Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-17 / 64. szám
1 1 e MÁRCIUS 17 VASARNAF Névnap: Gertrud. A Nap leél 5.55 — nyugszik 17.52 órakor A Hold kél 2.32 — nyugszik 11.27 órakot. — Aa első névadó ünnepséget március l-én tartották, 9-én pedig az első társadalmi esküvőt a február l-én megalakult Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda rendezésében Pakson. Az első névadó ünnepeltje Húszak Mónika, az első házasulandó pár Kuner Mária és Pach József voltak. (G. J.-né) — Találkozóra hívta össze nyugdíjasait a Tamási Sütőipari Vállalat. Az idős emberekkel elbeszélgettek a vállalati eredményekről, tervekről, f búcsúzáskor ajándékcsomaggal kedveskedtek a vállalat egykori dolgozóinak. — tudósít Nagel János. — Az egész község öregjeit összehívták, megvendégelték Cikón, a társadalmi szervek összefogásával. Az idős emberek szórakoztatásához az általános iskolások is hozzájárultak —• tudósít Keresztes Andrásáé. — Húsz évvel ezelőtt, 1954. márciusában alakult meg a Magyar Enciklopédia szerkesztősége, mai nevén az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztősége. Az elmúlt két évtized méltán nevezhető lexikon- kiadásunk virágkorának, hiszen összesen 21-féle lexikon látott napvilágot 44 kötetben én 31 kiadásban. Elsőnek a hatkötetes Új magvar lexikon készült el 1959 és 1962 között, amely azóta négy további kiadásban ielent meg összesen negyedmillió példányban, és 1972-ben egy pótkötettel is kiegészítették. — Festészet az őskortól napjainkig címmel nyitottak kiállítást a zománc gyári klubkönyvtárban Bonyhádon. A kiállítás több mint 200 nagyméretű színes reprodukcióból áll. A kiállítás március 23-ig tekinthető meg. LOTTÖTAJÉKOZTATÖ Ä Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a lottó 11. játékhéten öttalála- tos szelvény nem volt. Négy találatot 46 fogadó ért el, nyereményük egyenként 116178 forint. Három találata 4671 fogadónak volt, nyereményük egyenként 572 forint. A két- találatoe szelvények száma 158 991 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. ' IDÖJÄRÄSJELENTfiS Várható Időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet. Nyugaton elszórtan kisebb esők. Mérsékelt, maid megerősödő nyugati, délnyugati szél. Envhe marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között TOLNA MEGYEI NEPŰJSAG I Jl I t A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapla Főszerkesztő: PETRUS FERENC Szerkesztőség: Szekszáfd. Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01. 123—« Sportrovat: 1284-15 Ktadia: Tolna menyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér U Telefon: 120—11. 120—10 , Teleif: 13339 Postacím: 7101 Szekszárdi Postafiók 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Teriesni a Magyar Posta Előfizethető bármely oostahfvatnlnál és kézbesítőnél Előfizetési díj eqy hónanra 20 Ft A magyar szocialista munkáspárt tolna megyei bizottságának, lapj* ■’MjreTOOtETÁgKTECYesgtjETgKT TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Megyénk egyik legpedánsabb horgászegyesülete a dunaföldvári Az Északkelet-balatoni Regionális Műve 60 millió forintos beruházó napi 8500 köbméter jó minőségű rednek és környékének. A vízmű teres víztároló medencét még zatba. Képünkön: Vízmű ssal épül. 1 vizet biztosit majd első egységét az az idén bekapcsolják Épül a szivattyúház. Legalábbis á címben foglaltakat bizonyítják az elmúlt év eseményei és eredményei, valamint a nemrégiben lezajlott egyesületi közgyűlés. Az egyesületi élet aktivitását mutatja a nyolcvan százalékos megjelenés, meg az. hogy tizenegyen mondták el véleményüket a tanácskozáson. A fogási naplót a A Merkúr koesiátvételi sorszámai MÁRCIUS 16-ÁN Moszkvics 412-es 33 730 Moszkvics Combi 1 092 Polski Fiat 1500 8 228 Skoda 100 48 875 Skoda Coupé 596 Skoda 100 L (Budapest) 2 932 Skoda 100 L (Győr) 35 Skoda 110 L (Budapest) 2 835 Skoda 110 L (Győr) 133 Trabant Limousine 58 496 Trabant Combi 8 999 Trabant Hycomat 1 812 Wartburg Limousine 24 695 Wartburg de Luze 20 974 Zaporozsec 18 789 Zsiguli (Budapest) 49 065 Zsiguli (Debrecen) 17 283 Zsiguli Combi 1 431 Dacia 2 868 A MÁV közleménye Értesítjük a T. Utazóközönséget, hogy pályafelújítási munkák miatt március 19-én, 20-án, 21-én és 22-én Dombóvár—Szakoly—Hőgyész, március 25-én és 26-án pedig Szckály—Högyész— Keszőhidegkút—Gyönk állomások között átszállásos vágányzárást tartunk. A közlekedésből kizárt 1912, 1902, 1915 és 1903 számú vonatok utasait III. 19-től 22-ig Dombóvár—Szakoly— Hőgyész, 25-én és 26-án Szakoly— Hőgyész—Keszőhidegkút— G /ónk vasútállomások között vonatpótló autóbuszokkal szállítjuk el. A Budapest Déli-pályaudvarról^ 6 óra 05 perckor induló 1912 számú személyvonat, valamint a Budapest Déli pályaudvarra 15,00 órakor érkező személyvonat vonatpótló autóbuszai I!1. 19-én, 20-án. 21-én és 22-én Szakoly—Hőgyész vá.—Dombóvár vá. között, Dúzs AK'CV-megálló, Csibrák AKÖV-megálló, Kurd vasúti sorompó, Döbrököz vá. érintésével közlekednek. A Budapest Déli pályaudvarról 7 óra 46 perckor induló, valamint a Budapest Déli pályaudvarra 16 óra 10 perckor érkező gyorsvonatok vonatpótló járatai útközben nem állnak meg. III. 25-én és 26-án a vonatoótló autóbuszok Keszőhidegkút—Győnk és Szakoly—Hőgyész vá. között közlekednek és útkÖ7.bon Gyönk AKÖV-megállónál a leszálló utasok végett a személy- vonatok járatai megállnák. Egy autóbusz Regöly AKÖV-meqálló- tól indul, illetve oda érkezik, A vonatpótló autóbuszokon a MÁV Díjszabás alapján váltott menetjegyek érvényesek. A megállóhelyeken felszállók menetjegyüket a jegyvizsqálók- nál válthatják meg pótdíj nélkül. A vonatpótló járatokon együttes elhelyezést, a poggyász és expresszáru fuvarozását nem vállaljuk. Részletes felvilágosítást a vasútállomások adnak. MÁV Igazgatóság, Pécs tagság 97 százaléka időben le> adta, s ezek a naplók nagyon szép eredményekről tanúskodnak. A fogási átlag a duna. földvári sporthorgász-egyesületben a múlt évben 276 kiló volt Három olyan horgász is található ebben az egyesületben, vagy ezen a vízterületen. aki 100 kilón felül fogott pontyot az elmúlt esztendőben. Halban gazdag vizet mondhatnak tehát magukénak a dunaföldvári sporthorgászok, és ennek ismeretében helyeslen- dő. hogy a napi jegyek árát — heves vita után — a közgyűlés 30 forintban állapította meg. t A dunaföldvári horgászegye-' sülét vagyona ma több mint négyszázezer forint, a hal gazdálkodásra fordított összeg az idén várhatólag 44 ezer forint lesz. Nagyon jó az egyesületi tagok kapcsolata a vízi. rendőrséggel, amiért a rendőrség jelen volt képviselője meg is jutalmazta az önkéntes vízirendőr-osoportot Kitöltetlen vámnyilatkozat Háromezer forint pénzbüntetés FELHÍVÁS A Tolna megyei Tanács VB. pénzügyi osztálya értesíti az érdekelteket. hogy okleveles könyv- vizsgálói. mérlegképes könyvelői, okleveles árszakértői, felsőfokú államháztartási és államháztartási könyvelői tanfolyamokra Jelentkezni lehet. A tanSolyamokkal kapcsolatos tudnivalókat, a jelentkezési feltételeiket és a részvételi díjakat a Pénzügyi Közlöny folyó évi «. számában meglelent közlemény részletesen tartalmazna. A tanfolyamokra csak azok jelentkezzenek (jelentkezési lapot csak azok Igényeljenek) és a munkaadók csak azokat javasolják. akik az említett közleményben előirt feltételekkel rendelkeznek, politikai és szakmai előképzettségük. valamint egyéb körülményeik a tanfolyam elvégzését lehetővé teszik. A mérlegképes könyvelői tanfolyamra jelentkezőiknek — ameny- nyiben a jelentkezési fettételeknek megfelelnek — 1074. május hó 30-iig a választott szaknak megfelelő közgazdasági szakközépiskola képesített könyvelői anyagából Súlyos baleset a hatoson Tegnapra virradó éjszaka — nem sokkal éjfél uitán — a hatos számú fő közlekedési úton — a megyeszékhely közelében — Taksonyi Géza 18 éves szekszárdi szakmunkás- tanuló Csutorás Tibor szekszárdi autószerelő személygépkocsijával elütötte Debrődi Mátyás 53 éves mozsi nádmunkást, aki szabályosan, az országút bál oldalán, gyalogolt vele szemben. Debrődi Mátyást életveszélyes sérülésekkel szállították a szekszárdi kórházba. Az anyagi kár ötezer forintra tehető. A baleset körülményeinek tisztázására vizsgálat indult. írásbeli felvételi vizsgát kell telni. Szükséges hangsúlyozná, hoey a fiatalabb jelen tikes őket a Közgazdaság tudományi Egyetem, vagy a Pénzügyi és Számviteli Főiskola elvégzésére helyesebb ösztönözni, ahol a felsőfokú iskolai végzettséggel egyidőben a hallgatók mArlcglcépes könyvelői, illetve felsőfokú államháztartási, könyvelői képesítést is nyernek. Jelentkezési lapot az irányító szerv oktatási osztálya vagy főkönyvelősége bocsátja a munkáltatóik:. illetve a jelentkezők rendelkezésiére. Tanácsi szerveik, tanácsi vállalatok' és intézmények dolgozói jelentkezési lapot a megyei tanács vb. pénzügyi osztályán kaphatnak, vagy onnan igényelhetnek. A jelentkezési lapot okmányok alapján írógéppel és pontosan kell kitölteni, azt a munkáltató szerv vezetőiének és személyzeti vezetőiének kell javaslattal ellátni, illetve aláírni. A munkakör (beosztási megjelölésénél a jelentkezők olyan pontos megfogalmazást használjanak, amelyből egyértelműen kitűnik, a betöltött munkakörük, tevékenységük. A kitöltött és aláírt jelentkezési lapot a tanácsok, tanácsi vállalatok és intézmények dolgozói — folyamatosan de legkésőbb 1974. március 31-ig — a megyei tanács vb. pénzügyi osztályának küldik meg. Más szervek és vállalatok (intézmények) dolgozói azt az illetékes felügyeleti szervhez továbbítják. Erdei gyomirtó» helikopterrel Légi vegyszeres permetezés fejeződött be a napokban a Gemenc! Állami Erdő- és Vadgazdaság bátaszékl erdészetének a tolnai dombvidéken elterülő erdőiben. A Bá- taszéktői Szálkán át Kakasdig terjedő térségben a Repülőgépes Növényvédő Állomás egyik helikopterével először permeteztek erdőfelújítást több száz hektáron az újonnan ültetett facsemeték védelmére, gyomok ellen. Autós turista úton járt tavaly nyáron Jugoszláviában Csontos Istvánná 32 éves sza- kályi (Kossuth Lajos utca 100.) pénzügyi előadó. Hazatérésekor 12 ezer 500 forint értékű különféle portékát — közötte két parókát. 24 méter ruhaanyagot — eltagadott a külföldi vásárlásai felől érdeklődő pénzügyőr előtt. A Tamási Járásbíróság dr. Csáky Árpád tanácsa tényként állapította meg, hogy Csontos Istvánná a pénzügyőrtől kapott tájékoztatás ellenére ismételten kitöltetlenül adta vissza a vámnyiliatkozatot. Á bíróság nem fogadta el a vádlottnak azt a védekezését, hogy nem ismerte a Jugoszláviából behozott áruk magyarországi forgalmi értékét A járásbíróság Csontos 1st-' vánnét vámbűntett miatt háromezer forint pénzbüntetésre ítélte, és rendelkezett a csempészáru elkobzásáról. A Szekszárdi Megyei Bíróság jogerőre emelte a Tamási Járásbíróság által kiszabott pénzbüntetést; a lefoglalt bűnjelek jelentékeny hányadát pedig elkobozta.