Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-10 / 263. szám

Megtartotta alakuló ülését a megyei közlekedésbiztonsági tanács elnöksége NOVEMBER 10 SZOMBAT Névnap: Réka A Nap kél 6,41 — nyugszik 16,15 órakor A Hold kél 15,50 — nyugszik 6,31 órakor — Közel két és fél millió forintot fordítottak ebben az évben a Sárköz—Völgységi Ví- zitársulatnál az elhasználódott gépek felújítására. Többek között két VIBROLAZ vibrá­ciós típusú altalajjavító gépet vásároltak, melyek jelenleg a Daimandi Állami Gazdaság­ban dolgoznak. — „Látod, amit én látok?” címmel gyermekfoglalkozást tartott a megyei művelődési központ tegnap délután, a Ba­bits Mihály általános iskola tanulói számára. Az iskolával kötött megállapodás értelmé­ben ezentúl havonta sor kerül hasonló közös rendezvényre a két, Babits nevét viselő mű­velődési intézmény között. — A faddi nyugdíjas klub ís ünnepi ülésen emlékezett meg a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalomról, A nan jelentőségéről Bittér János nyugdíjas tartott rövid ünnepi beszédet. Ittasan motorozott Glasz József 48 éves szekszárdi tsz- tag. A Szekszárdi Járásbíróság ezért 1500 forint pénzbüntetés­re ítélte, és egy évre eltiltotta az „A” kategóriába tartozó járművek vezetésétől. Két szomszédasszony beszél­get: — Azt hiszem* az első eme­leti lakóknál örömteli ese­ményre számíthatunk t — Ne mondd, válnak? — Tegnap Szekszárdra ér­keztek a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat vendége­ként néhány napos tapaszta­latcserére a bácstopolyai Má­jus 1. építőipari vállalat veze­tői; A jugoszláviai vendégek a Tolna megyei vállalat munká­jával ismerkednek. Tegnap a bátaszéki vázkerámiagyárba látogattak el. — Több sqáz, a Keselyűs! úton dolgozó örömére. meg­kezdték a sokat panaszolt, el­öregedett szekszárdi járda fel­újítását. A Titán Vállalattól fi város felé új aszfaltburkolatot kap a járda. — A kölesdi Egyetértés Tsz az idei évre tervezett 122 he­lyett eddig már 129 hízó mar­hát értékesített, 66 860 kiló he­lyett 73 691 kiló súlyban. ÍDÖJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, valószí­nűleg eső nélkül. Mérsékelt délnyugati szél. Várható leg­magasabb hőmérséklet általá­ban 9—14 fok között, a tartó­san ködös helyeken kevéssel 5 fok felett. TOLNA MEGYEI NEPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. X. Telefon: 129—01. 123—81 SDortrovat: 128—IS Kladlar Tolna meevel Lapkladö Vállalat, Szekszárd, Béla tér X. Telefon: 120—n, 120—10 Telex: 13339 Postacím: 7101 Szekszárd, Postafiók 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF ICésztll a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 43. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hőnapra 10 FI __indexszám: utca ______ T egnap délután a megyei ta­nács székházában tartotta ala­kuló illését a megyei közleke­désbiztonsági tanács elnöksé­ge. Az elnökségi tagokat, va­lamint dr. Gyugyi Jánost, a megyei tanács általános elnök- helyettesét dr. Solymosi Mi­hály ezredes, a megyei rend­őr-főkapitányság vezetője kö­szöntötte, maid megnyitó be­szédet mondott. Bevezetőiében kitért arra, hogy az új közle­kedéspolitikai irányelvek alap­ján az ország személy- és te- heráru-forgalma egyre inkább közútjainkra terelődik át. s ebből is adódó feladat, hogy a Jövőben minden eddiginél na­gyobb gondot kell fordíta­nunk a közúti közlekedés rend­jének, biztonságának fokozot­tabb megőrzése érdekében. Az elmúlt év végén a kor­mány határozatot hozott a te­herautó-állomány felülvizsgá­latára, s az arra megérett gépjárművek fokozatos selejte­zéséről. A negyedik ötéves terv végéig körülbelül 28 000—30 000 elöregedett, gazdaságtalanul működő, javításra már nem érdemes teherautót vonnak ki a forgalomból. Az elsők kö­zött kezdték meg ez év tava­szán Komárom, Fejér, Veszp­rém és Nógrád megyékben a kifogásolható tehergépkocsik rendkívüli felülvizsgálatát. Hogyan állnak Komárom megyében a jelentős határozat végrehajtásával? — többek között erről tanácskoztak a megyei szállítási bizottság pénteki ülésén, amelyen részt vett Csotó László, a központi szállítási tanács titkára is. Is­mertették, hogy a megye ipari üzemeinek és közlekedési vál­lalatainak tulajdonában lévő 1718 tehergépkocsiból több mint nyolcszázat érint a fe­lülvizsgálat. A KPM Autófel- 1 ügyeleté eddig 520 járművet Az utóbbi tizenkét év alatt például hazánkban a személy- gépkocsik száma megtízszere­ződött. A nemzetközi turizmus hatásaként pedig hazánk or­szágútjait éves átlagban mintegy egymillió belföldi sze­mélygépkocsi veszi igénybe, és ez js, valamint « személy- gépkocsik számának ugrássze­rű növekedése önmagában Is több baleseti veszélyt jelent. Természetesen a közlekedés egyik fő tényezőjén, a jármű­veken túl jelentős szerepet tölt be közlekedési bizottságunk­ban az utak állapota, vala­mint a jogosítvánnyal rendel­kezők szakmai képzettsége, tu­dásszintje közötti különbség is. Dr. Solymosi Mihály ezután arról beszélt, hogy a közúti közlekedés minél biztonságo­rendelt be vizsgálatra,’ a felül­bírálás során 138 teherautót ki­tiltottak forgalomból, 386 gép­kocsi üzemben tartását pedig még 18 hónapra engedélyezték, az autófelügyelet Komárom megyében — csakúgy mint or­szágszerte — az év végéig be­fejezi a selejtezéssel kapcsola­tos felülvizsgálatokat. Az új kormányrendelet végrehajtá­sával korszerűbb, üzemképe­sebb és biztonságosabb teher­autók közlekednek majd az országutakon. A rendelet ked­vezően módosít egy korábbi gyakorlatot: azt, hogy a válla­latok egy része kellő fejleszté­si alap hiányában még akkor is felújította régi kocsiját, ha az többe került, mint az új. Most lehetősig nyílt arra, hogy a felújítás költségét is új gép­kocsik vásárlására fordítsák. A kormányhatározat szellemé­ben a gépjárművek selejtezé­sénél külön gondot fordítanak arra, hogy a kocsik leállítása ne okozzon fennakadást a ter­sabbá tétele fontos társadalmi és politikai feladat, hiszen a közlekedés rendjéhez népgaz­dasági érdekeink fűződnek. Beszédének befejező részében ismertette, hogy a Miniszter- tanács 2024. számú határozata alapján júliusban megalakult az Országos Közlekedésbizton­sági Tanács elnöksége, októ­berben pedig ennek tanácsko­zó testületé. Ennek alapján kell megyénkben is életre hív­ni a közlekedésbiztonsági ta­nácsot, annak elnökségét és tanácskozó testületét. Dr. Solymosi Mihály rendőr ezredes tájékoztatója után a jelenlévők megválasztották az elnökség tagjait. A Tolna me­gyei Közlekedésbiztonsági Ta­nács elnöke dr. Gvueyi János, a megyei tanács általános el­nökhelyettese lett. A közleke­désbiztonsági tanács elnöksé­gének elnöke székfoglaló be­szédében hangsúlyozta, hogy a tanács csak úgy tudja kellően végezni munkáját, ha azt me­gyénk egész társadalma támo­gatni fogja. Az alakuló ülés befejezése­ként a közlekedésbiztonsági tanács titkára bejelentette, hogy a tanácskozó testületet november 23-ra hívják össze. , ■ ' — vj — Tegnap délelőtt Szekszárdon szocialista brigádvezetők ta­nácskozását rendezték meg a Kövendi Sándor Cipészipari Szövetkezetben. A szövetke­zetben tizennégy szocialista brigád működik 263 taggal, így a szövetkezet termelése, gazdálkodásának alakulása döntő mértékben a brigádok A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Celldomölkön megtartott 45. heti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 10, 52, 61, 78, 84 Föld körüli útra indult a „Zew Morza” Föld körüli útra indult Szczecinből a „Zew Morzä’! („Hív a tenger”) nevű lengyel vitorláshajó. A 31 méter hosz- szú jachton a ..Warski” hajó­gyár 12 amatőr tengerésze vál­lalkozott a nagy feladatra Zdzislaw Michalski kapitány; vezetésével. Rekordidő —■ mindössze nyolc hónap — alatt tervezik bolygónk körülhajózását i Á vállalkozás résztvevői 3 hosszú úton hajóskapitányi ki­képzést kapnak, s különböző tudományos kutatásokat, meg­figyeléseket végeznek. Vala­mennyien a „Warski” hajógyár vitorlázóklubjának a tagjai. munkáján múlik. Keserű Já­nos elnök ismertette az ez évi eredményeket, problémákat és az 1974-es feladatokat. Áz idei 66 millió forinttal szemben jö­vőre 80 millió forint értékű árutermelést és szolgáltatást terveznek, jelentősen nő az ex­porttermelés. vJ Marlene Dietrich balesete Kisebb színpadi baleset érte a „világ legszebb nagymamáját’*, Mar­lene Dietrich világhírű filmszínésznőt. A 72 éves művésznő Washington kö­zelében lépett fel. A sikeres műsor befejeztével kezet akart szorítani a karnaggyal, de rosszul lépett és leesett a forgószínpadról, ö maga szeren­csére nem sérült meg komolyabban, csak flitterekkel díszített ruhája sza­kadt eL Amikor a színház igazgatója a baleset után állapota felől érdeklő­dött, a művésznő így válaszolt: ».Két világháborút átvészeltem, többszőr jártam a csatatereken, S ah­hoz, hogy vendégszereplésemet félbeszakítsam, több kellene..,** HASZNOS NŐI KALAPDIVAT i Szöveg nélkül Fotó: G. K. , Befejezés előtt a tehergépkocsik felülvizsgálata TOLMM, JCBOTEZ VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! htEpüjsAg ft MAOYAB SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTBAOAHAK LAPJA Szocialista brigádvezetők tanácskozása a cipészipari szövetkezetben

Next

/
Thumbnails
Contents