Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-10 / 7. szám

! Tíz év alatt 14 milliárd forint értékű munkát végeztek az „építő katonák” Néphadseregünk új kikép­zési rendszerű alakulatainak katonái 1973-ban is eredmé­nyesen vettek részt a népgaz­daság fejlődése szempontjából alapvető fontosságú beruházá­sok kivitelezésében és a köz­lekedési hálózat korszerűsíté­sében. A népgazdaság részére végzett munkájuk során jól hasznosítható, széles körű szakmai ismereteket, gyakor­latot is szereztek katonai­kiképzési feladataik sikeres teljesítéséhez. A kiképzési fel­adatok végrehajtásában tanú­sított helytállásukat bizonyít­ja, hogy a néphadseregben is kibontakozott szocialista ver- Benymozgalom keretében a katonák több mint 25 száza­léka teljesítette a „Magyar Néphadsereg Kiváló Katoná­ja’, illetve az „Élenjáró Ka­tona” cím elnyeréséhez szük­séges feltételeket. Bekapcso­lódtak a vállalatoknál folyó szocialista munkaverseny- mozgalomba is. Az erre vo­natkozó eredmények értékelé­se még folyamatban ván, de előreláthatólag több mint 400 brigád érdemli ki tavalyi te­vékenysége alapján a meg­tisztelő „Szocialista brigád” címet. Az együttműködő mi­nisztériumok, vállalatok veze­tői az építőipar, a közlekedés, valamint a Nehézipar Kiváló Dolgozója kitüntetésben 31, különböző vállalati Kiváló Dolgozó kitüntetésben pedig csaknem 200 katonát részesí­tettek. A műszaki alakulatok az elmúlt esztendőkben segítet­ték több, 1973-ban átadott egyedi nagyberuházás — mint Kétszáz éves az első nyilvános magyar könyvtár Ebben az évben, ünnepeljük az első nyilvános magyar könyvtár, a Klimo püspök ál­tal 1774-ben alapított pécsi egyetemi könyvtár, fennállá­sának 200. évfordulóját Az európai hírű bibliotéka szá- mos értékes kiadványt őriz, köztük ritka középkori kéz­iratokat és nyomtatványokat. Ebben a könyvtárban találha­tó — egyebek között — a XV. századi kéziratos Nagykállói Kódex és a Velencében nyom­tatott. úgynevezett Pécsi Mis- salé, valamint több más ki­advány a könyvnyomtatás kezdete utáni évekből, évti­zedekből. A könyvtár különös buzgalommal gyűjtötte és gyűjti a régi magyar könyve­ket, s ma már mintegy 350 régi — 1711. előtt készült — művet őriznek az ódon falak között. A könyvtár létrejöttének körülményeit jól ismerjük a pécsi püspöki levéltárban lévő dokumentumokból. A nagy műveltségű Klimo György püspök, újból életre akarván kelteni a Nagy Lajos király által 1367-ben alapított pécsi egyetemet, gazdag bibliotékát teremtett a leendő oktatási intézmény számára. Ez a szándék késztette arra is, hogy a gyűjteményébe az egyházi jellegű könyvek mel­lett felvegyen világi kiadvá­nyokat és könyvtárát meg­nyissa a polgárok előtt. Az egyetemmel kapcsolatos. ter­vei meghiúsultak. viszont fennmaradt a könyvtára, amely a XVIII. századi Ma­gyarország legnagyobb főúri- főpapi gyűjteményei közé tar­tozott. A könyvtár kezdetben a püspökvár délnyugati tornyá­ban működött. 1830-ban Sze- pesy István püspök felépíttette a könyvtár mai épületét: a Leonardo da Vinci utcában álló klasszicista stüusú palo­tát. 1923-ban a pozsonyi tudo­mányegyetem Pécsre költözött és ekkor lett az addigi püs­pöki könyvtárból egyetemi könyvtár. A jubileumra kívül-belül megújul a messze földön hí­res pécsi bibliotéka. A Mű­velődésügyi Minisztérium más­fél millió forintot bocsátott a renoválás céljára. Az évfor­duló tiszteletére — az év fo­lyamán — országos jellegű ünnepségeket tartanak Pé­csett. Az eseménysorozat ke­retében könyvtáros-vándorgyű­lésre kerül sor. A Klimo- gyűjfemény legszebb, legérté­kesebb darabjai miniatűr ki­adásban megjelennek az év­fordulóra. (MTI) A Finomkerámiai Művek Csiszolókorong és Kőedény Gyárában fajansz háztartási edényeket; tányérokat és csé­széket. tálakat és étkészleteket készítenek. Részlet a festő­műhelyből. {MTI fotó: Fehér József felvétele — Kt» például a Beremendi Cement- és Mészmű, a Gagarin Hő­erőmű, az algyői olajmező, az ajkai timföldgyár, az M7-es autópálya — építését. A múlt évben jelentős feladatokat ol­dottak meg a katonák egye­bek közt Százhalombattán a Dunai Kőolajipari Vállalat és a hőerőmű bővítésénél, a Pé­ti Nitrogénművek új műtrá­gyagyárának. a dunaújvárosi hullámpapírgyárnak, a Hejő- csabai Cement- és Mészmű- veknek, a leninvárosi olefin­mű létesítményeinek építésé­nél. Sokfelé tevékenykedtek az országban az út- és vasútépí­tő alegységek. Részt vettek az Ml-es és az M7-es autó­pályák további építésében, a 4-es számú fő közlekedési út korszerűsítésében. Ugyancsak dolgoztak különböző vasút­vonalakon, ahol korszerűsíté­si, felújítási, átépítési mun­kákat végeztek. A műszaki alakulatok katonái hozzájá­rultak a főváros fejlesztéséhez is, például az észak—déli metró építésénél, a millenniu­mi földalatti meghosszabbí­tásánál, több felüljáró, ezen­kívül a budai vár építésénél, valamint a postai hálózat bő­vítésénél végzett munkájuk­kal — mondották. A Honvé­delmi Minisztérium illetékesei az MTI munkatársával közöl­ték azt is: előzetes számítá­sok szerint az új kiképzési rendszerű műszaki alakulatok 1973-ban az állami építőipar területén, továbbá a közleke­dés- és hírközlés fejlesztése érdekében összesen több mint két és fél milliárd forint ér­tékű munkát végeztek. Ezzel együtt a műszaki csapatok létrehozásuk — tehát tíz esz­tendő — óta 14 milliárd fo­rint értékű munkával járul­tak hozzá a népgazdaság fej­lődéséhez. Az új kiképzési rendszerű műszaki katonai alakulatok fennállásuk tizedik ■ évforduló­jának méltó megünneplésére az eddigiekhez hasonló, to­vábbi munkasikerekkel készül­nek. (MTI) Tr-napln Orpheus Amerikából Tennessee Williams ma a legsikeresebb amerikai színpa­di szerző, hazájában is, kül­földön is. A magyar színhá­zakra igazán nem lehet pa­nasza, minden valamirevaló darabját bemutattuk, s a siker itt sem maradt el. A titka a tökéletes színpadismeret, amit az egyetemen tanult a másik amerikai világhirességgel, Arthur Millerrel. A dráma technikájának tudománya még gyöngébb darabjait is hatásos­sá tudja tenni, mint véldául a néhány éve játszott Üvegfigu- rákat. viszont ott is fölismerhető a mesterségbeliSég. a kiszámí- tottság. ahol költői leleménye viszi előre a cselekményt. Az Orpheus alászáll mindenkévp ilyen dráma. szemünk előtt épül a cselekmény, sűrűsödik a tragédia, legföljebb az a hói, hogy magunk i* ki tud­juk számítani az esélyeket, hisz már az elején kitűnik, hogy-ennek a boldogságkere­sésnek zsákutcába kell futnia, aki boldog akar lenni, annak számára nincs mentség. Csak éppen ez a boldogság- keresés gyanús egy kicsit. Tennessee Williams hősei nem a boldogságra születtek, épp ellenkezőleg, életük eleme, hogy egy dráma szereplői le­gyenek. Még akkor is, ha az amerikai Dél valódi problé­mái villannak fői sorsuk mö­gött. A világsiker minden esetre indokolt, hiszen hatásos, sőt olyan drámáról van szó, amelynek érzelmi áramkörébe könnyű bekapcsolódni. Ezt se­gíti a számos aforizmaszerű talmiság, mint például az, hogy nem ismerhetjük meg egymást, bőrünk falai elrej­tenek bennünket egymás elől. Vagy akár az a bizonyos ma­dár, amelynek nincs lába, s folyton repül. Mátrai-Betegh Béla bevezetője ugyan kivé­teles költői leleménynek ne­vezte, de ezt aligha lehet el­fogadni. Ugyanis, ez a bizo­nyos madár nem általános emberi vágyakat szimbolizál, inkább egy állapotot, ahogy az Orpheus alászáll is, teljes egészében, egymás mellé ál­lított szituációk drámája, amelyben »nem jellemek, ha­nem helyzetek ütköznek ösz- sze. Ezért van szükség a sok mellékszereplőre, s az elnyúj­tott expozícióra, sőt a talán Steinbeck-regényből (Mohos szikla) kölcsönzött misztikus elemre is. A kidolgozott szituációk eset­legesekké teszik a szemben álló jellemeket, s ha mond­juk a boldogságkeresés tragi­kus kalandja nem Lady Tor­rance és Val Xavier, hanem Carol Cutrere és Val Xavier között zajlik le, éppúgy tra­gédiába torkollik. Mindebből azonban nem következik, hogy az Orpheus nem hatásos drá­ma, s az is bizonyos, hogy kö­zönségsikerre mindig számít­hat. Azt viszont egy pillanatig sem éreztük benne, amit a bevezető annyira hangsúlyo­zott, hogy „mögéje" is kelt gondolni valamit. . Amikor a feleslegesen elnyújtott harma­dik felvonás végén lemegy a függöny, n dráma tökéletesen befejeződött, nincs mit hozzá­tennünk. S ha valakinek még kétsége lenne. Carol Cutrere ezt is eloszlatja,' levonva a2 összes levonható tanulságot. De mi hát a tanulság? Ta­lán az, hogy teljes joggal je­lentenek sikert Tennessee Wil­liams darabjai, ahogy ma iá sikert jelentenek Molnár Fe­renc darabjai, bár azt nem mondanánk, hogy kettejük között nincs különbség. De a világirodalom maradandó drá­máit valószínűleg egyik sem szaporította. Végül jegyezzük meg, hogy a Debreceni Csokonai Színház előadása örvendetesen magas színvonalon állt, ami elsősor­ban Dévay Kamilla érdeme. Cs. Csaknem ötezer éves leletek a szántóföldön Jól kezdődött az ú j év első hete a szekszárdi Balogh Ádám Múzeuban. A tudo­mány számára értékes lele­tekkel jelentkezett Ambrus József nagyvejkei és Pincze- hely; János kisvejkei lakos, a múzeumbarátd kör két tag­ja. Ambrus József már né­hány évvel ezelőtt is felhívta a régészek figyelmét a faluja határában található emlékek­re, érdekes leletekkel gyara­pította a múzeum gyűjtemé­nyét. Most barátjával együtt a határt járva sok kovakő és obfizidián (láva üveg) darabka keltette f£l figyelmüket. ' A sízántóföldöm nyolcvanöt da­rab leletet gyűjtöttek össze, obszidián és kovasaerszámo- kat. szarvasagancsból készült kőbaltafoglalatot kovakőből pattintott késpengéket, a bőr feldolgozásánál használt vaka­róeszközöket. csiszolt kőbal­ta letört élét és egyebeket. A barna, pirosas és szürke kő­darabkák megerősítették fel-. tevésüket, mivel ilyen kövek nincsenek a megyében. A múzeumban kiderült, Madárszárnyas repülőgép A „Szocialisztyicseszkaja In- dusztrija” című szovjet lap közölte hogy szovjet szak­emberek elkészítették az első madárszárnyas repülőgép, a „Maholjot” 2,85 kilogramm sú­lyú modelljét, amely méteres szárnyaival csapkodva, fel is emelkedett a levegőbe. Lelkes tudósok, tervezők, pilóták, mérnökök, munkások és képzőművészek együttmű­ködéséből született a sajátsá­gos repülőgép, amely szár­nyaival madárhoz hasonlóan csapkod. A madárszárnyas repülés elméletének kidolgo­zásában a tervezőknek segí­tettek az állatmorfológiai és ökológiai intézet munkatár­sai, akik a madárszárnynak több mint húsz rejtélyét tár- ' ták fel. A fent idézett szovjet lap megjegyzi, hogy a „Maholjot” teherbíróképessége lényegesen nagyobb, mint a repülőgépé és a repülőgépnél kétszer, a helikopternél pedig hétezer gazdaságosabb. A Maholjotok számára nincs Szükség kifutópályára. A gép sebessége a számycsapások számától függ, ez pedig igen nagy is lehet. A szúnyog esetében például másodper­cenként eléri az ezret. A Ma- jioljot egyelőre nem képes ilyen rekord elérésére: a nagy csapásszámot nem bírja el a szárnyak anyaga. (TASZSZ) hogy a csiszolt kőkori „ház­tartás” valóságos eszközgyűj­teményét szedték össze rövid idő alatt. Köztük kiemelkedő egy. agyagból kocka alakúra formált, új kőkori (neolitkori) mécses, amelyet négy oldalán, egy-egy fülön és négy sar­kán átfúrt lyukon keresztül fűzött zsinórnál felfüggesztve használtak. A szakéttő négy- ezerötszáz-ötezer évesre becsü­li az egész lelet korát, s a tudós Wosinsky Mór által Lengyel község határában fel­fedezett és részben feltárt, s arról világszerte elnevezett „lengyeli kultúra” emlékei kö­zé sorolható. Az egyszerű és mégis prak­tikus világítóeszköz a neolit­kor legritkább leletei közé tartozik. Meglepetésként ha­tottak azok a tárgyak is, amelyek azt tanúsítják, hogy a pattintott eszközöket nem­csak közönsége8 kovakőből, hanem az őskorban is ritka és nagy értékű, ragyogóan fe­kete ofcszidiánkőből is készí­tették. A lávakő nyersanyag­ból szinte tűfinomságú pen- gesfziláekokat is hasogattak. A leletek érdekessége az is, hogy a csiszolt kőkor egyik értékes ékszerfajtájának, a fehér márványgyöngynek fé­lig kész, átfiúratlan szemét is megtalálták. A lelőhelyen dr. Mészáros Gyula megyei mú­zeumigazgató hitelesítő kuta­tást végez a tavasszal. (B. L.)

Next

/
Thumbnails
Contents