Tolna Megyei Népújság, 1974. április (24. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-11 / 84. szám
I \ Költészet napja Keresni az Rokonok vagyunk mindannyian. Meleg, jó érzéssel tölt el, felemelkedni érzi magát az ember a ritka pillanatban, amikor szeme láttára felszikrázik a természet szépsége, meglátja a jövendőt egy édesen alvó újszülöttben, megnyugszik. mert boldog mosolyt lát felragyogni egy arcon. Faágtestű, reszketeg kezű öreg támaszkodik a kútkává- ra, beragyogja a nap: megrendülünk. Megbékélés, bölcsesség. az élet szerelme. Rokon minden ember. Érez, emlékezik, vágyódik, hisz. És mellette dolgozik, tesz. végzi, ami ráméretik. A költő dolga, hogy azt is érezze. ,tudja, vágyja, higgye, amire a többi embernek „nem futja." „A költő alkot, és ez nem jelent kevesebbet, mint, hogy alakítja a világot, az emberi inlágot, az emberiséget, azoknak: a segítségével, akik a társadalmi munkamegosztás révén, mással lévén elfoglalva, úgy osztoznak a költő tevékenységében, hogy művét szeretettel veszik magukhoz. Mert a mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet, és azért szeretik, mert keresik az emberséget...” — József Attila szavaival. Él-e általunk? Az élményszerű hozzáférés mindannyionk számára megadatott. Miért hallani hát olyan sokszor, hogy a mai költők versei érthetetlenek, hogy az igazi költészet tovatűnt a XIX, századdal? Mert a versek értését ki kell érdemelni. Nem adják meg magukat könnyen. És még az a vers is — a XIX. századi, Petőfié. Aranyé — olyan, mint emberséget a jéghegy: kicsiny csúcsa tün- döklik szemünk előtt, hatalmas teste a felszín alatt van. Tízéves gyermeit kötelező olvasmánya a János vitéz. Ha időt szán rá, átböngészi, az órán szabatosan felmondhatja tartalmát. Állíthatjuk-e, hogy a gyermek megértette a János vitézt? Megismerte a történetét, de rejtve maradt előtte annak mélysége, háttere, ami csak akkor fog kibontakozni számára, ha újra találkozik — érettebben, tapasztaltabban — a költeménnyel. Velünk gazdagodik a költészet: ezért hát nem szabod soha úgy hinnünk, elég. ha érzelmeinket borzolja fel. ha homályos sejtelmeket gerjeszt tudatunkban. „A Zíra: logika.” A vers követeli agyunk munkálkodását, képzeletünk megtál- tosodását. Minél többet tudunk az életről, minél inkább nem sajnáljuk az energiát a vers értelmezésétől — annál többet ad számunkra a költészet. Feltárja kincseit. Annak, aki érti a verset — nagyszerű csúcs eljutni ide, törekedni rá nemes cél — gazdagodik élete. Aki nem akarja érteni. inVokál a közérthetőséghez: mentsvár a hivatkozás a régiekre, akiket a maguk korában egyébként éppúgy ostoroztak a lusta elméjű kortársak... Ma van a költészet napja. A társadalom tisztelgése ez a nap a versek és a költők előtt. Április 11-én ezen a napon született 1905-ben József Attila. A költészet napján, amikor értelmünket kiélezzük, érzelmeinket megszelídítjük, hogy a versek felé forduljunk, emlékezünk őrá te. és minden idők minden nagy költőjére. VIRÁG r: É. FELICE CHILANTI: iron zászlót 2U Persze könnyebb lett Volna megoldani a banda problémáját, ha Giuliano hajlandó kivándorolni, ö azonban nem akarta elhagyni Szicíliát. Sőt, Gelosóval, a fiatal ügyvéddel iparvállalatot akart alapítani, egy malmot tésztagyárral. Ez volt a leghőbb vágya. Mást nem kívánt, csak amnesztiát, kegyelmet, s aztán közönséges gyáros akart lenni. • A népszavazásért folyó választási kampány utolsó heteiben Giuliano összes embere — s maga a barídavezér is — azt kérte a pásztoroktól, parasztoktól, hogy szavazzanak a monarchiára. Ez volt a második zászló, amely alatt a bandita „politikai tevékenységet” fejtett ki. A monarchia nem azt kérte tőle, 'hogy gyilkoljon: a király pártjának pénzre és propagandára volt szüksége, ősi, évszázados módon folytatott, vagyis félelemmel manipuláló „propagandára”. És Giuliano a maga módján követelte a szavazatokat a király emberei számára. Aki félt tőle és aki még szerette, az úgy szavazott, ahogyan kívánta. És június 2-áií egész „birodalmában" óriási többséget kapott a monarchia. Birodalmának határain túl azonban, San Cipirellóbán, San Giuseppe Jatóban, Pianában a köztársaságra szavaztak az agrárreformot követelő, földfoglaló parasztok és napszámosok. És a köztársaság győzött. Újabb zászló hullott porba: Giuliano megint a bűnözőéletben találta magát, go- rtosztettei -börtönében; elfogatóparancsok, vádak özöne zúdult rá, s mind súlyos bűnök miatti. Számláján váltságdíjért elkövetett emberrablások, súlyosbító körülmények közt elkövetett gyilkosságok, rablások szerepeltek. Tekintélyes barátai, a hercegek, a „politikusok”, az „uracsok” a választások után nem mutatkoztak. Ám egyes jelek után ítélve a magas személyiségek ígérete — úgy látszott — továbbra is érvényben marad. A rendőrség különösebb odaadás nélkül folytatta megtorló hadjáratát a banda ellen. A köztársaság kikiáltása után pedig volt egy- pár hórfapos teljes szünet is. Az alvilági bandák többségét fölszámolta már a maffia és a rendőrség. Azok is szétszóródtak, amelyek Giuliano A költészet ügyében A költészet hete egy a lkalommal több, hogy a Verset és alkotóját népszerűsítsük. Baj lenne azonban ha ez a hivatalossá avatott időszak: — József Attila születésnapja — csak alkalmi jellegű volna a vers, a költészet állandó sze- retete nélkül. „Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret,” váltotta a szárszói tragédia áldozata. Igen. aki ismer és szeret. Tehát ismerni kell a költőt, hogy jöjjön a szívek befogadása: a szeretet. A szocialista könyvkiadás sokat tett a költészet ügyéért. Csak egyetlen példa: a 30-as években még Illyés Gyula is előfizetési ívet küldött nekem, hogy Szálló egek alatt — már akkor ötödik verseskötetére — előfizetőket gyűjtsék. Még egy példa —- megdöbbentőbb: — Móricz Zsigmond 1933-ban egy szombathelyi szerepléséhez honoráriumként azt kérte, hogy az Athenaeum által kiadott 10 kötetes Móricz-soro- zatra gyűjteür.k tíz előfizetőt. Ma már a verseskötetek gyakran 5—6000 példányban is megjelennek, a kisebb példányszám is 1500—2000, de az idei költészet napra megjelent Mai magyar költők antológiája 12 800 példányban, míg a Szép versek könyve — újabban nem publikálják a kiadók a példányszámot — kb. 70— 75 000 példányban jelenik meg. és — még örvendetesebb — el is fogy. Egy-egy jelentősebb klasszikusunk, vagy élő költőnk kötete szinte állandóan „hiánycikk” a könyvesboltokban. A versek ügye azonban — a látható fejlődés ellenére — is tápolásra szorul. A mai költők (örvendetesen a fiatalok is) általában kiadóhoz jutnak. A példányszám azonban a mai olvasási viszonyokhoz mérten alacsony. Az 1500—2000 példány kevés. Bár — valljuk be —, hogy ez Nyugaton. Franciavédelme alatt álltak: a mai-, fia azonban megtartotta a monteleprei bandavezémek tett ígéretét. Hiszen még mindig veszedelmes erő volt. Most pedig, hogy Crozza Black, a nemzetközi maffia sötét hatalma ennyire érdeklődött iránta, a nyugat-szicíliai városi cosca-vezérek maguk is elbizonytalanodtak, hogy mit tegyenek vele. Közbert a köztársaság al- kotmányozó nemzetgyűlése eltörölte a halálbüntetést. Egyes nyugat-szicíliai politikai hatalmasságok sürgősen tudatták Giulianóval, hogy ők ve- rekedték ki Rómában a halálbüntetés eltörlését. Pásquale Sciortino, alvezér és tanácsadó, gyakran látogatta Giuljano házát, és beleszeretett a bandita szép, fiatal húgába, Marianninába. Néhány Amerikából megtért maffiavezér buzgón ápolta Sclortirto szerelmi kapcsolatát. Pasquale és Gasparino Piseiotta állt a legközelebbi Salvatore Giulianóhoz. Pasquale jegyessége Marianniá- val még jobban megszilárdította helyzetét. Crozza Black tehát foglalkozott a dologgal, és elhatározta, hogy felhasználja terveihez, mint közvetítő utat. A titokzatos nagyfőnök úgy tologatta a coseákat, mint a gyalogosokat szokás a sakktáblán. Egvébként nem is volt nehéz dolga: Palermóból New Yorkba minden csempészét, minden titkos átkelés, a maffia minden forftos ügye tőle függött • 1946—47 tele aránylag nyugodt időszak volt a banditák számára. Az ünnepeket maid- mindegvikük otthon töltötte. A régebben a szeparatizmus zászlaja alatt harcé’á fiúkat nem zavarta a rendőrség. (Folytatjuk.) országban le maximális példányszám. Jó eszköz a versek terjesztéséhez — a kötetek, folyóiratok publikációs lehetőségén túl — a rádió, a televízió nagy nyilvánossága, a rendezvények, irodalmi vetélkedők lehetősége, ebben az iskoláké az érdem. Ezek a vetélkedők hatalmas táborokat gyűjtenek a szép szó ügyének. Olyanokat is a vers ügye mellé állítanak, akik egyébként verset nem olvasnak. Bárhogy van: az irodalom ügye nyer ezzel is újabb híveket. A költészet ünnepe újabb eszköz lehet a költők népszerűsítésére. Ezekben a napokban lépnek a költők is a dobogóra, hogy az élő szó erejével erősítsék a közönség és a költő kapcsolatát. Ez a kapcsolat elsősorban — természetes: a műveken keresztül alakul ki. Az író amikor ír, még- csak maga viaskodik a démonaival, de amikor a papíron megszárad a tinta, szeretné mások szívébe is beoltani a teremtés lázát, hogy „látva lássák” ahogy Ady vallotta. S az olvasó pedig várja s befogadja az írást, hogy több, teljesebb ember legyen általa. Az írás tehát társadalmi erő lesz: „hasznos akarat.” Érthető, hogy író és olvasó kölcsönösen kíváncsi egymásra. A személyes találkozásnak megvan a maga teremtő pszichológiája. Móricz Zsigmond országjáró útján szinte személyesen ismerte olvasóit, s rengeteg anyagot, inspirációt kapott tőlük: témát, szavakat, sorsokat, igazi nép- és társadalomismeretet. De ne csupán a gyakorlati hasznosságát nézzük a kérdésnek, maradjunk az érzelmek oldalán. Babits Mihályt a művészi tolmács bizonyára művészibben adta elő,' de lehet-e felejteni éneklő, később a betegségtől recsegő, roncsolt hangját, ahogy, 3 mondta a verseit? Felejthetem-e Kosztolányi Dezsőt, aki viszont minden művészi versmondóját megcáfolva, a leg- remekebb eszközökkel szólaltatta meg költészetét. A Hajnali részegség című nagy versét sokszor hallottam szavalni (Ascher Oszkár tolmácsolásában is), de rám revelációként hatott az ő versmondása. Még a prózát is sajátos nemes pátosszal mondta, igézőén, szí- vekig érően. Élmény maradt mindörökre és — bizonyára -- az őt, vagy őket hallgató közönség számára is. S ez a kapcsolat — az elmondottakból adódóan — kölcsönösen hasznos és nélkülözhetetlen. A visszhang szavát halljuk a közönség szeréteté- ből, amelyet mi indítunk el efl a hallgatóink lelke veri vissza. A költészet napja vesse fel a vers befogadásának összes lehetőségét. Vegyék — például — hangszalagra a költők verseit és vigyék el oda is, ahova esetenként nem ér el a szava: a falusi iskolákba, tanyák^ ba. kultúrotthonokba, munkás-! otthonokba. Mit nem adnánk: érte, ha a technika lehetősége és varázslata megőrizte volna számunkra Ady Endre hangját? Hogy örültem, amikor Bartók Béla Cantata Profana lemezén nemcsak a Bartók-; muzsika hangja ütött szíven^ de szava is, ahogy a szarvasokká vált fiúk verssorait mondta tisztán, szabatosan^ férfias csengéssel. Mindez nem csupán a költők ügye és főleg/ nem a sikerkeresés kérdése. Tiltakozásul használjuk fel éri re József Attila szavát: j Én költő vagyok de nem kell dicsőség, ne ünnepelje bennem senki hőséi, Versem azé, ki szívem versbe kérte és nékem elég a barátság érte. Á költő barátságot, s bizalmat kér cserébe: a jó közérzetet az alkotáshoz, s ahhoz, hogy szükség van rá, mert munkája által szebb lesz a világ és szabadabb az ember. Enélkül nincs teremtő és hasznos művészet: így hát kultű-' ránk. emberségünk ügye. hogy a költő írjon, s a szava „minden emberi mű értelme” legyen. BÁRDOS! NÉMETH JÁNOS MM Éhe a szépnek" A költészet ünnepe számomra az a pillanat, melyben már hiányzik nekem a vers. Azaz egy vers. amiről semmit se tudok még, csupán csak annyit, hogy a hiányát érzem magamban mind erősebben. Érzem, hogy nincs. Holott tudom, hogy lennie kell valahol, lennie kelj annak a versnek, amelynek az előképe már bennem is megvan, homályban, mélyen a tudatom alatt. Igen. Ott érezteti a hiányát, ahová soha nem szállhatok le a tudat'-liftjeivel, ahová nem hatolhat le a gondolkodás, a beszélt nyelv, sem a logika láncolata, mert az én versem hiánya mélyebben fekvő. Mélyebben keletkező: a tapasztalatok, az érzetek és az ösztönök 6zavak- előtti állapotában való. Szerveim mélyáramában keringő, okosan rendszereződő valóság, amely mint értelmes jelzést küldi tudatom felé a hiányt, úgy küldi, mintha az ismeretlen. a talán még meg se lévS versnek bennem meg lenne már az előképe. Létem homályából kikívánkozó érzetek, tapasztalatok egyféle rendszeregysége várja a' felszabadítót. A verset. Azt a valóságosat, amely akár a holtakat, életre kelti bennem mindazt, ami nélküle nem lennék soha. Hiszen csak az vagyok én, amit ki tudok ragadni önmagámból, a ráérző és az értő értelem számára. Ünnepi pillanat ez a hiányj S hadd valljam itt be: niég sosem egy kötet verset, még sosem egy egész antológiát, — én mindig egész életemben^ csupán csak egyetlen verset kerestem mindenütt. Minden könyvtárak polcai között. Minden hivatalos és nem hivatalos napján a költészetnek. Az egyetlen verset. Én az én igazi ünnepem pedig az a pillanat, melyben ráleltem arra a versre, — mely mint az Ö magyar Mária-siralom, mely mint Balassi Az idő és hírnév, időtlen szomorúsága bennem is Zrínyi Miklóssal, mert én mindig egyetlen egy verset keresve leltem rá olyan óriásra is, mint Csokonai Vitéz Mihály, akinek legelső verse volt bennem — A reményhez. Nem is sorolom tovább, hiszen végtelen ez a sor. Ünnepélyesnek Ülik lennem most. Búcsúja hazájától. a költészet napján, amelyre verseskötetek, antológiák tucatja jelent meg: azt kívánom hát ünnepélyesen mindenkinek, akiben megszületik a hiány, hogy lelje meg ezúttal is_ azt az.egyetlen verset. Azt kívánom, hogy ne legyen, kiben e hiány nem ébred fel, Ady szavával élve: Éhe a szépnek. ____ MEZEI ANDRÁS f
