Tolna Megyei Népújság, 1974. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-31 / 25. szám

í TOM*» MiSYíí VIÜG PROterXMAI, ÉGYESÖLJEfEÍI MEPU Leonyid Brezsnyev. a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtit­kára kubai látogatásának har­madik napján, szerdán folyta­tódtak a hivatalos tárgyalá­sok. Mint ahogy az SZKP KB főtitkára megfogalmazta „az őszinteség, a bizalom és a tel­jes egyetértés légkörében.** A kubai lapok, rádió és tv- állomások továbbra is vezeiő helyen, megkülönböztetett fi­gyelmet szentelnek a látoga­tásnak. A kedd esti, lelkes hangulatú nagygyűlés meg- annyi részletét felidéző cikkek azt hangsúlyozzák, hogy „ez a nap úgy él majd a kubai emberek emlékezetében, mint az internacionalizmus, a testvé­riség napja" Havannában a Forradalom téren több mint egymillió ku­bai dolgozó vett részt a szov­jet—kubai barátsági nagygyű­lésen. amelyet Leonyid Brezs- nyevnek. az SZKP KB főtitká. rának és kíséretének tiszteleté­re rendeztek. A magyar idő szerint éjjel 11 órakor kez­dődött nagygyűlés előtt már órákká] hosszú sorokban vo­nultak a gyárak, intézmények, iskolák képviselői a térre, a két nép barátságát éltető transzparensek ezreivel. A több mint fél kilométer hosszú, pálmaligetekkel szegé­lyezett tér több pontján elhe­lyezték Lenin, Guevara és Brezsnyev óriás méretű arcké­peit. A vörös drapériával be­vont, 3000 személyes dísztri­bünt kétnyelvű feliratokkal dí­szítették. Fidel Castrot Egyiptom pénteken kezdi meg haderőinek csökkentését a Szuezi-csatorna keleti partján Kissinger sürgős üzenete Fahminak Egyiptom a' tervek szerint pénteken kezdi meg a Szuezi- csatorna keleti partján lévő erőinek részleges létszám­csökkentését és a fegyverzet egy részének kivonását —je­lentette ki újságírók előtt Ah­med Badawi vezérőrnagy, az egyiptomi 3. hadsereg parancs­noka. Izraelben nem fűztek kom­mentárt az egyiptomi elképze­lésekhez, Egy katonai szóvivő Tel Aviv-ban annyit közölt, hogy az izraeli egységek szin­tén a tervek szerint folytatják a második szakasz megvalósí­tását — csapataiknak a csa­tornától nyugatra fekvő öve­zetekből való kivonását Az izraeli egységek kivonu­lása nem minden vonatkozás­ban zajlik le a megállapodás szerint. Mint az A1 Ahram című kairói lap szerdal szá­mában közli, a csatornakörzet­ben lévő Zeltlja városból való kivonulásuk során leszerelték egy műtrágyagyártő petro­lkémiái üzem teljes berendezé­sét és a visszavonuló csapatok­kal együtt keletre szállították. A csapatszétválasztási megál­lapodás értelmében azonban-az izraeliek csak a kifejezetten katonai objektumok felszerelé­sét vihetnék magukkal. Az átalakulóban lévő front eseményeihez tartozik, hogy Ahmed Iszmail egyiptomi had­ügyminiszter látogatást tett az egyiptomi 3. hadsereg Sínai- félszigeten állomásozó egysé­geinél. Henry Kissinger amerikai külügyminiszter — az A1 Ah­ram című kairói lap szerdai A hivatalos, baráti látogatáson Kubában tartózkodó Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára (balról) és Fidel Castro Ruz, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, miniszterelnök a kubai—szovjet barátsági nagygyűlé­sen Havannában, a Forradalom téren. Helyi idő szerint pontosan öt órakor lépett a d (szemel­vényre Fidel Castro társaságá­ban Leonyid Brezsnyev és a kíséretében lévő magas rangú szovjet személyiségek. A mil­liós tömeg szűnni nem akaró éljenzéssel köszöntötte az SZKP KB főtitkárát. Még in­kább fokozódott a lelkesedés, a forró hangulat. amikor Brezsnyev spanyol nyelven él­tette a kubai népet. A barátsági nagygyűlésen Fidel Castro és Leonyid Brezs­nyev mondott beszédet. száma szerint — sürgős üze-J netet küldött Iazmail Fahmi egyiptomi külügyminiszternek, és ebben új javaslatokat vá­zolt fel a szíriai fronton szem- ben álló csapatok szétválasztá­sával kapcsolatban. A lap szerint Fahmi az el­múlt két nap során két alkalommal Is tárgyalt Kairó­ban Hermann Eilts amerikai misszióvezetővel a javaslatról, melynek részletei egyelőre nem ismeretesek. Mint ismeretes, a hivatalos kairói álláspont szerint Egyip­tom csak a szíriai probléma megoldása után hajlandó visszatérni a genfi tárgyaló­asztalhoz. • Szerdán újabb összecsapás zajlott le a Goian-fennsík köz­ponti körzetében állomásozó szíriai és izraeli csapatok kö. zött — jelentette be Damasz­kusz ban egy katonai szóvivő, Részleteket nem közöltek. • Megkezdődött azoknak a tu­néziai egységeknek a hazaszál­lítása, amelyeket az októberi háború idején küldtek Egyip­tomba — közölte szerdán a tunéziai hadügyminisztérium, • Efraim Kacir izraeli állami íó — mint előzetesen közölték —• szerdán hivatalosan is fel­kérte Golda Meir miniszter- elnököt, hogy a december 31-1 általános választások nyomán alakítsa meg új kormányát. A Szovjet unió győzelemre segítette a latin-amerikai kontinens első szocialista forradalmát — Leonyid Brezsnyev kubai látogatása „történelmi, felejt­hetetlen esemény hazánk éle­tébe i és a népeink közötti nagjozerű és válóban minta­szerű kapcsolatok fejlesztésé­ben” — hangoztatta nagygyű­lési beszédében Fidel Castro. A Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi kormány elnöke, méltatva a kubai nép­nek az imperializmus ellen, a forradalom eszméinek győzel­méért folytatott harcát, kiemel­te a szovjet segítség és támo­gatás nagy jelentőségét A testvéri szovjet nép az impe­rialista gazdasági agresszió minden megnyilvánulására szo­lidaritásának megnyilvánulá­saival válaszolt — mondotta Castro. — A Szovjetunió élel­miszer, nyersanyag, gépek szállításával és egyéb gazdasá­gi segítséggel győzelemre se­gítette a latin-amerikai konti­nens első szocialista forradal­mát”. Fidel Castro hangsúlyozta a Szovjetunió katonai segítségét. Mint mondotta, a forradalom sorsát eldöntő válságos pilla­natokban Kuba egyedül a szo­cialista tábortól, főképp a Szovjetuniótól kaphatott kato­nai szállítmányokat. A Szov­jetunió önzetlen, térítésmentes katonai segítségének köszönhe­tően Kuba ma kitűnően fel­szerelt fegyveres erőkkel, ka­tonai technikával rendelkezik. A Szovjetunió ugyanakkor a kereskedelmi csere és a hosszú távú hitelnyújtás olyan felté­teleit javasolta a kubai nép­nek, amelyek valódi mintájául szolgálhatnak a nagy ipari és a szükséges természeti tarta­lékokkal nem rendelkező kis ország közötti kapcsolatoknak. Fidel Castro rámutatott, hogy a szovjet békeprogram­nak óriási jelentősége van a nemzetközi enyhülés folyama­tában. Természetesen — álla­pította meg — még sokan ked­vüket lelik a Szovjetunió és a szocializmus rágalmazásában. A forradalmi mozgalomban meglévő álbaloldal és különfé­le renegátok állítólagos marxis­ta pozíciókból rágalmazzák a Szovjetuniót, aljasul elárulják a proletár internacionalizmust (Folytatás a 2. oldalon) Ülést tartott a megyei tanács vb Napirenden: a dunaföldvqri Nagyközségi Tanács munkája és a megye állami gazdaságainak tevékenysége Tegnap délelőtt megtartott ülésén a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a duna- földvári Nagyközségi Tanács V. B. tevékenységének vizsgá­latával foglalkozott, különös tekintettel arra a kapcsolatra, mely a testület és a lakosság között érvényesül az időszerű községpolitikai tennivalók sík­ján, A testület munkájáról Jendrolovits Ferenc, a nagy­községi tanács elnöke tett je­lentést a végrehajtó bizottság­nak. Ezt a jelentést egészítet­te ki az a beszámoló, melynek előadója Vas János, a Tdlna megyei Tanács paksi Járási Hivatalának elnökhelyettese volt Részt vett a megyei ta­nács vb-ülése e napirendi té­májának tárgyalásában Széles István országgyűlési képvise­lő, a nagyközségi pártbizott­ság titkára is. A két, írásban benyújtott je­lentés fölött szokatlanul széles körű vita alakult ki, mely eszmecserének fontosabb meg­állapításait Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke össze­gezte zárszavában. Mint azt a vb-tagok hozzászólásai is tar­talmazták, a dunaföldvári Nagyközsé­gi Tanács V. B. munkája céltudatos, tervszerű és színvonalában megfelel an­nak a várakozásnak, mely a tanácstörvényen alapul. A tanács testületi ülései igen aktívak, s megfelelő az a kapcsolat is, ami a tanács és a lakosság között jött lét­re és erősödött meg az egyes községpolitikai célkitűzések megvalósítása során. Hasonló­képpen jó az összmunkája a nagyközségi tanácsnak a kü­lönböző társadalmi és tömeg­szervezetekkel is, E szerveze­tekkel a nagyközségi tanács korábban együttműködési meg­állapodásokat kötött. Ezek a megállapodások a gyakorlat­ban jól vizsgáztak. Mind a jelentés, mind pedig az azt kiegészíteni kívánó be­számoló hű képet adott a nagyközségi tanács munkájá­ról — mondotta zárszavában a megyei tanács elnöke, aki ezt követően azokat a feladatokat sorolta föl, amelyek még szo­rosabbá tudják tenni a tanács és lakosság kapcsolatát, erősít­hetik a testület elhatározó szerepét, a tanácsi választott tisztségviselők és bizottságok aktiv kását pedig fokozni ké­pesek. Korábban élénk vita tárgyát képezte Jendrolovits Ferenc­nek az a szóbeli kiegészítés­ként elmondott véleménye, hogy a nagyközség lakosságát nem lehet a jövőben nagyobb értékű társadalmi munka végzésére kérni, A zárszóban csak Simontornya és Nagy­dolog példáját említve is meg kellett cáfolni ezt a véleményt. A tízezer lakosú Duna- földvártól telhetne több Is, mint 1973-ban telt, amikor is a társadalmi munka egy főre eső értéke alig ha­ladta meg a 99 forintot. Ugyanez az érték Simon- tornyán 390 forintra tehe­tő, Nagydorogon pedig 280 forintra! A fontos tennivalók listáján természetesen ez alkalommal is az élen szerepelt a negye­dik ötéves terv célkitűzései­nek maradéktalan megvalósí­tása, továbbá az ötödik öt* éves tervre való fölkészülés feladata. Következő napirendként a Tolna megyei Tanács V. B. további két, tájékoztató jelle­gű jelentéssel foglalkozott. Dudás József, az Állami Gaz­daságok Tolna—Baranya me­gyei Főosztályának területi Igazgatója tett jelentést a végrehajtó bizottságnak a Tol­na megyében működő állami gazdaságok tevékenységéről, valamint annak az együttmű­ködésnek eredményeiről, ta­pasztalatairól, mely az állami gazdaságok és a megye terme­lőszövetkezetei között jött lét­re az elmúlt években. A mun­ka eredményeiről számot adó jelentésben természetesen sze­repelt az is, hogy a megye területén tevékenykedő állami gazdaságok milyen részt vál­lalnak a lakossági ellátás időn­ként nem könnyű feladatából. Egyesek talán emlékeznek még arra, hogy az MSZMP Tolna megyei Bizottságénak Végrehajtó Bizottsága az. el­múlt év őszén tárgyalta meg a megyében működő állami gazdaságok helyzetét. Ezúttal a vb. tájékozódhatott a gazda­ságok tevékenységének ered­ményességéről, a még jobb eredmények reményében és ér­dekében tervezett változások­ról. Mint ez ismert is, a ko­rábbi tíz állami gazdaság ja­nuár 1 óta — összevonás miatt — 8 egységet alkotva dolgo­zik. E friss változástól elte­kintve azt állapíthatta meg a vb, hogy (Folytatás a 2. oldalon) j Több mint egymillió résztvevő Szovjet—kubai barátsági nagygyűlés a Forradalom téren

Next

/
Thumbnails
Contents