Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-24 / 301. szám

Ortutay Gyula:

A népművészet új felfedezése

PÁKOLITZ ISTVÁN:

g L Ó R I A

Az istálló szegélyes oltalom, párát lehel a tehén, a ló.

Az újszülött bizony nem nagyon irigyelni való.

Szélben pendülő faág cimbalmozza az eget.

Álmában mennyei danát hall egy csordásgyerek.

Tovább álmodik ébren

s a fényes angyalt is látja! Odakap gyakran fejéhez: kigyúlt-e glóriája?

Hányszor felfedezték már! Megszámlálhatatlanul. Ügy tűnik, most ismét új felfedezéséről — szigorúbb szóval: divatjáról beszélhetünk. Nem különösebben magyar „felfedezés”, „divat” ez — európai, sőt világméretű jelenség. Érdemes néhány vonását figyelőre vennünk: a jót is, a hamisat, a félrevezetőt is.

E rövid cikkben nem kísérhetném végig a népdal, népmese, díszítőművészet — közös szóval az egész népművészet felfedezéseinek történetét. Ki hinné, hogy egy időben, a XVIII. században a francia szalonokban a különböző, egyre nyakatekertebb tündérmesék mondása és hallgatása volt a divat — s természetesen a divat során egyre távolabb kerültek a népmese, a paraszti mese fordulataitól, művészetétől. S aztán következett ennek a divatnak nemcsak megunása, hanem kicsúfolása is. Vagy a magyar díszítőművészet egyik divata, a „tulipán-mozgalom” — rossz szecesszióba fulladt. De az efféle divatok mellett van olyan felfedezés is, ami „tiszta forrásokhoz’* vezet (Bartók szavai), s ezek a források ne szennyeződjenek el. Ilyennek tekinthetjük éppen a népdal, népzene szere- tetét, hódítását. A Televízió úgynevezett Aranypáva műsorának a középdöntője előtt vagyunk, amikor ezt a cikket írom. S a zsűriben való üldögélés közben, figyelve az énekeseket, csoportokat, figyelve a közönségszavazatok eloszlását, a szavazók számának növekedését, sok felvetődött kérdésre megkapjuk a választ

Smikor megjelenik egy könyv, abból harminc példány az író járandósága, annyi mint a semmi. A kiadó hazaküldá. az író nekiül dedikálni. Feleségének. szüleinek. kedves Ede bátyjának. drágq Etus néninek, egynéhány távoli, de sértődékeny rokonának. írótársainak. fogorvosának, mai szerelmének, s egv vagy két. néha három elmúlt szerelmének. Nem tartozik a tárgyhoz, de említést érdemel, hogy az írók milyen szövevényes dedi- káló-viszonyban vannak egymással. Hogy kinek küldheti postán, kinek adjuk át személyesen. kinek jár a ..szeretettel”. az „őszinte barátsággal”, a „barátsággal”, vagy a puszta névvel jelölt ajánlás, annak külön szertartása van. Felsülnék vele. ha megpróbálkoznék e finomságok magyarázatával: épp annyi eszem van csak. hogy nem vétem el. Elég az. hogy amikor az ember végzett a harminc kötetes könwtoronnval. nemcsak hogv salát, magának nem marad belőle hanem még előveszi a szorongás is. hogy adósa maradt egynéhány jó emberének, akiknek elfelejtett könyvet dedikálni. Legutóbb is az történt hogv .töbibfelé maradt szigorú tartozásom, s a Körúton jártamban, betértem egy könyvkereskedésbe Hat Példányt. akartam venni a könyvemből.

Ilyenkor az ember mondhatja azt: Jó nanot kívánok. ez me? ez vagyok, kérem ilyen meg olyan című könyvemet. Vagy pedig mondhatta ezt:

Egy időben szívesen vitáz- gattak azon, hogy szocialista társadalomban lehetséges-e a népművészet, illetőleg, milyen a szocialista népművészet? Nyilvánvaló, hogy a népművészetnek az a hagyományos, „klasszikus” jellege, amilyen az elnyomott paraszti osztályban, a feudalizmus idején kialakult, nem lehet szocialista, s nem fejlődhet a hagyományos módon tovább. Már a kapitalizálódás idején szétzilálódott sok archaikus vonása, de ott, ahol az írástudatlanság, elnyomottság uralkodott, még sokáig élhetett. A szocialista kettős

helyzet alakult ki: az öregek körében, vagy az öregek tanítására (s ilyen „tanító” Gal- gamácsán Varíkóné, Dudás Juli, aki nevelgeti fiatal énekeseit, táncosait, s közben fes- tegeti a maga úgynevezett naiv képeit, faldekorációit), tovább él a régi stílus, őriznek dalokat, meséket, táncokat. Ez a fogyó múlt.

Viszont épp Kodály Zoltán kezdeményezésére általános iskoláinkban az éneklés, zenetudás alapja a népdal megtanítása, s a Rádió, a Televízió különböző műsorai az egész országot nevelik, tanítják a népdal tudására is, sze- retetére is. (Hadd ne szóljak

••

Örkény István i

Megveszem a könyvem

Kérem az ilyen meg olyan című könyvei. írta ez meg ez...

Alkalmasint éles lényt vet az író jellemére, hogy melyik utat járja: én. akármilyen

fény vetül is rám. az utóbbi megoldást választottam. A helyzet így is félszeg helyzet.- de legalább nincs az orromra írva, hogy félszeg helyzetben vagyok. 1

Kissé zsíros arcbőrű. borzas; fekete hajú. negyven esztendős körüli asszony az eAdó.

Rögtön első mozdulatával elárulja hogy szereti a könyveket: amikor a kért könyvet leveszd a polcról. könenye új- jávai letörli a fedőlapot.

— Nagyon szén könyv — mondja és nyújtja.

— Igazán? — kérdem. —

El tetszett olvasni?

— El — mondja.

:— És csakugyan olyan jó?

— kérdem, mert ezt jobb kétszer. mint egyszer hallani.

— Jó — mondja határozottan.

Forgatom a könyvet, tűnődve belelapozok.

— Akkor kérek még ötöt — mondom.

— Ötöt? — kérdi, s néz rám.

— Igen — mondom, kissé zavartan.

— Egyszóval, összesen hat darabot? — kérdi nyugtalanul.

— Ha lehet kapni — mondom.

most a „magyar nóta”, a műnépdal kérdéseiről, nem a mi témánk — egy „magyaros” divatnak hajtása ez.) S a mostani Páva-versenyek azt bizonyítják, hogy a népdalénekesek versenyében az öreg paraszti előadók. énekesek mellett azok is föllépitek, akik zenei iskolákon, főiskolákon tanulták a népdalt — nem hagyományos módon, a falutól, a nagyszülőktől, hanem tanároktól, akik a legősibb, évezredes előadásmód sajátosságait is megtanították. S most már a versenyen a falu és a város is verseng együtt, egy rangon: a spontán, hagyományos falusi, és a szigorú fegyelemmel megtanított. Ez az utóbbi a növekvő. ez épül bele, lesz részévé a szocialista kultúrának. Minden értékét felmutatja a magyar népdal történet! rétegeinek, s továbbadja majd növendékeinek, az egész társadalomnak. S a magyar népdal ilyen! módon része lesz az egyetemes dalkultúrának, egvütthangzik a különböző népek népdalaival, de a nagy zeneszerzők dalaival is.

A népdal ilyen felfedezése, ilyen beleépülése a magyar műveltségbe csak teljesebbé teszi a szocialista műveltséget; — nem lesz külön szocialista népművészet. Ezt a felfedezést, ha úgy tetszik, ezt a divatot mindnyájan helyeselhetjük, egészséges. gazdag áramlat Ha a magyar népdal kultusza olyan kártékony divattá válna, ami kizárólagosságot parancsol, ami elzárkózik más népek dalkul- túrájától, a neves szerzők műveitől, s valami hazúg romantikával belemerülne a parasz-.

— Lehet — mormogja. s révülten néz rám a szemüvege alól.

Lassan hátrányul a polcra, ott még két kötet dói neki a vállával a szomszédainak. Letörli a köpenye újjával a fedőlapot. s odateszi elém. Várakozástel iesen néz rám: talán azt reméli, hogy megelégszem három darabbal.

Én azonban nem elégedhettem meg három darabbal, mert hat kell. Sorra kézbe veszem a könyveket elolvasom a címlapjukat, s miután bizonyságot nyertem arról, hogy mindegyiken szó szerint ugyanaz a szöveg áll egymás tetejére rakom őket. S várok.

— Eszerint még három darabot óhajt?

, — Igen. kérem.

— Valami iskolának? —puhatolózik.

— Nem — mondom. — Csak úgy magamnak lesz.

Szemlátomást megváltozik a viselkedése. Odahúz egv létrát. fölmászik a tetejére. s e?v nyaláb könyvvel érkezik vissza. Egviknek sem törli meg a fedőlapját. Miközben a számlát iria több ízben rám pillant, fürkésző üveg alatti tekintettel. Már az orrom sem tetszik neki. Valami rosszban járó álaknak vél. csak azt nem tudja hoev miben töröm a fejem: mert a könyv különös, egyed ülvaló jószág. Nem alkalti múltba — fel kellene lépnünk ellene. Ilyen jelenség nem mutatkozik sem elméletben, sem a gyakorlatban. Kodály tanítása is arról szólt, hogy a magyar népdal tudásával induljunk el az egyetemes kultúra minden szép értéke felé: a tiszta források felé.

Más, bonyolultabb kérdéseket vet fel a népi díszítőművészet újabb felfedezése. Tudjuk, hogy az úgynevezett primitív, archaikus művészetek is hányszor megtermékenyítették a képzőművészet mestereit. Elég, ha a modem képzőművészet történetére emlékeztetünk: Picasso. Chagall, s annyi festő, szobrász, keramikus, stb. kapott indítást, motívumot, formai ötletet ezektől az alkotásoktól a paraszti díszítőművészet elemeitől is. A mi társadalmunkban is a díszítőművészet indítására, ösztönző példájára eleinte egyes csoportok alakultak, majd most a HISZÖV irányításával egész országos hálózat született a népi díszítő- művészet hagyományainak tanítására, továbbfejlesztésére és

más semmiféle árühaím ozásra.' Spekulálni sehogysem lehet vele. Egv könyv annyi, mint száz könyv. Egy könyvet végtelen sokszor lehet elolvasni, s még másokkal is elolvastatni: könyvvel mindenfélét lehet csinálni csak két. vagy több példányt nem lehet belőle vásárolni. Vajon miféle cigányságban sánitikálhatok?

— Könyvtári dolgozó tetszik lenni? —kérdi reménykedve.

— Dehogy — mondom, és elvörösödöm.

Átveszem a blokkot. Ä pénztárasztaltól visszatérőben jut az eszembe doktor U.. aki a múltkor éjszaka jött át a gyerekhez. és nem fogadott el pénzt. Sajnos egv hetedik példányra van szükségem.

Nem merek az eladónő szemébe nézni, csak oldalvást vetek rá egv pillantást. Látom az arca feldúlt vonásiait. homlokába verődő haját, q az orrán a szemüveget, mely féloldalra dőlt. mint egy halálra sebzett huszár a lován.

— Parancsol még valamit? — kérdi remegő hangon.

— Semmit — mondom.

Aktatáskámba rakom a

könyveket és elbúcsúzom.

Rézsut. a Körút túlsó oldalán jc van eev könyvkereskedés. Én azonban nagy vargabetűvel az ellenkező irányba indulok, mert visszanézve, a bejárati ajtó és a szemüveg kettős üvegfala mögött meglátom a sötéten utánam bámuló szempárt. Igyekszem elvegyülni és megsemmisülni a sokáéi alombanhazai, külföldi értékesítésére.' Ez már nem a hagyományos népi művészkedés: paraszti,

pásztori, gölöncsér módra, inkább népi iparművészeinek nevezhetnék, szervezeti formája, az oktatás, a továbbfejlesztés tudatossága megkülönbözteti a hagyományostól, bizonyos iparszerűsége is. Mégis a hagyományosból] nőtt ki, értékét részben ez is adja, rangja van: hazai és nemzetközi kiállításon szerepel, alkotói, munkásai nevét ismerjük, munkájukról is azt mondhatjuk, hogy része a szociális-' ta kultúrának.

Viszont van egy veszedelmes divata a hagyományos népi díszítőművészet gyűjtésének. A magyar sajtóban több hasznos cikk figyelmeztet erre a veszedelmes divatra, legutóbb a parlament kel-' turális bizottságának ülésén is szóba került. Ez pedig egyszerűen az, hgov fortélyos ügynökök, kereskedők vásárolják össze falvainkban, padlásokon, szobákban — ahol találják — a régi, paraszti művészkedés tárgyi emlékei ti bútorokat, faragásokat, szép: cserepeket, szőtteseket. hímzéseket — amit csafc találnak.’ Hagvján,' ha hazai ígénvt elégít ki, lakáskultúránknak ad egv-egy kedves színfoltot.' Mégis ezeknek a tárgyaknak inkább múzeumainkban, épülő szabadtéri múzeumaink-^ bán; tudományos gyűjtemé-* nyeinkben van a helye. Különösen akkor, ha az aggálytalan ügynökök külföldi ve-1 vőnelc árulják ki e megvédeni dő kincseinket. Egyszer mái* megírta Siklóssv László három kötetben — műkincseink BéesJ be vándorlásának történetét,’ Azok főúri,' nemesi kincsek,1 képzőművészeti alkotások, történelmi ereklyék voltak. Las-' san több kötetre (s nemcsak Bécsre) terjedne ki arfnak a leírása, hová is vándorolnak a falusi porták névtelen paraszti. de számunkra igen értékes kincsei. Ne engedjük elher-' dálni ezeket a szerényebb kincseket sei Ne áldozzuk feí semmínő divat kedvéért: őrizzük és védjük minden törvényes eszközzel. Á külföldi érdeklődő vásárolja csak a HISZÖV szövetkezeteinek nén- művészeti alkotásait — szépek, dekonatívek azok is. Á magyar múlt paraszti alkotásai nemzeti hagyományunk; kultúránk részét teszik,' — itt ne engedjünk a kereskedelmi divatnak; nem csempészáru az, hanem maga a paraszti történelem,' egy eltűnő, elmúló világ, de a miénk, nékünk kell őriznünk, s akkor nem lesz üres divat. hanem mindig megújuld — megújító fölfedezés.