Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-12 / 35. szám

Washington A legnagyobb kőolaj-importáló országok külügyminisztereinek tanácskozása Közép-európai idő szerint hétfőn, a kora délutáni órák­ban kezdték meg tanácskozá­sukat Washingtonban a tőkés világ 13 legnagyobb kőolaj- importáló országának külügy­miniszterei. Henry Kissinger amerikai külügyminiszter, aki az értekezlet elnöki tisztét tölti be, vasárnap este talál­kozott Jobert francia külügy­miniszterrel. a francia kül­ügyminiszter, aki az utolsók között érkezett meg a konfe- meghívott miniszte- repülőtéri nyilat- ismét hangot adott a francia állási oglalás- amely helytelenítette, olajexportáló országo- módon. csupán kőolaj-importáló vegyenek részt az Jobert Kissingerrel folyta­tott megbeszélése után tár­gyalt Scheel nyugatnémet kül­ügyminiszterrel, majd a Közös Piac tagországainak külügy­miniszterei munkavacsora ke­retében folytatták a konferen­cián képviselendő álláspont­juk egyeztetését. A korábbi hírekkel ellentét­ben a részt vevő országok szak­értőinek négy és fél órás elő­készítő tanácskozásán nem fo­gadták el az Egyesült Álla­moknak a napirendre vonat­kozó javaslatát. Kompromisz- szumos megoldásként olyan általános négypontos napiren­det szavaztak meg. amelynek keretében az amerikai javas­latok is megvitathatok. Nemcsak olajügy. A tanácskozás neve. témája a felületes szemlélő számára azt a benyomást kelti, hogy az amerikai fővárosban valóban kizárólag az olajról lesz szó. A felszínen ez még igaz is lehet, a mélyben azonban a „fekete aranynál” is komolyabb a tét, Minden jel arra mutat, hogy Washingtonban érdekes és fon­tos erőpróba egyik menetére kerül sor. Az Egyesült Álla­mok szeretné visszahódítani az utóbbi időben megingott veze­tő szerepét a nyugat-európai kilencek és Japán felett. Amit nem is olyan régen csak né­Tűzharc a Szíriái—izraeli fronton (Folytatás az 1. oldalról) Az egyiptomi külügyminisz­ter cáfolta azokat a sajtójelen­téseket, amelyek azt állították, hogy a közeljövőben szűk körű arab csúcstalálkozóra kerül sor. Más források szerint az egyiptomi lapok által beha­rangozott arab „kis-csúcs” esetleg már szerdán megkez­dődik a dél-egyiptomi „Asszuánban”. Hétfőn Egyiptomba érkezett Kimeri szudáni elnök. Nimerit Alexandria közelében Szadat oLoök fogadta. A két államfő tárgyalásai ma kezdődnek meg aruuft a megbeszélés-sorozat­nak a keretében, amelyet az egyiptomi elnök az utóbbi idő­ben folytatott több arab veze­tővel. Hétfőn délután isméit tűz­harc robbant ki a szíriai—iz­raeli front északi és középső szakaszán. A harcokat az rob­bantotta ki. hogy az izraeli tüzérség három szíriai falut lőtt és a tüzet a sziriai erők viszonozták. A szíriai ágyúk damaszkuszi közlemény szerint súlyos csapásokat mérték a Golan-fennsíkon nyolc félkato­nai izraeli településre és kato­nai célpontokra. Izrae] városépítésbe kezd á megszállva tartott GoJan-ma- gaslatokon — közölték Tel Aviv-i kormánykörökben. A te­lepülést először 5—7000 ember befogadására tervezik, majd egy évtized alatt húszezressé kívánják fejleszteni. Az épí tők a jövő hónapban látnak munkához, hoev lakhelyet te­remtsenek a többségében aktív és leszerelt katonákból, had ügyminisztériumi alkalmazot­takból álló leendő lakosság nak. Megkezdődött az angliai bányászsztrájk Vasárnap megkezdődött 269 Bér angol bányász országos SctrAJkjaL A munkások azért «Öntették be a termelést, mert • munkáltatók és a brit kor- náaty nem volt hajlandó ki­elégíteni 30—35 százalékos bér- emeiésre vonatkozó követelé- aliket, illetve ennek felére tett Oöpán ígéretet Az angol bányászok első- Bftaan azért utasították vissza a munkáltatók ajánlatát, mert Magy-Britanniában az utóbbi hónapokban rohamosan dagadt aa infláció, következésképpen nagymértékben csökkent a bér­bői és fizetésből élők vásárló­ereje. A brit rendőrség London­ban különleges „hírszerző köz­pontot” hozott létre annak ér­dekében, hogy tájékozódjék a sztrájkoló bányászok minden egyes akciójáról, megmozdulá­sáról. A rendörök márts több helyütt beavatkoztak a bányá­szok megmozdulásaiba és ös­szecsaptak a dolgozók által létrehozott sztrájkőrségekkel. A bányászok sztrájkján kívül immár kilencedik vasárnapja huszonkilencezer vasutas, vasúti mérnök és technikus ugyan­csak szünetelteti a munkát. összecsapások az iraki—iráni határon A MEN közel-keleti hírszol- gálgti iroda és a nyugati hír- ügynökségek a bagdadi rádió­ra hivatkozva jelentik, hogy az Utóbbi napokban több heves fegyveres összecsapás történt M iraki—iráni határon. A légierő páncélosok és tü­zérség bevonásával folyó had­műveletek során mindkét fél veszteségeket szenvedett, az ál­dozatok száma megközelíti a százat. Az iraki rádió azzal vádolta az iráni fegyveres erő­ket, hogy január vége óta so­rozatos provokációkat követtek el iraki területek ellen. Iráni részről egyelőre semmit sem közöltek. hány megfigyelő' jövendölt meg, nyilvánvalóan bekövet­kezett: Washington igyekezett a maga számára a lehető leg­nagyobb hasznot húzni a N.vugat-Európát és Japánt, vagyis legerősebb gazdaságú vetélytársait sújtó többoldalú válságból. Az időzítés aligha véletlen. A konferenciára akkor kerül sor, amikor az angol vezetés a rendkívüli választásokba me­nekül és általános bányász­sztrájk bénítja meg az orszá­got; a Német Szövetségi Köz­társaságban és más államok­ban ugyancsak megnövekedett a szociális és politikai feszült­ség. Nyugat-Európa nagy gondok­kal küzd. ugyanakkor Ameri­ka legalább is részben helyre­állította pénzügyi egyensúlyát és a Watergate-ügy miatt bel­politikai okokból is szükség lenne látványos külpolitikai sikerekre. Nixon és Kissinger azt reméli, hogy egy meg­gyengült Közös Piac és egy meggyengült Japán politikai­lag is visszaszorítható a koráb­bi szintre. A legelszántabban a francia diplomácia hadakozik egy ilyen törekvés ellen. Ezt az ellentétet fedik a konferencia látszólag olajjal kapcsolatos irányvonalai. Amikor az ame­rikaiak „közös akcióról” beszél­nek, azt a saját vezetésükkel gondolják és amikor a fran­ciák a különutak szükségessé­gét hangsúlyozzák, az sem csak az olajra vonatkozik... Ezek fényében már érthető a tekintélyes japán Times ítéle­te, amely így hangzik; „Soha nemzetközi gazdasági tanács­kozás nem váltott ki ilyen nagy gyanakvást a résztvevők és a meg nem hívottak köré­ben.” (KS) Szolidaritás Chilével Szolidaritási napot tartanak ma világszerte a becsü­letes és jószándékú emberek, akik nem tűrhetik, hogy elveikért, igazságos ügyükért embertársaikat börtonöz- zék be, kínozzák meg rettenetes kegyetlenséggel. A chilei tábornokok, akik esküjük megszegésével és az alkotmány megtagadásával törvénytelenül magukhoz ragadták a hatalmat, öthónapos rémuralmuk alatt 25 000 embert gyilkoltak meg. Működnek a koncentrá­ciós táborok, amelyekben hazafiak és demokraták tíz­ezrei sínylődnek. Nemrég érkezett a hír, hogy Pinochet tábornok és a fehérterror többi vezetői felújították és kibővítették a hírhedt Pisaguai börtönt, amelyet Neru­da, a chilei nép nagy költője énekelt meg drámai ver­sekben és amelyet a népi egység éveiben már-már be­lepett a sivatag homokja. Kiszivárognak a kétségbe­esett híradások Chacagucoboi. Quiriqauin, és Santa Ma­ria szigetéről, valamint a két megsemmisítő hajóról, Legu-ról és Angamos-ról. Aki ezekre az úszó börtö­nökre kerül, leszámolhat életével. Egy-egy szórványos hír eljut a világhoz a Déli sark­vidék zord. örökké viharos tájairól. Itt az Elkeseredés szigetétől délre fekszik az a Dawson-börtönsziget, aho­vá a junta a népi egység vezetőit hurcolta. Itt rabos­kodik Luis Corvalan, a Chilei Kommunista Párt legen­dás hírű főtitkára, a lánglelkű néptribun, a forradalmá­rok elhivatott, hős vezére. Öt a fasiszta diktatúra urai már régen eltették volna láb alól. ha a világ közvéle­ményének fellépése nem akadályozta volna meg őket ebben. Corvalan elvtárs életben maradása a bizonyíték, mi­lyen hatalmas ereje van a szolidaritási mozgalomnak. A Chilei KP főtitkárának élete ugyan még nincs túl a veszélyen, de minden egyes tiltakozó távirat, minden egyes tiltakozó levél, amelyet a világ bármely részé­ből intéznek a juntához, meghosszabbíthatja e nagy­szerű forradalmár életét, és meghátrálásra kényszerít­heti a vérengző tábornokokat. Ez .a tiltakozás nyitotta ki Briones volt belügyminiszter börtönét. Ez a fel­háborodás kényszerítette a diktatúra urait, hogy Rolan­do Calderon volt szakszervezeti vezetőt, akit követségi menedékhelyén ért a golyó, a kórházi ápolás után visz- szaengedjék menedékhelyére! A világ szolidaritásának megvan az ereje. Ezért ha­tározta el a Szakszervezeti Világszövetség, hogy meg­rendezi a chilei nép igazságos ügye melletti világszoli­daritás napját. A fehérterror elleni egybehangzó tilta­kozás bizonyára hozzájárul majd ahhoz, hogy elfogja a forradalmárok fizikai megsemmisítésére törő tábor­nokok kezét. MOSZKVA Moszkvában véget ért a békeszerető erők világkong­resszusa főbizottságának két­napos ülése. A testület meg­állapította, hogy a békeszerctő erők moszkvai világkongresz- szusa óta eltelt száz nap alatt annak szelleme és határozatai áthatották a világközvélemény széles köreit. Nemzetközi té­ren soha azelőtt nem tapasz­talt lendületet vettek az em­beriség alapvető problémáinak megoldásáért indított közös ak­ciók. Gustav Husák, a CSKP KB főtitkára Prágában fogadta Raul Castro kubai miniszterelnök-helyettest, honvédelmi mi­nisztert. PHNOM PENH A kambodzsai népi felsza­badító erők hétfőrf 122 milli­méteres rakétákkal lőtték Phnom Penh, a főváros déli és délkeleti kerületeinek ka­tonai célpontjait. Több löve­dékük csapódott be az ameri­kai nagykövetség, az elnöki palota és a szárazföldi had­erő főhadiszállása közelében, BONN Menetrend szerint, fegyel­mezetten zajlott le hétfőn a nyugatnémet közalkalmazottak országos sztrájkjának első nap­ja. A sztrájkvezetőség felhívá­sára a dolgozók elsősorban az ipari gócpontokban szüntették be a munkát. Mindenekelőtt a közlekedési alkalmazottak, a köztisztasági dolgozók és a pos­tások maradtak távol munka­helyükről. BIEN HOA A dél-vietnami felek hét­főn folytatták a fogolycserét Nyugati tudósítások szerint a saigoni kormányzat helikop­terei a nap folyamárt továb­bi 200 polgári és katonai sze­mélyt szállítanak a Bien Hoa-i légitámaszpontról Loc Ninh- be, s a foglyokat a DIFK-el- lenőrizte város repülőterén a nemzetközi ellenőrző és fel­ügyelő bizottság képviselői­nek jelenlétében adják át a forrada'mí kormány megbí- zottainak. WASHINGTON Az Egyesült Államok fel­emeli a Közös Piac országai­ból származó több áru beho­zatali vámtarifáját, ha az eu­rópai gazdasági közösség álla­mai nem hajlandók a jelenle­ginél nagyobb piacot biztosí­tani mezőgazdasági termékei­nek — áll abban a nyilatko­zatban, amelyet William Eber- le, Nixon elnök kereskedelmi tárgyalásokkal megbízott poli­tikusa adott a Nem York Ti- mes-nak. Az interjút a lap va­sárnapi számában tették közzé.

Next

/
Thumbnails
Contents