Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-17 / 64. szám
Hatékony munkaerő-foglalkoztatás, rugalmas bérpolitika, szakszerű munkaügyi tevékenység Beszélgetés: Buda Istvánnal< a Munkaügyi Minisztérium államtitkárával Az utóbbi évtized iparfejlesztésének egyik legfontosabb eszköze a vidéki ipartelepítés volt, ami kettős célt szolgált: egyrészt a termelőerők tervszerűbb, egészségesebb elhelyezését, másrészt a vidék iparosítását, a még szabad munkaerők foglalkoztatását. Az elmúlt években létrehozott vidéki üzemegységekben viszont az átlagosnál alacsonyabb a szervezettség, a termelékenység, egyszóval baj van a munkaerő foglal- koztatásánck hatékonyságával. Mire vezethető vissza ez a jelenség: áz ipartelepítési koncepció — hibáira, vagy arra, hogy az illetékes helyi szervek — általában kevés gondot fordítottak az ipar „fogadására"? — Roppant egyszerű lenne ezt válaszolni, hogy „is-is...” A dolog azonban ennél bonyolultabb és ezárt kissé mész- szebbről kell kezdenem: az iparfejlesztési koncepciók mindig magukon viselik a gazdaságfejlesztés jellegét. A vidéki iparfejlesztés gyakorlatát más követelmények és célok jellemezték az extenzív fejlesztés időszakában, amikor a legfontosabb és viszonylag gyorsan megoldandó feladat volt a még szabad munkaerő foglalkoztatása, egyúttal az ipar Budapest-centrlkusságá- nak mánséklése. Illusztrációként Bács-Kiskun megye példája: 1960 és 1970 között 28 budaoesti székhelyű ipartelep létesült, az iparban dolgozók száma kétszeresre, a részükre kifizetett bértömeg háromszorosra emelkedett. Az új ipartelepek természetesen hozzájárultak a városok és a nagyközségek fejlődéséhez is. — Átlépve a gazdaságfejlesztés- intenzív szakaszába ismét más célok, feladatok előtt állunk: a hatékonyság, a szervezettség, a termelékenység növelése, fejlesztése, illetve ezek feltételeniek a megteremtése jelentik ma a legfontosabb tennivalóinkat. E feltételek megteremtésében viszont a vidékre telöoííett üzemrészek — többek között müszaki- technlkni színvonaluk, gyártmány- struktúrájuk és egyéb kö”"?m5n”e‘k mirtt — hátrányosabb helyzetből startolnak. Melyek hát a továbbfejlődésük esélyei, lehetőségei? — Való igaz: a hatvanas évek elején-közenán létrehozott vidéki ipartelepek egy részét még ma is az átlagosnál alacsonyabb hatékonyság jellemzi. Visszavezethető ez az iparteleoítés bizonyos fokú — a telepítők és az ipart fogadó területek szempontjából érthető, de a népgazdaság szempontja';' ',1 vitatható — siettetésére. S bár az ipartelepítés még így is elősegítette az észszerűbb ! ormékszerkezet kialakítását, de együttjárt a vidéki ipartelepek alacsonyabb technikai színvonalával, ami jórészt a telepítő vállalatok magatartásával, gyakorlatával függ össze. Ismert dolog, hogy a vidéki ipartelepeket általában az anyavállalatnál fölösleges, sokszor már selejtezésre érett gépekkel, berendezésekkel szerelték fel. Ha ehhez még hozzávesszük a munkaerő alacsonyabb szakképzettségét, vagy éppen ezakképzet- lenságét akkor nem is nagyon kell további magyarázatokba bocsátkozni az alacsony hatékonyságot illetően. — Fejlesztéspolitikánk alapja, hogy korszerűsíteni kell — például rekonstrukciókkal —a meglévő iparvállalatokat és telepeket. Ezzel párhuzamosan az alacsony hatékonysággal működő munkahelyeket, üzemeket fokozatosan meg kell szüntetni, többek között azért is, mert csak így tudjuk — tervszerűen átcsoportosításokkal — a korszerű technikával felszerelt, dinamikusan fejlődő iparágak, vállalatok munkaerő-szükségletét kielégíteni. — Ma már egyre jobban felismerik ezt a követelményt a megyékben is. Például Fejér megyében nem engedik, hogy a területükön további, teljesen új termelési profilt kép- jápelő vállalatok jelenjenek meg, hanem a — termékprofil szempontjából amúgy is túlságosan sok színű — meglévő munkahelyek fejlesztésére koncentrálnak. Ma. már nem lehet cél, hogy csupán egy-egy községen, vagy kisvároson belüt törekedjenek a foglalkoztatási gondok megoldására. Nagyobb egységekben — megyékben, illetve gazdasági körzetekben — kell gondolkodni, és egy-egy 'földrajzilag is jól megválasztott telepítéssel ipari vonzáskörzeteket kell kialakítani. Hatékonyság, megfelelő ösztönzés nélkül nem képzelhető el. Ha el akarjuk érni, hogy a bérek ösztönözzék a gazdasági növekedést, akkor nemcsak azt kell vizsgálni, hoqy a feltételezett növekedés milyen ütemű háremeik''d?st tesz lehetővé, hanem azt is, hogy milyen béremelkedési ütem mellett valósítható csak meg a tervezett gazdasági fejlődés. Vagyis: a bérek emelését nemcsak a lehetőségektől, hanem qczdasrofejlesTtési nrin^ '—- inktól is fügnővé kell tenni. Ebből a szenv"'en':hól milyennek ítéli meg Buda elvtárs a jelenlegi bérpolitikát és bérezési gyakorlatot? — Ma már közhelyszerű igazság, hogy a társadalmi aktivitás egyik fontos mozgatórugója az anyagi és a7. erkölcsi ösztönzés. Népgazdasági szinten viszonylag pontosan meghatározható, hogy bizonyos gazdasági feilődés milyen mértékű bérszínvonal- növekedést tesz lehetővé. Ez az átlag azonban iparáganként. sőt munkahelyenként Is a mindenkori gazdaságfejlesztési célok szer in’ differenciálódik. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy nálunk a nemzeti jövedelem emelkedésével azonos mértékű a lakossági fogyasztás növekedése, tehát a gazdasági növekedéssel arányosan emelkedik a lakosság' életszínvonala. Fz azt is jelenti, hogy bérnolit’Mnk elvi alapjai helyesek. Más kérdés, hogy a konkrét módszerekkel, a. mindennapi bérezési gyakorlattal kapcsolatban sok és többnyire jogos kritika hangzik el. — Például, hogy a központi bérpolitika nem mindig érvényesül a vállalati gyakorlatban. Másképpen fogalmazva: a vállalatok fejlesztési elképzeléseiből gyakran hiányzanak a bérpolitikai megfontolások. Inkább csak azt nézik, hogy mibői és mennyit lehet elosztani, de arra kevesebb a példa, hogv bizonyos vállalatgazdasági célok elérését előre is ösztönözzék a bérezéssel. — Pedig a népgazdaság általános bérpolitikájában felfedezhető ez a motívum. Ezzel kapcsolatban csak a tavalyi központi béremelésekre, az azt '-'egészítő mostani bér- in* :dásekre, a szakmai bérek országos táblázatának, valamint a bértarifarendszernek folyamatban lévő kidolgozására, sőt a rendszeresen alkalmazott bérpreferenciákra utalnék. A bérpolitikát időről időre meghatározó központi intézkedések azonban csak akkor érhetik el céljukat, ha állandóan fejlődik a vállalati bérpolitika is, ha a központi intézkedéseket kellő rugalmassággal a munkahely adottságaihoz, sajátosságaihoz igazítják. A IcÖTnonti bérpolitikát is át, meg átszövi a kivételek, kod vö?~*é nyék — szaknyelven: a preferenciák — rendszere. Nem hátráltatják-e ezek a kivételek az alapelv következetes megvalósítását? — Nem! A bérpreferenciák a felhasznált béralapnak mindössze fél százalékát érintik. Másrészt: bérpreferenciák nélkül nincs rugalmas, hatékony ösztönzés. Nem ártana ha ezt tudomásul vennék a munkahelyeken is. Nincs olyan szabályozórendszer ami minden esetben, minden munkahelyen maradéktalanul be- tölthetné a feladatát. Ismétlem: a vállalatoknál és az intézményeknél éppen erre a rugalmasságra lenne szükség. Kicsiben, éppen olyan — a vállalat fejlesztési céljaihoz igazodó — helyi preferenciákat kellene alkalmazni, mint ahogy ezt a központi bérgazdálkodásban is tesszük. Ezzel kapcsolatban még csak any- nyit: a gazdálkodás szinte valamennyi területén megtalálhatók a preferenciák, éppen azért, mert a gazdálkodásban nemcsak a szűkén vett köz- gazdasági, hanem politikai érdekek szempontok is jelen vannak és ezeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Egyéb, ként: az idén és jövőre, a preferencia-keret egy részét speciális feladatok — létszámmegtakarítás, stb. — fokoaot tabb ösztönzésére akarjuk felhasználni. VigSf még *gf ügyi tevékenység ma mér fontosabb vállalatgaxdoségf feladó' tok köré sorolható. Ebből a fiem- pontból hogyan Ítéli meg a munkaügyi apparátus felkéssültségát. I letve a minisztérium tevékenységé, — Elképzelhetetlen, hogy valamilyen fejlesztési koncepciót a munkaügyi szakemberek véleménye, közreműködése nélkül alakítanának ki. Ez alapvető és következetesen érvényesített követelmény a központi tervezésben és annak kellene lennie a vállalati gazdálkodásban is. A feltételes mód arra utal, hogy a termelőegységeknél még gyakran harmadrangú tényezőként kezelik a munkaügyet. Már ma is tarthatatlan ez az állapot, hiszen a munkaerő-források lényegében kimerültek, a fejlesztési feladatokat — az anyagi termelés területén — lényegében csak a meglévő létszámmal lehet megoldani, márpedig ennek racionális módját elsősorban a munkaügyi szakemberek ismerik. Ez még akkor is igaz, ha a munkaügyi apparátus felkészültsége, szakmai képzettsége helyenként a kívánatosnál alacsonyabb. Éppen ezért rendszeresítettük a széles körű továbbképzést, ezért vezettük be a speciálisan munkaügyi képzettséget adó közgazdász-oktatást. A szakember-ellátottsággal tehát nem lesz baj, de ezeket a szakembereket képzettségüknek megfelelően feladattal és követelménnyel kell foglalkoztatni. Köszönöm a beiiílgélétl VÉRTES CSABA Pénzünk kevés — akaratunk szorgalmunk nagy Portré egy igazgatónőről A diplomáját Debrecenb-erf keltezték. A felsőfokú építész- technológusi vizsgamunka sikeres volt, a bizottság útjára bocsátotta Magyar Ilonát: gazdagítsa, gyarapítsa munkásságával hazánkat. — Apám jó hírű kőműves, szeretném, ha rám is olyan sokan és jó érzéssel gondolnának majd évtizedek múltán, elismernék tevékenységemet — mondja most már Nagy Gáborné, hisz a felsőfokú technikum után any- nyi minden történt vele: az első munkahely elfoglalása, technikusi megbízás. majd férjhez menés, és szülés. S két hónap óta hatvan személy, és egy költségvetési üzem igazgatója. A költségvetési üzem és Nagy Gáborné is Duna földvárt akarja szebbé, gazdagabbá tenni. Keresni kell a megyében első számú vezetőt, aki nem kalapot hord, talán hat nő van a megyében ilyen vezető beosztásban. A legfiata-' labb, korra tekintve is, és a beosztásban is. Nagyné. Miként került az üzem élére? — Pontosan nem tudom elmondani — válaszolja a csinos igazgatónő. — Itt dolgoztam, mint technikus. Ezerki- lencszázhétven óta ismerik a község vezetői munkámat, gondolom látták, hogy nagy kedvvel, és hozzáértéssel dolgozom, aztán megkérdezték, vállalom-e? Persze nem ilyen egyszerűen történt mindez. Hiszen, Jendroiovics elvtárs, a tanácselnök, meg Széles elvtárs, a községi párftitkár is sokat tanácskozott róla: ki legyen e fontos beosztás elfoglalója. A község egyre fejlődik, megkezdték már a többszintes házak építését, folyik a csatornázás, az útépítés, új üzemek, gyárak letelepedési engedélyt kérnek... — Ismerem a községet, még gyerekkoromból, most háromévi technikusi taoasztalattal és a főiskolán tanultakkal mögöttem már egészen másként nézem a községet. Kevés a szép ház, sok a rossz, csúnya és régi. A lakosságot szoktatni kell az újhoz: formák, típusok és építési anyagok tücatj-a áll rendelkezésünkre, hogy szebbet, maradandóbbat alkossunk. A költs ég vét és-i üzem tevékenysége azonban eléggé hétköznapi, sz,ürke. Fő feladat a középületek rendszeres karbantartása, néhány új épület elkészítése. Ehhez a muVikát szervezni, az embereket irányítani; és a kevéske költségvetési pénzzel jól, látványosan és hasznosan gazdálkodni — feladatkörébe tartozik Nagy Gáboménak. — Nehéz jól irányítani, hatékony munkát elérni, mert pénzűnk kevés, akaratunk, szorgalmunk, a munkások nagy lelkesedése üres erszény mellett csak erőlködés. A tanács vezetői ígérték, támogatják az üzemet, jobban, mint eddig. Három-négymillió forint értékű munkát kell idén elvégeznünk, ha a tervezett csökkent értékű lakásokat is elkezdjük építeni több lesz a tervünk. Egyébként nem kedvemre való ez a csökkent értékű elnevezés, és magában az építés-kivitelezés sem, mert a lakások-hó- zak kicsik. minimális igényekhez elég, de, mondom, oly kevés a tanács pénze, hogy áthidalásul, a jobb Időkig, ilyen házakat is kell építenünk. Mit szólt a férje, amikor kinevezték igazgatónak? — örült, mint olyan ember, aki maga is alkotni akar, az életet mindkét oldalán — munkahelyi feladatok elvégzése és a családi boldogság biztosítása — helyt áll. Nagyrfé kinevezésén még friss az aláírás, a levelet még nem sárgította meg az idő — bízzunk benne, fontos megbízásában a fiatalasszony sokáig Dunaföldvár gyarapodására fog munkálkodni.- Pj Tájékoztatás —első kézből Tudósításban adtunk hírt arról, hogy Pécsett a hét elején ekár rendhagyónak is minősíthető találkozóra kerül* sor. Nem mindennapi eset az, hogy egy megye vezetői jó tucatnyi létszámban látogatnak el valahová, ahol a felsőoktatási intézményekben sok megyéjükben fiatal tanul. Mint ismeretes* a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán lezajlott találkozónak az volt a célja, hogy az itt, valamint az Orvostudományi Egyetemen, a Jogtudományi Egyetemen, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem kihelyezett tagozatán, a Tanárképző Főiskolán és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tagozatán tanulók első kézből kapjanak felvilágosítást a megye helyzetéről. A felvilágosító szerepét először Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke vállalta, mint mondotta, azzal „a nem titkolt reménnyel, hogy a Pécsett tanuló Tolna megyei fiatalokban lokálpatrióta érzelmeket gyújtson”. Ezeknek az érzelmeknek a tények ismeretére kell alapozódniuk, éppen ezért a megyei tanácselnök arra helyezte a fő súlyt, hogy a tények érveivel bizonyítsa, érdemes megbecsülni szűkebb pátriánkat és érdemes visszatéríti ide. 132 óvónő, 50 tanító, 108 általános iskolai tanár, 22 középiskolai tanár, 9 gyógypedagógus, 7 zeneiskolai tanár, a tanácsoknál 73 közgazdász, 22 műszaki szakember, 20—25 jogász. 15 agrármérnök elhelyezésére van lehetőség, az évi 25—30 orvosra vonatkozó igényünkről nem is beszélve, A megyei tanács elnöke megnyitó beszédében természetesen nem térhetett ki minden részletre. Ezekre a szekcióüléseken került sor, amelyeken — mások mellett — dr. Szentgáli Gyula főigazgató főorvos, dr. Uhrin János szervezési és jogi osztályvezető, Borbás István, tervosztályvezető, Lovas Henrik művelődésügyi osztályvezető, Fábián Imre építési-közlekedési és vízügyi osztályvezető, Vida Já- nosné művelődésügyi osztályvezető-helyettes tartottak tájékoztatót. Pécsett 330 megyénkben hallgatója van a különböző felsőoktatási intézményeknek. A kezdés időpontjában még nem tűnt túl nagynak az érdeklődés, az aditorium maximum lépcsőzetesen elhelyezett padjaiban csak mindössze nyolcvanan foglaltak helyet. Később azonban megnőtt, mintegy megduplázódott az érdeklődők száma, akik főleg a szekcióüléseken kértek további tájékoztatást a megyebeli szakvezetőktől. Végső összefoglalásként a találkozó sikeres volt. emberi, közvetlen kapcsolatot teremtett. Ezt egy negyedéves kémia-matematika szakos tanárjelölt így foglalta össze előttünk: „Mennyivel jobb, ha eljönnek, mintha csak leveleznének, kérvényekre válaszolgatná- nak!" Az Ilyen első kézből való tájékoztatáshoz hasonló rendezvények bizonyára más városokban, felsőoktatási intézményeknél is sikeresek lennének.
