Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-31 / 25. szám
I i iotalok iiEKiPKHiil Erzsi, Jön a szövőgéptől, kezében színes fonaldarab. Szemüveges, , szőke lány. a Sárközi Népművészeti, Háziipari Szövetkezet szövőnője. Az idén lesz húszéves, ée a jubileumi születésnap tiszteletére Hegedűs Erzsébet terveket sző. — Eddig még nem jártam külföldön. Az ember annyit lát. hall a tévében, rádióban idegen országokról, így elhatároztam, hogy az idén két hét. re elutazom. — Hova? — Valamelyik szomszédos országba szeretnék menni. Még pontosan nem tudom melyikbe, de hogy megyek, az biztos. — A saját erődből, tehát a fizetésedből utazol? — Igen. Gyűjtöttem, és összejött az útra való. Átlagban 2000—2500 forintot keresek, ami nem sok ugyan, de nem is kevés. — Rendszeresen takarékoskodsz? — Igen, de ezt a szüleimnek köszönhetem. Igaz, hogy mostohapapám van, mégis annyit segít nekem, hogy talán sok édesapa nem teszi. Papám pincér, régi felszolgáló. — Hogyan kerültél Decsre? Beszélj eddigi életedről. — 1934-ben Faddon születtem és általános iskolába már Tolnára jártam. Amikor elvégeztem a nyolcadikat, mindjárt dolgozni kezdtem. Először Tolnán dolgoztam, majd 1970- ben kerültem ide, a szövetkezetbe. — Biztosan hallottad ezt a kifejezést, munkahelyi közérzet. — Igen, hallottam. És talán szerencsém, vagy önmagámnak köszönhetem, jó a közérzetem, szeretem a munkámat, szeretem & munkahelyemet. — Beszélj a munkádról! — A munkámhoz tartozik természetesen az is, hogy minden reggel négy órakor kelek, és Tolnáról járok Decsre, mindennap vonattal. Ebből láthatod. hogy a munka számomra minden reggel nagyon korán kezdődik. Háromnegyed hatra érek Decsre. majd hatkor kéza szövőnő dem a műszakot. Hogy mit csinálok? Szövök. Asztalterítőket. díszpárnahuzatokat. — Magadnak készítettél már valamelyikből? — Nem. Persze, van egy hasonló szenvedélyem. Nagyon szeretem a subaszőnyegeket. Külön szobám van otthon, és a falak már majdnem beteltek subaszőnyeggel. — Mit csinálsz szabad idődben? — KISZ-tag vagyok, és alap- szervi titkár. Azt hiszem, ez sok mindent megmagyaráz. ha szabad időről beszélünk. Különösen Ilyenkor év elején, amikor az éves akcióprogramot készítjük. — Milyen problémáid vannak? — A szövetkezettel kapcsolatban egy van. Az. hogy nincs egy KISZ-helyiségünk. Volt ugyan, de most nem használhatjuk, ideiglenesen elvették tőlünk. — Terveid? — Elégedett és boldog szeretnék lenni... — vj — Döbröközi filmesek Amatőrfilm-szakkör alakult a döbröközi művelődési házban. Vezetője Vicze János MÁV-tiszt, tagsága a község 18—22 éves fiataljaiból tevődik össze. A dombóvári filmstúdió vállalta az új szakkör patroná- lását. A lelkes kis csoport első filmjét februárban, a termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlésén forgatja. Közeli tervük, a községről dokumen- tumfilm készítése, amely a felszabadulástól eltelt időszak alatt végbemenő változásokat, fejlődést kívánja bemutatni. BÜKÖSDI JÁNOS Klubpresszó íme. a Klubpresszó februári programja: elsején délután négykor Hofi Géza második nagylemezét hallgatják. Tizedikén délelőtt kilenckor egyéni sakkverseny lesz. Tizenharmadikán négy órakor az élő népzenéről lesz színes diás műsor, közreműködik Tolcsvay Béla, Pomázi Zoltán. Czipó Tibor — az új Tolcsvay-trió. Huszonkettedikén délután négykor a Lokomotiv GT új hagy lemezét és Hendrix In the West című albumát forgatják. Azt is megtudtuk, hogy a közeljövőben kicserélik a presszó rozzant bútorzatát, javítják a nyár óta rossz mellékhelyiségeket is! ■ ■ Üzenetek Görgényi Zoltán és sokan mások: Közkívánatra a jövő héttől közlünk kévbírálatokat. A legjobb fotókat közöljük is, amennyiben megfelelő méretben érkeznek a szerkesztőségbe. A felvételeket tartalmazó borítékon tüntessétek fel, hcgj „Fiatalok — fotó”. Komáromi Z. felvétele Popzenei hírek A tavasszal két nagyobb koncertre kerül sor Szekszár- don. Az elsőt fehruár 12-én rendezik, öt és nyolc órakor. A Generál és a Mikrolied szerepel, közreműködik — nyilván az első „félidőben” — az Anakonda együttes. Róluk senki . sem tud semmit, feltehetőleg fiatal próbálkozók egy új csoportja. Április másodikán új zenekar mutatkozik be, erre a koncertre nehéz lesz jegyet kapni. Ki ne lenne kíváncsi Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Bródi János új együttesére. a Fonográfra? Ráadásul a közreműködő Koncz Zsuzsa lesz! Szekszárd vendége a tavasz- szal rajtuk kívül még az új Tolcsvay-trió: visszatértek a folkhoz. új programjukat mutatják be. TÁNC Szereted a komoly zenét? A Liszt Ferenc zeneműtárban (Augusz-ház) ifjúsági klub alakul. Amennyiben szereted a komoly zenét, és kedvet érzel a klub munkájában való részvételre, 1974. január 31-én, csütörtökön este hat órára gyere el a zeneműtárba, a klub aLakuló ülésére. Abban az esetben, ha csütörtök -este elfoglaltságod van. keresd fel nyitva tartási időben a zeneműtárat! (Hétfő kivételével naponta 9—13 és 14—18 óra között.) Javaslatokat .ötleteket szívesen fogadunk, sőt várunk. SZÉKELY LÁSZLÓ Ifjúsági törvényről — az ősi várban A dombóvári városi KISZ-bizottság január 17-e és 20-n között téli vezetőképzést tartott Siklóson. Az ősi siklósi vár lovagtermében véget nem érő viták, beszélgetések alakulta!: ki. Különösen sok szó esett az ifjúsági törvény alapján elkészített üzemi intézkedési tervekről, valamint az alapszervezetek akcióprogramjairól. Bebizonyosodott, hogy Dombóvár üzemei közül igen sok vezető még nem veszi komolyan az ifjúsági törvény rendelkezéseit Természetesen, a KISZ titkárok is többet tehetnének azért, hogy a törvényben lefektetett jogaikat következetesebben számonkérjék az illetékesektől. » • Ebből következik, hogy az elmúlt évben készült intézkedési tervek általában nem feleltek meg a követelményeknek. Ezért a tanfolyam vezetői segítséget nyújtottak a KISZ- titkáfoknak abban, hogy hol és milyen módon kell az intéz-; kedési terveket átdolgozni hogy azok 1974-ben elérjék a kívánt színvonalat. A vezetőképzést meglátogatta Gyuricza István, a Dombóvár városi MSZMP első titkára, aki egy napot töltött a hallgatók között és elbeszélgetett a fiatalokkal. Előadást hallottunk az MSZMP oktatáspolitikai és népesedéspolitikai határozatairól, a dombóvári várospolitikai célkitűzésekről, valamint kül- és belpolitikai témákról. Fórum keretében találkoztunk városunk párt-, állami és társadalmi szerveinek vezetőivel, akik meghallgatták javaslatainkat, és minden felmerült kérdésre választ adtak. A sok vita és beszélgetés mellett megmaradó cseppnyi szabad időnket alpposan kihasználtuk. Kirándultunk a Siklós közelében létrehozott művésztelepen, azonkívül a bere- mendi cementmű KISZ-tagjai bemutatták birodalmukat. Csodálattal néztük a monumentális épületeket, a számunkra ismeretlen gyártási műveleteket, de érdeklődtünk a helyi ICISZ-életről is. Jól sikerült a siklósi ifjúsági klubban tartott tapasztalatcsere, ahol sok érdekeset tudtunk meg a nagyközség KlSZ-fiataljainak klubéletéről. Mi is vittünk magunkkal meglepetést. Magyarszéki Endre kubai útiélményeiről szóló kisfümjét mutatta be, s ezzel elhozta közénk az öt magyar úttörővel Kubában töltött huszonkét nap kedves emlékeit. Még sportolásra is jutott időnk a foglalkozások szünetében. és a szabad időben. Rendeztünk asztalitenisz-, sakk- és aszflaliíoci-ba.inokságot A tanfolyam hallgatói minden reggel hét órakor levonultak a vár udvarába tornászni, hogy frissen, újult erővel lássanak hozzá a napi feladatok elvégzéséhez. Január 17-én különautóbusszal Dombóvárról 46 fiatal indult el Siklósra, és négy nappal később egy jó hangulatú kollektíva érkezett vissza. A négy »nap alatt barátok lettünk. Bencsik Józsefné Dombóvár JÓSÉ MARTI SZÖVEGE, HARASZTI MIKLÖS FORDÍTÁSA Guantcmamera Guantanamera, guajira guantanamera, Guantanamera, guajira guantanamera, Egyenes derékkal jöttem, onnan, hol nőnek a pálmák egyenes derékkal jöttem, onnan, hol nőnek a pálmák, mielőtt meghalok, lelkem versekben osztja el álmát. Guantanamera, guajira guantanamera, Guantanamera, guajira guantanamera, Versemben lángra gyűlt kármin Váltja a nyugalom zöldjét, Versem, mint sebesült szarvas, Hegyekre cseréli völgyét G uantanamera. Szétosztott sorsom a földnek Mindegyik szegénye kapja: Szívemnek nem kell a tenger, Füröszti hegyek patakja. < Guantanamera... A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Tolna megyei Bizottsága és a megyei honismereti szakosztály pályázatot hirdet oktatási intézmények tanárai, tanulói és honismereti szakkörei részére. Téma: A KISZ története iskolánkban 1951-től napjainkig. (Amely oktatási intézmény később alakult, ott a megalakulástól napjainkig). A pályamunkák minimális terjedelme 15 gépelt oldal. Beküldési határidő: 1974. október 1. Eredményhirdetés: 1914. november 1. Az értékelés 3 kategóriában történik. Díjazás: tanulói pályamunkák: I, díj: külföldi út, II. díj: belföldi út, III. díj: 800 forintos könyvutalvány, IV. díj: 600 forintos könyvutalvány. Tanári pályamunkák: 1. díj: külföldi út, II. díj: 1200 forintos vásárlási utalvány, III. díj: 800 forintos vásárlási utal- , vány, IV. díj: 600 forintos vásárlási utalvány. Szakköri pályamunkák: I. dij: 2000 forintos utalvány, II. díj: 1200 forintos utalvány, III. díj: 1000 forintos utalvány. A kiíró szervek a beküldőit pályamunkák felhasználásának megjelentetésének jogát fenntartják. Beküldött pályamunkát vissza nem küldik, de valamennyiről írásos értékelést adnak. Pályázati felhívás