Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-13 / 36. szám

f-VTLÄS PÄQtETÄSlW-iGÄSÜÜfflWri TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNÁ MEOYEI BIZOTTSÁGÁNAK. LAPJA SZERDA 1974 _br. 13. (XIV. évf. 36. sióm. ARA: 0,80 Ft. Ellentétek a külügyminiszterek washingtoni olajértekezletén A 13 legnagyobb nyugati olaifogyasztó ország washing­toni értekezletének első nap.ia anélkül zárult, hogy megoldást találtak volna az egyetlen reálisnak tűnő közvetlen cél elérésére: a nyugati _ világ szervezett együttműködésének megvalósítására. Az első nap záróeseménye az a díszvacsora volt, amelyet Nixon amerikai elnök adott a konteren cián részt vevő több mint 100 küldött tiszteletére. Az elnök pohárköszöntőjé- ben elsősorban azt hangsú­lyozta, mennyire káros a hosszú távú politikai tervezés szempontjából, ha egyes or­szágok rövid távú előnyökre törekednek energiaproblémáik megoldására. Nixon azzal ér­velt, hogy — jóllehet nem ja­vasolja az olajfogyasztó or­szágok szövetkezését a terme­lők rovására — „ha minden egyes nemzet a saját útját járja, a maga érdekeit tekint­Előadás a KGST és a tőkés nemzetközi pénzügyi rendszerről Szekszárdim, a Babits Mi­hály megyei művelődési köz­pontban a MTESZ Szervezési és Vezetési Tudományos Tár­saság Tolna megyei szerveze­tének pénzügyi szakosztálya rendezésében dr. Hagelmayer István docens, a Marx Ká­roly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügyi tanszékének vezetője előadást tartott. Az előadás témáját a KGST és a tőkés nemzetközi pénzügyi rendszer időszerű problémái adták. Az előadó az előadás során bemutatta a jelenlegi pénzügyi rendszer ellentmondásait A tőkés világban e problémakört három kérdés köré csoportosí­totta: vázolta a dollár és az arany kapcsolatát értékelte a dollár kulcspozícióját és rész­letesen kifejtette a különböző valuták egymáshoz és az aranyhoz viszonyított helyze­tét. Az előadó részletesen fog­lalkozott az 1971-ben kirob­bant pénzügyi válsággal, ki­emelten a dollár és a nyugat­német márka viszonyával. Értékelte a nyugatnémet már­ka lebegtetése következtében előállt feszült helyzetet. Kitért arra. hogy az NSZK milyen intézkedéseket tett a kirob­bant pénzügyi válság során a dollár megmentésére. 1971-ben egyik napról a másikra több milliárd dollár áramlott be az országba. Az amerikai valuta értéke gyorsan esni kezdett. Hogy ezt a folyamatot megál­lítsák. a Bundesbank .jelentős mennyiségű dollárt vásárolt fel. Ezzel egy időben 15 milli­árd nyugatnémet márkát bo­csátott ki. Vezető német pénz­ügyi körök előtt egyre nyil­vánvalóbbá vált. hogy saját érdekeik figyelembevételével ez a helyzet nem tartható fenn. Az NSZK előtt két le­hetőség állt: vagy tartja ma­gát a monetáris alap előírá­saihoz, vagy megszegi azokat. Ez utqbbit választotta. Beve­zette a lebegő árfolyamok rendszerét. Ennek következté­ben a dollárnak a márkához viszonyított értékaránya foko­zatosan esett. Az NSZK után több ország letért a rögzített valutaárfo­lyam-rendszerről. Az előadó a továbbiakban a dollar és arany közti kapcso­latot fejtette ki. Leszögezte. hogy a kapitalista pénzügyi világ nehézségekkel küzd: er­re utal az 1973. évi eredmény­telen nairobi konferencia, ahol új nemzetközi pénzügyi rend­szer kialakítását szorgalmaz­ták. Az előadás második felében dr. Hagelmayer István a KGST-tagállamok valutáris és pénzügyi kapcsolatait vázolta. Ismertette a kétoldalú és több1- oldalú pénzügyi elszámolás előnyeit és hátrányait, vala­mint az elszámolási rendszer továbbfejlesztésének lehetősé­geit , A szocialista pénzügyi rend­szer problémáinak összegzése után az egységes szocialista valutarendszer megteremtésé­nek szükségességét hangsú­lyozta. VÄRKONYI TTVADARNÉ közgazdász ve lép az üzletbe, az elkerül­hetetlen hatás az lesz, hogy az energiaárak magasba szök­nek, a gazdasági élet lehanyat- lik és ez valamennyiünket el­távolít egymástól”. A vendégek nevében Walter Scheel nyugatnémet külügymi­niszter. a Közös Piac minisz­teri tanácsának soros elnöke válaszolt. Az értekezlet köreiben a Jobert külügyminiszter által képviselt francia magatartás okozza a legtöbb problémát. Franciaonszág ugyanis — mint Jobert hétfői felszólalásából kiderült — ellenzi azt az ame­rikai javaslatot. hogy_ a jelen­leg folyó kétnapos értekezlet folytatásaként. előkészítő munkacsoportok hozzanak tető alá egy újabb külügyminiszte­ri találkozót. A francia diplo­mácia vezetője elutasította Douglas-Home brit külügymi­niszternek ezzel kapcsolatos kompromisszumos javaslatát is, mondván: egy ilyen lépés ellentétes lenne a Közös Piac­nak azzal a belső megállapo­dásával. hogy elkerüli a közös kötelezettségvállalásokat az energiakonfrencián. A tizenhármak tanácskozása kedden folytatódott. A kedd délutáni ülés félórás késéssel kezdődött, és a meg­nyitás után az ülést azonnal elnapolták, hogy a közös piaci tagországok miniszterei folytat­hassák tárgyalásukat az ellen­tétek elsimítására. A nyugati hírügynökségek jelentései sze­rint egyre feszültebb « hangu­lat. mind élesebben jelentkez­nek az ellentétek a francia ál­láspont és a szemben álló ame­rikai nézetek között, amelye­ket a legtöbb résztvevő támo­gat ADIFK a hadifoglyok újabb csoportját bocsátja szabadon Saigon ismételten megsérti a párissi egyezményt A Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormá­nya e héten péntekig 100 sai- goni foglyot bocsát szabadon. A foglyok első csoportját kedden a Központi Fennsí­kon lévő Pleiku közelébe Dúc Nghiepbe szállították. A for­radalmi kormány képviselői ott fogják hivatalosan átadni a foglyokat a saigoni megbí­zottaknak. A Reuter-iroda arról tudó­sított. hogy a Thieu-rezsim fegyveres erői február 8-a, a fogolycsere felújításának nap­ja óta sorozatosan támadják az akció lebonyolításának egyik színhelyét Pleiku kör­nyékét. Don Luce amerikai újság­író, aki két hónapot töltött Dél-Vietnamban. a kaliforniai Pesadenában sajtókonferenci­án számolt be tapasztalatairól. Az újságíró a többi között el­mondta. hogy a saigoni kor­mány a párizsi egyezmény megszegésével továbbra is legalább 200 ezer politikai foglyot tart börtönben. Terrort és erőszakot alkal­maznak minden ellenzéki meg­nyilvánulás ellen. A Thieu-re- zsimmel való szemben állás legcsekélyebb gyanúja esetén azonnal őrizetbe veszik az il­letőt Az országban több mint 600 „internálótábor” van, s ezek mindegyike lényegében politikai koncentrációs tábor. E tények — jelentette ki vé­gül az amerikai újságíró —* ellentétben állnak a háború megszüntetéséről és a béke helyreállításáról szóló párizsi egyezmény szellemével és be- tűjéveL Cserépgyártási rekord Bátaszéken Kiemelkedő termelési ered­ményt értek el a bátaszéki új cserép, és vázkerámiagyárban, ahol egy hét óta tartanak az olasz gyártmányú. modern gépsorok teljesítményének igazolási próbái. A távirányí­tású gépsorral a hétfő hajnali hat órától kedd reggel hat óráig tartó huszonnégy óra alatt az eddigi rekordnak szá­mító, 77 300 francia típusú, sajtolt cserepet gyártottak, 111.2 százalékkal túlteljesítet­ték az olasz Moran,do-cég által Szerződésben vállalt mennyisé­get Február 19-,től a vázkerá­miagyártásból, március 5-től Pedig a hagyományos, hor­nyolt cserép gyártásából „vizs­gáznak” a korszerű gépsorok. Az igazolási dekádokban azt a teljesítményt keli nyújtani­uk, amit a gyár teljes üzeme­lésétől — 1975 utolsó negyed­évétől — kezdve megkövetel­nek. Szélesebb lesz. mint a hatos A „megye egyik legrosszabb útja” nem éppen megtisztelő cím illett a 61-es út Tamási és Dombóvár közötti szakaszának jelentős részére. A cím ma már csak egyre rövidebb szakaszra vonatko­zik. Ugyanis a megyénkben végzett útjavító munkák során a KPM Tolna megyei Közúti Igazgatóságának és a kaposvári KÉV dol­gozói újjávarázsolják a forgalmas útvonalat. Az elmúlt ősszel adták át a 61-es út Simontornya és Tamási között felújított szakaszát, s az enyhe tél jóvoltából néhány hete megkezdhették a rekonstrukció folytatását. A közúti igazgatóság tamási útmestersegének dolgozói, valamint az igazgatóság és a 11-es Volán gépei, gépkocsijai serérapm <Hí>.r>7,oak Maankémj határában. A gréder a két-hórom méter keskenyre töredezett út­pálya mellett új felületet simít, amire a teherautók hordta kő­zúzalékot terítik az útmesterség dolgozói. A géplánc folytatáso­kén^ a hengerek következnek, hogy több tonnás súllyal tömöritsék o .követ. Ezután 4—5 centis bitumennel itatott réteget hengerel­nek az útfelületre, s ezt követik a Kaposvári Közúti Építő Vállalat finiserei, melyek a végleges burkolatát készítik el az útnak. Ebben az évben Tamási és Nagykónyi között készül el teljesen a hatos­nál fél méterrel szélesebb, hét méter széles útpálya. További nyolc kilométeren jövőre fektetik le az aszfaltszőnyeget, de már ezen a szakaszon is ebben az évben a korábbinak két-három- swasázo szélesítik az utat,

Next

/
Thumbnails
Contents