Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-23 / 300. szám
Esrf hozta a hét a külpolitikában WASHINGTON 1973. december 21. — a tör. ténelemkönyvekbe bevonult ez a nap, mint a közel-keleti békekonferencia kezdetének napja. Minden bizonnyal még nevezetesebb lesz az a nap, amikor majd eredményesen véget is ér, de erre még nyilvánvalóan sokáig kell várni. Illúziók nélkül, a feiadat nagy. Ságénak ismeretében ültek össze Genfben. A Nemzetek Palotájában a kör alakban elhelyezett hat asztal mellé az ENSZ. a Szovjetunió, az USA, és a közvetlenül érdekelt Egyiptom. Jordánia és Izrael képviselői. (A hetedik asztal üresen maradt: Szíria nem küldötte delegációját, s bár külön asztalt nem készítettek elé számukra, a palesztinok képviseletének kérdése nyitott maradt a konferencia kezdete után. Esetleg a későbbiek folyamán megjelennek Szíria küldöttei, s talán megtalálják a diplomaták annak a formáját is, hogy a palesztinok leendő államának képviselői szintén részt vegyenek a konferencia munkájában ...) A lényeg ma mégis az, hogy a békekonferencia egyáltalán elkezdődött. Hány akadályt próbáltak ebesek az összehívás elé állítani... Az izraeli fenyegetőzésektől kezdve egészen a legutóbbi, szörnyű terrorakcióig ... Az utóbbi jogosan borzasztóit el mindenkit: ilyen véres esemény még nem történt! Több mint 30 halottat követelt a római repülőtéren a kézigránátos, géppisztolyos tömegmészárlás. Akik elkövették: ismeretlen -arabok... A nyugati burzsoá sajtó sietett azt állítani. hogy palesztinok. Mint ahogyan azt is szenzáció. hajhász gyorsasággal közölték, hogy az eltérített Lufthansa- gép fedélzetén „kettesével gyilkolják le túszaikat a palesztin terroristák”. Később kiderült, hogy legalábbis ebből egy szó sem volt igaz. A Palesztin Felszabadítási Szervezet most a kuvaiti hatóságok kezében lévő terroristák kiadatását kéri, nemcsak azért, hogy maga vonhassa őket fele. lősségre azért a roppant er- kölcsá-poiitikai kárért, amelyet 30-nál több ártatlan emberélet kioltásán túl még a palesztin mozgalomnak s általában az arab ügynek okoztak, hanem azért, hogy megállapíthassa: kik ezek a gyilkosok, kinek a megbízásából követték el a gyalázatos tettüket? Mert eddig mindig nyomtalanul eltűntek az állítólagos palesztin terroristák. Hol Líbiában, hol Kuvaitban. Ez történt július végén, amikor a „palesztinok” egy japán Jum- bo-óriásgépet térítettek el szeptember végén, amikor az osztrák—csehszlovák határon hajtottak végre túszszedő akciót ketten, akiket aztán ma. gánpilóták vittek Líbiába, november 5-én, az algériai csúcstalálkozóval egy időben öt „palesztin” Szaud-Arábia párizsi nagykövetségét támadta meg. ott kerített hatalmába túszokat, s azokkal együtt repült Kuvaitba. November végén egy holland KLM-gépet térítettek a Kuvait közelében lévő kis olajsejkség, Dubai repülőterére ... Mindegyik felsorolt eset időben egybeesett a közel-keleti válság rendezésére, az arab egység kialakítására szolgáló valamilyen nemzetközi eseménnyel! Ez volt közös ezekben a terrorakciókban, no meg az is. hogy — mindegyik az arab ügynek ártott! A genfi békekonferencia megnyitásának eredetileg kitűzött, december 18-i dátuma lett az „arab terror” eddigi legvéresebb eseményének napja. Az akciót láthatóan erre az időpontra időzítették és nem változtatták meg akkor sem, amikor maga a konferencia háromnapos késedelmet szenvedett. Kissinger 'amerikai külügyminiszter ezalatt Lisszabonban és Madridban járt, s a kétoldalú kapcsolatokról tár. gyalt, majd Párizsban- találó. zoitt Le Dúc Tho-val. a Vietnami Demokratikus Kqptärsa- ság kormányának különleges megbízottjával hogy a vietnami békemegállapodások végre, hajtásáról folytasson vele megbeszélést. Az amerikai külügyminiszter rendkívül zsúfolt program, jában — tíz nap alatt tíz fővárosban járt! — Párizsban még egy Pompidou elnökkel való megbeszélés is szerepelt. A NATO brüsszeli miniszteri tanácsülésén éppen tíz nappal azelőtt volt szópárbaj Jobert francia külügyminiszter és Kissinger között, ami bizonyos francia—amerikai nézetkülönbségekre utalt. Ezek elsimítását próbálta me| az amerikai külügyminiszter az ELysée. palotában. Pompidou elnöknek szaporodnak a belpolitikai gondjai is: a Canard Enchainé című szatirikus hetilap szerkesztőségében talált lehallgatókészülékek botránya még nem ült el, az olajválság következményeit a francia gazdaság is kezdi megérezni, jóllehet Franciaország az olajszállító arab államok „barátai” közé tartoznék. A kormánypártok táborán belül a Le Point című hetilap, amelyet Chaban-Delmas volt miniszterelnök bizalmasai szerkesztenek, a jelenlegi miniszterelnök Messmer távozását követelte... Pompidou a héten rádió- és televízió-nyilatkozatban próbálta eloszlatni a kormány fölé tornyosuló viharfel. hőket. Spanyolországban a szó szó. ros értelmében belpolitikai robbanás történt a héten: baszk merénylők a levegőbe röpítették Carrero Bl-anco tengernagynak, a miniszterelnöknek a gépkocsiját. A 70 esztendős kormányfő szörnyethalt. A francodsta rendszer, a merényletet megpróbálja a terror fokozására ürügyül felhasználni. Éppen most kezdődött az „ezereggyek” pere — onnan a név, hogy 1001 letartóz, tatás volt a munkásbizottságok újjászerveződése ügyében —, tíz fővádlott áll a madridi bíróság előtt. Canacho kommunista munkással az élen. Legalább 20 évi börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyész, de ha a terrorhullám most elönti Spanyolországot, a tíz munkás, vezető életét is veszély fenyegeti. Ennek elhárítására nemzetközi szolidaritási akciósorozat kezdődött. A miniszterelnök életét kioltó merénylet és a nagy politikai per Spanyolországra irányítja a világ figyelmét. Madridban a 80-on túl lévő Franco megpróbálná rendszerét átmenteni, ha másként nem. az USA segítségével, va. lamilyen alkotmányos monarchia formájában. Juan Carlos tómörökössel találkozott is a hét elején i Madridban vendégeskedő Kissinger... (Most egy ideig kérdésessé válik a spanyol diktatúra demokratikus mázzal való átfestésének lehetősége, hiszen valószínűleg a fasiszta módszereket, a legvadabb terrort tartják a merénylet után helyénvalónak a rezsim urai. Tévéi hangulatos község a bonyhádi járásban, lélekszáma még a kétezret is alig haladja meg. Szorgalmas, dolgos népek lakják, székelyek, őslakos németség, felvidéki telepesek, alföldiek, még szabolcsiak is. ök maguk a régi történelem. Az új is velük vette kezdetét 1959. április 20-án. Ekkor alakúit meg mintegy háromszáz taggal a tévéid Kossuth Termelőszövetkezet. Területe 3100 kh. ebből a szántó 2200 kh. A közepes adottságú szövetkezetek közé tartozik, az egy hold. ra eső aranykorona érték átlaga 11,5. Megalakulásukkor egyetlen üzemképes trakton% sem volt. A talaj munkákat az akkori tévéid gépállomás végezte. 1961- ben vásárolták az első K—25- ös Zetor traktort. Ma már a gépesítés magas fokon áll, amit bizonyít az is. hogy a kezdeti 40 pár helyett ma már csak 12 pár lovuk van. Persze a lovak még ma is nagy szolgálatot tesznek. Hol tartanak ma. és hogyan gazdálkodnak, hogyan zárják előreláthatólag Tévéién az 1973-as évet? Kérdésünkre Jándi József, a termelőszövetkezet elnöke válaszolt. — Amit terveztünk, azt meg is valósítottuk, befejeződött majorunkban egy másfél kilo. méteres betonút építése, egy 35 köbméteres üzemanyagtáro- ló telepítése. Ebben az évben sok más mellett egy silökom. bájnt is vásároltunk. Műtrágya- és növényvédőszer-fel- használásunk hárommillió forint volt. Műtrágyakiszórásunk holdanként hatóanyagban számolva eléri a háromszáz kilogrammot. Tagjaink érzik és értik a kemizálás jelentőségét. A bő termés egyik alapMOSZKVA A .Szojuz—13 űrhajó repülésének negyedik napján Kli- muk és Lebegyev a földfelület jellegzetes képződményeinek színképelemzését végezte. A kísérlet újabb láncszeme a természeti környezet és a természeti kincsek a tudomány és a népgazdaság érdekeit szolgáló tanulmányozásában. Szombaton reggel az űrhajósok az ébresztő, a reggeli és egészségügyi ellenőrzés után folytatták a munkát. PÁRIZS Jobert francia külügyminiszter szombaton délelőtt fogadta Le Duc Tho-t, a VDK kormányának különleges megbízottját. A másfél óra hosz- szat tartó megbeszélés után Le Dúc Tho kijelentette az újságíróknak, hogy a francia külügyminiszterrel áttekintették a vietnami helyzetet. MOSZKVA A KGST felvette a kapcsolatot. Irakkal, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársasággal és Mexikóval, amelyek kifejezték azt a szándékukat, hogv tanulmányozzák a szervezettel való együttműködés lehe- tösöreit. BUENOS AIRES Juan Perón argentin e’nök rádió- és televízióbeszédöen körvonalazta a következő három évre kidolgozott nagvra- törő gazdasági tervet, amelynek keretében, állítása szerint, évi 7.8 százalékkal emelkedik maid a bruttó nemzeti termék. ja a jó fajták mellett, megfelelő műtrágyázás, és a kellő időben végzett növényvédelem. Éves szinten az egy tagra jutó részesedés 1972-ben 38 458 forint, az egy tízórás munkanapra eső kereset 126 forint. Egy munkaegység értéke hatvan forint. Jó érzés. 1968 óta évente kettő és fél, három- milliós tartalékalappal rendelkezünk. Az 1973-as év bruttó bevételi terve 26 millió forint volt. ezt előreláthatólag haimincmillió forintra teljesítjük. Ebben az évben is jó terméseredményeket értünk el a szárazság ellenére, — ami bennünket is sújtott. — Napraforgóból (Iregi csíkos) tervezett húsz mázsa helyett 31,2 mázsa termett hektáronként, kukoricából 40 helyett 58,1 mázsa májusi morzsoltál takarítottunk be A búza is a tervezetten felül, 30 mázsa helyett 41,1 mázsát adott. Jelen, tős területen termelünk más takarmánynövényeket, silókukoricát. lucernát, zabot és szóját is. Ez utóbbi területét növelni fogjuk. Dolgozó tagjaink száma 198, nyugdíjas és járulékosaink száma 102 fő, az átlagéletkor 46 év körül van. Munkát mindennap biztosítunk a tagjainknak. Ezt a célt szolgálja például a 12 holdas szőlőnk is. Állattenyésztésünk is jól fejlődik, tejtermelésünk 3100— 3200 liter tej tehenenként a 124 darabos állomány átlagában, 3,8 százalék feletti tej- zsírtartalom mellett. Az 1972- ben épült bikahizlaldánk ez évben már 216 hízó bikát adott. Átvételkor 151 darab Á osztályú minőségi besorolásba került. Sertésértékesítési tervünk 1900 darab volt, ezzel szemben már 2100-at adtunk át. Tizennyolc fős építőbrigádunk etChile és az Egyesült Államok megegyezett a chilei államadósságok visszafizetéséne/c ütemében, jelentették be Washingtonban. A chilei katonai junta ígéretet tett arra is, hogy „méltányos” kártérítést nyújt a népi egységkormány által államosított amerikai érdekeltségekért. A most létrejött megállapodás értelmében Chile a következő nyolc évben 124 millió dollárt fizet vissza az Egyesült Államoknak; az első 16 millió dolláros tételt már a jövő héten. A chilei államadósságok döntő többsége a kereszténydemokrata Eduardo Frei elnöksége idején, azaz 19S4. és 1970. között gyülemlett fel, és visszafizetése rendkívüli gazdasági terheket rótt a népi egységkormányra. TOKIÓ Szombaton rendkívüli ülést tartott a japán kormány. A parlamentben pénteken elfogadott olaj korlátozási ós kereslet-kínálat szabályozási törvény alapján a kormány a „rendkívüli állapot” jeleit magán viselő intézkedéseket hagyott jóvá, amelyek értelmében központilag szabályozzák az olajtermékek elosztását és fokozatosan növekvő korlátozásokat vezetnek be a villamosenergia- és a gáz- fogyasztás területén is. sősorban a szövetkezetben jelentkező beruházások kivitelezésére. a meglévőik javítására, karbantartására, a tanácsi és kislakásépítések végzésére ala_ kudt 1969 őszén. 1974. évre munkájuk teljes egészében le van már kötve. A tsz-tagoknak a munkát egyébként kedvezményesen végzik. Az 1974-es terveink között szerepel egy bábolnai szárító beszerzése és a hozzávaló háromszáz vagonos tároló kialakítása. A 12 köbméteres hid- roglóbus már kicsi, helyette egy öxven köbméterest szeretnénk felállítani. A jó eredmények elsősorban a tagság szorgalmának, hozzáállásának és a vezetőséggel való jó kapcsolatának, közösen kialakított állásfoglalásaiknak köszönhető. A műtrágyázás, a jó talajelőkészítés pedig a másik kulcsa az elért eredményeinknek. 1970-ben a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta főagronómusunk, Streicher Mátyás, 1973. április 4-én főkönyvelőnk, János István a Munka Érdemrend ezüsi fokozatát kapta jó munkájának elismeréseként. Többen vannak. akik a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetés tulajdonosai. A közvetlen vezetők mindegyike átlagosan egy évtizede dolgozik nálunk. A szakmunkás-utánpótlásról is rendszeresen gondoskodunk, szívesen jönnek hozzánk dolgozni a fiatalok. Egy dolgot az elnök nem említett, azt, hogy már tizennégy éve áll a termelőszövetkezet élén. 1971--ben ő is megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát. E. E. Karikatúra a Trudból a nyugat-európai olajválságról. Zárszámadás előtt a tereli Kossuth Termelősxövetkexetben