Tolna Megyei Népújság, 1974. április (24. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-03 / 78. szám

K o sárlabda A rádió ás a televízió műsora Szekszárdi Vasas—Zalaeger­szegi TE 58:53 (31:26) (NB II -©s női mérkőzés) Zalaegerszeg. Vezette: Szörényi, FülöP. Szekszárd: Falvai (8). Bin­der (4). Eszterbauer (2). Skoda (25). Sáfrán (10). Csere; Mechtl (5). Philippovics (4). Kutas (—). Vidéki mérkőzései közül talán a legnehezebb ellenfél ellen játszott a Vasas. A hazaiak nagv magas­sági fölényben voltak. Szekszárd emberfogással, míg a hazaiak zó­na védekezéssel játszottak. A ZTE a 3. percben 4:0-ra elhúzott, de három perc múlva már Szekszárd vezetett l3:8-ra. Ezt az előnyüket a szekszárdiak a félidő végéig megtartották, annak ellenére, hogy ■a io. percben Eszterbauernak már 4 büntetője volt. A második félidőben a szekszár­di csapat az 1—3—l-cs zónára tért át. de sok hibával játszott és ez felhozta a hazai csapatot. A 6. percben a ZTE egv ponttal meg, közelítette Szekszárdot. Hosszú időn át fej-fej mellett haladt a két csapat. Az utolsó öt-hat. perc- berí került fölénybe Szekszárd és aratta az 58:56-as győzelmet. Jelentős két pontot szerzett a Vasas, sikerült visszavágni a ta­valyi 9 pontos zalaegerszegi ve­reségért. Április 4-én a Kertészeti Egyetem ellen játszik MNK_mér- kőzést Szekszárd. maid 5,én a Szolgáltató Spartacus ellen mér­kőzik. Elbizakodottságra -nine's ok. hisz a Szolgáltató is veretlen. Pécsi Tanárképző—Dombóvári VSE 76:44 (34:21) (NB Il-es női mérkőzés) Pécs. Boszorkánv út. Vezette: Botos. Oláh. Dombóvár: Halmosi­né (—). Radochayné (8). Hilbert (19). Dékányné (9). Schmidt (4). Csere: Linde (4), Sárossy (—). Tóth í—). Molnár í—). A vidéki mérkőzésekre a sérülésből még nem egészen felépült játékosok­kal utazott el a Vasút csapata. Súlyosbította a helvzefet. hogy az amúgy is kislétszámú csapatot Herke cserbenhagyta. A mér­kőzés első öt perce hazai Mkeke­ket eredményezett, jó távoli do­básokkal l2:0-ra elhúztak. A Va0- út ez idő alatt sok ziccert és távoli dobást hagyott ki. A sikertelen­ségek csak növelték a tanárjelöl­tek magabiztosságát, s gyors ado­gatásokból úiabb kosarakat értek el. A vendégek védőmunkáiénak áldozatvállalásából a' conte-'-'k ke­veset vállaltak. A nagy hátrányt ágy is sikerült 13 pont. különb­ségre ledolgozni az első félidőben. A második félidőben a vasutas- lányok egy-két kivételtől eltekint­ve ácsorogtak.p állva várták a lab­dát. ezalatt az ellenfél kosarakat szerzett. Nehezítette Dombóvár támadásszövését, hogy a centereik ..elbújtak’». így bejátszási lehető­ség alig adódott. A sok vidéki mérkőzés és a kezdeti erős csa­patok elleni idegáUaobtot Dombó. vár úgv látszik. nehezen tudja kiheverni, pedig újonc létükre ed­dig nincs mit szégyellniük. Bátaszéki VSK—Dombóvári VSE 64:53 (36:34) (NB III-as féríimérkőzés) Bátaszék. Vezette: dr. Gálos és Werbőczy. DVSE: Illés (11). Hor­váth (Cf). Bogdán (7). R-uzieska (7). Pckőth.ül). Csere: Takács (3). Gé­mes (—). Póka (2). dr. Radochav (1). Haraszti (—). A két Tolna me- £”ei csapat összecsapása a ha­gyományokhoz híven most is nagy küzdelmet ígért. Sajnos, ezen a mérkőzésen a dombóvári csapat erak az első félidőben játszott, el­fogadhatóan. A Báta§zék szerve­zettebb csapatjátékot produkált és ez idegessé. kapkodóvá tette a riory-Kővári. iátékosokaf. TTjra ér­ződött az ún. ..dombóvári beleg- s;g”. ami évek pta ránvomla bé­lyegét a csapat eredményeire. A játékosok és az edző közötti vita. veszekedés, valamint a gyenge já­tékvezetés. rründ-mind szerepet kapott ezen a mérkőzésen. A Bá­taszéki VSK megérdemelte a győ­zelmet. a DVSE ped’g okulhat eb­ből a V - é TTVWfi nagyobb szükség van. mert ápri lis 4-én az MNK-ban nem kisebb ellenféllel mérkőzik, mint a ka posvári Táncsics NB n-es csapaté val. Balatonboglár—Paksi Kinizsi 65:57 (27:33) (NB III-as női mérkőzés) Paks; Pettermann (6). Madács I. (2). Falusi (10), Madács II. (1) Treszl (34*). Csere: Hanuszka (2). Bálint (2). Több helyzet kihagyás? után az első kosarat a hazaiak dobták a 2. percben, de röviddé utána a vendégek egyenlítettek. Ezt követően a hazaiak megnyu­godtak és a 6. percben már 10:4 re. majd a 15. percben 27:22-rc vezettek. Előnyét a hazái csapa a félidő végéig meg is tartotta. Szünet után a vendégek léptei* fel támadólag és az 5. percbe 39:38-re alakították az eredményt, sőt a vezetést is megszerezték. ó( Treszl ismét egyenlített. A kővet. kező öt percben egyik csapat sem tudott pontot szerezni, maid a 11 perc ismét a vendégeké volt és a nagvon 161 játszó Székely kcra.ra ismét a vendégeket luttatta veze­téshez. A hazaiak Pettermann és Treszl révén még egyszer vezetés szereztek, de a vendégeknek volt erejük újítani és a maguk lává­ra fordítani a mérkőzést. Végig nagy iramú, változatos mérkőzésen a nagyon eredménye_ s°n és 1ól játszó Székelynek kö szönhetik a vendégek győzelmi! két. A hazaiaknak ezen a mér kőzésen semmi sem sikerült Jók T^eszi. Madács I.. és Pettermann. Ringwald Anna (Tolnai VL) országos mezei bajnok Vasárnap nagyszerű időben ren. dezte a MASZ a dunakeszl-alagi ló verseny pályán az 1974. évi or­szágos mezei bajnokságot. Mint­egy 2337 versenyző Ült rajihoz a helyenként nehéz, akadályokkal is rendelkező terepen. Megyénket a szekszárdi, tolnai, bonyhádi, pak­si versenyzők képviselték váltako­zó sikerrel. Mindjárt a 13 éves lá­nyok első versenyszámában nagy­szerű siker született, mert Rtng- wald Anna. a Tolnai VL. verseny­zője biztosan szerezte meg a baj­noki címet. Érthetően nagy volt a boldogság a tolnai táborban, hi­szen atlétikában először van or­szágos bajnoka a Tolnai VL-nak. Hat csapat a simontornyai területi loyasbajnokságon Mint arról már hírt adtunk, áp­rilis. 5-én. 6-án és 7,én kerül sor­ra Simontomyán a területi lovas- bajnokság első fordulóba. A ren­HÍREK Labdarúgó-játékvezetőink közül Dravecz István, a Kiskunhalas— Debreceni MTE, NB Il-es mér­kőzést vezeti. Andorka Sándor és Láng Gáspár az NB Il-es Duna­újvárosi Építők—Soproni Textiles mérkőzésen lesznek partjelzők. Az NB Ill-ban a PEAC—Barcs mér­kőzést a Takács Gy., Bakonyi, Kiss I. és a Nagyatád—Steinmetz találkozót a Szabó A., Ritzel Paplauer hármas vezeti. * A Szekszárdi Szövetkezet NB III-as tekecsapata a Máza-Szász­vári Bányász csapatát fogadta bajnoki mérkőzésen. A főként fiatalokból álló szekszárdi csa­pat lendületesen játszott, egy­mást múlták felül, s valamcny- nyien fölényesen győzték le el­lenfelüket, ami végül nagy­arányú hazai győzelmet eredmé­nyezett. Végeredmény': Szekszárdi Szövetkezet—Máza-Szászvári Bá­nyász 8:0 (2598:2384). A szövetke­zetből Csicsa Pál 452, Bodrogi Jenő 437, Radó Attila 435, Ra- dó Sándor 432, Szabó István 423, Radó Géza 419 fát dobott. * Az összevont járási labdarúgó­bajnokságban április 5-én Kaj- mód Decset, Németkér Harcot fo­gadja. Kezdés: 15.30« dező igar—simontornyai termelő- szövetkezet mindent elkövetett an­nak érdekében, hogy — a hagyo­mányokhoz híven — ne legyen fennakadás a versenyekben, jól előkészített pályán mérhessék össze tudásukat a lovak, a lova­sok és a közönség is iól érezze magát. A részt vevő hat egyesület közül a legjobb lovakkal, illetve lova­sokkal. a Kiskunhalasi Határőr Dózsa vonul fel. de komoly erőt képvisel az alapi Petőfi Tsz. a la- joskomáromi Győzelem Tsz. a mezőszilasi Mezőföld Tsz. az Fnyingi Állami Gazdaság. vala­mint a házigazda igar—simontor­nyai tsz csapata is. A megnyitó versenyre 5-én. pén­teken 10 órakor kerül sor. maid 14 órától folytatódik a küzdelem- sorozat. Ugyanebben az időben kezdődnek 6-án. szombaton, majd 7-én. vasárnap is a küzdelmek. Ezúton gratulálunk az úldonsü bajnoknak, edzőiének. Horváth Vilmosnak és kívántuk, hogy ez r szép siker egy nagyszerű sport­pályafutás első lépése legven. Sajnos, a folytatás már nerr volt ilyen sikeres. mert a to­vábbiakban csak helyezéseket si­került elérni, de' azok a rendkí­vül erős mezőnyben naivon érié. kesek. Ringwald mellett mép Supücz szerzett 6. helyet a tol­naiaknak. míg' n szekszárdiak kö­zül Illés és Fábián 5. Wiedemanr 8. lett egyénileg. Nagyszerűen szerepeltek a szek­szárdiak a csapatversenyek sorár elért 4.. 6.. 7.. 8. helyezésekkel. Sajnos a bonyhádi é* pak^i Ver­senyzőknek nem sikerült helyezés* eléihii. A bajnoki öon^ottscttvber a - szekszárdi W< 17 vers/s%)V2«5len.ail a tolnaiak két versenyzője 12 baj­noki pontot szerzett, ez két Pont tál több. mint az előző évben. EREDMÉNYEK 13 éves serdülő leány (táv. kb 1000 m) 192 befutó: 1. Ringwald Anna (Tolnai VL). ...8. Wiedemanr Éva (Szekszárdi Sí.) 14 éves serdülő leány (táv. kb. 1260 m) 1(56 befutó: Csapatban: ...8. Szekszárdi Sí Í.Táhn—Praima jer—F°hér—K. Balogh) 235 pont. 16 éves serdülő leány (táv. kb 1500 m) 125 befutó: ...5. Fábián Emma (Szekszárdi Sí). Csapatban: ...7. Szekszárdi Sí. (Fábián—Far. kas—Hammer—Frank) 17? Dont. Női felnőtt (táv. kb. 2400 m) 7f befutó: Csapatban: ...4. Szekszárd Dózsa (Heppné—Vida—Fodor) 8" pont. 14* éves serdülő fiú (táv. kb. 3090 m) 176 befutó: ...6. SudIícz Ferenc (Tolnai VL). 16 éves serdülő fiú (táv. kb. 40ÍV m> 174 befutó: Csapatban: ...6. Szekszárdi ST (illés-EBorbély—Far­kas—Horváth) 193 pont. 1« éves fiú iflúsági (táv. kb 5500 m) 87 befutó: .,.5. Ülés Antal (Szekszárdi Dózsa). Kik vezetnek ? A megyei labdarúgó-szövetség kérésére közöljük az április 4-i és az 5-i mérkőzések játékveze­tőinek és partjelzőinek névsorát, hogy időben tudjanak készülni a mérkőzésekre. A megyei I. és megyei B osztályú mérkőzések időpontja április 5. A megyei II. osztályban a mérkőzések április 4-én lesznek. Megyei I. osztály: Kisdorog— Bonyhád 15.30. Vezeti: Baráth (Tóth L., Bogos). Fornád—DVSE A hét 11-e Sipos (Bölcske) Pék (Bonyhád) Horváth I. Ambrus Hertelendi (Domb. VSE) (Bonyhád) (Domb. Spart.) Újvári Szűcs (Domb. Spart.) (Fadd) Varga Papp II. Meszlényi Boda (Kisdorog) (Fadd) (Bölcsbe) (Kisdorog) Tartálékcsapat: Németh (Tamási),., — Bíró (Zomba), Káló (Fornád), Kerekes (Kisdorog), Csoboth (Majos), Tóth (Tamási), Bagdi (Tóina),' G. Kiss (Domb. VSE) Varga (Bonyhád), Ga- ramvári (Domb. Spart), Baranyai (Simontornya). 15.30. Vezeti: Pataki (Molnár M., Tencz). Simcntornya—Högyész 15.30. Vezeti: Schneider (Tolnai, Váradi S.). Fadd—Tengelic 15.30. Vezeti: Streer (Farkas A., Ki­rály). Szedres—Tolna 15.30. Veze­ti: Sipőcz (Sziger, Bencze I.). D. Spartacus—Zomba 15.30. Veze­ti: Váradi (Demer, Pető L.). Ma­jos—Tamási 15.30. Vezeti: Varga E. (Altvater, Jenei). Szekszárdi Dózsa n.—Bölcske 13.30. Vezeti: Dein (Haáz F„ Krómer). Megyei B: Ozora—Cikó 15.30. Vezeti: Zádori (Berkes). Kölesd— Gerjen 15.30. Vezeti: Stumpf (Váncsa). Pincehely—Gyönk 15.30. Vezeti: Korvicska (Imre S.). Gyö- re—Bogyiszló 15.30. Vezeti: Lu­gosi (Keller), Tevel—Szekszárdi Építők 15.30, Vezeti: Sebestyén (Berta F.). Sióagárd—Nagy dörög 15.30. Vezeti: Kerekes (Paulai). Megyei IL osztály: Felsőnána— Tolnanémedi 15.30. Vezeti: Czim- mermann (Nagy A.). Madocsa— Kajdacs 13.30. Vezeti: Kiss II. (Antlfinger). Aparhant—Alsópél 15.30. Vezeti: Fritschi (Xráll). Du­naszentgyörgy—Dombóvár 15.30. Vezeti: Kunfalvi (Simon J.). •ízmény—Döbrököz 15.30. Vezeti: Weidinger (Juhász). öcsény—Du- nakömlőd 15.30. Vezeti: Horváth j. (Bencze II.). KOSSUTH RADIO 8.45: Pol-beat dalokból. 8.56: Tavaszi szél. Regény. V. 9.16: Zenekari muzsika. 10.05: A nagy­cenki espereseikről. . . 11.20: Csak az egészségért. 11.30: A Szabó család. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi ze­ne. 13.45: Válaszolunk hallgató­inknak. 14.00: A magyar muzsika múltjából. 14.30: Nőkről — nők­nek. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.49: Sebestyén András dalaiból. 16.05: Atlasz. 16.30: Szovjet né­pek zenéiéből 17.20: Hangverseny munkásfiatalok között. 18.20: Ün­nepi köszöntő. 18.40: Liszt: Les Príludes. — Szimfonikus költe­mény. 19.25: A Rádiószínház be­mutatója. 20.32: Magnósok, figye­lem ! 21.20: Nóták. 22.20: A dzsessz világa. 23.20: Musicalekből. 0.10: Melódiákoktól. TT”' PETŐFI RADIO 8.05: Hílnd el-mű vek. 9.03: Ta­mássy Zdenkó szerzeményeiből. 8.3'0: Népi zene. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Borisz Godunov. 12.40; Házunk tála. 13.03- Kodály és Ravel műveiből. 13.4i(J: Orvosi tanácsok. 14.00: Sport. 18.20: Nép­dalok. 18.40: Tulipánfák. 19.28: Chopin: h-moll szonáta. 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: Tor­nyos György: Rondo. 20.^8: Ho­gyan tanuljunk meg alkotni? 21.08: Rossini-ciklus. — I. m. MŰSOR 18.25: Magyar művészek opera- hangversenye. 19.25: Külf'Vdi tu­dósoké a szó. 19.40: A Stúdió 11 felvételeiből. 20.13: Beethoven- művek. 21.09: szellemi munkások — diplomások — értelmiségiek 21.39: Romantikus zene. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: Hét közben. Aktuális ripor­tok és zene. Szerkesztő: dr. Ná­dor Tamás. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 16.45: Liepin filmzenéje. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor, ■^elszabadti lásunk évfordulója. Összeállítás. — Hírek. — Zene fu_ tószalagon. 19.30: Német nyelvű műsor. Ifjúsági műsor: Szavaló- v-?rseny a Tanárképző Faiskola német tanszékén. — Bemutatjuk Feintje Simonst és új nagyleme­zét. Zenés riportműsor. 20.00: Mű­sorzárás. MAGYAR TV 9.30: Delta. Tudományos híradó- 10.00: ..És színész benne minden férfi és nő." Kalandozás kétezer év színpadán. A színész kérdez, ti.15: Játék a betökkel. 11.40: Slágerparádé. Könnyűzene. 15.18: Hírek. 15.25: Tatabányai * Bányász —Budapesti Honvéd bajnoki lab­darúgó-mérkőzés. Tatabányáról. A szünetben: — Rekláraműsor. MRT Közönségszolgálat 17.20: Debussy: A iátékdoboz. Gyer- mékbalett. (Színes.) 17.50: Korunk tudománya. 18.06: Iráni mozaik. Dokumentumfilm. 18.50: öt perc meteorológia. 18.55: Esti mese. 19.15: Ünnepi köszöntő. Elmond­ja: Biszku Béla. az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a KB titkára. IS.30: Tv-híradó. 20.00: Nem születünk katonának. Film. 22.00: Tv-híradó. — 2. 2S.10: Siá- ger ’78. Tánczenei összeállítás, t n. műsor '4 20.00: Mozart: Cost fan ~ tette. Vígopera. fSzínes.) JUGOSZLÁV IV 16.35: Magyar nyelvű tv-naoló. 17.30: Távcső. 18.15: Kongresszusi krónika. 18.30: Néhány fontos do­log. 19.00: Az idény slágere. 19.20: Kqrszerű tudomány. aí.30: r-?y magyar játékfilm. 2a.«&: Előtér­ben : kép kén mellett. II. MŰSOR 20.30; Nyilvános egyetem, gi.ro: Egy kamarazenei antolósiátó: • Bartók Béla. 22.00: Tv-tárca 22:,5: 24 óra. OSZTRÁK TV 10.90: Iskolatelevízió. 11.90: Ha­vannai emberünk. Film. (Ism.) 16.39: Április—április. Gyermekin j- sor. 17.05; indián folyó. Filmso­rozat. 17.30: Mi leszek, ha na^v 18.09: Francia nyelvied-e. 18.25: jó éjszakát, gye-ekek» 18.30: Három lány és három fiú. Filmsorozat. 19.00: Osztrák képek 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek* »0.15: Szép lelkek. Vígjáték. 2110; Keresztmetszet. 22.10: Tv-híradu. II. MŰSOR 18..30: Iskolalelevízió. 19.39: Tv- híradó. 20.98 > Tudományos híradó. 20.15: ököl a nyakon. Film. 2155; Osztrák képek. 22.15: Tv-híradó. MOZI BONYHÁD: Volt egyszer. eg’ vadnyugat I—II. (Felemelt, dupll helyáiral.) (Amerikai—olasz film. (14.) SZEKSZÁRD PANORÁMA • Vá runk, fiú! (Szovjet film.) SZEKSZÁRD NAGYVILÁG Vé gul. (Magyar film.) TAMÁSI; Mindenki szép. mia űenki kedves. (Francia film.) A Tolna megyei Szolgál­tató Ipari Szövetkezet gya­korlattal rendelkező BÉRSZÁMFEJTŐT és gépírni tudó Általános ADMINISZTRÁTORT FELVESZ azonnali belépéssel. Jelentkezés: Szekszárd, Rákóczi u. 7. ez, (91) A Dél-dunántúli Textil- nagyker szekszárdi lera- kata gépírói gyakorlattal rendelkező MINTATERMI SZÁMLÁZÖT. és méteráru-elad ói ké­pesítéssel rendelkező dolgozókat felvesz. (56) Vállalatok, szövetkezetek! •eirroglobii készletbegyűjtési osztálya továbbra is megvásárolja elfekvő vagy felesleges, ötvözött és ötvözetlen vas- és acélkohászati félkész és késztermékeiket Címünk: Budapest. VI.. Lehel u. 3/b. Levélcím: 1902. Budapest. PL: 306. Telefon: 205—430. 205—480. Telex: 22—4184. A helyszínen történő minőség- megállapítást is vállaljuk. (115)

Next

/
Thumbnails
Contents