Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-24 / 70. szám
f \ # MÁRCIUS 24 VASARNAP Névnap: Gábor. A Nap kél 5.40 — nyugszik 18.02 órakor. A Hold kél 5.24 — nyugszik 19.05 órakor. — A Hazafias Népfront síeksvárdi városi nőbiaottsága máixius 25-én. hétfőn este 6 ótai kezdettel tartja első klub- öfeszejövetelét a Tartsay lakótelep fiókkönyvtárában. Az újonnan alakult „Kertvárosi klub” célja, hogy a lakótelepen élők hasznosan, töltsék el szabad idejüket — A kislakásépítés helyzetéről. a mai követelményeknek megfelelő korszerű lakásterve- aés módjáról tart a héten ve- títettképes. konzultációval egybekötött előadást Dombóváron, Pakson, Tamásiban, Bonyhádon és Szekszárdon Vác» Imre, a Tervező Vállalat főmérnöke és Sipőaz Győző. a megyei tahács építési és közlekedési osztályának veze- tőhelyettese. a megyében dolgozó tervezők részére. — Rekonstrukció. Á szekszárdi borvidéken folyamatosan végzik a szőlőterületek rekonstrukcióját, felújítását. Atz eddigi eredmények biztatóak: a Jóreménység, és a Bért Balogh Adám Termelőszövetkezet nagyüzemi szőlőterületein átlagosan 80 mázsa ter• mést takarítottak be az elmúlt évben, ami várhatóan a további években még ennél is magasabb lesz. A borvidék rekonstrukciója előreláthatólag 1977-ben fejeződik be. — Vetőmag. Á Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat dél-dunántúli központjából március közepéig kiszállították a gazdaságok által megrendelt tavaszi vetésű vetőmagvakat. Különösen nagy az érdeklődés a kukoricavető- mag iránt, melyet ez évtől kezdve, csíraszám szerint forgalmaz a vállalat — Gimarason 2ó-x50 méteres hidegvizes medencét adnák át július 1-én. Ezzel azonban még nein fejeződött be Dombóvár népszerű fürdőteleoének építése, mert a központi épület mellé fedett fürdőt is szánnak. — Megyei aktívaértekezletet tartott Sfcekszárdon a ME- DOSZ Tolna megyei Bizottsága. Kovács József megye? titkár az elmúlt évi munkáról számolt be. és vázolta a népgazdaság! tervekhez szorosan igazodó további feladatokat Az eredmények közt említette mr* hotír a sSSM&lista brigádok munkaversenye a dolgozik legszélesebb mozgalmává terebélyesedett a megye mező- gazdasági üzemeiben. Fokozatosan fejlődik az üjítómozga- lom is. az elmúlt évben csaknem kétszer annyi újítást nyújtottak be. mint korábban. — Loftótájékoztató. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten 5 találata egv fogadónak volt, nyereménye 2 595 277 forint 4 találatot 87 fogadó ért el, nyereményük egyenként 29 831 _ forint, 3 találata 7 378 fogadónak volt. nyereményük egyenként *52 forint, a 2 talá- latos szelvények száma 195 858 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. IDÖJARÁSJELENTÉS Várható ’időjárás ma estig: Időnként kissé megnövekvő felhőzet, eső nélkül. Gyenge, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Meleg idő. Válható legmagasabb nappali bőmérséklet 22—27 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG „Sárközi lakodalom” Pénteken tartotta alakuló tanácskozását a sárközi lakodalmas napokat előkészítő operatív bizottság Decsen, a nagyközségi közös tanács elnökének: Kovács Sándornak az elnökletével. Az idén június 15- én és 16-án rendezik meg az országszerte is nagy érdeklődést kiváltó sárközi lakodalmas népünnepélyt Decsen, a táj központjában. A programban a népi zenekarok bemutatója június 9-én lesz. Június 15-én Decsen a Vasas Művész- együttes, Sárpilisen a dunaszekcsői együttes vendégszeres pel, Bátaszéken pedig a hang- szerszólistág gálaestjére kerül sor. Június 16-án, vasárnap délelőtt Decsen tartják a Tolna megyei gyermek-néptánccsoportok bemutatóját, délután lesz a már hagyományos lakodalmi felvonulás, amelyen a sárközieken kívül sok vendégcsoport is részt vesz színponv* pás viseletben, A lakodalmi felvonulásra most valódi je» gyespárt kérnek fel Alsónyési ken. Uk Visszaesők fegyházbüntetése Pihenő... KSLieüJE. Fiatal filmiiaritok érdekéiien A Tolna megyei Moziüzemi Vállalat egész munkaterületét felölelő intézkedési tervben rögzítette a rá váró feladatokat, melyeket az ifjúság nevelése, művelődése és szórakoztatása érdekében kell kifejtenie. Az intézkedési terv foglalkozik az ajánlható filmjegyzékekkel. a helyárkedvezményekkel, a mozilátogatás különböző lehetőségeivel. Külön figyelmet szentel a munkás- és parasztfiatalok film- ellátásának javítására, a KISZ filmoktatási igényére, az ifjúmunkás-szállások látogatására. Az eddig már sikeresen bevált alapelvek szerint továbbra iá lehetőséget biztosítanak művész—közönség találkozókra, filmklubok létrehozására és artkino művészfilm-sorozatok vetítésére. Az iskolamozikba ajánlható filmek jegyzékét Dolgozókat felvesz A Kop-Ka ÁFÉSZ Hotel Dám egységébe olajtüzelésű kazánfűtői vizsgával rendelkező dolgozót keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Kop-Ka ÁFÉSZ Tamási, Vörös Hadsereg u. 2. y <«84) Á Lőrinci Fonó felvételt hirdet 15 éven. felüli lányok részére. A betanulási idő 1 hónap. Kereset: 1950—2600 Ft., a a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást biztosítunk. Cím: P. I. V. Lőrinci Gyár. Budapest 1183* Gyomrod út 85—0L (35) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123—dl Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11, 120—10 Telex: 13339 Postacím: 7101 Szekszárdi Postafiók 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely oostahivatc Iná! .és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám j 25 060 ....... m inden év augusztus 15-ig kell az iskolák rendelkezésére bocsa j tani. A III. békekölcsön utolsó sorsolását április 10-én, szerdán rendezi az Országos Takarékpénztár, Münnich Ferenc utcai klubtermében. A III. bék eköl cs ö nkötv éri vek között összesen 34,4 millió forint értékű nyereményt húznak ki. míg névértékben 139,6 millió forint értékű kötvényt Á vitorlázórepülésről Holnap — hétfőn délután hatkor a szekszárdi Ifjúsági presszóban az MHSZ Szekszárdi Gyulai György Repülőklub KISZ-szervezete tart eladást a vitorlázórepülésről. Kedden — szintén vetített Képekkel élénkítve — a Fiatal Utazók Klubjában szól erről a szép sportról Schlett László főmérnök, vitorlázórepülő-oktató, a klub veteránja, aki eddig több mint tízezerszer repült. Pénteken a bátaszéki általános iskola meghívásának eleget téve tart előadást a nagyközségben a klub KISZ-szervezete. A MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA Ä MÉM felhívásban figyelmeztet arra: a tél végi, tavaszi hónapokban van az erdőkben az agancsváltás ideje, az elhullatott agancs begyűjtése azonban csakis a vadászatra jogosult üzemek és vadász- társaságok feladata. Megállapították ugyanis, hogy az utóbbi időben sokan foglalkoznak illetéktelenül agancsgyűjtéssel. Aiz erdőben rend- szertelenül járó emberek zavarják a vadállomány nyugalmát, s emiatt a vadak a mezőgazdasági területekre szorulnak. ahol károkat okoznak. At agancsok gyűjtése annál >'s ihkább. tilos, mert a vádállomány minőségét részben a be • gyűjtött agancsok értékel:r ’ - vei mérik tel. A törvénytisztelő állampolgároknak a bíróságok iránt érzett tiszteletét — és természetesen a közbiztonságot is — erősítik a visszaeső bűnözőkre kiszabott szigorú büntetések. Tegnap a Szekszárdi Járás- bíróság dr. Szigeth Ferenc tafizetnek vissza. A nyeremények kifizetését, illetve a kötvények beváltását május 7-én kezdik meg. Egy náppai a húzás előtt, április 9-én megkezdődik a II. békekölcsön-nyeremények kifizetése, illetve a kötvények beváltása. Nyereményként 23,4 millió forintot, névértékben 50,6 millió forintot kapnak a kötvénytulajdonosok. A Merkúr kocsiátvételi sorszamai március 23-án Moszkvics 412-es 33 m Moszkvics Combi 1 098 Polski Fiat 1500 8 228 Skoda 100 49 218 Skoda Coupé 596 Skoda 100 L (Budapest) 2 932 Skoda 100 L (Győr) 55 Skoda 110 L (Budapest) 2 951 Skoda 110 L (Győr) 217 Trabant Limousine 58 628 Trabant Hycomat 1 812 Trabant -Combi 8 999 Wartburg Limousine 24 695 Wartburg de Luxe 20 974 Zaporozsec 18 789 Zsiguli (Budapest) 49 065 Zsiguli (Debrecen) 17 467 Zsiguli Combi 1 435 Dacia 2 871 Sióagárdi bábosok Szekszárdon Kedves eseményre került sor a hét végén a megyei könyvtárban. Az itt már rendszeres gyermekíoglalkoztatások keretében pénteken délután a sióagúrdi toábcsoportot fogadták. Vezetőjük Tarlós László- né óvónő, akinek tanítványai hosszú és szép műsorral kedveskedtek a szekszárdi. III. számú általános iskola elsőseinek. Hatvan gyerek élvezte végig a többrészes előadást, melyben különöse-* szép sikert aratott egy Bar tők-feldolgozás — sípbábokra. nácsa egyévi és kéthónarf fegyházra, a közügyektől kél)» évi eltiltásra, továbbá ezer fo* rint pénzbírságra ítélte és 466 forint elkobzást pótló egyen- érték megfizetésére kötelezte Szabó Ibolya 22 éves hőgyészi (Zrínyi utca 7.) lakost. Szabó Ibolya az elmúlt év júliusába# Bonyhádon lakott albérletbe!». Ott egy, a háziakhoz érkezett vendégtől 1200 forintot és 5Í NSZK-márkát lopott. Mivel * valutát nem merte értékesít©*, ni, megsemmisítette. A vádhatóság képviselője ét a védő nyilatkozattételre három napot tartott fenn; az el» ítélt tudomásul vette az ítéle» tét. A járásbíróság Szabó Ibolya előzetes letartóztat áaáÉ fenntartotta. * Kónya József 23 éves szekszárdi (Vásártér) lakos, a régebben jó nevű sportoló tavaly november 18-án születése napját ünnepelte. A Garay téren kissé ittasan kívánt beszállni a taxiba, mivel azonban a jármű foglalt volt. a gépkoc*í- vezetőnő kénytelen volt Kónyát elutasítani. A fiatalember ekkor olyan durván ütötte arcul az asszonyt, hogy a csattanáét még a tér túloldalán állók egyike is meghallotta. A Szekszárdi Járásbíróság dr. Vass Gábor tanácsa Kónya Józsefet hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt egyévi és hathónapi fegyház- zal sújtotta, mellékbüntetésként pedig három évre eltiltotta a közügyektől. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy a brutalitástól a vádlottat a gépkocsi vezetőjének női volta sem tartotta vissza. Az ügyész tudomásul vette a járásbíróság ítéletét; Kónya József enyhítésért fellebbezetté 3 év — 33 millió forint A közérdekű feladatok megoldásából Szekszárdon szép részt vállalnak azok az intézmények és vállalatok is, tne- lyek közvetlenül nem tartoznak a tanács felügyelete alá. Dolgozóik azonban itt élnek, így a legközvetlenebb érdekük a megyeszékhely fejlődése. 1971. és 1973. között több, mini 33 millió forintra rúgott az az összeg, mellyel a különböző célkitűzések (lakások, üzletek, fűtőmű, közművek, piacbővítés, sportcélok, óvodaépítés) elérését segítették. . ___ Á prilis 9-én fizetik ki a II., 10-én sorsolják a 111. békekölcsönt i