Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-07 / 55. szám

A rádió és a televízió műsora Kosárlabda Mezei A DOMBÓVÁRI VSE NYERTE A SIÖ-KUPAT Siófokon, tíz csapat részvéte-, lével férfi kosárlabdatomát ren­deztek, melyen a DVSE csápata is részt vett. Két hármas és egy négyes csoportra osztották a csapatokat. A DVSE a négyes csoportokban a Székesfehérvári GEO, a Székesfehérvári Sportis­kola II. és a Kaposvári Gazdász ellen játszott, és másodikként bejutott a négyes döntőbe, mely­nek résztvevői: Székesfehérvári GEO, Székesfehérvári Sportisko­la I., DVSE, Siófok. A döntő eredményei (körmérkőzések után): 1. DVSE, 2. Székesfehér­vári GEO, 3. Székesfehérvári Sportiskola I. Ezzel a DVSE má­sodszor nyerte meg a Sió-kupát és a vele járó serleget. A két­napos torna hasznosnak bizo­nyult, mert jó felkészülést biz­tosított a két hét múlva kezdődő bajnoki szezonra. A DVSE csapatában a követke­ző játékosok szerepeltek: Bog­dán. Pakoth, Illés, Horváth, Ha­raszti, Herr, dr. Radóchay, Póka, Ruzicska, Tamás. Nagy. A csa­pat minden tagját dicséret il­leti. Egyénileg Pakoth, Illés, Tamás, Horváth és Rpzicska eredményességét és játékát kell dicsérni. — HK — Szekszárdon, a Dózsa salakos pályáján találkozott a két csapat. Az NB n-es Dunaújvárossal szemben a hazaiak így kezdtek: Pólyák — Fodor, Vágó, Pusztai, Simon, Korom, Mezei, Kalász, Kovács, Freppán, Lubastyik. A vendégek már a második perc­ben megszerezték a vezetést. 1:0. A gél után a szekszárdiak egy darabig mezőnyben még elfogad­hatóan játszottak, dé kapura kevés veszélyt jelentettek. A 8. percben Kovács az oldalhálót ta­lálta el, majd 6 perc múlva lö­vése a kapufán csattant. A du­naújvárosiak nemcsak szépen, de helyenként ötletesen és jól is játszottak. A 22. percben Korom 25 méterről küldött lövését a felső kapufa mentette. Két perc múlva láttuk az edzőmérkőzés egyetlen szép hazai akcióját, amikor Kalász átadása után Freppán kapásból mellélőtt, A szünetben Freppán helyett Szentes, Korom helyett Micskó állt be. Ebben a játékrészben is lelkesedés nélkül játszottak a hazaiak, így Dunaújváros köny- nyedén verte vissza fiz erőtlen Dózsa-támadásokat. Az 5. perc­KÖZÉPISKOLAS országos ELÖDÖNTÖ Március 14—15-én, Kecskeméten tartják a középfokú iskolák ko­sárlabda országos elődöntőjét, ahol az alábbi csapatok lépnek pályára: I. korcsoport női: Kecs­keméti Bányai Gimnázium, Szek­szárdi Garay Gimnázium, Egri Gárdonyi Gimnázium, pécsi Nagy Lajos Gimnázium. Március 20-t-2l-én Szekszárdon tartják a II. korcsoport országos elődöntő­jét. Résztvevő csapatok: Leá­nyok: Kecskeméti Bányai Gim­názium, Soprooi Széchenyi Gim­názium, Dombóvári Gőgös Gim­názium, Keszthelyi Vajda Gim­názium. Fiúk: Soproni 403 ITSK, Kaposvári Munkácsy Gimnázium, Pécsi Nagy Lajos Gimnázium, Bp. Petőfi Gimnázium. Az I. korcsoportnál a hazai Kecskeméti Bányai Gimnázium mellett reméljük a Szekszárdi Garay Gimnázium leánycsapa­tai jutnak az országos döntőbe. A n. korcsoport leánycsapa­tainál a Kecskeméti Bányai Gim­názium mellett a Soproni Szé­chenyi éé a Dombóvári Gőgös Gimnázium között dől el a fel­jutás. A fiúmezőny erős, mind a négy csapat egyforma eséllyel veszi fel a küzdelmet a döntőbe jutásért. ben Pusztai lett a balszél, Lelo- vics a balhátyéd, majd a kapu­ban Mucska cserélt helyet Pó­lyákkal. A 12. percben Vágó „közreműködésével'’ kitűnő hely­zetbe jutott a dunaújvárosi kö­zépcsatár, akinek éles lövésével szemben Mucska már tehetetlen­nek bizonyult. 2:0. Még ez a gól sem rázta fel a hazaiakat, to­vábbra is csak „játszadoztak’* és egymásban keresték a hibát, vitatkoztak, hogy nem tudnak eredményesek lenni. A 30. perc­ben Szentes közelről küldött ej­tett lövését a kapufa mentette. Néhány perccel később Lubastyik az ötösön belül még szépíthetett volna, de inkább átadta a labdát társainak, közben a vendégek felszabadítottak. \ Amíg az NB H-es vendé­gek ötletesen és lelkesen ját­szottak, addig a hazaiak félváll­ról vették a mérkőzést, sőt közü­lük egy-kettő minden elképze­lést felülmúló közömbösséggel „sétálgatott” a pályán. Pólyák jó védése mentette meg a Dózsát, hogy a vendégek nem győztek még nagyobb arányban. futóverseny Tamásiban a sportpályán ren­dezték a járás úttörőinek mázéi futóversenyét. A Magyar Tanács- köztársaság emlékére megfen de-> zstt megyei bajnokság elődöntőjén' 7 iskola 90 paitása mérte össze erejét. A meglehetősen hideg idő­ben és rossz terepviszonyok közt lezajlott* versenyen, a követke­ző pajtások végeztek az első helyein és jutottak a megyei dön­tőbe: Lány 00*0 méter:. \ Kovács Melinda (Ozora) 2:12. Lány 8K>0 méter: Kasza Rozália (Iregszem- cse) 2:34.8. Lány MKM) méter: Csi­kós Mária (Iregszemcse) 3,:17.8. Fiú ÍOAO méter: Nagy Béla (Ireg- szemcse) 3:18.8. Fiú 1500 méter: Dobos Györgv (Tregszemcse) 4:42,4. Fiú 2000 méter: Szibert Károly (Iregszemcse) 6:24.8. A megyei bajnokságra már­cius 2l-én. 10 órai kezdettel a tolnád, sportpályán kerül sor^ A paksi járási mezei futóver­senyen 58-an vettek részt. Ered­mények: Nők: (i9eo-«l. születésűek): 1. ötvös Éva (Dunaföldvári Szöv.) 2:13.5. 2. Gazdag Zsuzsa (Paksi Kinizsi) 2:14. 3i. Peák Mária (Paks) 2:15. 4. Hegedűs Katalin (Paks) 2:16.2. 5. Rátkai Etelka (Duna- földvár) 2:17. 6. Nagy ' Magdol­na (DumaföLdvár) 2:17,1. 1958—99. születésűek: 1. Richter Magdolna (Paks) 4:01.2. 2. Heoo András (Paks) 4:04.8. 3. Kiszli Ju­lianna (Paks) 4:06,5. 4. Tuba Csil­la (Paks) . 4:09. 5. Ring Mária (Paks) 4:10.2. 6. Boldizs Erzsébet (Paks) 4:11.9. Csapatban: 1. Pak­si Kinizsi A (Richter —. Hepp — Kiszli) 6. 2. Paksi Kinizsi B (Tu­ba — Ring — Boldizs) 15. 3. Paiksi Kinizsi C (Németh — Tóth — Tecnás) 24 ponttal. 19F8—57. születésűek: 1. Hum Rozália (Paks) 6:05.1. 2. Komáro­mi Éva (Paks) 6:12,2. 3. Lehr Irén (Paks) 8:19.3, 4. Molnár Má­ria (Paks) 6:46.8. 5. Kovács Valéria (Paks) 6:48. Csapatban: 1. Paksi Kinizsi (Hum — Komáro­mi — Lehr) 6 ponttal. Fiúk: i960—61. születésűek: 1. Bernáth László (Dunaföldvár) 7:48.6. 2. Tumpek József (Paks) 8:24. 3. Németh János ■ (Dimaföld- vár> 8:33.4. A Kispál István (Du- naföLdvár) 8:33,9. 5. Deák László (Dunaföldvári * '8!53:fr. * - Blatt György fPaks) 9 KM. Csapatban: 1. Dunaföldvári Szöv. SK A-(Bér- náth — Tumpek — Németh) 6. 2. Dunaföldvári Szöv. B. ■ (Kispál — Deák — Csizmadia) 16 pont­tal. 1958—59. születésűek: 1. La ez a Attila (Paks) “ 1.1 :’50.3. 2. Várszegi Ernő (Paks) 12:24.6. 3. Vörös László (Dunaföldvár) 12:33. 4. Lacza Csaba (Paks) 12:34.$. 5. Dávid Ede (Paks) 12:52.1. 6. Bach Mihály (Paks). Csapatban: 1. Paksi Kinizsi A (Lacza A. — Várszegi — Lacza Cs.) 7. 2. Pak­si Kinizsi B. (Dávid — Bach — Müller) lß ponttal. 1955-66—57. születésűek: 1. Öt­vös önre (Dunaföldvár) 15:19.5. 2. Vida Sándor (Dunaföldvár) 15:20. 3. Szétkely Sándor (Paks) 15:27.5, 4. Vas Pál (Paks) 15:29.8. 5. Pupp Gusztáv (Paks) 17:06.3; 6. Cziczer István (Paks) 17:31.8. Csapatban: l. Paksi Kinizsi A (Székely — Vas — Pupp) 12, 2. Paksi Kinizsi B. (Cziczer — Katz — Báthory) 20 ponttal. HÍREK A Györkönyben rendezett pak­si járási sakkbajnokság végered­ménye: 1, Kiss Jenő (Györköny). 2. Sterczer János (Györköny). 3. Farkas István (Györköny). 4. Vár­szegi Ernő (Paksi Gimnázium). 5. Kauzli Kálmán (Györköny). 8. Rózsa László (Györkönyi Gimná­zium). 7—8. Aranyos István (Pak­si Gimnázium). 7—8. Resch Ala­dár (Paksi Gimnázium). 9. Oláh Miklós (Paksi Gimnázium). 10 j Zsolnai Lajos (Györköny). Az AFOR dolgozói Szekszárdon beneveztek a városi kispályás labdarúgó-bajnokságra. A vállalat kaposvári tájegységénél megígér­ték dolgozóiknak, hogy részükre sportfelszerelést vásárolnak. Felszabadulás-kupa néves kis- |pályás labdarúgó-viltámtornát ren­deznek Szekszárdon, április 4-én. 9 órai kezdettel. Nevezési határ­idő március 19. A megyei súlyemelő-szövetség március 17-én. 12 órái kezdettel Szekszárdon. a sportszékház nagy­termében. tartja területi serdüld és ifjúsági kiválasztó versenyét. KOSSUTH RADIO 8.20: Ecsédí lakodalmas. 9.03: Gondolatok a tudományos-techni­kai forradalomról. DŰL 9.28: Didó és Aeneas. Purcell operá­jából. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Barokk muzsika. 11.14: Gondolat. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Melódia­koktél. 14.00: Játék, kis elbeszé­lés. 14.20: Népek zenéjéből. 14.42: Magyar előadóművészek felvéte­leiből. 15.10: Zengjen dalunk! 15.40: A közoktatás fóruma. 16.05: Bizet: Az arlesi lány. I. Szvit. 16.30: Asszonyarcok. 17.05: A magunk érdekében, a magunk védelmében. Riport. 17.30: Ko­runk operacsillagai. 18.25: Unner pi köszöntő. Elmondja Kállai Gyu­la. az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja. 18.40: Könnyűze­ne. 18.48: Miért igen, miért nem? 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35:, Nótaest. 20.30: Chile után. Do­kumentumműsor Latln-Ameriká- ról. 21.03: Házimuzsika. 22.20: Slágermúzeum. 23.00: A világiro­dalom humora. 23.30: Decsényi János: öt Csontváry-kép. O.lb;; Gulyás László: Békési esték. PETŐFI RApIÓ 9.03: Záray Márta és Vámosi János énekel. 9.40: Fogadóórán. 10.00: A zene hullámhosszán. Köz­ben: Kb.: 10.30: Zene közben. 12.00: Mezők, falvak, éneke. 12.22: Caruso, a nép énekese. 13.03: Nyíregyházi stúdiónkbóL 13.20: Beethoven: C-dúr szonáta. Op. 53. 14.00: Ifjúsági randevú. 18.10: Csak fiataloknak! 19.10: Mozart: A-dúr szimfónia. K. 201. 19.34: A Dunánál. Történel­mi figyelő — a kivándorlásról. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Oj könyvek. 20.28: A csehszlová­kiai Perbáta község kultúrházá- ból, a komáromi Magyar Terü­leti Színház előadása. 22„39: Szervánszky Endre: I. fúvós­ötös. 23.15: Leányvásár. Jacobi Viktor—Bródy Miksa—Martos Fe­renc operettjéből. 3. MŰSOR 18.10: Iskolarádió. Orosz nyelv.» előkészítő. 24. 18.25: Csembaló­művek. 18.50: Közgazdaság egy­szerűen. 19.00: Holnap közvetít­jük... Mozart Figaró házassá­ga című operájának felújítása a Pécsi Nemzeti Színházban. 19.30: Kétezer felé... 20.05: Varsói ősz — 1973. IV. 20.58: Pori dzsessz- fesztivál — 1973. L 21.45: Bach- müvek. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. Műsorismertetés, hírek. 17.35: A nemzetközi nőnap előestéjén. — Dr. Nagy József, a Baranya me­gyei pártbizottság első titkárá­nak köszöntője. 17.40: A hang- lemezbolt újdonságai. Dr. Nádor Tamás összeállítása. 18.00: Ta- vaszvárás. Riport. 18.15: Aretha Franklin és Ray Charles felvé­teleiből. 18.30: Dél-dunántúli hír­adó. 18.45: Solti Károly nótale­mezéről. 19.00: Szerb-horvát nyel­vű műsor. A drávasztárpi me­nyecskekórus énekel. — Nőnap 1974. — Filmdalok. — Hírek. — Lapszemle. — Népi ritmusok. 19.30: Német nyelvű műsor. Mik­rofonnal útközben: A földekről jelentjük. Riportműsor. — Hall­gatóink kérésére. összeállítás. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.05: Iskolatévé: Magyar iroda­lom. (Ált. isk. 6. oszt.) 9.00: Éne­keljünk együtt! 9.05: Környezet- ismeret. (Alt. isk. 4. oszt.) 9.55: Matematika. (Alt. isk, 6. oszt.) 11.05: Kémia. (Ált. isk. 8. oszt.) 11.55: Földrajz. (Ált. isk. 7. oszt.) 13.35: Magyar irodalom. 14.30: Énekeljünk együtt! 14.35: Kör­nyezetismeret. 15.25: Matematika- 16.25: Kémia. 17.18: Hírek. 17.25: Férfi kézilabda-vb. (Színes!) Az elődöntő közvetítése. A szü­netben: Reklámműsor. 18.50: Ko­vácsok. Győrből, a Magyar Va­gon- és Gépgyárból. 19.15: Esti mese. (Színes!) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Lövik Károly: Feje felett holló. Tévéfilm. 14 éven felüli­eknek! A film előtt: Ülés Endre mond bevezetőt. ál.10: Arany Páva. Nemzetközi Népzenei) Ver­seny. (Színes!) VH. középdöntő: NDK. 22.05: Tv-híradó. — 2. 22.15: Műkorcsolya-vb. (Színes!) Férfi szabadon választott gyakor­latok, Müncheniből. JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 16.45: Magyar nyelvű tv-napl& 17.45: Adássorozat gyermekeknek. 18.30: Népi muzsika. 19.00: Tv- tanácsadó. 20.30: Drámasorozat, 21.30: Nyitott képernyő. 22.25: Korcsoly a-világbajnokságé 2. műsor 20.30: Kör. 21.15: Zenei műsor* 21.45: Filmsorozat. 22.39; Huszon­négy óra. OSZTRÁK TV L , 10.00: Iskolatelevizió. 18.00: Olasz nyelvlecke. 18.25: Jó éj­szakát, gyerekek! 18.30: Sport­mozaik. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthí­rek. 20.15: Barátok. Franci* film. 21.45: Tv-hiradó. 21,59; Ze­nés műsor összeállítás« OSZTRÁK TV H. 18.30: Iskolatelevízió. 19.30: Tv^ híradó. 20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális események képekbén. 20.15: Dalli, Dalli. Kérdés-felelet, játék. 21.45: Közvetítés München­ből: Műkorcsolya-vb. MOZI Március 7. DOMBÓVÁR: Felügyelő életve» szélyben. (Angol film.) (14.) DUNAFÖLDVÁR: Vadállatok a fedélzeten. (Szovjet film.) PAKS: Keresztesek I—II. (Dup­la helyárral.) (lengyel film.) SZEKSZARD PANORAMA: Sut- jeska. (Jugoszláv film.) SZEKSZARD, NAGYVÜÁGj Kisíllmműsor. T AMA Sí: a rendőrség megkö­szöni. (Olasz—NSZK film.) (iá.) TOLNA: Modern Idők. (Ame­rikai film.) A Tolna megyei Természetbarát Szövetség ülése Szekszárdon ülést tartott a Tolna megyei Tanács VB. Test- nevelési és Sporthivatala me­gyei természetbarát-szakszövet­sége. Haj dics Klára, a szakszö­vetség megyei titkára az új szer­vezeti átalakításokról tájékoztat­ta a megjelenteket. Egyebek közt ismertette, hogy minden me­gyének megmarad a megyei sporthivatalhoz tartozó önálló természetbarát-szövetsége. A tú­ravezetői képzést szervezetileg és tartalmilag is átdolgozzák, s az országos sportvezetőképző is­kola március 17—22-ig országos képzést tart, amire Tolna me­gye egyik tapasztalt természet- barát vezetőjét küldik el. A jö- vőbeh levelezőszerű lesz a túra­vezetőképzés a megyében. A Ma­gyar Természetbarát Szövetség kidolgozza a szakosztályvezetők képzésének új tematikáját is A megyei sporthivatal egyik fontos feladata a tömegek test­nevelésének és sportjának elő­mozdítása, közte az egészség­ügyileg is hasznos természetjá­rás fejlesztése, Ezért Bucsányi György, a megyei természetbarát­szövetség technikai bizottságának vezetője nyilvános túrák, sza- badbani, gyalogos erdei séták in­dítását és meghirdetését java­solta az érdeklődők számára. Ehhez szívesen vállalta útmu­tató túratérképek készítését. Dö- mösi József, a Tolna megyei Természetbarát Szövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a természetjárás iránti igény a tagság csökkenése ellenére fo­kozódik az igazolvánnyal nem rendelkezők körében. A termé­szetjárás szakembereire váró feladat annak minél tágabb körű megismertetése. Többen, köztük . Bucsányi Györgyné és Posta Lajos az oktatási bizottság el­nöke, szóvá tették a sok szék- , szárdinak annyira kedves Csörge­tő megdöbbentő elhanyagolását.- . Berger Mihály, a Szekszárdi Spartacus turistaszakosztályá­nak vezetője az óbányai turista­ház fejlesztéséről szólt és a pro­paganda jelentőségét hangsúlyoz­ta. Többen javasolták emléktú­rák indítását. (-»60 / A PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLA (1149 Budapest, XIV., Buzogány u. 10.) pályázatot hirdet a következő állásokra, a fő­iskola zalaegerszegi tagozatán. (A pályázók rész­letes feltételeit az MK. XVIII. évf. 3. szám 1974. febr. 4. száma tartalmazza.) A marxizmus—leninizmus tanszéken egy főiskolai docensi állásra, (kulcsszám: 5012) a „Tudomá­nyos szocializmus". A mezőgazdaság! tanszéken egy főiskolai tanári vagy docensi, (kulcsszóm: 5011), és főiskolai do­censi állásra (kulcsszám: 5012) a „Mezőgazda- sági üzemek tevékenységének gazdasági ^elem­zése", és a „Gazdasági és pénzügyi ellenőrzés”: A pénzügyi tanszéken: egy főiskolai tanári vagy docensi állásra (kulcsszám: 5011) a „Vállalat- gazdálkodás pénzügyei” szakstúdium, A szervezési tanszéken egy főiskolai tanári vagy docensi állásra (kulcsszám: 5011) „A szervezés és vezetéselmélet, szervezéstechnikai eszközök és mezőgazdasági üzemek gazdasági folyamatainak szervezése” c. tantárgyak oktatására: Egy fő testnevelő tanári állásra. Egyes munkakörök betöltésénél — azonos meg­felelés esetén — előnyben részesülnek a maga­sabb! iskolai és szakmai végzettséggel, valamint tudományos fokozattal rendelkezők. Részletesebb felvilágosítást a Pénzügyi és Szám­viteli Főiskola tagozatvezetője ad. Levélcím: Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zala­egerszegi Tagozata 8901 Zalaegerszeg, Ságvári u. 21—23. Pf.: 67. Telefon: 11—491, 12—556. (243) Teke Új megyei pályacsúccsal győzelem az NB II-ben D. Spartacus—Székesfehérvári Építők 6:2 (2835:2644). Az első ha­zai NB Il-es mérkőzésen élénk érdeklődés mellett Tarsoly 35 fás előnyre tett szert, és ezt ifj. Horváth — aki harmadiknak in­dult — szenzációs egyéni ered­ményével tovább növelte: 113 fá­val dobott többet, mint ellen­fele. A végén dobó két dombó­vári versenyző szintén nagysze­rű egyéni teljesítményt ^rt el és ezzel sikerült megjavítani a megyei pályacsúcsot és biztos győzelmet arattak a vendégek felett. (A régi csúcs: 2813 fa volt.) Az új pályacsúcsot elért csapat a versenyzésük sorrend­jében: Tarsoly 462, Stark 456, ifj, Horváth 518, Illés 424, Topa 492, Mándli 483 fával. A vendég- csapatból Kadarkúti 498 és Ko­vács 462-es eredményével szer­zett csapatának pontot. 1 Hétközi edzőmérkezéa Dunaújvárosi Építők— Szekszárdi Dózsa 2:0 (1:0)

Next

/
Thumbnails
Contents