,9 millió taggal, akiknek — a csoportok fennállásának tíz esztendeje alatt — mintegy 2 milliárd forint kártérítést, se­gélyt fizettek ki. Az otthonok értékének gya­rapodásával egyre jobban elő­térbe kerül a vagyon védel­me. Jelenleg a lakásállomány mintegy 62 százaléka — több mint 2 millió lakás — rendel­kezik biztosítással. Különösen az utóbbi években elterjedt a gépjárműbiztosítás, amely egyébként nemcsak az autó­sokat, hanem a gyalogosokat is, lényegében az egész lakos­ságot, védi a gépjárművek okozta károk anyagi következ­ményeitől. A múlt évben a kötelező és a Casco-biztosítás alapján mintegy 120 ezer gép­járműbalesetre csaknem fél- milliárd forint kártérítést fi­zettek ki.

Next

/
Thumbnails
Contents