Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-04 / 283. szám

Névnapjaink — 1974-ben \ Munkahelyem figyelmes ve­zetősége asztalomra helyezte a jövő évi előjegyzési naptárt, romló memóriámnak ezt a kitűnő mankóját. Ilyenkor a? emljer előveszi a régit és át­veheti a? újba a? ijyw. vagy amolyan okból fontos faejegy- Zésekgt. Rokonok, .jóbaráthk születés- és névnapjait. emlé­kezetes évfordulókat, Az 197^­es esztendő 865 napjából tjr zej szentelünk különböző nem­zeti. nemzetközi és egyházi eredetű pirQsbstűs ünnepek­nek. A többi 355-ijn névnapok . osztoznak. A névnapok rend­jét összeállító bizottság ke­mény munkát végezhetett, de seines' nem tökéleteset. l®r is m nden pizoanyal igyekeztek a társadalmunkban jelenleg é]p névadási igényeket tük­rözni. amiről map nem egy­szer esett szó a sa.itp hasáb­jain. Most is érdemes elmér lázni felette. Az utónevek so­ra — akárcsak a polgári, akár egyházi anyskönybe js jegyzik be azokat — egyúttal lpártör­téneti dokumentum. A jelek szerint kortársaink bensőséges vonzalmat árulnak ej az ókor (Titusz, Honoria, Teodóra. Szabina. Nárcisszá), az ótestamentum (Zakariás. Ráhel, Jónás), ^ mitológia (Pigna, Achilles) és a múlt század elején .divatba jptt” hunok és honfoglaló eleink (Emese, Buda, Béka. Koppány, Előd) iránt. Hatni látszik az másfél évszázados török ura­lom emléke is (Katimé), 'to­vábbá a reneszánsz (Lukrécia) és a magyar drámairodalom (Tiborc). Az utónevek megün­neplésére szánt 355 napon 48 olyat találunk ami okkal-ők- talanul felkeltette figyelmün­ket. A gyilkosságra való felbúj- táshan elmarasztalt Kund Abigél névrokonait február­ban lehet ünnepelni. Zalán futására március. Buda halár Iára április kínál gondolat- társítási lehetőséget. Ugyan­ebben a hónapban van Cson­gor napja, akik ilyesformán megelőzik a Tündéket (június 1). Persze akad igazságtalanság is- Izolda-nap márciusban van, Trisztán sehol. Attila fia Ellák tisztelői kaptak névna­pot, de testvéreire. Imákra és Dengezicsre már senki nem gondolt. Kétséges hogy Előd vezérünk, mennyivel volt kü­lönb. mint Ond, Kond. Tas, vagy' Töhötöm, akik szintén hiányoznak. Lukrécia Borfiá­nak még jutott névnap, de a bátyja — Cézár — névutódai- nak már nem. Tibore-nap augusztus ií-én van, Bánk se­hol. Sajnálattal nélkülözzük a korábbi óvok egyikének nan- tár-ajban még szerepelt Bors, Nér4 Napóleon. Bendegúz ne­veket és az ö porok írójának (Pár 1950-ban töprengést oko­zott Prímjeimet! Utóbbit min­denesetre pótolni látszik, hogy a sok magyar Ciháit (vajh az Ormánságban, vagy a Hajdú­ságban tenyésznek-e nagyobb tömegben?) viszont augusztus 37-én végre névnapban része­sült, Filmtörténeti emlékeket ébreszt az Aliba Valii öiasz fiimszíhésznőt juttatja eszünkbe, a június 17-i Alida- nap, Valószínűleg a dókai tisztelet is közrejátszhatott a már említett Fatime napban, de akik egy másik regény­alakját — Bahjagprai Methelt -r- kedvelik. Methel nevű fiúk pévünnepét már hiába kere­sik.,, ____________________ A z utónév természetesen csak megkülönböztet, de nem jellemez. Minden tiszteletet megérdemlő Ivorokkal is ta­lálkoztunk már. éppúgy, mint cseppet sem nőies külsejű, alighanem virágnéven az egyetlen férfiakkal. akiknek Jácint jutott. Szilárdan hisz- szük tehát (egyébként ..Szi- lárda” napja december 14-én van!), hogy a fentebb idézett nevek viselői közül senki nem vgsgi zokon rövid eszmefutta­tásunkat- Végtére is a név vi­selője sosem felelhet azért, amiben a születését nem gok­kal követő ceremónián része­sül. Csak azok, akik a neveket adták. Alulírott keresztlevelé­ben például, többek között a talányosa^ hangzó ,.Lábúd” név is szerepel, ami magyar­ra fordítva — a viselője kül­lemére kevéssé jellemző ■*-' „hattyút” jelent. Ez szeren­csére csak sbkgőik utónév, éppen ezért okosabbnak véli az elsőt használni: ORDAS IVÄN Oszoli Piroska kiállítása Budapesten A Dunai öldvárott élő jeles festőművész, Oszolj Piroska műveiből kiállítás pyílik Bu­dapesten, a Fáklya klubban. Az ünnepélyes megnyitóra de­cember 6-áp délután 5 órakor képül sor, a azon Eesery Ele­mér művészettörténész mond beszédet. A kiállításra ízlésen kataló­gus készült, melyben ugyan­csak Eesery Elemér méltatja Oszoli Piroska művészetét. „Opzosliné bátran nyúl a (Ki­nek kifejező erejéhez —- olvas­suk a méltatásban —, s ugyan­akkor a fegyelmezett mérték­tartásról sem feledikezik meg. Ecsetkezelése épp ilyen öko­nomikus, valőrjei finomak, és könnyedek, így szintén adek- vát kifejezői egyéniségének. Oszoliné képei azt is példáz­zák. hogy hagyományos festői felfogásban is lehet őszintén átélt, a mai kor emberéhez szóló műveket alkotni.” A kiállítás keretében, amely december 13-ig lesz nyitva, mutatkozik be Komorjai Lász­ló festőművész is. Trnapló fíétVVgV Pergolesi (1710—1736) leg- jelentősebb alkotása a Úrhat­nám szolgáló (La serva pad- rone) című vígopera., amit 11 prigionero superbo című, ma már sose játszott opera seriá­jának intermezzójaként kom­ponált. Csodálatosan üde hang, ragyogó színesség, könnyed­ség és dallamosság — így jel­lemzi Pergolesi művészetét, mindenekelőtt az Úrhatnám szolgálót Szabolcst Bence, s erről győződje,ettünk, meg g pé­csi opera szekszárdi szabadté­ri előadásán is- A Zenés tv- színház péntek esti előadása azonban nem ezt mutatta, s mondjuk ki kereken: elhibá­zott előadás volt. Az Úrhat­nám szolgáló ugyanis olyan ki­vételes remekmű, amit kár megbontani, illetve eredeti megoldását esak akkor sza­bad megváltoztatni, ha vala­kinek jobb jut eszébe. Ezúttal erről Szó sem volt, s bosszan­kodva néztük a tátogató szí­nészeket, akik helyett Házy Erzsébet és Dene József éne­kelt — kitűnően — a színfa­lak mögött. Miért? A színpad­kép is zavarba ejtett, mert egy lehetetlen épületkomplexum­ban szaladgáltak a szereplők, teljesen céltalanul, holott ha színpadra engedik a két el­rejtett énekest, sokkal többet nyertünk volna. A tv hivatalos programjában az egyik szereplő így nyilat­kozott: „Kiadhattuk magunk­ból mindazt, am\ egyáltalán bennünk volt". A kétértelmű megfogalmazás a rendező di­csérete akart lenni. Mi in­kább úgy éreztük, hogy egy félreértés tanúi voltunk, s egyetlen vigaszunk. Házy Er­zsébet és Dene József szép hangja voltK Kellér Dezső kabaréja is­mét bebizonyította, hogy a hu­mor a legromlandóbb anyag. A néhány év előtti szellemes - ségek ma mát kicsit „történe­tinek” tűntek, hisz épp az az aktualitás kopott le róluk, ami akkor mulatságossá, sőt „merésszé” tette őket, Kellér intellektuális humora így is hatott, s azt est nagyobbik fe­lében pontosan olyan vqltj amilyennek vártuk, eleven, öt­letes, sőt elgondolkoiztató is. Oscar Wilde, a vasárnapi esti fő műsoridő szerzője a szá­zadforduló szenzációja Bolti mindenekelőtt ünnepelt szín­padi szerző, de költő, sőt mi­dőn erkölcsbotránya után bőrű lembe került, moralista isi Színpadi szerzőként körülbelül, olyan kvalitás, mint Molnár Ferenc, csak angol, s ebbe?» már ott van az értékítélet isi Emlékként Wilde körülbelül úgy viszonylik a világiroda­lomhoz, mint a Liliom a Bénii bánhoz. Az Eszményi férj semmi4 képp sem remekmű, még a többi Wilde-darabhoz mérva sem. A Lady Windermere le­győzőjében több az ötlet] Salome, a Vera vagy a nihilis­ták. drámaibb, de hát ha egy­szer ezt kaptuk... Persze Wilde itt js szellemes] de ez 0 szellemesség egy ki­csit olyan, mintha Karinthy paródiáját hallanánk, Wilde4, ről szólva, imigyen: „Az eto vetemültség ornamentika a lel4 ken. A hideg nem más, mini meleg. Az a magas, ami ala­csony. A zöld, az csak átme­net a piros felé. A csúnya, aa szép. A macska, az kutya. Ä fehér, az fekete. A világ u3 egy aforizma." Az inasnak pe­dig ezt kell mondpni: „Nyissál kj az ablakot, hadd legyen be- csukva.’’ Az Eszményi férj egy kicsié ilyen. Vagy ilyen se? Mert közben gyakran gondoltunk ar­ra, jobb lenne, ha Karinthy szövegét hallanánk. ' Cs. Gerencsér Miklóst Aradi napló 58, A látszatot? Vajha így len­ne. Valódi tény az azonos vér­Telefon-pertu Fiatalasszony ismerősöm főkönyvelő az egyik válla­latnál. Múltkor mesélte az alábbiakat: — Megcsendül az asztalo­mon a telefon. Felveszem és beleszólok: Tessék! — Szia, anyuskáml — mondja egy ismeretlen férfi­hang. — Add a Marití — fiogyan?! — képedtem el. Mire ő: — Na. ne játszd meg ma­gad! Sürgősen dumálnom kell a Marival! Hamarjában nem fűtött eszembe más, mint hogy: — Várjon, megnézem! — Jól van, arany kis po­fám. várok! — kaptam a fe­leletet. Csakugyan átmentem a könyvelésre és még a szám­lázásra is benéztem.' A lá­nyok ebédelni mentek, ezt — most már őszintén mér­gesen megmondtam az is­meretlen telefonálónak. Egyúttal megkérdeztem, hogy emlékezete szerint mi~ kor ittunk pertut? Így fe­lelt: — Nehéz egy csaj lehetsz, hallod-e! Én most múltam huszonhárom, a hangod után ítélve, te se lehetsz több. Akkor mit rázod a rongyot? Ez tulajdonképpen egy ki­csit jólesett a harminchét éves, férjes asszony mivol­tomnak. Úgy hírük' hogy manapság az egykorúik közt szinte „sikk” a tegeződés, de azért ez a kedélyes „kor- társam" kissé túlzásba vitte_ — Tudja mit? — javasol­tam neki. — Hívja fel egy fél óra múlva., aztán kér­dezze meg tőle, hogy hány éves — a főkönyvelője! A legjobb az, hogy az osz­tályomon két ki»rj van. Az egyik negyven egynéhány éves, több gyerekes család­anya, rá nem gondolhattam. Behívattam g másikat, akire nagyjából (lieft # kormegr határozás. — Kerestek telefonon] —> kezdtem és elmondtam neki az esetet. Alig bírt magával i jókedvtől: — Kakát! ftoqy éppen Zsuzsi nénit kellett kifog- nfe*. Tudod, hogy ki lehe­tett? Fejét rázta? — Sanyi? Dodó? Pista? Mindegyiknek egyforma a modora! Mit tehettem mást, ma­iamban gratuláltam mind­háromnak, keringés. Hiába tiltakozom el­lene, vállalnom kell, mert ön­magam erejéből nem cserél­hetem ki magamat. Osztrák vagyok, csak osztrák. A ha­talom teremtménye. Ha med- . dő, ha önző, ha brutális ez a hatalom, akkor is éltetnem kell. Létformám, adott: csak így maradhatok meg. Orvos­nak és rabtartónak egysze- mélyben. \ De Lenkeynek volt egy má­sik dimenziója. A magyarsá­ga. Ez a tény már önmagé-, bán is amolyan szabadságféle. Adott esetben legfőbb érték­ké válhat az ilyen becses tar­talék. Megkísérelte kiteljesíte­ni, Talán az sem lehetetlen, hogy a magyarok legtöbbjénél tudott, érzett lehetőség volt ez a tartalékdimenzió. Ennyi­vel voltak többen, mint mi. a csak osztrákok. És ennyivel veszélyesebbek. Akár a lengyelek. Akikre nem rántott kardot Lenkey. Immár meggyőződésem, pon­tosan tudta, hogy miért hagy-, ta nyugodni kardiát. Megér­tette származását a janicsár. * A Tiszától a Tiszáig, s on­nan a Ver húszig tartó vonu­lás diadalútnak is beillett. Amerre éjhaladtak, gyorsan hírp futott: ezek a Lenkey- huszárök! Dédelgették, elké­nyeztették őket, a huszárok viszont erővel vonták ki ma­gukat a marasztalásból, mert sietniök kellett a bácskai had­színtérre. Bizonyos, hogy Len- keyt alig kínozhatták tépelő- dései a diadalmas vonulás közben. Feledhette a rnárama- rosszigeti vizsgálat keserűsé­gét, a századát feloszlatással fenyegető ígéretet, a hadbíró­ság Kelet-Galíciából feléje ve­tődő árnyékát. De alig érkeztek meg 3 verbászi táborba, az osztrák tisztikar ellenségesen, nyil­vánvaló megvetéssel kezelte. Akkor még a mi tábontokuhk Beehtold altábornagy volt. a déli hadak főparancsnoka. Ak­kor még mindenki úgy tudta, a szerbek és a rácok egy­aránt támadnak az osztrák császárra és a magyar király­ra. Ergo, osztrákok, magyarok közösen Védekeznek. De mit keres, a táborban egy olyan tiszt, még ha a magyarok ol­dalán is. aki őfelsége hadse­regéből szökött még? A vádoló pillantásokból, a mellőző viselkedésből csak egy irányba vezetett kiút: a harctéri helytállás felé. Pa­rancs szerint is a tisztítótűz adhatta vissza teljes becsüle­tüket. Hiszen a magyar bel­ügyminisztérium határozata úgy szólt, a csatákban való Viselkedéstől teszik függővé, együtt maradhat-e büntetle­nül n század. Lenkey János huszárjai te­hát hurcoltak. A második szenttamási ütközetben, au­gusztus tizenkilencedikén még­mutatták, nemesük szökni tudnak, de győzni ig, Dicsősé­güket senki nem vmhatta két­ségbe. Még a biíuhuutlan osztrákok sem. akiknek igen szerény részecske jutott a szenttamási győzelemből. A Lemkey-huszárok mégis sírtak a diadal Után. Halot­taikat siratták Köztük a fiatal tisztet, Fiath Pompejusz had­nagyot. Semmi kétség mélyen őszinte volt Lenkey. amikor a gyászhír hallatán összeroskadú va mondta: — Bárcsak én estem Vülná él helyette. Hihetnénk, győzni csak egy-J féleképpen lehet: hősiességgel. Kapaszkodj a bátorság söré­nyébe, és hidd, hogy rajtad kívül másnak nem terem ba­bér. így mondják a poéták és a szónokok, de nem a katonák. Ok tudják, hogy a csaták pró­zaibbak. Igaz, néha nagy ben­nük a pátosz, ám örökké a pánikkal keveredve. Érzé­keny. ingatag, remegő részeg­ség, józan félelem és még sok: más egyéb élő vulkáni vegyü- let az a valami, amit közönsé­gesen bátorságnak szoktak: nevezni a fegyverek viadalá­ban. A hősben jelen van a gyáva és a gyávában a hős. Mindkét oldalon. Ama vulgá­ris ok miatt, hogy itt is. ott is emberek vannak. Hős és gyá­va emberek. A röpítő erőben szerepet játszhatnak a kétségek is. Előre, minél gyorsabban, le­rázni a hátunkba csimpaszko­dó kételyeket. Ha sikerül át­törnöm, túljutok a pszichikai rubikonon és győzelmem be­hozhatatlan előnyt ielent a lehagyott kétségekkel szem- bon így érzem teljesnek Lenkey János bátorságát. A kétségek hátszelével. Minden bizonnyal enélkül is boldogult volna, a lovasrohamakban. De mint annyi társát a lázadók olda­lán, űzte a belső kényszer: minél véglegesebben elszakad, ni korábbi valójától, minél több elhatároló fegyvertényt halmozni múltja és iövőbeni sorsa közé. Megint osztatlan, egész, egyugyanazon ember akart lenni. (Folytatjuk) M /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents