Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-10 / 34. szám

Eredményes éret zárt a Szekszárdi KSE Az elmúlt • napokban tartotta a Szek­szárdi Központi SE az évi közgyűlését, amelyen a tagság 87 százaléka volt jelen. .Kardos György sportköri elnök Számolt be az elmúlt év tevékenységé­ről. Százhárom sportköri tag asztali- tenisz-. kajak-kenu és nőitorna-szak- osztályban tevékenykedik. A szakosztá­lyi tevékenységen túl egyetlen sport­kör a megyében, ahol három turnus­ban 90 fő tanult meg úszni és lehető­séget biztosított az elnökség, hogy a dolgozó férfiak és nők tornája is be­induljon heti egy alkalommal. Két óra edzés időtartamra mintegy 15—15 dol­gozó nő és férfi elégítheti ki a sport­igényét egész évben.- Az óbányai tu­ristaházat a szervezett és nem szerve­zett természetjárók közül mintegy 600-an vették igénybe, de még így sincs egész évben kihasználva. A fadd-dombori vízitelepen lévő csónakkőlcsönzésben is előre léptünk, mintegy ezer fő igé­nyelte csónakjainkat, kajakjainkat* hosszabb vagy rövidebb időre. Ezt úgy értük el. Hogy korszerűsítettük a fcu- sista házat, növeltük hajóparkunkat. A szakosztályok munkáját értékelve elmondhatjuk, hogy a legeredménye­sebb szakosztály az asztalitenisz. A legnagyobb fegyverténye volt, hogy a leánycsapat biztosította az NB ll-ben való bentmaradást, annak ellenére, hogy az összes NB-s szakosztályt figye­lembe véve csapatunk volt a legfiata­labb. Az egyéni versenyen Dudás Ibo­lya az országos újoncbajnokságon 6. Iet£. Az országos vidékbajnokságon 3. helyezést ért el, ugyancsak ezt a he­lyezést érte el Heronyányi István is. Az országos seregszemlén 3. lett leány­csapatunk. A fentieken kívül tizenkét megyebajnokságot nyertek. A férfi­szakosztály megnyerte a megyebajnok­ságot és az NB lll-as osztályozó mér­kőzésen kiharcolta a magasabb osz­tályba kerülést.' A szakosztály ezt az eredményt csak igen következetes mun­kával érte el. 250 edzést tortottak az elmúlt évben. A kajak-kena szakosztálynak 32 fo a rétszáma. Tizenkét versenyen vettek részt. A területi bajnokságban 254 pontot szereztek. Kovács Gábor az or­szágos seregszemlén 2. lett, Prisetzky Ferenc pedig 8. Sajnos csak heti há­rom vízi edzést tudtak tartani. Minősí­tett sportolók szempontjából e szak­osztály áll a legjobban. Domsa Ist­ván aranyjelvényes, ezenkívül három ezüst, 'két bronz, két II. osztályú és egy 111. osztályú sportolóval rendel­keznek. Növeltük a hajóparkjukat. A tornaszákosztály létszáma 23—25 fő, ebből azonban a versenyre csak 11 fő jár; A tornában igén sok ed­zésre van szükség, míg komoly ered­ményeket tudnak felmutatni. Nekünk Dunaújváros és Pécs árnyékában p|p-, esették meg sem az ányagi, sem á személyi ^feltételeink a jobb szerep­lésre. Területi , versenyen szerepeltünk döntő többségben. Bloch inger Klárá fű­tött -el. .az-országos versenyre, ahol a középmezőnyben végzett. Pedig ebben a szakosztályban heti őt edzés van, összesen 267 edzést tartottak. Az egye­sület edzői megfelelő kapcsolatot ala­kítottak ki az iskolákkal, munkahelyek­kel. Több alkalommal szülői értekez­letet' is tartottak, ahol megbeszélték a nevelési feladatokat, örvendetes, hogy egyre több szülő vesz részt vidéken is a versenyeinken. A Szekszárdi Dózsa NB I B-s labdarúgó- csapata ma délelőtt 10 órakor Szek- szárdon a Paksi Kinizsi csapatát látja vendégül edzőmérközésen. A sportkör működéséhez nagy segít­séget kaptunk a Tolna megyei Tanács V. B. és a Szekszárd városi Tanács V. B. részéről, valamint a Vasipari Vállalat vezetőségétől, és ezt az er­kölcsi, anyagi segítséget köszönjük, az elért eredményeinkhez nagyban hozzá­járult. Az idei évre feladatul tűztük ki az asztalitenisz-szakosztály . pozíciójának megerősítését, a minősített sportolók számának növelését. Szeretnénk elő­segíteni a nem versenyszerűen spor­tolni vágyók igényeinek kielégítését* O feltételek javítását. Régi fájdalom a magyar sportnak* hogy a fővárosban nincs egyetlen 50 méteres fedett uszoda, amély nagy nemzetközi versenyek rendezésére, re­kordok hitelesítésére is alkalmas lenne. Igaz, hosszú esztendőkkel ezelőtt Bu­dán nem messze a Margit-hídtól meg­történt az első kapavágás az új Császár-uszoda felépítésére, de aztán több éves csend következett. Az 1972- es év derekán viszont — a sok huza­vona után — új fordulat következett: megkezdődött az építkezés. S akik az öreg „Csasziba”, vagy annak környé­kén járnak, tapasztalhatják, hogy mind jobban kibontakoznak a várva várt létesítmény körvonalaid? Milyen lesz az új, 50 méteres fedett uszoda? Erre a kérdésre válaszolt Ke- lecsényi Zoltán, az ALUTERV Vállalat létesítményi főmérnöke. — Igaz, hosszú évekig kellett vóf­ni, amíg elkezdődhetett az intenzív munka, de a késésért úgy akarjuk kárpótolni a sportolókat' és sport- kedvelőket, hogy minden igényt kielé­gítő, gyönyörű uszodát adunk át; a jövő évben — kaptuk az információt. — A nemzetközi követelményeknek megfelelően 50 méter hosszú és 21 mé­ter széles lesz, a mélysége ^,20 méter és jó rajthellyel rendelkezik. Az épít­kezésnél felhasználtuk az oly sokszor megcsodált müncheni .olimpiai uszoda tapasztalatait. Úgynevezett „feszített víz” lesz például a, medencében, ami meggátolja a falakról visszaverődő hullámzást. Víz alatti világítást kap a kék csempés medence, oldalt több ab­lakot is elhelyezünk, ügy hogy az ed­zők. megfigydl^iik -wrtóhy'ZÖlk’-v^^á-ldrtti j mozgását és film-, fotófelvélélék is készülhetnek. 5 >t . Az uszoda, amelynek magasságcj . 23 , méter lesz; nehicsák ' fedett,* íicinetíí nyitott is lesz, ugyanis tolótetővel épí­tik. Ez rendkívül hasznos lehet a nyá­ri hónapokban, hiszen a beözönlő nap­sugár, a friss levegő szabadtéri at? moszférát ad. Végjeges az is, hogy kétezer néző számára biztosítanak a medence hosszában kétoldalt húzódó tribünökön helyet, ami a pillanatnyi igényeknek feltétlenül megfelel. — Az uszoda azonban nemcsak . a sportolóké, hanem a fürdőző közönsé­gé is lesz. Ezért többek között ezer- személyes öltözőrendszert építünk, kü­lönböző szolgáltatóhelyiségek is, ren­delkezésre állnak, s több kijáratot biztosítunk a szabadtérre, hogy ott napozni, pihenni is tudjanak majd a A beszámoló után kilenc hozzászólás hangzott el, majd megtárgyalták az egyesület új alapszabályát, a sport- fegyelmi szabályzatot, és megerősítet­ték tisztségükben a sportköri elnöksé­get és a ' számvizsgáló bizottságot. Ezután a sportkör elnöke az elnökség nevében tárgyjutalmat adott át Péter Istvánná* Dudás Ibolya, Heronyányi István asztaliteniszezőknek, Blöchinger Klára* Magyar Zsuzsa tornászoknak, Domsa István és Pillér Viktor kajako- zóknak. látogatók. A sportolóknak egy speciális edzőterem épül, ahol nemcsak beme­legítő gyakorlatokat végezhetnek, ha­nem télen tornatermi edzésekre is al- . kalmas lesz. Felkészülve arra, hogy sok jelentős, nemzetközi sporttalálkozó szín­helyévé válik majd az új Császár­uszoda, külön sajtóközpontot létesítünk* hat televíziósfülkével, három kámera- állássa! és rádiós közvetítőszobákkal. Befejezésül csak annyit: az uszoda befogadóképessége ugyan elmarad sok külföldi úszóstadion mögött, • korszerű­ségben, kivitelezésben azonban felveszi á versenyt a legszebb . európai vagy tengerentúli létesítményekkel. Konfekciós üzemünkbe AZONNALI FELVÉTELRE KERESÜNK GYAKORLOTT VARRÓ DOLGOZÓKAT, valamint' * EGY GÉPLAKATOST. Textiltisztító és Ruházati- V. Szekszárd, Tartsay.. V. u. (179) Si' t MEZŐGÉP Központi Gyáregysége Szekszárd, t&eselyüsi út á»s«^í » FELVESZ: , VIZSGÁZOTT TARGONCA­VEZETŐKET ÉS KISTRAKTOR- VEZETŐKET. Fizetés megegyezés sze­rint (210) Automatikák és olajégők szerelésében jártas, 5—10 éves gyakorlattal rendel­kező ELEKTROMŰSZERÉSZT AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK. J elentkezés: Szekszárd Körzeti Sütőipari Válla­lat Szekszárd, Rákóczi u. 10. (153) TÖMBFÜTŐMÜHÖZ FŰTÉSSZERELŐT FELVESZÜNK. Fizetés megegyezés sze­rint Költségvetési Üzem, Dombóvár. (117) Pele, a braiil futballszfár tovább á is azt hangoztatja, hogy nem fog jel­enj Q, idei VB-n. Képünkön: Pele a Santos elnökének birtokon horgasuk. A Santos csapata itt szokott felkészülni a mérkőzésekre. (Telefoto AP—MTI—no) Bemutatjuk az épülő új Császár-uszodát ACÉLSZERKEZETEK GYÁRTÁSA ÉS SZERELÉSE. Az 1974. évre budapesti és vidéki üzemeink részére még fel­veszünk megrendeléseket könnyű, középnehéz acélszerkezetek gyártására és szerelésére „HÖTECHNIKA” Építő és Szigetelő Vállalat 1430 Budapest, Kállai Éva u. 20. Telefon: 343—139. (21) Dolgosokat felvess A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére. A betanulási idő 1 hónap. Kereset 1950—2600,— Ft, a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást bizto­sítunk. Cím: PIV Lőrinci Gyár. Budapest, 1183, Gyom­ról út 85—9L (23) Gépjármű-motorszerelőket, autóvillamossági’ szerelőket gyakorlattal, szállás, étkezés bizrosítása, mellett felvesz a Földmunkát Gépesítő Vállalat, Székesfehérvár. Seregélyesi u. 83. , (280) A Tolnai Gép- és Műszer­ipari Szövetkezet FELVÉTELRE KERES LAKATOS, MECHANIKAI MŰSZERÉSZ SZAKMUNKÁSOKAT, ÉS FÉRFI, NŐI BETANÍTOTT MUNKASOKAT. (118) Szekszárd—Sárköz és Vi­déke ÁFÉSZ PÁLYÁZATOT HIRDET a szekszárdi ruházati bolt (Kölcsey lakótelep, 160 lakásos bérház) BOLTVEZETŐI ÄLLÄSÄNAK BETÖLTÉSÉRE. Alkalmazás feltételei: boltvezetői képesítés, 10 éves szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, ki­fogástalan szakmai múlt. Jelentkezés személyesen és bővebb felvilágosítás az ÁFÉSZ-központnál Szek­szárd, Jókai «, 2, sz. (191) Városgazdálkodási Válla­lat gyakorlattal rendel­kező GÉPÍRÓKAT KERES FELVÉTELRE. Jelentkezés: Szekszárd, Hunyadi u. 4—6. ____________________(194) A Szekszárdi. Vasipari Vállalat pusztahencsci ön­tödéjéhez ÖNTŐ SZAKMUNKÁSOK, ÖNTÖ­TECHNIKUSOK, ÖNTÖMESTEREK, ÖNTŐ ÜZEMMÉRNÖKÖK, valamint formAzói MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉRE FELVÉTELT HIRDET. Jelentkezés levélben vagy személyesen a vállalat munkaügyi osztályán (Szekszárd, Keselyűsi út 8.), illetve az öntöde ve­zetőjénél (Pusztahencse). (215) A TOLNA MEGYEI BE­RUHÁZÁSI VÁLLALAT Szekszárd. Mártírok tere 11—13. AZONNALI BELÉPÉS­SEL ALKALMAZ MÉLYÉPÍTŐ ÉS ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT, ÜZEMMÉRNÖKÖT, VAGY GYAKORLAT­TAL RENDELKEZŐ TECHNIKUST MŰSZAKI ELŐKÉSZÍTŐ, ILLETVE MŰSZAKI ELLENŐRI MUNKAKÖRBE. TOVÁBBÁ KÖZGAZDÁSZT ÉS JOGI VÉGZETTSÉGŰ SZEMÉLYT. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti elő­adójánál, személyesen, vagy írásban. (242)

Next

/
Thumbnails
Contents