Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-01 / 256. szám
NOVEMBER 1 CSÜTÖRTÖK Névnap: Marianna. A Nap kél 6,27 — nyuqs-ik 16,28 órakor. A Hold kél 12,00 — nyugszik 21,09 órakor. — A Tűzrendészen Érdemérem arany fokozatát adományozta Uivári Józsefnek. a harci önkéntes tűzoltótestület parancsnokának kimagasló munkára elismeréséül a belügymin iszter. — Géníróverseny. A Szekszárdi Gép- és Gyorsíró Iskolában november 9-én országos versenyben mérik össze erőiket a Kép- és gyorsírók Előbbiek sebességi és hihát- lansági kategóriában, utóbbiak a 180-as és 200-as fokon. A versenyzők még jelentkezhetnek Szekszárdon, a Pázmány tér 4. szám alatt.-— Mofnrke-éknáros balesetét. súlyos sérülését okozta Palló Lajos 40 éves izmán’’* traktoros azzal, hogy járművével szabälvtgjanul kanyarodott. A Szekszárdi Járásbíróság Pallót hathónaoi foeház- ra és 1500 forint pénz-mellékbüntetésre ítél+e. A bíróság a szabadságvesztés-büntetés vég- rehaitását kétévi próbaidőre felfüggesztette. Jövö nvártól az NSZK-ban drasztikusan emelik ismét a postai díjtételeket. Az erre vonatkozó tervezetet most vitatja meg a nyugatnémet kormány. A jövőre életbe lénő rendelkezés előirányozza. hogy a levélbélveg árát legalább 25 százalékkal emeljék fel, a bankköltségeket (oénz- átútalási száz százalékkal. A helvi utcai telefonbeszélgetés 20 pfen- ningről 30-ra drágul, IDÖJArASJELENTÉS Várható időjárás ma estigIdőnként- rne£p!v',ekv6 felkőzet. néhány helyen. Inkább csak az ország keleti felén, futó esővel, havas esővel. Élénk helyenként erős északi szél, hűvös idő. Várható legmagasabb hőmérséklet 6— 10 fok között. A Tolna megyei Víz. és Csatornamű Vállalat értesíti a lakosságot, hogy Szekszárdon 1973. november 3-án de. 9 órától 15 óráig bizonyos mértékben Vízhiányok lesznek. A vízhiányok oka a nagyfeszültségű villamos hálózatban végzendő hálózatépítés és ezzel egyidejűleg hálózatkarbantar. tás. (43) A Borsodi Vegyi Kombinát szekszárdi gyáregysége (műszergyár mellett) felvesz ELEKTROMŰSZERÉSZ, KAZÁNKEZELŐ és ALTALÁNOS LAKATOS ' munkakörbe katonaviselt dolgozókat. (12) TOLNA MEGYEI NEPOJSAO A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Beloiannisz a. Z. Telefon: 129—01. 123—01 Soortrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszá.d. Béla tér t Tetefon: 120—11, 120—10 Telex: 13339 Postacím: 7101 Szekszárd, Postafink 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 48. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél , lefizetés! díj egy hőnapra 30 !• indexszám: 33 008 Őszi napsütésben. Foto: G. K. Temessenek a temetőnél A szekszárdi újvárosi temető mellett hosszú hetek óta mély árok veszélyezteti azoknak a járműveknek utasait, amelyek — esetleg — lefutnak az úttestről. A veszélyhelyzetre figyelmeztető korlát hol hűségesen áll. hol fáradtan elpihen. Azt. hogy időnként mitől dől el. nem tudni; csak egy a bizonyos; nem a közeli ÁFOR-kút vaskövetkezetességgel üzemképtelen kompresszorának szelétől... Babonaságra hajló járművezetők a dunaföld- vári Shell-kút kezelőit fekete mágiával gyanúsítják, mivel náluk a kompresszor mindig kifogástalanul működik. Vagy boszorkánysággal állunk szemben, vagy a kulturált közlekedéstől elválaszthatatlan udvariasságról van szó; arról, hogy nem feledkeznek meg a kompresszor karbantartásáról. Javaslatunk; temessék be az árkot a temetőnél.'nehogy temetni kelljen miatta/ — b. 2. — Társasházak Nagydorogon A nagydorogi Nagyközségi Tanács költségvetési üzeme az első OTP-társasházat márciusban adta át a megrendelőnek. A második társasház most készült el. A harmadik épüle’be ez év végén költözhetnek be a lakók, míg a negyedik társasház fala már áll, az épületet téliesítik, hogy a hideg időben is a belső munkálatokat tudják végezni és az épületet márciusban át tudják adni a lakóknak. Ezek az épületek négvlakásosak, esvenkérft 900 000 forintba kerülnek. November elején megkezdik annak a két társasháznak az építését, melyek az eddigiektől eltérően nem kettő és fél, hanem háromszobásak lesznek. Tűz Bátaszcken Tegnap reggel a bátaszéki Laivér puszta 63. szám alatt, Pe’*naer Vilmos portáján, egy partoldalba vágott pincében fűtőn’al é~. szilárd tüzelőanyag .gyulladt ki. A tűzhöz két eéo* j^rműfecskpnd’vel vonultak ki a szekszárdi állami tűzoltók. Gyorsaságuk eredményeként a kár csévél”. A tűz keletkezésének okát lapzártakor még vizsgálták. Az északi mocsaras vidéken kőltő darvakból régen láttak any- nyit a Hortobágyon, mint ebben az esztendőben. A nemzeti parkban. ahol tilos a vfziszárnyasokra a vadászat, kevesebb a mozgás és ezt érzik az átvonuló madárcsapatok. A máskor csak tovarepü- lők most nagy csapatokban hosz- szabb ideig tanyát ütnek. Voltak olyan napok, amikor egy csapatban több mint ötszáz darut számláltak meg. A darutollat a pásztorok ma is szívesen tűzik kalapjuk mellé, s egy szép toll napi árfolyama száz forint körül van. Könnyűbúvárok a Sióban Szerdán és pénteken két bajai könnyűbúvár merült, illetve merül a Sió ilyenkor langyosnak még jó akarattal sem mondható vizébe. Kiss László és Pallós György az első esetben az árvízkapu utolsó hegesztési munkáit gátló akadályokat hárította el, utóbbiban Szedres és Medina között portyázza végig a kis folyó medrét, egy uszály elveszett horgonyát keresve. A híres francia Cousteau kapitány által tervezett könnyűbúvár-felszerelés egy-másfél órai tartózkodásra biztosít lehetőséget még 6—8 fokos hőmérsékletű víz szintje alatt is. TÓIM MIOVEt Villa MOtETAl W TOYÍSfltlETtlI MEPiJ.fl MAGYAR SZOCIALISTA MDNKAíIPART TÓLWA Kg0Vtl BlZPTtflAaA MŰK t Ülést tartott a MÉSZÖV elnöksége A Fogyasztási Szövetkezetek Tolna megyei Szövetségének elnöksége dr. Kálmán Gyula MESZÖV-elnök elnökletével ülést tartott. A szaktitkárságok előterjesztése alapján megvitatta a fogyasztási, takarék- és lakásszövetkezetek I—III. negyedévi munkájáról szóló beszámolókat, melyeket az elnökség a november 2-ára ösz- széhívott küldöttközgyűlés elé terjeszt. Napirenden szerepelt a SZÖVTERV Tolna megyei Irodájának munkájáról szóló előterjesztés is. Az iroda közel 7 éve alakult azzal a céllal, hogy elsősorban kisebb nagyságrendű kereskedelmi, vendéglátóipart, takarékszövetkezeti egységeket, lakásépítő szövetkezeti lakóépületeket tervezzen és beruházásokat bonyolítson. Az iroda 13 főből áll. Eddig 231 szövetkezeti lakás kiviteli tervét készítették eb Munkájuk alapján Tevelen egy tüzelőolaj- és benzintöltő állomás, Zombán a pártszékház, földszintjén a takarékszövetkezeti székház, Bölcskén egy . takarékszövetkezeti kirendeltség, Szakcson ugyan, csak takarékszövetkezeti székház, Pincehelyen élelmiszer- és háztartási bolt. Simontorrtyán kisvendéglő, Hőgyészen kötőüzem, Szekszárdon az újvárosi ABC-áruház van készülőben. A MÉSZÖV elnöksége elismerését fejezte ki az iroda elmúlt évi tevékenységéért. A szövetség elnöksége fel." hívással fordult a fogyasztási szövetkezetek tagjaihoz, tisztségviselőihez és dolgozóihoz, hogy 1974. évben szervezzenek csinosítási mozgalmat, hozzák rendbe kereskedelmi egységeiket, és indítsanak akciót a háztáji és kiskertgazdaságok árutermelésének fellendítésére. Sz. J. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének és a tagegyesületeinek november havi rendezvényei KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET 1973. november 1* Szelcszórd, 11. fiz* Volán Vállalat ÚJÍTÁSI ANKÉT. Rendező szerv: 11. sz. Volán Váll. KTE. PAPÍR- £S NYOMDAIPARI MŰSZAKI EGYESÜLET 1973. november 20: Minikönyvgyűjtők klubja. Du.: 14.00: Klubdélután. 1973. november 22: Formakészítő-kör ülése. Du.: 14.00. 1973. november 23: A Békéscsabai Kner Nyomda látggatása a Szekszárdi Nyomdában. Széli István: ,,Szekszárdi Nyomda története és fejlődése’* címmel tart előadást. Előadások és klubdólutánok helye: Szekszárdi Nyomda. MTESZ TM. SZERVEZETE 1973. november 12: Urbanisztikai bizottsági ülés. De.: 10.00. Szekszárd városi Tanács kistermében. 1973. november 14; Titkári értekezlet. Du.: 14.00. Szekszárd MTESZ tanácstermében. 1973. november 15: Műszaki Tudományos Tájékoztatási Bizottság ülése. Du.: 14.00. Szekszárd MTESZ tanácstermében. MTESZ TM. SZERVEZETE l 1973. november 22: Elnökségi ülés. Du.í 14.00. Szekszárd MTESZ tanácstermében. MAGYAR KÉMIKUSOK EGYESÜLETE 1973. november 13: Hegyi Zsolti ..Ipari- és szennyvízkezelés”. Előadás. Szekszárd MTESZ tanácstermében. BORIPARI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET 1973. november 23: Nlkolov Tamás: „Hogyan látják vállalatunk jelenét és jövőjét a fiatal műszakiak". Előadás. Du.: 15.00. Bonyhád, cipőgyár. magyar agrártudományi egyesület 1973. november 2: Pál János: „Lótenyésztésünk helyzete és Jövője**. Ló- tenyésztési nap. De.: 8.00. Szedres, Petőfi Mg. Tsz. 1973. november 14: Mezőgazdasági kisfilmek vetítése a gödöllői Tolna megyei Diákklub rendezese- ben. Du.: 15.00. Gödöllő, kollégium, Gaqka-teremben. 1973. november 19: Dr. Lőrincz László: „Szálasfakarmány-termesztés a szarvasmarha-program tükrében". Du.: 15.00. Gödöllő. MATE. II. előadóteremben. 1973. november 20: Növényvédelmi-szakosztály vezetőségi ülése. De.: 9.00. Szekszárd Mi ESZ tanácstermében. 1973. november 28: Gacsályi László, dr. Soós Pál: „Mezőgazdaság-gépesítés helyzete Tolna megyében és Magyarországon". Du.: 15.00. Gödöllő, MATE. II. előadóteremben. magyar agrártudományi egyesület Növényvédelmi szakosztály. . 1973. november 23—25, november 30: Szalay Irén. Sori Ferencné: ,.A házikerti gyümölcsösök növényvédelmi és művelóeszközeit, anyagait bemutató, előadással egybekötött kiállitássorozat”. Dunaföldváron. Dombóvárai, Pakson és Döbröközön. Közös rendezvény a MÉSZÖV, AGiTOKER, AFcoZ-ek és a Növényvédő Állomás bevonásával. 1973. november 28: Korrózióvédelem az iparban és a mezőgazdaságban — bemutatók és tanácskozások. Szekszárd- Palánk, mg. szakközépiskola.