Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-16 / 63. szám

Mi várható csapatainktól ? NB I. B. Dunaújvárosi Kohász—Szekszár­di Dózsa: Nagyjából két azonos képességű csapat találkozik egy­mással, jelenleg a szekszárdiakat egy pont választja el Dunaújvá­rostól. Az őszi idényben Szek- szárdon 1 :l-gyel ért véget a Duna­újváros elleni mérkőzés. A nagy­múltú Dunaújváros komoly fel­adat elé állítja vasárnap a szek­szárdiakat, már csak azért is, mert Fodor és Vágó sérüléssel bajlódik. Vágó csak csütörtökön és pénteken tartott könnyű ed­zést, a többi napot sérülése miatt kénytelen volt kihagyni. A duna­újvárosiak az idén otthon elég mérsékelten szerepeltek és min­den bizonnyal vasárnap szeretné­nek bizonyítani a hazai közön­ségnek. Dunaújváros még nem adta fel a reményt, még bíz­nak, hogy sikerül az NB I-be jutni. Kormos Mihály edző és játékosai azonban nincsenek el­keseredve, hisz a labda kerek, semmi sem lehetetlen. Az a ke­ret utazik vasárnap Dunaújvá­rosba, amely az elmúlt forduló­ban az Olajbányász ellen kihar­colta az értékes győzelmet. Az edző szerint, ha a játékosok úgy hajtanak, olyan lelkesen játsza­nak, mint vasárnap, mindenki azt játssza, amit az Olajbányász el­len, akkor az egyik pontot sike­rül elhozni a Kohásztól. NB ni.: Pécsi BTC—Bátaszék: Az őszi idényben a bátaszékiek 2:1 arány­ban győztek a Bőrgyár ellen. A vasutasok viszonylag jó formában vannak, legalábbis ezt igazolja, hogy vasárnap 2:0 arányban győz­ték le a Kaposvári Vasast. Báta­szék és a PBTC között mindössze egy pont különbség van a pécsiek javára. A mérkőzés nagy küzdel­met ígér, és bízunk Bátaszékben, hogy legalább az egyik pontot elhozzák Pécsről. Barcs—Szekszárdi Vasas: A Va­sas csatárai vasárnap a helyze­tek sorozatát hagyták ki a Bőr­gyár ellen, így vesztesként kel­lett levonulni a pályáról.. A bar­csiak lényegesen jobb pocízióban vannak és a hazai pálya előnye is mellettük szól, ezért a dön­tetlen is nagy siker lenne a Va­sasnak. Nagymányoki Brikett—Pécsi Por­celán: A nagymányoki csapat jól játszott vasárnap Nagyatádon, csatárain múlott, hogy meg kel­lett elégedni az i:l-gyel, mert lényegesen több helyzetük volt, mint a nagyatádiaknak. Ezúttal otthon játszik Nagymányok, te­hát a Porcelángyárral szemben mindkét pontot meg kell szerez­nie, ha nem akar leszakadni az élmezőnytől. Paksi Kinizsi—Steinmetz SE: A paksi együttes vasárnap jól ját­szott, mégis 2:0-ra alulmaradt Vé- ménddel szemben. Ezúttal az el­lenfél gyengébb lesz, hisz addig, míg Véménd a második, a Stein­metz a 12. helyen áll a bajnoki táblázaton. Reméljük, ezúttal si­kerül Paksnak győzelemmel meg­örvendeztetni a hazai szurkoló­kat. MEGYEBAJNOKSÁG: A labdarúgó-bajnokság B csoportjának javított sorsolása A megyei labdarúgó-szövetség el­készítette a megyei B osztály sor­solásán a szükséges javításokat, mivel az előzőben több hiba, el­írás történt. A bajnokság vál­tozatlanul március 24-én kezdődik és június 16-án fejeződik be. Március 24: Nagydorog—Cikó, Sióagárd—Gerjen, Kölesd—Gyönk, Báta—Bogyiszló, Pincehely—Szek­szárdi Építők, Győré—'revei, Ozo- ra szabad. Március 31: Szekszárdi Építők— Győré, Bogyiszló—Pincehely, Gyönk—Báta, Gerjen—Ozora, Ci­kó—Sióagárd, Tevel—Nagydorog, Kölesd szabad. Április 7: Ozora—Cikó, Kölesd— Gerjen, Pincehely—Gyönk, Győré —Bogyiszló, Tevel—Szekszárdi Épí­tők, Sióagárd—Nagydorog, Báta szabad. Április 14:. Nagydorog—Szek­szárdi Építők, Bogyiszló—Tevel, Gyönk—Győré, Gerjen—Báta, Ci­kó—Kölesd, Sióagárd—Ozora, Pin­cehely szabad. Április 21: Báta—Ozora, Pince­hely—Gerjen, Tevel—Gyönk, Szek­szárdi Építők—Bogyiszló, Kölesd— Sióagárd, Ozora—Nagydorog, Győ­ré szabad. Április 28: Nagydorog—Bo­gyiszló, Gyönk—Szekszárdi Építők, Gerjen—Győré, Cikó—Pincehely, Báta—Sióagárd, Ozora—Kölesd, Tevel szabad. SZOMBAT: Teke: A Dombóvári Spartacus NB H-es csapata Dorogon mér­kőzik 14 órától. NB Hl.: A Tol­na megyei Építők Pécsett a Kesz­tyűgyár ellen játszanak 15 órá­tól. Kosárlabda: NB m.: A Dombó­vári VSE férficsapata Kaposvá­rott a Vasas ellen lép pályára 16 órakor. VASÁRNAP: Teke: A Szekszárdi Szövetke­zeti Sportkör tekézői 8.30 órakor a Kaposvári Spartacus csapatát fogadják. Kézilabda terembajnokság: Szek- szárdon a Zrínyi utcai torna- csarnokban. 8 óra: Mözs—Hőgyész I. Vezeti: Horváth—Szabó, 9: Hőgyész II.—Györköny. Vezeti: Kiss—Török. 10: Mözs—SBTC (női). Vezeti Sudár—Oláh. 11. Szekszárdi Szöv. SK n.—Györ­köny. vezeti: Kiss—Török. 12: Szekszárdi Szöv. SK I.—Mözs. Ve­zeti: Horváth—Szabó. 13: SBTC— Szekszárdi Szöv. SK II. Vezeti: Sudár—Szabó. 14: Szekszárdi Kór­ház—SBTC (női). Vezeti: Kinczli —Taksonyi. 15: Szekszárdi Vasas —Mözs. Vezeti: Kinczli—Taksonyi. 16: Szekszárdi Szöv. SK I.—Fadd. Vezeti: Barna—Bucher. 17: Szek­szárdi Bőrdíszmű II.—Szekszárdi kórház (női). Vezeti: Barna— Bucher. Kosárlabda NB n.: A Dombó­vári YSE női csapata Budapesten a Szolgáltató Spartacus ellen mér­kőzik 11 órakor. A Szekszárdi Vasas női csapata Tatabányát fo­gadja 8 órakor Szekszárdon. Ökölvívás: Tolnán, a sportszék­házban 10 órától megyei ifjúsági és serdülő körverseny. Asztalitenisz: Szekszárdi KSE—■ Szigetvári Spartacus, Tolnai Vö­rös Lobogó—Bakony Vegyész (női mérkőzések). Bonyhádi Va­sas-Komló, KSE—Mohács, Pécsi BTC—Tolnai Vörös Lobogó (NB III-as férfimérkőzések). Megye­bajnokság: Férfiak: Szekszárdi KSE—Dombóvár, Decs—Báta, Du- naföldvár—Tolna n., Nagykónyi— Paks. Súlyemelés: Szekszárdon a sport­székházban 12 órától serdülő és ifjúsági területi kiválasztó ver­seny. Labdarúgó NB 1. B.t A Szek­szárdi Dózsa Dunaújvárosban a Kohász ellen mérkőzik 15 órakor Vezeti; Maczkó, M----------­M ájus 5: Győré—Cikó, Tevel— Gerjen, Bogyiszló—Gyönk, Bá­ta—Ozora, Pincehely—Sióagárd, Kölesd—Nagydorog, Szekszárdi Építők szabad. Május 12: Nagydorog—Gyönk, Gerjen—Szekszárdi Építők, Cikó —Tevel, Sióagárd—Győré, Ozora— Pincehely, Kölesd—Báta, Bogyisz­ló szabad. Május 19: Szekszárdi Építők— Cikó, Bogyiszló—Gerjen, Pince­hely—Kölesd, Győré—Ozora, Te­vel—Sióagárd, Báta—Nagydorog, Gyönk szabad. Május 26: Gerjen—Gyönk, Cikó —Bogyiszló, Sióagárd—Szekszárdi Építők, Ozora—Tevel, Kölesd— Győré, Báta—Pincehely, Nagy­dorog szabad. Június 2; Gyönk—Cikó, Győré —Báta, Tevel—Kölesd, Szekszár­di Építők—Ozora, Bogyiszló—Sió­agárd, Pincehely—Nagydorog, Ger­jen szabad. Június 9: Nagydorog—Gerjen, Sióagárd—Gyönk, Ozora—Bogyisz­ló, Kölesd—Szekszárdi Építők, Bá­ta—Tevel, Pincehely—Győré, Ci­kó szabad. Június 16: Gerjen—Cikó. Tevel —Pincehely, Szekszárdi Építők— Báta, Bogyiszló—Kölesd, Gyönk— Ozora, Győré—Nagydorog, Sió­agárd szabad. Labdarúgó NB ÜL: A Báta­szék Pécsett a Bőrgyár ellen lép pályára 10.30 órakor. Vezeti: Bu- zsáki. A Szekszárdi Vasas Bar­cson mérkőzik 15 órakor. Vezeti: Burai. A Nagymányoki Brikett a Pécsi Porcelánt fogadja. Kezdés 15 órakor. Vezeti: Pesti. A Paksi Kinizsihez a Steinmetz csapata látogat. Kezdés: 15 óra­kor. Vezeti: Móricz. Labdarúgó megyebajnokság: Ma­jos—Szedres 14.30, Vezeti: Haáz. Tamási—Fadd 14.30. .Vezeti: Sza­bó A. Tolna—Simontornya 14.30. Vezeti: Kiss I. Tengelic—Fornád 14.30. Vezeti: Farkas A. Bölcske— Bonyhád 14.30 Vezeti: Varga E. Hőgyész—Dombóvári VSE 14.30. Vezeti: Bogos. Dombóvári Sparta­cus—Kisdorog 14.30. Vezeti: An- dorka. Zomba—Szekszárdi Dózsa H. 14.30. Vezeti: Ritzel* Területi ifjúsági bajnokság: Szekszárdi Dózsa—Pécsi VSK I. 10. Vezeti: Lugosi. Ma jós—Szedres: A szedresiek ősszel 1:0-ra győzték le Majost. Szerintünk Majosnak ezúttal si­kerül törleszteni és otthon tart­ja a két pontot. Tamási—Fadd: A faddiak 4:0-ás vereséggel küldték haza ősszel Ta­másit. Nem valószínű, hogy Ta­mási vissza tud vágni az őszi vereségért, már a döntetlen is jó eredménynek számítana a ta­másiak szempontjából. Tolna—Simontornya: A forduló legizgalmasabb mérkőzésének ígér­kezik a találkozó. A tolnaiak si- montornyai pályán győztek az ősszel 4:2-re. ennek ellenére a mérkőzést háromesélyesnek ítél­jük, azzal a megjegyzéssel, hogy — természetesen — legnagyobb esélye Tolnának van a két pont megszerzésére. Tengelic—Fornád: Tengelic sú­lyos, 5:l-es vereséget szenvedett az ősszel Fomádon, de mivel a két csapat felkészültsége hozzáve­tőlegesen azonos szinten áll, dön­tetlen körüli eredményt, vagy minimális hazai győzelmet vá­runk. Bölcske—Bonyhád: A bölcskeie- ket az elmúlt fordulóban elsősor­ban lelkes, sportszerű játékukért dicsérték. A Bonyhádi Vasas jó formában van, a hétközi edzőmér­kőzésen Nagymányokot is legyőz­te, mégis az a véleményünk, hogy nagyon kell hajtaniok, ha csak minimális arányú győzelmet is el akarnak érni Bölcskén. Hőgyész—Dombóvári VSE; A hőgyészi csapatnak nagyon kell küzdeni, hisz a kiesés réme leg­jobban talán őket fenyegeti. Ha a dombóvári csapat nem akarja mindkét pontot otthagyni Hőgyé- szen. 161 kell látszaniok. Minimá­lis hazai győzelmet, esetleg dön­tetlent várunk. Dombóvári Spartacus—Kisdorog: Mindkét csapat jó formában van, a hazaiaknak előnyt jelent, hogy saját, jó talajú pályájukon játsz­hatnak. Egy-két gólos hazai győ­zelmet, esetleg döntetlent várunk. Teke J\B II. Dombóvár az 5. helyen 1. PMSC 3 3 — — 20- 4 6 2. Sopron 3 3 — — 18- 6 6 3. ESMTK 3 3 — — 17- 7 6 4. Szombathely 3 2 — 1 16- 8 4 5. Dombóvár 3 2 1 14-10 4 6. Nagykanizsa 3 2 — 1 13-11 4 7. Dorog 3 1 1 1 12-12 3 8. Beloiannisz 3 1 — 2 11-13 2 9. Ganz-Vili. 3 1 — 2 11-13 2 10. Székesfehérvár 3 1 — 2 10-14 2 11. Tatabánya 3 1 — 2 9-15 2 12. Vízművek 3 — 1 2 8-16 1 13. Pápa ; 3 — — 3 5-19 — 14. Pénzügyőr 3 — — 3 4-20 — A Dombóvári VSE női kosárlabdacsapat;», mely az NB n. nyu­gati csoportjának az újouca. , .... w fotó; Komáromi Sportműsor Úgy eletek ]Ő­n. Az ben iro­Te­)SÍ és 13 A ie­ati ORVOSI ÜGYELET: Szekszá don, a Hunyadi u. 2. szám alajt gyermekkörzeti orvosi rende ben állandó orvosi ügyelet vá naponta este 7-től reggel 7-ig. ügyelet ünnepnapokon napköz' is tart. Kiterjed Szekszárd vó^< son kívül Szálka községre is. lefon: 12—122. Dombóvá rótt. a központi orv ügyelet látja el a felnőtt- gyermekbetegeket. szombaton órától hétfőn reggel 7 óráig, felnőttkörzeti orvosi ügyelet í lye: a kórház bőrgyógyász szakrendelési, a gyermekorv^.1 ügyelet helye: a kórház gyerm szakrendelési helyisége, a vár< ban körzeti orvos, illetve körzi< g yermekszakorvos csak az ügyejl* ti helyeken található. Házhoz vás Is itt jelenthető be. Teief^: 13—«7. vagy 14—62 telefon. 18«. letve 194 mellék. Nagydorog. Kajdacs. Sárszentiő- rlnc. Györköny és Pálfa községek hétvégi orvosi ügyeletét dr. Pfeif­fer József látja el. (Kajdacs. tele­fon: 5.) Pakson <ir. Papp Péter üg^el (Paks. József A. u.). Bonyhád. Kakasd. A par hant, Hi­das és Mecséknádasd orvosi ügye­letét dr. Ságh János végzi (Bony- hád. Perczel Mór u. 48. Telefon: 80.) Nagymányok, Máza és Gy ek­eti lí- •n: il­öre körzetében dr. Molnár üpvel (Máza). Tevel. Kisdorog. Hőgyész. Két? és Hornba j^oiZicuíbcn or. t-u.wcs Lajos fogadja a hét végén a bete­geket (Zomba, telefon: 1U. Medina. Kölesd, Sióagárd és Szedres körzetében dr. Jakus Magdolna ügyei (Medina, telefon: 2.). Dunaszentgyörgy, Gerien és Fadd körzetében dr. Gyimesi Hen­rik várja a betegeket (Gerjen. te­lefon : 2.). ÁLLATORVOSI ÜGYELETI Szekszárdon a hét végi állator­vosi ügyeletet dr. Bertha Béla (Szekszárd. Koss-uth u. 6. Telefon: 14—540) látja el. Az ügyelet kiter­jed öcsóny. Szálka. Harc és Sió­agárd községekre is. Zomba. Hőgyész. Tevel és a Hő­gyészi Állami Gazdaság területén az állatorvosi ügyeletet dr. Ko­vács Barna (Hőgyész. telefon? 22.) végzi. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Szekszárdon a hét végi és ünnepi ügyeletet a ll/l-es- gyógyszertár végzi (Széchenyi u.). Bonyhádoorii. Dombóvá rótt. Pak­son és Tolnán a helyi két gyógy­szertár heti váltásban látia el aZ állandó ünnepi és él.ieli ügyeletét* Állandó ünnepi és éjjeli ügyele­tét tart még Bátaszék, Nagydob reg és Tamási gyógyszertára. j A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.20; Lányok, asszonyok. 8 40: Holnap közvetítjük. 9.04: Epizó­dok Győry Dezső Viharvirág c. regényéből. 9.30: Tánczene. 10,04: Gluck: Iphigenia Aulisban. Kéz­ben: 10.54: Jelképek erdején át... 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12L30: Magyarán szólva... 12.45: Melódia­koktél 14.05: Tamássy Zdenkó dalaiból. 14.25: UJ Zenei Újság. 15.05: Külföldről érkezett... 15125-: Goar Gaszparjan és Mario Lanza énekel. 15.50: Kis magyar nép­rajz. 16.00: 168 óra. 17.30: G£ó- szika meséi. 18.01: A Liszt Fe­renc kamarazenekar játszik. 18.53: Gyermekkori anziksz. 19.30: Svéd Sándor nótafelvételeiből. 20.40: A Golden Gate együttes hangversenye. 22.20: Beat. 23,05: Kamarazene. 0.10: Melódiakoktél, PETŐFI RADIO 8.05: Nóták. 9.03: Wilhelm Kempff zongorázik, Hen:yk Szeryng hegedül, Pierre Fourr.ier gordonkázik. 9.45: válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Szombat délelőtt... 12.00: Csajkovszkij­éi Saint-Saens-művek. Közben: 12.45: Zenebarátok. 14.00: Napra­forgó. 14.50: Éneklő ifjúság. 15.00: Egy különös időjáráskutató. 15.15: Fúvószene. 15.27: Falurádió. 16.05: Orvosi tanácsok. 16.10: Az élő népdal. 16.20: Bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről. 16.50: Film­dalok. 17.02: Kiváncsiak klubja. 18.15: Könnyűzenei Olimiia. Í9.17: Operettdalok. 19.26: Bar­tók: I. zongoraverseny. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.15: Uj köny­vek. 20.18: Közkívánatra! 22.00: Népdalok, néptáncok. 22.42: Kó­rusművekből. 23.15: Slágereink­ből. 3. MOSOK 12.23: Uj lemezeinkből. 13.18: Nicola Gedda és Fellclta Wea­thers énekel. 13."0: Zenekar; is:i- zslka. 15.30: A 6-os stúdióból. 16.50: Ötórai tea. 18.10: Kelle­mes szórakozást, Varsó! 19.10: Joan Sutherland énekel. 20.00: Brahms-felvételekből. 21.17: Mo- zart-lemezekből. 22.30: Offenbach operettjeiből. előzetes. — Szombat esti muzsikai 210.00; Műsorzárás. ‘ i MAGYAR TV V 9.30: Salut Germain! TévéfilffH sorozat. IV. Randevú Jeromöl abbéval. 10.10: A nő — háron* szerepben .. . „Vízi óvoda” 10.203 Érdek és érdekeltség. Politikai vitasorozat. 9. A mindennapok; kultúrája. 11.05: Zenével a Kárpá­tokban. Csernova Ryta. Zenés film. 14.13: Telesport: 1. Nemzet«; közi sírepülőverseny, Planicáról.’ (Színes!) 2. Salgótarjáni Bányász —Vasas bajnoki labdarúgó-mér­kőzés, Salgótarjánból. (Színes!)' A szünetben: ReklámműsorJ 16.50: „Boldog békeidők” Beszél­getések Budapest születéséről« vn. 17.20: Hírek. 17.25: „Útközt ben — az üzemi demokrácia felé'* Riportműsor. 18.10: Képes Kró-* nika 74/3. Képzőművészeti maga­zinműsor. 18.50: Diótörő. Zenéi társasjáték. 19.15: Cicavízió. (Szí­nes!) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szép maszkok. (Színes!) Tévé- komédia-sorozat. IV. Mia Mayo tévedése. 20.50: Televarieté ’74 L, (Színes!) 21.45: Tv-híradó —‘ 2« 21.55: Fábri Zoltán-sorozat. DúH vad. Film. JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 9-30: Pianica 74: Síversenyek. 14.45: A tudás — vagyon. (Ism.) 15.15: Jugoszláv labdarúgó-bajnok­ság: Radrücki—Hajdúk. 17.00: Arc ~ arc mellett. 18.15: A ház, amely­ben élek. 18.30: Vas. esztendők. 19.05: Rajzfilm. 19.15: Színház a házban. 20.30: Vendégeim és én: Arsen Dedic. 21.30: A nyugatról jött ember. — Amerikai játékfilm« 2. műsor 20.30; És az örök nő. Tv-drámai 21.40: Jövevények. 2a. 10: Dick Ca- vett bemutatja Önöknek. 23.005 Huszonnégy óra. OSZTRÁK TV l, műsor: PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor. Műsorismertetés, hírek. 17.35: fegy hét Mágocson. a MEZŐGÉP gyáregységében. .. — Költők a tavaszról. — Sanzonok. Közremű­ködők: Győiry Emil. ifj. Kőmíves Sándor, Sólyom Katalin. Szegvári Menyhért. Vajda Márta és Vörös Eszter. 18.30: Dél-dunántúli hír­adó. 18.45: Híres operaáriák. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Bara­nyán át. Mimkatársaixik. tudósí­tóink jelentik. — Hallgatóink ké­résére. Zene. 19.30: Német nyelvű műsor. A hét krónikája. — Frank Schöbe! énekei. — Neue Zeitung­15.45: Koncertóra. 16.45: Kicsi­nyek műsora. 17.10: A Partrid ge­es alád. Film. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Kulturális specia­litások. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Zene. humor, tánc. Show-műsor. 21.50; Sporthí­rek. 22.20: Tv-híradó. 22.25: Éj­szakai filmvetítés: A Vörös Kör. Film Edgar Wallace regényéből. 2. műsor: 17.00: Rád bízom a feleségem.' Film víg játék. 18.55: Zenei hírek. 19.30; Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális események, képek­ben. 20.15: Pénzt a cicának. Film­szatíra. 21.55: Tv-híradó. A volán lt sz. Vállalat ismét B—C kategóriás gépjárművezetői tanfolyamot szervez. A tanfolyam költségeit a vállalat fedezi. A tanfolyam ideje alatt fizetést biztosítunk. Kizárólag Szekszárd, Szekszárd környéki, illetve Paks, és Paks környéki lakosok jelentkezését várjuk. Jelentkezése- Volán 1L sz. Vállalat I. era. 112. szoba. (80)

Next

/
Thumbnails
Contents