Tolna Megyei Népújság, 1974. április (24. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-30 / 99. szám

• < f f A Dombóvári Spartacus Bölcskéről is hazavitte a hét pontot Simontornya For nádon, Szedre* Hőgyésxen nyert — Tengelieen három játékost kellett kiállítani — Zomba—Kisdorog O.*0 A megyei labdarúgó-bajnokságban a listavezető Dombóvári Spartacus nagyobb technikájával 3:1-es győzelmet aratott a lelkesen játszó Bölcskévei szemben. A dombóváriak az első félidőben már 2:0-ra vezettek Bölcskén. A kisdorogick Zombán az első félidőben nagy mezőnyfölényt harcoltak ki, de a góllövés nem ment. A második félidőben Zomba kerekedett felöl, de öle sem tudták bevenni Stölkler kapuját, ig, gát nélküli döntetlennel ért véget a találkozó. Fornád Simontornyét fogadta, ahol az első félidő gól nétköl ért véget. A második félidőben Simontornya bizonyult jobbnak és befejezés előtt hat perccel 1:1 -es mérkőzésállásnál Baranyai 50 méteren át vezette a labdát, és beadásából Kovács mgeszerezte a győzelmet jelentő gólt. A Dombóvári VSE Fadd ellen 1:0-ás félidő után 3:1-re nyert. Tudósitánk szerint a faddiak tartózkodóan játszottak, és ez is közrejátszott, hogy a vasutasok aránylag könnyen győztek. A mérkőzésen két öngól is volt. Először Beke, majd Kovács I. fejéről került a hálóba a labda. Hőgyószen a szedresiek játékát nagyobb szerencse kísérte, mint a ha­zaiakét, így 1:0 arányban győztek. A mérkőzés egyetlen gólja a 4. percben esett és ez döntően befolyásolta a hazaiakat, mert kapkodva, idegesen ját­szottak és a legjobb helyzeteket is elrontották. Tolnán a vendég tamási együttes jól kezdett, de fokozatosan visszaesett és az első félidő közepétől Tolna irányította a játékot, ahol 3:0-ás hazai győzelem született. Tengelicen a majosiak vezettek a második félidő 13. percéig 1:0-ra. A 23. percben — Muck két gólja után — már Tengelic vezetett 2:1-re, majd a csereként beállt Kaspari áHította be a 3:1-es végeredményt. A II. félidő 42. percében Lobéit, a 45 -ben Nyúlt, majd levonuláskor Jánost állította ki a játékvezető. A RUTIN ELLENSÚLYOZTA A LELKESEDÉST Dombóvári Spartacus—Bölcske 3:1 (2:0) Bölcske, 250 néző. Vezette: Farkas. Dombóvár: Dobos — Sziber, Hertelen- di, Vida II., Újvári, Horváth, Vida I., Varga, Vámosi, Loboda, Lódri. Csere: G. Kiss. Bölcske: Morovik —* Rojer* Hídvégi, Princz I., Fülöp, Gárdái, Pál­lj, Meszlériyi, Pásti, Sipos, Lőríncz. Csere: Szauer, Princz II. Változatos játék alakult ki a mérkőzés elején. A 12. percben Varga bal oldali beadá­sát Loboda lekezelte és biztosan gu­rított a kapuba. 1:0. Két perc múlva Loboda lövése lepattant a védőkről Vida I. elé, aki a kapus mellett a hálóba gurított. 2:0. A hazai csapatot a két gól felrázta és támadásaikkal beszorították a vendégeket. A 20. perc­ben Pálfi szabadrúgását Lőrincz főié- lőtte, majd az előretörő Princz L bo* odását Meszlényi melléfejeltöo Mérges — AZ ELSŐ FÉLIDŐBEN KISDOROG, A MÁSODIK FÉLIDŐBEN ZOMBA VOLT JOBB _• ... n^xétk-jj Z omba—Kisdorog 0:0 Zomba, 450 néző. Vezette• Domen. Zomba a következő játékosokkal sze­repelt: Kerekes —■ Miszler, Bíró, Fejős; Barabás, Matus, Turbuk I., Hosnyánsz* ki, Kiing, Turbuk II., Marsai I. Csere: Szauer. A mérkőzés elején a vendég­csapat kezdett jobban. Pár perc alatt Domokos és Stölkler II, révén Kis­dorog vezethetett volna. A 10. perc­ben Boda megsérült és Knisz állt be helyére. Állandóan a vendégek tá­madtak. A 27. percben Fazekas fejelt kapu fölé. A 40. percben Domokos lö­vését szépen védte Kerekes. Az ellen- támadásnál Turbuk I. összeütközött a vendégkapussal és a hazaiak szélsője megsérült. A második félidőben feltámadtak a hazaiak és sorra vezették támadásai­A FADDIAK SZERDÁRA TARTOGATJÁK EREJÜKET? Dombóvári VSE—Fadd 3:1 (1:0) Dombóvár, 200 néző. Vezette: Andor- ka. Dombóvár: Bancsi — Horváth I.; Miké, Kakas, Szabó, Lakatos, Vég­vári, Horváth II., G. Kiss, Bíró, Szent- györgyi. Csere: Beke. Fadd: Fenyvesi I. — Boros, Kovács I., Horváth, Papp II. , Szűcs I., Papp III., Fenyvesi 1!^ Aradi II., Kiss I., Kiss II. Csere: Ko­vács II., Fenyvesi III. A 9. percben G. Kiss éles szögből alig lőtt mellé. A 18. percben Aradi II. 20 méterről le­adott lövése kapu mellé ment. A 21. percben Horváth II. jobb oldalon be­lőtt labdáját a szemfüles Bíró közelről a hálóba gurította. 1:0. A következő percben nagy tűzijátékot rendeztek a faddiak és csak nehezen szabadult fel a hazai kapu. A második félidő első percében Bíró beadását Honrath 11. óriási helyzetben Fenyvesibe lőtte. A következő percben G. Kiss 15 méterről leadott lövése a felső sarokba került. 2:0. A 13. perc­ben ismét Kiss I. futott el a bal olda­lon, éles beadását a menteni igyekvő Beke a saját kapujába fejelte. 2:1. (öngól). A 24. percben Kakas nagy erejű bedobása a menteni akaró Ko­vács I. fejéről került a hálóba. 3:1. (öngól). A 43. percben Horváth I. 28 méterről leadott lövése kapufáról vá­gódott a mezőnybe. A tartózkodóan játszó faddiakat meg­érdemelten győzték le a hazaiak. Jók: Bíró, Beke, Horváth I., Kakas, illetve Papp HU Boros és Fenyvesi II. — Gaál — SIMONTORNYA LENDÜLETES TATEK UTÁN MEGÉRDEMELTEN NYERT Simontornya—Fornád 2:1 (0:0) Fornád, 150 néző. Vezette: Láng. Si- tornya: Horváth — Ciepregi, Havel, Szabó, Kardos, Geruszi, Szelei, Mol­nár, Baranyai, Kovács, Wittmann. For­nád: Lehr — Németh, Káló, Demkó, Kovács III.; Hadobás, Priger, Kiss, Penes, Bazsonyi, Bóta. Csere: Délczeg, Kránicz. Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak és az első negyedórában fö­lényt harcoltak ki. Ennek ellenére mégis Simontoryna előtt adódott gól­helyzet, de Káló önfeláldozóan tisztá­zott. A 38. percben a simontornyai kapu előtt lévő kavarodásban nehezen mentett Horváth. Az első félidőben mindkét csapat lelkesen játszott, de gól nem született. A második félidőben a símontor- nyaiak egyre jobban játékba lendültek és több veszélyes támadást vezettek. A 20. percben Szelei beadásáról le­maradtak a haza? védők és Molnár a már tehetetlen Lehr mellett a háló­ba fejelt. 1:0. Ezután Fornád teljes erővel küzdött az egyenlítésért. A 30. percben Bétával szemben szabálytalan­kodtak, a szabadrúgást Priger 28 mé­terről lőtte, a labda a kapus keze kö­zött került hálóba. 1:1. A gól után a hazaiak hatalmas lendülettel támad­tak, eredmény nélkül. A 39. percben egy ártatlannak látszó támadásnál Ba­ranyai végigvezette a labdát, beadá­sánál a hazai védők ismét hibáztak és Kovács a kifutó Lehr mellett meg­szerezte a győzelmet jelentő gólt. 2:1. Jó iramú, közepes színvonalú mér­kőzésen Simontornya lelkes Játékkal megérdemelten nyert. Jók: Szabó, Ba­ranyai, Kovács, illetve Káló, Priger és Kovács. ’ — Samu — JÓ KEZDÉS UTÁN TAMÁSI VISSZAESETT Tolna Tamási 3:0 (1:0) Tolna, 300 néző: Vezette: Szabó. Tolna — Mayer — l!->k Fazekas G., Havasi II., v'incze, ■ - les, Konecs- nyi, Scheffer, Molnár, Fazekas D.t Neidhardt. Csere: Havasi I. Tamás?: Németh —- Noé, Hirth, Lehr, Eger- szegi, Tóth, Hprváth, Jurasics, Horgos, Turbók, Pruck. Csere: Béres. Máf kez­déskor a vendégek léptek fel támadó­lag, és lényegesen többet kezdemé­nyeztek. Ennek ellenére a 13. percben szöglet után Fazekas D. szerezte meg a vezetést fejesgóljával. 1:0. A gól után már feljött Tolna és sorozatban veszélyeztette a vendégek kapuját, azonban a csatárok a jobbnáí-jobb helyzeteket is kihagyták. A második félidő elején már a ha­zaiak ragadták magukhoz a kezdemé­nyezést és fölényt harcoltak ki. A 17. percben a kitűnően játszó Nelndhardt a kifutó kapus mellett megszerezte a második gólt. 2:0. öt perc múlva Scheffer szép egyéni játék után csők a kapussal állt ízemben, de j6 hely­zetben föiéemelte a labdát. Később Fazekas és Neindhardt hagyott ki biztos helyzeteket. A 31. percben jól indították Neindhardtot, aki biztosan talált a hálóba. 3:0. A mérkőzés vé' gén mindkét csapat elfáradt, a vendé­gek többször próbálkoztak, de ered mény nélkül. Közepes iramú, helyenként kemény mérkőzésen a hazaiak megérdemelten tartották otthon a két pontot. Jók Scheffer, Havasi II., Konecsnyi, Link, illetve Noé, Egerszegi és Tóth. — Tóth — ALACSONY SZÍNVONALÚ MÉRKŐZÉSEN SZERENCSÉS SZEDRESI GYŐZELEM Szedres—Hőgyész 1:0 (1:0) A második félidőben a hazai csapa­tot támogatta a szél. A 10. percben Meszlényi beadását Szauer közelről a kapus kezébe lőtte. Két perc múlva ismét Meszlényi lövését védte Dobos. A 17. percben Hertelendi a 16-oson belül kézzel ért a labdához. A bün­tetőt Sipos értékesítette. 2:1. A 30. percben nagy kavarodás volt a ven­dégek kapuja előtt, de a védők szög­letre tudtak menteni. A 44. percben Vámosi szép cselekkel ment el és az alapvonalról beadásszerű lövése a kapufáról pattant a hálóba. 3:1. Jó iramú, közepes színvonalú mér­kőzésen a rutinosabb csapat nyert. Jók: Horváth, Hertelendi, Dobos, il­letve Sipos, Hídvégi, Meszlényi. Hőgyész, 100 néző. Vezette: Barát. Szedres: Haszeg — Lőkös, Koleszár, Szabó, Papp, Balogh, Ferkelt, Tomoi, Boros, Kiss, Mester. Csere: Orsós, Stróbl. Hőgyész: Banász, Lő­rincz, Trick II., Lovász, Bús; Barabás II., Barabás I., Trick I., Bor­dás, Hopp, Erdős. Csere: Pelcz. Ha­zai támadásokkal Indult a mérkőzés a 4. percben azonban a vendégeknek Kiss megszerezte a vezetést. 1:0. A gól után elkeseredetten támadtak a hazaiak, különösen Erdős volt veszé­lyes, de gólt nem tudtak rúgni. A ve­zető szedresl csapat nyugodtabban játszott a hazaiak kapkodtak, sokat hibáztak. A második félidőben váltakozó já ték alakult ki, a hazaiak irányították a mérkőzést, eredmény nélkül. Az 5. percben Bordás jó helyzetben fölélőtt, majd Barabás I. a kapusba fejelt, A hazai csapat elkeseredetten hajtott o kiegyenlítésért, de hiába. Alacsony színvonalú mérkőzésen vál tozatos játék után a szerencsésebb cső' pat nyert. Jók: Mester, Koleszár, Kiss, illetve Trick II., Trick I. és Barabás II — Schönfeld — HÁROM PERC ALATT HÁROM KIÁLLÍTÁS Tengelic—Majos 3:1 (0:1) Icát. A 3. percben viszont Kerekes csak lábbal tudott tisztázni Varga elől. A 10. percben Marsai !. lábáról Stölkler bátor előrevetődéssel vette le a lab­dát. A 22. percben ismét a kisdoroqiak veszélyeztettek, de eredmény nélkül, mert Cseke lövését Kerekes jól védte. Mindkét csapat sok hibaszázalékkol játszott. Az utolsó percben a vendé­gek támadtak, de eredménytelenül. Az első félidő nagy részében o vendégcsapat irányított, bár Zomba előtt is voltak helyzetek. A második félidőben a hazaiok kerekedtek felül. A döntetlen a Kisdorogra nézve hí­zelgő. Jók: Turbuk II., Hosnyánszki# Bíró, illetve Stölkler L — Újvári -*■ Tengelic, 300 néző. Vezette: Bagos. Tengelic: őri — Hosnyánszki, Rudolf, Szűcs, Nyúl, Molnár, Gáncs, Bor­nemissza, Jilling, Muck, Éberling. Cse­re: Oberlender, Kaszpari. Majos: Pal- lósi — György, Csoboth, Sánta I., Lobéi, Péter, Tóth, János, Szőcs II., Szőcs I., Sánta II. Váltakozó játék után az első helyzet Jilling előtt adó­dott, a kapust kicselezte, de fölélőtt. A kihagyott helyzet felhozta a vendé­geket és a 25, percben Tóth révén megszerezték a vezetést. 0:1. Az első félidőt néhány kemény összecsapás és sok kihagyott helyzet jellemezte. A széltől segített Tengelic támadott többet a második félidő elején. A 13, percben Jilling beadását Muck kö­zelről juttatta a hálóba. 1:1. Továbbra is a hazai csapat volt fölényben, é a 23. percben ismét Muck volt ered menyes. 2:1. A 32. percben a csere ként beállt Kaspari lőtt a sarokba 3:1. A hirtelen gólok után ideges han­gulat uralkodott a pályán, amikor a 42. percben a majosi Lobéit, a 45 percben a tengelici Nyúlt, majd le vonuláskor a majosi Jánost kiállította a játékvezető. A helyzetek alapján Tengelic ilyen arányban is megérdemelten nyert. Jók őri, Hosnyánszki, Szűcs, Muck, Kas pari, illetve Pallós!, a három gól el lenére is. — Soós — A mezőny legjobbjai: Zomba—Kisdorog: Hőgyész—Szedres: Fornád—Simontornya: Tengelic—Majos: Dombóvári VSE—Fadd: Bölcske—Domb. Spart.: Tolna—Tamási: A hét játékvezetője: Farkas Antal. Matus (Zomba) Koleszár (Szedres) Baranyai (Simontornya) Szűcs (Tengelic) Bíró (Domb. VSE) Hídvégi (Bölcske) Scheffer (Tolna) Kézilabdatorna Simontornyán A Sió menti ifjúsági találkozó alkalmából holnap, május 1-én, Simontornyán az ifjúsági kupa női és férfi megyei kézilabda- mérkőzésekre kerül sor az SBTC- pályán. Ezen minden járás egy- egy női, ihletve férficsapattal képviselteti magát. Sorsolás a helyszínen 8 órakor, majd egy mérkőzésre kerül sor. utána a sportolók a felvonuláson vesz­nek részt, majd 11.30 órától foly­tatódik a küzdelemsorozat. Itt említjük meg, hogy 15 óra­kor a Simontornyai BTC labarúgó- csapata a Ganz-MAVAG együtte­sét fogadja barátságos mérkőzé­sen. Atlétika Biztató szezonkezdés új megyei csúccsal Szombaton és vasárnap tartot­ták Szekszárd városi serdülő „A” atlétikai bajnokságát, melyen a Szekszárdi Sportiskola versenyző­je, mellett a Bajai SK és a Bajai Sportiskola 20, a Szekszárdi Dózsa 22 versenyzői is rajthoz álltak. Szabó Gyula teljesítménye emelkedik az átlag fölé, mert a Szekszárdi Dózsa 17 éves ver­senyzője 693-ra javította Kinezli István 1962-ben elért 673-as me­gyei csúcsát. Sokat fejlődtek a Szekszárdi Városi Sportiskola ver­senyzői egy év alatt és a bajai atléták nagyszerű és sportszerű versenytársnak bizonyultak. A szekszárdi versenyzők jobb ered­ményei: LÁNYOK: 15 évesek: 100 m: Jéhn Kata­lin 13,8, 2. Vida Adrien 14,1, 3. Szalai Mária 14.3, Diszkosz: 1, Koncz Anna 27,56. 300 m: 1. Vi­di Adrién 45,5. 600 m: 1. Jéhn Katalin 1:50,6. 16 evesek: 600 m: 1. Fábián Em­ma 1:44,8. Magas: l. Grósz Ida 140. Distkosz: 1. Hammer Mária 29,32. Súly: ... 2. Hammer Mária 10,51. FJÜK­15 évesek: Súly: 1. Kovács Jó­zsef 10,38. Diszkosz: 1. Kovács József 30.32. Távol; U Zenián Fe­renc 506. íoo n»: U Szendrei Gábor 13,6. 16 évesek: 400 m: 1. Farkas Sándor 57,3. 1500 m: 1. Illés Attila 4:28 4. 800 m: 1. Faddi Sándor 2:11,7. 3000 m: 1. Borbély La­jos 9:41,2, Magas: 1. Hanula Fe­renc 160. Súly: 1. Szűcs Sándor 13,40. Diszkosz: jl Szűcs Sándor 37,22. A meghívásos számok közül ki- ’ emelkedik Vaszkó Judit 173-as és Veres László 195-ös magasugrása, Szabó Gyula 693-as új megyei csú­csa távolugrásban, Bartha Fe­renc 54,82 méteres gerelyhajítása. A futók teljesítményén lát­szott, hogy a Dózsa futópályája egy hete kapott újabb salakré­teget. így is említésre méltó Il­lés Antal 4:05,4-es 1500-a, Csaba .Györgyi 12,8-as 100-a és Vida Borbála 2:26,4-es 800-a. Egyéni csúcsot javított Gál László ma­gasugrásban 180 centiméterrel diszkoszvetésben 41,92-vel. Matók Béla szintén diszkoszban ért el egyéni csúcsot 43,80-nal, míg Torma Ibolya 45,54-es egyéni ge- rülvha1ító-erQdm'*n vével megkö­zelítette Tóth Erika 45,90-es me­gyei csúcsát. E biztató kezdés után kíváncsian várjuk a folyta­tást Karcsi, a kézilabdás Dravecz Károlyt, a kéíilab- dósok jól ismerik megyénk­ben,. Az 6 nevéhez kapcsoló­dik az iregszemcsei kézilabda­sport. Bármiről legyen szó — kézilabdában — minden rajta keresztül történik. A férfi kézilabdacsapat legidősebb tag­ja. játékvezető, a járási szö­vetség vezetője és a női csa­pat edzője. Ezenkívül, ha kell. előkészíti a pályát, felrakja a hálót, gépkocsi után szaladgál, a levelezést intfei és ha mind­ezek mellett jut még szabad ideje. Szekszárdra a megyei szövetséghez is beutazik, hogy a jó kapcsolatot tartani tudja, ne maradjon le semmiről. Időnként még labdarúgó-mér­kőzést is vezet. — Hogy int ideje mindenre? — kérdeztük. — Bizony nem könnyű. He­tenként öt napom van leköt­ve edzéssel. A férficsapatban látszom, én vagyok legidősebb, a többi mind 18—19 éves. tehát nagy iövő előtt áll az együttes. Edzőnk Takács István testne­velő. 1<*72 Őszén került Ireff- szerrtcsére. azóta Ő foglalkozik a férficsapattal. — Úgy hallottuk. sx>k játé­kos eltávozott, sőt Iregszem- csén azt is beszélik, hoey a labdarúgó-játékosokat elcsal- ják a kézVabdások. Mi az igaz­ság ebben? — Sajnos több jáüékos-unk elment. így Varga Siófokra ment. Gelencsér katonai szol­gálatra vonult be. de található közülük Szekszárdon. Dombó­váron. Pécsett is. Ami a lab­darúgók elcsalását illet!, az nem felel meg a valóságnak, nem hívunk senkit. viszont nálunk jobb a kollektív szel­lem. mint a labdarúgóknál, nincs vita veszekedés. és\ ezért szívesen jönnek hozzánk*: Az igaz. aki jelentkezik, örömmel fogadjuk. nem küldünk él senkit. Pedig nálunk mérkőzé­sek után nincs vacsora, hűsítő. Tavaly például a mérkőzések után járó három forintokat, melyen hűsítőt vásárolhatnánk, félreraktuk, abból vettük a melegítőt, avr.ly 720 órát dol­goztunk. az öltöző és a nálva é nítésén. a kerítés építésén, sőt akkor még a felszerelést is magunk mostuk. — fis mit tud mondani a női csapatról? — mi-ben megkértek, hoffv az ÁFfiSZ-riál alakult női csa­pat edzését vegyem át. Ez volt a jelenlegi csapat magva, m2-ben a járási bajnokságban indult a csapat, de a megve- baínokságba jutás nem sike­rült. Tavaly viszontta Szekszár- don tartott osztályodén máso­dik helyezettként kerültünk az osztályozóről a me<gvebatnok- ságba. Huszonkét női játéko­sunk van jelenleg, de négynek az átigazolása a közeli napok­ban megtörténik. Piltematnvllag nincs más célunk, minthogy megkapaszkodjunk, és remé­lem. ez a tervünk sSkerül. — Állítólag valami botrány volt. mert szeszes italt fo­gyasztottak a nézők a pálya szóién. — figv néző ténvleg hozott magával néhány üveg sört. de nem tudom, honnan vette a Játékvezető azt. amit jelente+t. ho»v mi sört mérünk. Az il­letőt eltávolítottuk. és megkér­tük hogy többet ne iöliön. utó végre nem szeretnénk, ha rossz hírünk kelne a megyé­ben. — Ezek szerint minden rend­ben Tre«szemesén a kézilab­dasportágban. — Á lehetőségekhez kénest igen. Támogat bennünket a kutatóintézet, anyagi támoga­tást kanunk a tanácstól, vidé­ki útjainkhoz a Tamási Álla­mi Gazdaság az ÁFfiSZ és a ♦sz ad járművet Nem panasz­kodhatunk a körülményekhez képest megvagyunk. — fis ha úgy mégis lehetne. mit kívánna? — Hogy több idő jusson a családra. — kas. — így kellett volna 1. SBTC—FTC 1:2 2 2. ETO—U. Dózsa 1:1 x 3. Csepel—MTK 3:2 1 4. Egyetért.—Videoton 2:0 1 5. Dorog—Szeged 3:0 1 6. DVSC-Komló 0:0 x 7. Szekszárd—Ganz-M. 0:1 2 8. Bp. Spart.—Pénzügyőr 3:0 1 9. Klsterenye—BVSC 0:3 2 10. Nyíregyháza—Ózd 0:1 2 11. Bologna—Verona 1:2 2 12. Sampdor—Koma o:0 x 13 Inter—Juventus 0:2 2 + 1 M. Vác—Kazincbarcika 03 |

Next

/
Thumbnails
Contents