Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-09 / 33. szám
...Apróhirdetések . • • Az AGROKER kereskedelempolitikai célkitűzéseiből fontos szerepet kapott a háztáji gazdaságok kiskereskedelmen keresztül történő ellátása. Az utóbbi években nagymértékben megnövekedett igények kielégítésére a korábbi időszakok tapasztalatait felhasználva — vállalatunk minden lehető intézkedést megtett. Háztáji kisgépekből az 1973. évben lebonyolított forgalomnál 1974. évre száz százalékkal magasabb forgalmat terveztünk. Ezen belül az igen kedvelt műanyagból készült hat atmoszféra nyomású. 18 liter tartálytérfogatú D—2 típusú háti permetezőgépekből és a kisebb teljesítményű PERMIKE és LEPKE kézi permetezőA háztáji állattartásban a húscsibenevelés költségtényezői között 60—65 százalékkal a ta- karmányköltség szerepeL A szakszerű takarmányozáshoz Borászat Az 1973. évi szőlőtermésből szűrt borokat tároló háztáji területen termelő szőlősgazdák több esetben fordultak a pincegazdasághoz azzal a problémával. hogy most a több évi átlagnál lényegesen nagyobb mennyiségű a bamatörésre hajlamos, és kénhidrogénes tor. Feltételezve, hogy az érdeklődőknél lényegesen nagyobb azoknak a termelőknek a száma, ahol ezek a problémák fennállnak, megragadjuk a lehetőséget, hogy a megoldáshoz segítséget nyújtsunk. A barnatörés, és a kénhidrogén más-más bőrbetegség, amelyek — ha időben felismerjük — könnyen kikezelhetők. A barnatörés okozója az „oxi- dáz” enzim, amely a bor fe- nolos anyagait oxidálja. Az oxidáció legdöntőbb ólra a rothadt szőlő, ezért a barnatörés megelőzésének, és kikezelésének is alapvető feltétele, hogy a borokat reduktívan, időben kénezve kezeljük. A barna- törés megelőzhető és kikezelhető, ha a borokat természetüktől függő mennyiségű kénnel telítjük az oxigénnel való érintkezés kizárása mellett: hektoliterenként 10—15 gramm borként adagolunk az előírás szerint. A kénhidrogénszagot a bor- élesztő dehidrogenáz enzimje okozza, s a bor kéntartalmú anyagának redukálása által jön létre. A megelőzés módja; a mustot, illetve a már kierjedt bort a lehető legkorábban fejtsük át — nyálkázás, vagy első fejtés — erősen levegőztetve, minden szennyeződéstől mentes kénezett hordóba. Ha a boron már érződik a kén- hidrogénszag. a bort a szokásosnál erősebben kell lekénez- ni, és aztán átfejteni. Vigyázzunk arra, hogy erjedésben lévő mustot soha ne kénez- zünk. Ezekre a kezelésekre azért van szükség, mert a bor értékét, minőségét nemcsak az alkoholtartalom határozza meg. Februárban vetésre kerüli loldség- mogvok választéka a szekszárdi vető- magboltban: Zöldborsó (korai): Rajnai törpe, Glória, Express, Debreceni korai. Petrezselyem: félhosszú, hosszú. Sárgarépa: 4-fojta félhosszú és hosszú. Hagyma: dughagyma pillanatnyilag tip« kaphatá. gépekből január hónapban, már az 1973. évben értékesített mennyiséggel azonos gépre a szerződést a kiskereskedelemmel megkötöttük. A permetezőgépek kiszállítását megkezdtük és folyamatosan végezzük. Január hónapban kisebb mennyiségű japán motoros permetezőgépet szállítottunk a boltoknak. Ebből több kellene, de mivel tőkés importból származik, a lehetőségek korlátozottak. Tavaszi cikk a baromfietető és -itató: több méretben és nagy mennyiségben a kiskereskedelem rendelkezésére szállítani tudjuk. A keresett FV—III. típusú darálókból az ellátás az idei évben sem javult, helyette más típusú, nagyobb teljesítményű darálók nyújtanak segítséget a Tolna megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat által forgalmazott baromfiutápok. A húshibrid csirkék életük első heteiben nagy fejlődési eréllyel rendelkeznek. Az állattartók érdeke, hogy ezt a lehetőséget jói kiaknázzák, melyet baromfi-indítótáD etetésével érhetnek el. Állatonként 50—60 dekagrammot indokolt takarmányozásra felhasználni, 20—22 napos korig. Baromfiindítótáp beszerezhető a vállalat, az ÁFESZ-ek és a termelőszövetkezetek takarmány- árusító helyein 546 fcxrint/má- zsa egységáron. A baromfi-nevelőtáp a már tollasodé, 3 hétnél idősebb Broyler takarmányigényének kielégítésére alkalmas. Az állomány értékesítéséig célszerű ezzel etetni, amennyiben az értékesítés időpontja 52—56 napos kor. A fenti elárusító- helyeken 481 forint/mázsa egységáron lehet baromfi-nevelőtápot vásárolni. Azoknak az állattartóknak, akik magasabb értékesítési súlyt kívánnak elérni 56 napos kortól kezdődően baromfihizlalótáp etetését javasoljuk; 425 forint/mázsa beszerzési áron. A tartási körülmények javításával a takarmányok hatékonyságát jelentősen növelni lehet, ezért ajánljuk, hogy a takarmányozási körülmények javítása mellett a tartási viszonyokra is nagy figyelmet fordítsanak a háztáji termelők. kerülnek forgalomba, mint pl. a KD—160-as terménydaráló. Egyéb, más — az állattartáshoz szükséges kisgépekből az igényeket folyamatosan ki tudjuk elégíteni. Az őszi időszakra szüksége® szőlőfeldolgozó gépek egy része már most raktáron van, és a még beérkező mennyiség az igényeket fedezni fogja. Február hónapban már jelentkezik a növényvédő szerek iránti igény is. Az oltási munkálatokhoz az oltóviasz és fasebkátrány elengedhetetlenül szükséges. A téli lemosó permetezést a pajzstetvek, az áttelelő rovar- kártevők és tojásaik ellen a rügyfakadásig el kell végezni; már most be kell szerezni a Gyümölcsfaolaj, Novenda. Neo- pol és egyéb növényvédő szereket. Ezután kezdjük a varasod ás, levélfodrosodás, liszt- harmat és más gombabetegségek és rovarkártevők elleni védekezést, melyhez igen hatásos növényvédő szerekkel tudjuk az igényeket kielégíteni. Kisállattenyésztés A Szekszárdi Kisállattenyésztő Szövetkezet megteremtette a gazdaságos árutojás-termelés és értékesítés alapjait. Szívesen látja tojástermelői körében azokat a háztáji termelőket. akik korábban eredményesen foglalkoztak tojástermeléssel, valamint az új érdeklődőket is. A termeléshez szükséges napos, vagy előnevelt tojóhibrid jércét kedvezményes áron, kedvező fizetési feltételek mellett a kistermelő részére leszállítja. A tojástermelésre szerződést köt és 1,40 forint/darabos garantált árat ad. A keveréktakarmány házhoz szállításáról gondoskodik. A tojástermelés, re egyaránt ajánlja a fehér és barna héjú tojást tojó tyúkot. A háztáji gazdaságokban folyó baromfinevelésnél is nélkülözhetetlen ma már a különböző takarmánykiegészítök folyamatos alkalmazása. Ezek széles választéka beszerezhető az Árpád utcai takarmányboltban. A baromfitartáshoz állategészségügyi szaktanácsot szívesen adnak a szövetkezet Pollack M. u. 14. szám alatti irodáján a termeltetési részlegnél. — AUAS — _________ A szekszárdi Garay János Mg. Tsz. egy traktorost keres azonnali belépéssel, növényvédő szakmunkás, vagy legalább növényvédő munkás képesítéssel. Munkabér megegyezés szerint. Jelentkezés Rákóczi út 69. sz. alatt. Lakást biztosítani nem tudunk. (185) Érettségizett férfit üzletkötői munkakörbe felveszünk. Jelentkezés: Mecsekvidékl Pincegazdaság szekszárdi pincészeténél, Szekszárd, Keselyűs! út (Epreskert) . (190) — INGATLAN — GYÜSZÜVÖLGYBEN (kazánház fölött) kb. 400 öl zártkerti szőlő, építménnyel, 20 hektós beépitett víztartállyal eladó. Több úton autóval is megközelíthető. Szekszárd, Mátyás király u. 10. Kötődé^___________________(255) “ CSATÁRON — beltelek — 300 öl Jő termő szőlő eladó. Érdeklődni lehet: Szejcszárd, Csaba u. 13. ___________________________(256) B EKÖLTÖZHETŐEN eladó HÁZ Decs központjában. Háromszoba- konyha, fürdőszoba, zárt veranda, pince. Decs, Kossuth u. 2. (180)^ HÁZ ELADÓ beköltözhetően. Szekszárd, Béri B. u, 71.___(183) SZ EKSZÁRD belterületéhez tartozó Palánki-hegyen, kövesút mellett 1000 négyszögöl jó szőlő, lakható tanyával, felszereléssel eladó. Érdeklődés: Szekszárd, Csaba u. 24. sz.______________________1.184) SZ OBA-KONYHÁS ház beköltözhetően eladó. Dombóvár, Táncsics M. utca 23, , --_____(212) “bAT ASZÉKEN családi ház eladó, Gábor u. 3. sz. Kerámiától 10 perc.__________ (155) BE NCZE-VÖLGYBEN 500 négyszögöl szőlő tanyával, pincével két részben is eladó. Sauli-völgy elején 370 négyszögöl szőlő eladó. Szekszárd, Rákóczi u. 98. (154) 360 négyszögöl kordonos szőlő, kövesút mellett eladó. Érdeklődni lehet: Szekszárd, Toldi u. 5. I. em. 6, Tóth.________________(137) SZ AKÁLY, Szabadság u. 156. sz. ház eladó. 2 szoba, konyha, kamra, fürdőszoba, gazdasági épület, 1140 négyszögölön. Azonnal beköltözhető. Érdeklődés: Támer, Szekszárd, Bocskai u. 35/a. (98) HÁROMSZOBÁS, fürdőszobás, kertes HÁZ eladó. Tolna, Marx Károly utca 114. Érdeklődni: 17 óra után. (139) (UNKÁBAN »00 négyszögöl sző- lő tanyával, teljes felszereléssel eladó. Érdeklődés: Szekszárd, Vasvári u. 15,_______________(49) SZ ÁNTÓFÖLD, Bonyhád köz- pontjához közel eladó. Érdeklődni lehet: Bonyhád, Mikes K. u. 1. ___________________________________ (11) CSALÁDI ház 400 négyszögöl szőlőskerttel, készpénzért eladó. Szekszárd, Munkácsy u. 41. Brumer. ____________________(166) HÁ Z beköltözhetően eladó, 3 szoba, 2 konyha, mellékhelyiségekkel. Szekszárd, József u. 10. Király. __________________(136) D OMBORIBAN nyaraló eladó. Szekszárd, Klapka B/l. I. em. 2. ___________________________(187) KO RHÁZI fűtöháztól egy kilométerre, zártkertben 1000 négyszögöl szántó, szőlőtelepítéshez forgatva, eladó. „Kisebb részekben is 57667” jeligére a szek- szárdi hirdetőbe. (129) HOGYESZ, Deák F. u. 13. sz. alatti ház eladó. (160) —AUTÓ-MOTOR TRABANT 601-es sürgősen el- adó. Szekszárd, Ady u. 7. (223) ELADÓ 601-es ' Trabant. Er- deklödés: egész nap, Szekszárd, Bakony u, 10, Szloszár. (188) WARTBURG 1000-es nagy kerekű, fizetési könnyítéssel is, sürgősen eladó. Érdeklődni egész nap Szekszárd, Rákóczi u. 52. .. (205) PANNÓNIA motorkerékpár olcsón eladó. Tolna, Marx K. u. !*;_________________________ (156) 6 01-es Trabant eladó, Alsónyék, Óvoda U. 12. (172) — ADAS-VETEL — HÁLÓSZOBÁS ÜTOR és kombinált bútor eladó. Szekszárd, Vasvári u. 17. Érdeklődés: 14 óra után. _______ (197) E LADÓ! Jó karban lévő lakatosszerszámok és többféle szerszámgépek. cim: Szabó Mihály, 7200 Dombóvár, Bem utca 3. szám. ____________________________(213) 2 ,5 m hosszú, palás üzleti pult, 1,30 m hosszú íróasztal eladó. Horváth Márton, Bátaszék, Szabadság u. 32. Telefon: 122. . (198) VADONATCJ söprűs vlzimotor, 125 cms-es eladó. Baja, Varga I. u. 105. (Kllcsávoly) (193) ELADÓ 40 mázsa széna. Szekszárd, Falánki hegy. Szőke Fe£?5>f:_____________________(185) G ÖRE, szekér, kukorica eladó? Tolna, Bajcsy-Zs. 14. (59) HAMPSHIRE naposcsibe kapható Tolna, Madách u. le, (207) ELŐNEVELT csirkék megrendelhetők. Február 16-tól kaphatók. Berta Gyula, Tevel_395._____ (71)_ V EMHES anyakocák és juhok eladók. Szekszárd, Rákóczi 102. _________ (1:3). SZ ÖVETKEZETÜNK faüzem-h-n feldolgozásból származó tölgy s bükk széldeszka kapható 15,— Fi.q egységáron. Kiadás naponta 7 órától 15 óráig. Szállítást nem vál’.alunk. Lenin Tsz., Fadd. _____(122) Á LLAMI gazdaságok, termelőszövetkezetek, szövetkezetünk faüzemében kapható különböző mezőgazdasági célra felhasznál... ó 1000, 1200x60x27 mm-es méretű szé- lezett bükk- és tölgyfadeszka 400.— Ft/m3. Kiadás naponta 7 órától 15 óráig. Lenin Tsz. Fadd. (124) VÁLASZTÁSI üszőborjú eladó. Várdomb, Kossuth u. 165. (1G3) HEGEDŰT, brácsát veszek, cserélek. Törött is érdekel. Szekszárd, Szluha u. 11. (173) — VEGYES — CSÖNAKKÉSZlTÉST vállalok. Szekszárd, Pollack u. 48. (222) EGYEDÜLÁLLÓ fiatalember összkomfortos lakásban albérletet keres Szekszárdon. „Igényes 57706" jeligére ajánlatot hirdetőbe, vagy 12—473-as telefonszámra. __________________ (204) K IADÓ külön bejáratú, nagyméretű üres szoba idősebb személynek, esetleg házaspárnak. „Déli kertváros 57691" jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (150) Dolgozókat felvesz Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. Kereset; 1950—2600,— Ft. betanulás után! Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk! Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük! Cím: P. F. V. lőrinci gyár 1183. Budapest, XVIII., Gyömrői út 85—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk! (20) Automatikák és olajégők szerelésében jártas, 5—10 éves gyakorlattal rendelkező ELEKTROMŰSZERÉSZT AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK. Jelentkezés; Szekszárd Körzeti Sütőipari Vállalat Szekszárd, Rákóczi u. 10. (153) MEZŐGÉP Központi Gyáregysége Szekszárd, Keselyűsi út FELVESZ: VIZSGÁZOTT TARGONCAVEZETŐKET ÉS KISTRAKTOR- VEZETÖKET. Fizetés megegyezés szerint, (210) A Szekszárdi Szabó Szövetkezet tolnai telephelyre KONFEKCIÖS VARRÓNŐKET VESZ FEL. Jelentkezés a tolnai telepvezetőnél. (143) lllafforgalom A háztáji és egyéni termelők az év bármely időszakában biztonságosan és előnyösen értékesíthetik hízott sertéseiket a Tolna megyei Allatforgalml és Húsipari Vállalat szerződéses akcióinak kereteiben. A meglévő süldő- állományt a tervezett értékesítési idő fehér hússertés hús és hús jellegű fehér hús, hús és hús Jellegű zsír és zsír jellegű tenyésztésbe fogott A szerződéskötéssel és értékesítéssel kapcsolatos szándékát a termelők bejelenthetik: a Járási kirendeltségeken, a körzeti felvásárlóknál, a községi tanácsok járlatkezelőinéi. A vállalat természetesen szabad áron is vásárol fel hízott sertéseket minden mennyiségben. előtt legalább 3 hónappal előbb kell leszerződni. Ebben az esetben 400 forint/darab termelési előleget fizet a vállalat az előleget Igénylő termelők részére. A szerződéses felvásárlási árak a következők: 90—110 kg között 90—110 kg között 110 kg felett 130 kg felett 170 kg felett 24 Ft/kg 23.70 Ft, kg 21,00 Ft/kg 21.50 Ft/kg 21.50 Ft/kg Szerződés köthető még a háztáji és egyéni gazdaságokkal süldőneveiésre és értékesítésre. Ebben az akcióban a kötelező tartási idő 2 hónap, tehát az értékesítés előtt 60 nappal kell szeYződést megkötni. Az értékesítési árak a következők: 26—15 kg között 25—45 kg között 46—ÓO kg között bemutatjuk a szabad árakat malac felvásárlási ára: Fehér hússüldő (pigmentfoltmentes) minden egyéb fajta fajtajelieg nélkül Tekintettel arra, hogy süldőt és malacot a vállaíat szabad áron is felvásárol a szerződéses árakkal együtt fehér húsmalacok (pigmentfoltmentes) 33 Ft,leg hús jellegű és egyéb malacok 30 Ft/kg Részletes felvilágosítást a járási ki- adnak« rendeltségek, valamint a felvásárlók szerződött szabad 30,— 26,— 28,— 26,— — 25.— Takarmány