Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-15 / 38. szám
TLfa mär fcözäielyiieß szä- mit az a megállapítás, hogy energia nélkül nincs modern gazdaság. A munkaeszközök fejlődése, a növekvő és korszerűsödő termelés, az élet- színvonal növekedése egyre több energiát igényel. Az energiahiány lehetősége ezért sötét árnyékként kísért minden olyan fejlett ipari országban. ahol megfelelő nagyságú és összetételű források nem állnak rendelkezésre. Ez a kísértet jelent meg az elmúlt hónapokban azokban a tőkés országokban, ahol azt egyik legfontosabb energiahordozó, a kőolaj hiánya, súlyos gondokat okozott a gazdasági szakembereknek. Az arab országok politikai fegyverként alkalmazott olajszankciója azonban más következményekkel is járt. Ismételten napirendre kerültek azok az elemzések, amelyek az egyes energiaforrások távlati fel- használásának, vagy esetleges kimerülésének esélyeit tárgyalták. Néhol a háttérben liaxán ax olaj korül Olaj válság — energiaválság pánikkeltő szándékok is meghúzódtak. de általában a reális helyzet felvázolására törekedtek. Az elemzések nagy része megegyezett abban, hogy a rendelkezésre álló energiatartalékok hosszú időre elegendők még akkor is, ha a felhasználás az eddigi ütemben növekszik. A prognózisok általában 2000-ig tekintenek előre és megállapítják, hogy a világ hagyományos energiakészletéből (szén-, ólai-, földgáz- és vízenergia) az előirányzott fogyasztás 1990-re mintegy 5 százalékot, 2000-re pedig mintegy 8 százalékot merít majd ki. így a problémát az elkövetkezendő esztendőkben elsősorban nem a források hiánya, hanem az a körülmény jelenti majd. hogy a legnagyobb energiafogyasztó körzetek szegények energiatartalékokban. Az energiaválsággal összefüggésben számos elemzés tárgyalja azt is, hogy 2000-ben az egyes energiahordozókból kü- lön-külön milyen készletek állnak majd rendelkezésre. Az eddig felderített tartalékokat figyelembe véve évszázadunk végén a kőolajnak mintegy fele, a földgáznak mintegy harmada, míg a szénnek 98 százaléka áll még rendelkezésre. Ugyanakkor az olajpalához, a bitumenes homokhoz, a mélyrétegű geometrikus energiához és a reaktorokban felhasználható urániumkészlethez a következő évezredig még alig nyúlunk. Napjaink válságjelenségeinek okai tehát máshol keresendők. Hogyan közlekedünk 2000-ben ? Elkészült az ország távlati közlekedési prognózisa Vidékre költöző városlakók, elővárosi gyorsvasutak, mozgójárdák, többszintes alul- és felüljárók, magas vezetésű autópályák, és töméntelen mennyiségű gépkocsi — nagyjából ilyennek látják a jövőt annak a két vaskos kötetből álló tanulmánynak a szerzői, akik az ezredfordulóig készítettek prognózist közlekedésünk várható fejlődéséről. A legdöntőbb változást az elkövetkező 25—30 évben a gépkocsik számának fantasztikus ütemű növekedésétől várják a szakemberek: 2000-ben — a tanulmány szerint — a jelenlegi 400 000 személyautóval szemben csaknem 3 millió hazai gépkocsi közlekedik majd útjainkon. S minél több autónk lesz, annál ritkábban, és annál kevesebbet utazunk velük. A személygépkocsik számának ilyen elképesztő növekedése minden bizonnyal nagy fejtörést okoz majd a városfejlesztési szakembereknek. Háztömböket, utcákat kell lebontani, hogy parkoló autóink a városokban elférjenek. 2000-ben ugyanis nem az lesz a legnagyobb gond, hogy járműveinkkel hol közlekedjünk, hanem az hogy hol hagyjuk a parkoló kocsikat. A legpraktikusabb megoldásnak a többszintes garázstömbök. és föld alatti parkológarázsok építése ígérkeznék. Ezek létesítése azonban jelenleg a legköltségesebb beruházások közé tartozik. Ezért valószínűleg nem marad más hátra: a gépkocsiforgalmat előbb-utóbb ki kell tiltani a belvárosokból. Mindez azonban elképzelhetetlen a városi tömegközlekedés korszerűsítése nélkül, amelyben a gyorsvasutak építésének jut a legdöntőbb szerep. Nemzetközi tapasztalatok alapján a városi forgalom viszonylag zökkenőmentes lebonyolításának már a 600 000-es lélekszámú városokban is nélkülözhetetlen feltétele a gyorsvasút. A városi utak zsúfoltságát azonban jó ideig nemcsak a gépkocsik számának növekedése fokozza. Magyarországon a becslések szerint még legalább 10—15 éven át számolni kell a városiasodás következményeivel is. A városok, közöttük elsősorban Budapest vonzó hatás« előreláthatólag csak a 80-as évek vége, 90-es évek eleje körül csökken. A tanulmány készítői nagyjából ekkorra teszik azt az időszakot, amikor a lakosság városokba áramlása megfordul, és az urbánus életmód egyre kellemetlenebb kísérő jelenségei — a zaj, a füst. és a zsúfoltság — miatt mind többen költöznék vidékre. Lazább szerkezetű elő- és kertvárosok épülnek majd ki a nagyobb városok több tíz- kilométeres körzetében. Az ezredforduló táján — az eddiginél gyorsabb, automatizáltabb változatban — továbbra is a vasút lesz az ország közlekedési rendszerének legfontosabb része. A vasútnál azonban sokkal figyelmre méltóbb változások várhatók a közúthálózatunk fejlődésében. Közúti járműparkunk rohamos növekedése egyre sürgetőbben veti fel az ország nagy forgalmú autópályahálózatának kiépítését. Ezek a gyorsforgalmi autóutak elkerülik majd a lakott településeket. Csak így biztosítható a városok közötti forgalom zavartalansága. Az autópályákat és a városokat külön bevezető autó- utakkál kötik rfiájd össze. A korszerű városi úthálózat kialakításának azonban határt szab a népgazdaság anyagi helyzete. Budapesten például még napjainkban is több mint száz helyen szintben keresztezi a vasút a közutakat. Ezekben a kereszteződésekben egytől egyig meg kell építeni az alul- és felüljárókat. A belvárosi csomópontokat az elkövetkező 25—30 évben sorra többszintes kereszteződésekké kell átalakítani. Az aluljárók ezeken a helyeken mozgólépcsőket kapnak, és a metróátszállók környékén — ahol a legnagyobb tömegű gyalogos- és járműforgalom találkozik — valószínűleg már az ezredforduló éveiben szükségessé válik az első mozgójárdák építése is. A belvárosi bevásárlónegyed nagy üzletházainak áruellátása — a tanulmány szerint — 2000 táján már szükségessé teszi a többszintes utak építését is. Ezek egyik szintjét a jármű-, másik szintjét a gyalogosforgalom számára alakítják ki, az áruellátáshoz pedig felszín alatti áruszállító alagutakat kell majd tervezni. (MTI). A jelenlegi problémák gyökerei a hatvanas évekig nyúlnak vissza. Az akkor -feltárt szénhidrogén-lelőhelyek (kőolaj és földgáz) hatásaként .olajtúlkínálat lépett fel. Ennek nyomán a világ energiafelhasználási szerkezetében mélyreható változások történtek. Az energiaigények kielégítésében az olaj részaránya az évtized végéig meghaladta az 50 százalékot. Egészen a legutóbbi időkig az árak stabilak, a kínálat bőséges, az ellátás kiegyensúlyozott volt. Ebben az időszakban alakultak ki azok az energiapolitikai koncepciók, amelyek az elmúlt hónapokban tarthatatlanná váltak és felülvizsgálatra szorulnak. A Nyugat gondjait jelenleg főleg az okozza, hogy a feltárt olajlelőhelyek a világ olyan területein találhatók, amelyek a korábbi politikai és gazdasági feltételek mellett a jövőben nem garantálnak számukra biztos forrásokat. Mint ismeretes Nyugat- Európa olajtermelése világ- gazdasági szempontból elhanyagolható, az Egyesült Államok termelése is hosszabb idő óta stagnál, előretört viszont a Szovjetunió, valamint a fejlődő országok olajtermelése. Ma már a világ olajszükségletének mintegy felét a fejlődő országok adják, ugyanakkor saját felhasználásuk elenyésző. A fejlett tőkés országok gazdasága főleg ezekből a forrásokból táplálkozik. S pontosan ezen a területen történt 1970—71-ben a legjelentősebb változás. Az olajtermelő országoknak különböző politikai, gazdasági és társadalmi arculatuk ellenére sikerült hosszú idő után megteremteni az egységes fellépés feltételeit a nagy monopóliumokkal Szemben. Ennek következménye, hogy felemelték az olajárakat és 55 százalékra növelték a termelő országok haszonrészesedését. Á némzetközi olajpiac változásai megingatták az olajmonopóliumok uralmát Bizonytalanná vált, hogy továbbra is ellenőrizhetik-e az olajpiacot és önkényesen állapíthatják-e meg az olajárakat. Végeredményben ez váltotta ki a tőkés energiaválságot. A monopóliumok kezében azonban továbbra is hatalmas értékek halmozódnak fel és változatlanul számottevő hatást gyakorolnak az olajkitermelés és -értékesítő^ alakulására. A fejlődő országok, a szocialista világ segítsége ellenére sem rendelkeznek még elegendő anyagi eszközzel, technikai felszereléssel és képzett szakemberrel, a szállítási eszközök is idegen ellenőrzés alatt állnak. A nemzeti olaj- vállalatok még csak most kezdenek gyökeret ereszteni. Mindezek mögött azonban egy másik reális fenyegetés körvonalai is felderengenek: a jelenleg még érvényes koncessziók és megállapodások általában 1980-ig, legfeljebb 1985-ig érvényesek. Márpedig az energiaellátás biztosításában ennél hosszabb időre szokás előre kalkulálni, ily módon a tőkés energiapolitikai aggodalmak nem éppen alaptalanok.1 Mindezeket figyelembe véve felmerül a kérdés: milyen kiút kínálkozik a legnagyobb tőkés felhasználók számára a válság megoldására? A következtetések általában abból indulnak ki, hogy az energiaösszetétel nem fordul vissza a szén irányába. Ezt figyelembe véve a jövőben is jelentős szerepet szánnak a szénhidrogéneknek, de a korábbi „olcsó” ellátás elvét feltehetően felváltja a „biztos” ellátás politikája, amely egyben nyilvánvalóan az olajtermelő államokkal szemben folytatott politikai elvek bizonyos megváltozását is jelenti.' (Folytatjuk) TOLNAY LÁSZLÓ Amikor egy esztendővel ezelőtt Edvard Kardelj, a szövetségi képviselőház alkotmánybizottságának elnöke megjelent a tévé képernyőjén, hogy az új alkotmány kidolgozásának munkájával kapcsolatos érdeklődést kielégítse, az első kérdést a riporter így fogalmazta: „Az alkotmányfüggelékeket nem számítva az utóbbi 25 esztendőben ez immár a negyedik alkotmányunk. Mi ennek az oka?” Edvard Kardelj megmagyarázta: az egyik ok a forradalmi fejlődés dinamizmusa, a társadalom intenzív fejlődése, a másik pedig a iugoszláv alkotmány jellege. Ennek az alaptörvénynek sajátossága, hogy — más országokétól eltérően — nemcsak a rendszer legfontosabb alapjait szabályozza. hanem annak bizonyos konkrét részleteit is. Az ilyen alkotmányon hamarabb túllép az idő, hamarabb szorul módosításra. A megváltozott társadalmi feltételek tették tehát szükségessé az úi alkotmány kidolgozását. Mik ezek a feltételek? Az 1971-ig kibontakozó politikai folyamatok, a nacionalista, technokrata tendenciák felszínre kerülése olyan helyzetet teremtettek, amit Tito elnök így fogalmazott meg: „szinte úgy látszott, társadalmunk elveszíti szocialista jellegét”. Ennek a felismerésnek hatására Tito és a iugoszláv vezetés politikai és adminisztratív eszközökkel egyaránt fellépett a szocialista vívmányok megőrzése, megszilárdítása érdekében. Jugoszlávia továbbra is az önigazgatásos szocializmus és Jugoszlávia negyedik alkotmánya az el nem kötelezett külpolitika alapjainál maradva, lépésről lépésre új politikai irányvonalat követett. Megerősödött a párt. a JKSZ vezető szerepe a társadalomban, s nyomatékosan kiemelték a munkás- osztály jelentőségét, vezető szerepének fontosságát a szocializmus építésében. Számos intézkedés történt a munkások érdemi beleszólási jogának bővítésére. A tavasszal összeülő pártkongresszus tézisei lényegében ugyanazt fejezik ki, mint az új alkotmány paragrafusai. Az új alkotmány végleges szövege hosszú, tartalmas, a részletekbe menő össznépi vita során alakult ki. Az alkotmánytervezet bonyolult nyelvezetét jól megválasztott előadócsoportok fordították a közember nyelvére, tettek minden árnyalatot, megfogalmazást érthetővé. Ezek a politikai összejövetelek számtalan ötletet, javaslatot, új megfogalmazást hoztak, amelyek egy része be is került az alkotmány szövegébe. Az úi jugoszláv alkotmány. amelyet néhány napon belül nyilvánosságra hoznak, hat részből és csaknem 400 paragrafusból áll. Meg kell jegyezni azt is, hogy — a helyi sajátosságok figyelembevételével — az egyes köztársaságok és autonóm tartományok külön alkotmányt is kidolgoztak a maguk számára, természetesen az össz-jugoszlávon belül. Az alkotmányban végighúzódik a törekvés, hogy egyszerre érvényesülhessen Jugoszlávia egészének érdeke és a népek, nemzetek egyenjogúsága. Ezt biztosítja az. hogy a szövetségi parlament (a szkupstina) az eddigi öt helyett kétkamarás lesz. Az egyik ház. a Szövetségi Tanács dönt majd az alkotmányos kérdésekben, s ez határozza meg a bel- és külpolitika alapkérdéseit. Küldötteit (köztársaságonként 30. autonóm tartományonként 20) közvetlenül. névreszólóan választják. A másik házba a tartományi é<? köztársasági parlamentek alkalmanként küldenek (8, illetve 5) képviselőt. Alkalmanként. tehát ezek a szakértők csak egy-egy konkrét téma tárgyalásakor vannak jelen, s ha úi vita kezdődik ebben a kamarában (a köztársaságok és tartományok tanácsában) a helyi parlamentek úi küldöttet úi szakembereket delegálnak. E tanács feladata: összehangolni az egyes köztársaságok pénzügyi, devizagazdálkodását. itt tervezik meg a szövetségi költségvetést és a központi eszközök felhasználását. Csak olyan döntés emelkedhet törvényerőre, amelyet minden delegáció elfogad, minden delegációnak vétójoga van. Fontos kérdésben jelentkező, tartós nézeteltérés esetén viszont a föderáció elnöksége átmenetileg rendkívüli döntésekre jogosult. Az úi alkotmány másik leghangsúlyosabb része a munkásérdekek érvényesítése. Az alkotmány az önigazgatási viszonyok további tökéletesítését akarja elősegíteni, ahol a termelésben közvetlenül részt vevő dolgozók hatást gyakorolnak a döntésekre. A jövőben a termelő az .eddiginél nagyobb mértékben rendelkezik az általa létrehozott többletjövedelemmel. A JKSZ lapja, a Komuniszt kiemelte annak az alkotmányban kimondott alapelvnek a jelentőségét, hogy „társadalmunk azon eszmei és politikai erőknek szerepére épül, amelyek, köztük a Kommunista Szövetség, szervezett szocialista társadalmi tudatot és akciót képviselnek”. A párt alapvető szerepét tehát az alkotmány is rögzíti. A Kommunista Szövetség megerősített helye a képviseleti rendszerben jól mutatja az országban érvényesülő tendenciákat. Az országos vita után végleges formában elkészült az úi _ jugoszláv alkotmány. Január végén a szövetségi képviselőház _ különböző szinten tárgyalta és jóváhagyta a szöveget. s most már csak a közzététel van hátra. A tervezetet áttanulmányozva. a vitákat meghallgatva kialakulhatott a kép, amely az alkotmány- tervezet alapján elénk tárul: egy egységes, szilárd, fejlődő, az osztályérdekeket szem előtt tartó Jugoszlávia. K. A.
