Tolna Megyei Népújság, 1973. december (23. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-16 / 294. szám
Ezt hozta a hét a külpolitikában Cjabb kedvezmény eb a külföldre utazd magyar állampolgárok valutaellátásában így hetet kommentá. tor i F.éil Ervin: A közeledő évvége nemcsak a hétköznapokra nyomja rá bélyegét megnövekedett forgalmával, a zsúfolt üzletekkel, a csomagokkal siető emberekkel. Év végi hangulat mutatkozik a nemzetközi politikában is: a mérlegkészítés idejét írjuk. Az elmúlt héten szinte egymást követték azok a fontos értekezletek, tanácskozások, amelyeken megvonták az eltelt időszak mérlegét, de egyúttal előre is tekintettek a következő, várhatóan ugyancsak mozgalmas szakaszokra. Moszkvában a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, majd a Legfelsőbb Tanács ülésezett, a párt plénumán Leonyid Brezsnyev felszólalt. Jóváhagyólag tudomásul vették a párt- és kormány vezet és külpolitikáját, újabb ösztönzést adtak a békeprogram megvalósításához. A jövő évi terv- és költségvetési számok vitája során a kilencedik ötéves terv utolsó előtti esztendejének részle! es célkitűzéseit fogalmazták meg: az idei gazdasági sikerek, a rekordtermés nyomán, valóban kedvezőek az előjelek. A KGST Végrehajtó Bizottságának novemberi ülésén arról határozlak, hogy elősegítik a tagországok jobb kooperációját és szakosodását. Az intézkedések jelzik a szocialista integráció programjának valóra válását. „Jó hír Európának” — így kezdődtek a Prágából keltezett tudósítások. A csehszlovák —nyugatnémet megállapodás aláírásával Bonn végre elis- fnerte a müncheni diktátum érvénytelenségét. rendeződtek a két szomszédos ország kapcsolati. Brandt és Scheel látogatásával lezárult az a csaknem négyéves diplomáciai menet, amelynek során néfnzétközi jogi megerősítést nyertek kontinensünk új realitásai. A pozitív változások feletti örömbe legfeljebb annak a gondolatnak üröm-cseppje vegyül, hogy a haladás lehetett volna gyorsabb, ha a kibontakozás és az enyhülés ellenzőivel szemben határozottabban lépnek fel Nyugat-Európában. A legújabb fejlemények elvezettek a magyar—nyugatnémet és bolgár—nyugatnémet diplomáciai kapcsolatok felvételének lehetőségéhez is. Hágánk kormánya kezdettől fogA japán gazdaságot az összeomlás fenyegeti, ha az oilaj. válság és az infláció folytatódik a következő évben is — jelentette ki üzletemberek előtt Jamasita Eimeá külkereskedelmi és iparügyi miniszter- helyettes. A továbbiakban rámutatott. teljes pánikot idézhet elő a japán gazdasági életben, mindenekelőtt az iparban, ha 1974-ben 250 millió tonnára csökken az ország Olajimportja, ha az olajhelyzet jobbra fordul a jövő esztendő második felében, még ebben az esetben is évekre lesz szükséges ahhoz, hogy a megbomlott gazdasági egyensúlyt helyreállítsák Japánban. A miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy a válságos időszakban elsőrendű fontosságú feladat lenne az ország fizetési mérlegének megjavítása, erre azonban kevés a kilátás, mert az emelkedő olajárak va következetesen vallotta azt az elvet, hogy amennyiben Bonn rendezi a szocialista országokkal kapcsolatos problémákat, nem lesz akadálya viszonyuk javításának és magasabb szintre emelésének. Miután ez valóban megtörtént, az új európai helyzet szerény, ám mégsem jelentéktelen építőköveként új formát ölthetnek Budapest és Bonn kapcsolatai. A kelet-nyugati eszmecserék mellett a héten különös súlyt kapott a „nyugat-nyugati” tanácskozás a NATO brüsszeli tanácsülésén valamint a közös piaci kilencek koppenhágai csúcskonferenciáján. Az alapkérdés egyrészt az, hogy a jellegzetesebb hidegháborús közegben létrejött NATO milyen szerepet játszhat az enyhültebb viszonyok között; másrészt, hogy a nyugati táborban bekövetkező változások milyen „átrendeződést” kívánnak az Egyesült Államok és szövetségesei között. A semmitmondó közlemények egyelőre csak a békés egyet nem értést jelezték. Az ellentétek tüzéré „olajat” is öntöttek, az energiaválság különösképpen keserűvé tette a kölcsönös kifakadásokat. Ugyanakkor némi fény is megcsillant az olajgondok sötétjében, amikor több arab ország külügyminisztere ugyancsak megjelent a dán fővárosban. A bécsi fegyverzetcsökkentő s a genfi európai biztonsági tanácskozás egy-egy hónapos szabadságra ment — az elnapolás jó alkalom lesz arra, hogy a megbízottak beszámoljanak kormányaiknak. A svájci város szállodáinak azonban aligha lesz gond az üres lakosztályok kiadása: már az utolsó simításokat végzik a közel-keleti békeértekezlet r t keddre tervezett nyitányával kapcsolatban. A kommentátor mégis óvatos, hiszen az utolsó órákban is elhangzanak különböző feltételek. nyilván ez indokolta, hogy Kissinger megint „villám- körutat” tesz a térségben. Nem tartozik a kedvező előjelek közé az sem, hogy a hétnek volt olyan napja, amikor negyvenhat (!) kisebb-nagyobb összeütközés történt a szemben álló felek között a még mindig tisztázatlan tűzszüneti vonalakon s incidens robbant ki a híres 101. kilométerkőnél is. Az előkészületekkel kapcsolatban. érdeklődést keltett a hír, hogy a december elején történt egyiptomi—líbiai szakítás után ismét beszélőviszony következtében Japán külkereskedelmi fizetési mérlegfölöslege a jelenlegi tizenhárom milliárd dollárról 10 milliárd dollár alá csökkeni A közel-keleti kérdésről szólva elmondotta, kizártnak tekinti, hogy a kormány „gesztusként az arab országok felé” megszakítaná a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. Annál is inkább — mutatott rá —, mert a japán gazdaság második világháború utáni gyors felfutása elsősorban annak az együttműködésnek köszönhető, amely a japán nagytőke és a zsidó eredetű külföldi monopolisták között alakult ki. Megfigyelők szerint a beszéd figyelmeztetés azok számára, akik japán kormánykörökben komolyan fontolgatják az Izraellel való diplomáciai és gazdasági szakítás lehetőségeit. alakult ki Kairó és Tripoli között, a kiszivárgott jelentések szerint Asszad sziriai elnök közvetített. Dél-Vietnamban változatlanul nyugtalan a helyzet, továbbra sem szűnnek a saigoni rendszer területszerző próbálkozásai. Erről nyilatkozott hazánk fővárosában Binh külügyminiszter-asszony. aki a Dél-vietrfami Köztársaság magas szintű küldöttségének tagjaként. Nguyen Huu Tho elnök kíséretében látogatott el hozzánk. A budapesti tárgvalások tovább erősítették kapcsolatainkat, s kifejezésre juttatták népünk töretlen szolidaritását a VDK harcával, építőmunkájával. A Vietnam körüli helyzet élénkülését mutatja, hogy Le Dúc Tho csütörtökön Párizsban találkozik majd régi tárgyaló- partnerével, Kissinger amerikai külügyminiszterrel. STOCKHOLM: Kjéll-Olof Feldt, svéd keres, kedelmi miniszter bejelentette: Irak novemberben 1 millió tonna nyersolaj szállítására tett javaslatot Svédországnak. A mi. niszter szerint Svédország jelenleg a kőolajszállítás lehetőségeit, valamint a kőolajért kért árakat tanulmányozza. KOPPENHÁGA: A közös piaci tagországok külügyminiszterei pénteken a késő esti órákban tárgyalást folytattak Algéria, Szudán, Tunézia és Abu Dhabi külügyminiszterével Nyugat-Európa és az arab világ kapcsolataiA megyei pártbizottság épü. leiében megtartotta tanácskozását az Országos Takarékpénztár megyei igazgatósága és a megye vezetői. A t^iács- kozás munkájában részt vett Somi Benjamin, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának titkára, dr. Szirmai Jenő. az OTP vezérigazgatója, Hoff, mann József vezérigazgató- helyettes, dr. Gyugyi János, a megyei tanács elnökhelyettese. Dudás Antal és Szigetvári Ernő, a megyed OTP igazgató- helyettesei. Az 1973. évi tevékenységről Czéh Lajos, az OTP megyei igazgatója számolt be. A beszámoló három fő kérdéssel foglalkozott: a betétgyűjtéssel, a lakásépítéssel és a tanácsi finanszírozással. Megyénk összes (bruttó) betétállománya november 30-án, 1381 millió forint volt. ami 88 millió forinttal magasabb az előző év végi betétállománynál. A lakosság bevételi fejlődését és pénzfelhasználását jelentősen befolyásolta az áruforgalom, a lakás- ós gépkocsivásáriás növekedése. valamint a mezőgazdaságban dolgozók betéteinek tendenciaváltozásai. Megyénk összes hitelállománya (a takarékszövetkezeti hitelekkel együtt) 920,4 millió forint, növekedése pedig 133,6 millió forint, éves szántén. Ezen beA Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank a külföldre utazók valutaellátásánál az érvényben lévő alapvető rendelkezések megváltoztatása nélkül néhány további, az állampolgárokat kedvezően érintő intézkedést léptet életbe. A Bolgár Népköztársaságba, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságba. a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba, a Ikengyel Népköztársaságba. a Mongol Népköztársaságba, a Német Demokratikus Köztársaságba, a Román Szocialista Köztársaságba, a Szovjetunióba és a Vietnamé Demokratikus Köztársaságba utazó turisták személyenként az eddigi évi 6 ezer forint helyett, 8 ezer forintos keretben, a naponkénti 250 forint helyett 350 forint értékben vásárolhatnak valutát. Ugyanakkor továbbra is megmarad annak lehetősége, hogy a felsorolt szocialista országokba szolgálati útlevéllel, vagy ról. valamint a közel-keleti helyzetről. SANTIAGO DE CHILE: Chilében kivégezték a Népi Egység kormányának két egykori egészségügyi és szociális kérdésekkel foglalkozó vezető beosztású munkatársát, dr. Absalon Weber Vihart és Ri- goberto Achu Liendot — jelentette a La Segunda című lap. A katonai junta, a fasiszták bevett gyakorlata szerint a gyilkosságot ismét azzal próbálta igazolná, hogy a két kommunista politikust „szökési kísérlet közben” lőtték agyon. lül a iaikásépítkezésii hitelállomány emelkedése a legnagyobb. Az állami vállalatok munkásai számára nyújtott állami és vállalati támogatás is jelentős volt. A mezőgazdasági termelési hitel tételben és összegben is jelentősen meghaladja az előző évi forgalmat. A magán-lakásépítés 1973. évi terve 1280 darab. Ezen belüli teljesítések megoszlását vizsgálva megállapítható, hogy a társasház -é pí tkezésak fejlő, dése nőtt, a családiház-építke- zésefk száma kismértékben csőikként. OTP-baruházásban 1973-ban, mintegy 500 lakás építése fejeződik be, ami duplája az előző évinek. A szekszárdi lakásépítkezések számának további emelése az értékesítési lehetőségek miatt cél. szerű lenne. Dombóváron és Bonyihádon a tervezett OTP- beruházású lakások építése befejeződött. Pakson. 1972-ben 36 lakás épül, ezzel szemben 1973-ban már 60 lakás építése fejeződik be. Ebben az évben 368 lakás — az összes társasház-építkezés közel kétharmada — e négy kiemelt településen épül fel. A magánerős lakásépítés fejlődése várhatóan a következő években sem csökken, különösen a tár- sasház-építkezásek aránya lesz kedvező. Állami lakásépítés — tanácsi finanszírozás. A célcsoporszolgálati utazásra érvényesít tett magán jellegű útlevéllel utazók — a hivatalos valutaellátáson kívül — utazásonként 1500 Ft összeghatárig vásárol- hatrfak valutát. Ennek igénybevételére a jövőben, az eddigiektől eltérően, minden valutakiszolgáltató helyen — a kiküldő vállalatnak, vagy intézménynek a kiküldetést igazoló levele alapján — lehetőség nyílik. Ez az összeg nem terheli az állampolgárok évi 8000 Ft-os keretét A fent említett országokba gépjárművel utazók üzemanyagköltségére megállapított normák megszűnnek és a gépjármű-tulajdonosok igényüknek megfelelően vásárolhatnak e jogcímen devizát. Ez az összeg ugyancsak nem terheli az évi 8000 Ft-os keretet. A szóban forgó szocialista országokba utazóknak további kedvezményt jelent az az intézkedés, amely szerint a szervezett társasutazásban részt! vevők eddigi 1000 Ft-os behozatali vámmentes kerete — az egyéni turistákéhoz hasonlóan — 4000 Ft-ra emelkedik. A Jugoszláviába turista útlevéllel utazók valutaellátási rendje és mértéke változatlak, azaz továbbra is évenként 3300 Ft értékű valutát vásárolhatnak. Ugyanakkor a látogató-útlevéllel kiutazók valutaellátása 300 Ft-ra emelkedik. A^ftőkésországokba utazó turisták valutaellátásának rendje és mértéke nem változik. A gépjárművel utazók üzemanyagköltség címén a jövőben is igényelhetnek devizát, azonban a 10 százalékos alapilletéken felül felszámított 30 százalék többletilleték 20 százalékra csökken. A látogató-útlevéllel utazók az eddigi 150,— forint helyett 300,— forintnak megfelelő konvertibilis valutát kaphatnak az utazás során felmerülő apróbb kiadásaik fedezésére. Az ismertetett rendelkezések 1974. január elsejével lépnek életbe. tos lakásépítésnél az előző évről áthúzódó 498 lakás, a folyó évben pedig 190 építése kezdődött meg. A folyamatban lévő 688 lakásból 442-t terve, zett befejezésre a tanács, melyből várhatóan 406 készül el. A lakások telepítésénél több helyen gondot jelent a közmű, vasítés hiánya. A beszámoló kiegészítéseként az OTP igazgatója elmondotta. hogy takarékos megye vagyunk, hiszen az egy főre jutó betétátlagot nézve országosan a negyedik helyen, a falusi lakosság betétállományát vizsgálva pedig első helyen állunk. Az ifjúsági betétek vonalán is kiemelt eredményre számíthatunk. A beszámolót több kérdés és javas, lat követte, például, hogy a Pakson megindult, az atomerő. művel kapcsolatos építkezések miatt a felszaporodó munkások OTP-lehetöségeit javítsál:, ezért egy új fiók létesítését javasolták. Végül az OTP vezérigazgatója összességében a megyei igazgatóság egész évi munkáját jónak és eredményesnek értékelte. A tanácskozás befejezéseképpen a megye párt- és társadalmi szerveinek vezetői az ez évi munkát szintén jónak ítélték, amit nagy körültekintéssel végeztek az OTP vezetői. — ee — Japánt gazdasági összeomlás fenyegeti? Takarékos megye vagyunk Értékelték az OTP 1973. évi munkáját