Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-22 / 44. szám
FEBRUAR 22 PENTEK Névnap: Gerzson. A Nap kél 6.38 — nyugszik 17.18 órakor. A Hold kél 6.17 — nyugszik 17.13 órakor. ¥ VítÁG PPO? ETÁR TAT TFTFkTf TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNK*er': -r\i MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Légihíd Helikopter a déli sarkvidéken Jól érzik magukat a busák a Balatonban, de „főbérletet“ még nem kapnak ♦ Lakótelep a szélcsatornában. Az Építéstudományi Intézetben ‘kör. nyezetvédelmi kisérletsorozat folyik. Szélcsatornába helyezett la* kótelepmakettekkel vizsgálják, hogy milyen a különböző elrende. zésű lakótelepek „átszellőzése". Vizsgálják a fütöerőművek modelljét is, és figyelik, hogy az erőmű füstje hogyan áramlik az épületek között, fölött. A kapott adatok birtokában javaslatot adnak a telepítésformákhoz, hogy légtechnikai szempontból kedvezőbb legyen a házak elhelyezése*. „Célszerű” felhívás Egyik mezőgazdasági nagyüzemünkben akadnak még né- hányán, akik valamikor régen nem sajátították el az írásolvasás tudományát, és ilyen vagy olyan okból erre később se kerítettek sort. Mindez érthető nehézségeket okoz a számvitelben, ahol tudvalevőleg kötelező a bizonylati jegyelem. Egyen ezért, a bérelszámolás vezetője a következő kéréssel fordult az üzemi híradó szerkesztőjéhez: — Légy szíves, közöld a következő számban, hogy bérfizetéskor az analfabéták hozzák magukkal személyiJigazol- ványukat. Én az igazolvány betűjelét és számát odajegy- zem majd az aláírásukat pótló két kereszt mellé. A felhívás megjelent. Ké rdés, hogy melyik analfabéta olvasta el? A jó humorú szer kesztő mindenesetre hozzáfűzte a közleményhez, hogy az olyan sikerre számíthat, mintha a rádió süketnémák részére szánt zeneszámokat sugározna. —s. —n. A mezőgazdasági könyvhónap rendezvénye Ebtenyésztők találkozója Dombóváron — Farsang az öregek klubjában. A szekszárdi nyugdíjasok klubja vidáman ünnepelte a farsangot: vetélkedőt, műsort, tombolát rendeztek, vendégül látták a felsővárosi olvasó asszonyok klubját. — A szekszárdi horgászegyesü- let február 24-én, délelőtt tartja évi rendes közgyűlését a Babits Mihály megyei művelődési központban. Értékelik az 1S73. évet és kialakítják az 1974. év teendőit. Éppen a tervek a teendők meghatározása teszi kiemelkedően fontossá a horgászegyesület mostani közgyűlését, hiszen a jövő évi horgászvizek kialakítása. valamint a dombori tanyaépítés is napirenden szerepel. — Léger Gyula 23 éves bá- taszéki (Leperd-pusztai) erdő- gazdasági munkás minden ok nélkül belekötött egyik ismerősébe. Az ebből eredő tettle- gességnél egy ökölcsapás6al a férfinak járomcsontját törte. A Szekszárdi Járásbíróság dr. Szigeth Ferenc tanácsa Léger Gyulát súlyos testi sértés bűntette miatt tízhónapi börtönre és 2000 forint pénz-mellékbüntetésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés-büntetés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Alig néhány nappal a kairói szerencsétlenség után. ahol az egyik leomló vasbeton tribün 88 ember halálát okozta, most a limai San Martin de Ponres stadionban történt hasonló, jóllehet szerencsésebb kimenetelű baleset. Vagy liOO üres zsebű a falakon átmászva igyekezett beljebb kerülni. ám a teher alatt az egyik falrész leszakadt, alattuk, ötvenötén megsebesültek. ötük állapotát súlyosnak mondják KEVÉS CSAPADÉK Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, néhány helyen kisebb eső, a magasabb hegyeken hószál- lingózás. Megélénkülő északi, északkeleti szél. Néhány mélyebben fekvő helyen köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: kisebb felhőátvonulások. valószínűleg eső nélkül. Az időszak végén az északi megyékben a felhőzet megnövekszik és szórványos esők várhatók. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 2, plusz 4 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 6— 11 fok között. Jelentős meny- nyiségű csapadék (legalább 5 mm) az ország területének 30 százalékán várható az időszak végén. I : TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyor Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01. 123—ál | Sportrovat: .128—15 I Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10 Telex: 13339 Postacím: 7101 Szekszárd. t Postafiók 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 4ó. Telefon: 129—21 j Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft L, Indexszám: 25 069 A „MI—8”-as típusú szovjet helikopterek légihidat létesítettek a déli sarkvidéken a Leningrédszkaja tudományos állomás és az „Olenyok” Diesel-villamos hajó között, amelyet az állomástól 10 kilométernyire feltartóztatott a jég. A 3 éve működő állomásra helikoptereken szállítják a kutatókat és a felszerelést A 1972-berf, a balatoni vízvédelmi bizottság engedélyével, új halfajta került a Balatonba : kísérletképpen néhány ezer fehér-, illetve pettyesbusát telepítettek a tóba. A viszonylag kisebb arányú telepítés — hektáronként 2—3 példány — után nem várható, hogy az 596 négyzetkilométer kiterjedésű tóban hamarosan „viszontlátják” a busát. Köztudott ugyanis, hogy ez a halfajta rendkívül eleveií. Ennek ellenére a halászok fifogták a betelepített példányok jó részét. A halak súly- gyarapodása az elmúlt hetek zsákmányainak tanúsága szerint szembetűnően jó. A haltenyésztési szakemberek arra következtetnek, hogy a busák kitűnő környezetre találtak a Balatonban; a tó mikroszerve- zetei között sok értékes táplálékhoz jutnak. A szakemberendszeres járatok lényegesen megkönnyítik a murtkát. A 60-as évek elején kifejlesztett gázturbinás „MI—8” típusú helikopter 28 utas. illetve 4 tonna teher szállítására alkalmas. Felhasználják magasfeszültségű áramvezetékek, olaj- és gázvezetékek szerelésénél, geológiai kutatásoknál és más területeken. rek más őshorfos halfajták ■takarmánylehetőségjeit figyelembe véve tudományos vizsgálatok után döntenek majd arról, „főbérlő” lesz-e a Balatonban a busa. A vita még tart. A tihanyi biológiai intézet beható vizsgálatok tapasztalatai alapján tesz majd javaslatot a kérdés eldöntésére. A dombóvári járási könyvtár szervezésében szerdán este a művelődési házban összegyűlt ebtenyésztőknek dr. Sárkány Pál, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének elnöke tartott érdekes, filmvetítéssel kísért előadást. Megtudtuk az előadásból, hogy több ezer év eltelte óta a fajon belül több, mint négyszáz kutyafajta fejlődött ki. Ezt a háziasítás során- kialakult tudatos tenyésztés is befolyásolta. A fehér és fekete szín is szelektálódott. A nappali nyájőrző puli szőre fekete, az éjjel szolgálatot teljesítő komondor és kuvasz fehér színű. Nappal a fekete puli jól elütött a nyáj világos színétől, még éjjel a farkassal is megküzdő komondor jól megkülönböztethető volt ettől az örök ellenségtől. így a pásztor is nagyobb biztonsággal segíthette. Napjainkban a kutya egyre inkább kiszorult régi funkcióiból. Kiváló képességeiket viszont nagyszerűen felhasználják a közrend és határaink védelmében. Ki ne olvasta volna Kántorról, a híres nyomozókutyáról szóló izgalmas könyvet? Az élet más területein például a gázszivárgások megállapításánál. vagy a vakok vezetésével jelzőkutyáként, nagy szolgálatot- tesznek. Ez csak egy pár példa, valamennyit felsorolni lehetetlen. Érdekességként még annyit, hogy a Szovjetunióban a határőrséghez a kiképzett kutya gazdájával együtt vonulhat be katonai szolgálatra. Talán az MHSZ-szel együttműködve ez nálunk is megvalósulhat a jövőben. Az ebadóztatási rendszer kidolgozása közben egy új fogalom született ami által sok eb más elbírálás alá fog _ esni, mint eddig. Ez a lákásőrző kutya. Jelentőségük azokon a lakótelepeken van. ahol egykét kulccsal lakások tucatjait lehet kinyitni, amint ezt a televízió Kék fény műsorában is láthattuk. A Magyar Ebtenyésztők Egyesülete 75 éves múltra tekinthet vissza, jelenleg 25 ezer tagja van. Persze, a kutyatartás nemcsak ezeket a tagokat érinti, hiszen az országban 1 millió 700 ezer kutyát tartanak nyilván. Dombóváron az ebtenyésztők helyi egyesülete, mely 1968 novemberében alakult, több mint félszáz taggal rendelkezik. Az utóbbi években a helyi tanács jelentősen támogatja őket. és ezáltal egyre jobban fejlődhet a szervezet. Területet kaptak és ezen, ebben az évben két szanált ház anyagából elkezdhetnek építeni egy saját épületet, ahol majd az összejöveteleiket tartják. Idén április 21-én ismét megrendezik a hagyományos te* nyészszemléj ükét — ee — Egy kissé kapatos férfi kilép a vendéglőből és így szól az ajtóban álló, csillogó aranysújtással ékesített egyenruhát viselő emberhez: — Hívjon taxit, de hamar! — Ide hallgasson, én tengernagy vagyok, nem portás. — Akkor hívjon egy hajót! TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓ — Istenem, ne engedd, hogy tovább fokozzák a sebesség- korlátozást!... (A Stern-ből)