Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-09 / 262. szám

~ Labdarugó MNK Fadd a legjobb harminckét csapat között Fadd—Boly 3:0 (2:0) November 7-én, az MLSZ ren­delkezése értelmében MNK-mér- közéseket játszottak a 32 közé ju­tásért. Mint ismeretes, Tolna me­gye MNK küzdelmei során Fadd érte el a legjobb eredményt, így 6k képviselték megyénket a szom­szédos Baranya megyében, Boly­ban. 800 néző előtt a faddi csa­pat így kezdett: Soponyai — Baros, Kovács D., Horváth, Ara­di, Papp n„ Szűcs, Kiss n„ Feny­vesi II., Kiss I., Horvátszabó. Azonnal a laddi csapat lépett fel támadólag és a 2. percben Papp lövése • kapu fölé ment, majd a következő percben szabadrúgás 120 szurkoló Több mint 80 kilométer Faddhoz Boly. Ennek ellenére 120-an kísérték el kedvenc csapatukat az MNK-mérkőzés- re. A termelőszövetkezet autó­busza mellett 60 személyes Volán-autóbuszon és személy- gépkocsikon (sőt volt, aki a hideg ellenére motorkerékpá­ron) utaztak a mérkőzés szín­helyére. Többek között ott volt Szűcs Ferenc, ,a faddi tsz elnökhelyettese, Papp Fe­renc gyógyszerész, a községi alapszervezet párttitkára, Kras- sai Gyula, a művelődési ház igazgatója, dr. Nemes József, körzeti orvos, Soponyai György, az ÁFÉSZ főkönyvelője. Vala­mennyien, a tsz-elnökhelyet­testől a tsz-állatgondozóig lel­kesen, 90 percen át biztatták csapatukat és az eredmény nem maradt el. A hatás kölcsönös. A szurkolók szeretik játékosai­kat, a játékosok viszont lel­kesen küzdenek és győzelem­mel köszönik meg a biztatást.-■■■; t, ■■-■■■■ után ismét Papp II. lövését tolta ki a hazai kapus a felső sarok­ból. A 7. percben egy .gyors ha­zai ellentámadásnál Soponyainak kellett az alsó sarokba tartó éles lövést tisztázni. Változatos és jó iramú volt a küzdelem, ahol Fadd enyhe mezőny fölény ben ját­szott. A 15. percben Kiss II. jobb oldalon cselezgetett, majd be­adott, a védőkön átívelt labdát Horvátszabó fejelte a hazaiak ka­pujába. 1U). A gól után a hazaiak kerültek jó helyzetbe, de Sopo­nyai kifutással tisztázott. Később ismét a faddi kapus tett ártal­matlanná egy éles lövést. A faddi csatárok jól és ötletesen játszottak, de sokszor akadt el támadásuk les miatt. A 37. perc­ben ismét a hazaiak veszélyeztet­tek, de Bárosnak sikerült szög­letre mentenie. A félidő befejezé­se előtt 3 perccel Baros$ Papp n. elé játszott, tőle Kiss I. kap­ta a labdát, aki felismerve a helyzetet, a kaputól 16 méterre laposan lőtt a meglepett hazai kapus mellett a hálóba. 2:0. A félidő utolsó percében egy éles lövés után a labda Kiss I. elé pattant, de a váratlan helyzetet elrontotta. A szünetben Aknai János edző dicsérte játékosait és kérte őket, hogy továbbra is ilyen nyugodtan és megfontoltan játsszanak és akkor nem lehet baj. A játéko-j sok megfogadták aZ edző taná-< csát és talán még az első félidő­nél is megfontoltabban, nyűgöd- tabban játszottak, és természete­sen ők irányították a küzdelmet! Már a 3. percben Fenyvesi II. jó helyzetbe került, amikor a kapus és a hátvéd ijedtében egy­mást zavarta, mindketten a föld­re kerültek és a faddi játékos hiába juttatta a labdát a hálóba, a játékvezető Fadd ellen ítélt — érthetetlenül — szabadrúgást. A 12. percben Kiss L rúgott a ha­zaiak szabálytalansága után a bólyi kapura, de a védők felsza­badítottak és veszélyes ellentá­madás alakult ki. A kifutó So­ponyai a labda mellé rúgott és csak nehezen szabadult fel a faddi kapu. Hároiyi perc múlva Kiss X 16 méterről küldött nagy erejű lövését a kapus szögletre tornázta. Horváth helyett Fenyve­si -III. állt' be a faddi csapatba. Négy perc múlva ismét egy el­lentámadás következett, végül Szűcsnek sikerült felszabadítani. A következő percben Kiss n. he­lyett Schuszter lépett pályára. A 26. percben Fenyvesi 331. hazaadá­sa okozott izgalmat a faddi kapu­nál, majd két perc múlva a ha­zai csatárok ugyan tűzijátékot rendeztek a faddi kapunál, de eredménytelenül. Fél perc múlva Schuszter veszélyeztette a bólyi kaput, majd szöglet után Horvát­szabó fejesét védte a kapus. Ek­kor már biztos volt, hogy a ven­dégek nyerik a mérkőzést, a ha­zaiak nem is kísérleteztek komoly támadásokkal. Befejezés előtt há­rom perccel, szép akció után Ba­ross Horvátszabó elé játszott, tő­le Kiss I. kapta a labdát, aki kö­zelről beállította a végeredményt. 3:0. ' A Baranya megyei bajnokság 2. helyén álló Bólyi MEDOSZ ellen megérdemelten győzött Fadd, mert minden csapatrészében felülmúlta a hazaiakat. Középpályán Papp II. kitűnően játszott és a mezőny legjobbjának bizonyult. Mellette Aradi, Horvátszabó, Kiss I., va­lamint a kapuvédő Sononyai ér­demel feltétlen említést jó já­tékáért. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a 90 perc alatt egyetlen komoly szabálysértés sem fordult elő egyik részről sem. Ritkán látható, sportszerű küzdel­met vívott a két együttes. i- kas — i HÍREK A Dombóvári Spartacus területi baj­nokságban szereplő tekecsapata a Ka­posvári Fáklya ellen 6:2 (2799:2608) arányú győzelmet szerzett. Legjobb do­bók: Tarsoly 490, Kiss 472, ifj. Hor­váth 469, Stark 468, illetve Babics 503, Kertész 486. • A tamási járási atlétikai-szövetség november H^én vasárnap 10 órai kéz- dettel, a tamási gimnázium tornater­mében rendezi az atlétikai felmérő- verseny Ul. fordulóját* Az újonc Zomba ismét bizonyított Érdekes összecsapást, jó küzdelmet sejtetett volna o DVSE—Zomba ifimér­kőzés, hisz az újonc Zomba ifjúsági csapata az előkeld 2. helyen állt, míg a DVSE az utóbbi időben igen ered­ményesen szerepelt, hazai pályán augusztus 19 óta nem talált legyőző­re. A mérkőzés kezdete előtt az iga­zolások ellenőrzése során derült ki, — ahogy a zombaiak elmondták, — hogy három játékosuknak nem volt rendben a sportorvosija, illetőleg lejárt. A zombaiak szerint nyolc játékosuké rendben volt, és nem lett volna aka­dálya. hogy akár nyolc emberrel is, de bajnoki mérkőzést vívjanak a csa­patok, de Bencze játékvezető nem volt hajlandó a mérkőzést levezetni. A fiatalok azonban játszani akartak, 6 játszottak is — barátságos mérkő­zést — Potó Lajost, a DVSE ifjúsági csapatának edzőjét kérték fel a mér­kőzés levezetésére. A találkozó a vendég zombai fiatalok fölényes győ­zelmét hozta, akik most minden bi­zonnyal kíváncsian várják, hogy a megyei labdarúgó-szövetség milyen döntést hoz. A felnőttmérkőzés előtt bizakodott a kis számú hazai szurkológárda, hogy a vasutascsapat feledtetni fogja a Tamási elleni kudarcot, de nem így történt. Kétségtelen, hogy a zombaiak értek el újonc létükre figyelemre méltó eredményeket idegenben, de nem szá­mítottak arra, hogy Dombóvárról ponttal térnek majd haza és akár a győzelmet is megszerezhették volna. Örök igazság a labdarúgásban, hogy lövésből lesz a gól, a hazaiak azon­ban az egész mérkőzés alatt egyetlen komoly lövéssel veszélyeztették a zom­bai Kerekes kapuját. A vendégek nyugodtabban játszottak és lelkesedé­sükkel elismerést váltottak ki a hazai szurkolók körében, a mindvégig sport­szerű mérkőzésen. Három csatáruk ál­landóan változtatta a helyét és me­leg perceket szereztek Bancsinak. Is­mét tartalékoson volt kénytelen kiáll­ni a hazai együttes. Bíró és Sonkoly sérülés miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére, Szíjjártó katonai szol­gálatra vonult be. Sonkolyt nagyon megérezte a hazai csapat, a minden­ki által ,,öregnek" becézett küzdeni akarását, lelkes játékát igencsak so­kan hiányolták. A DVSE birtokolta többet a labdát, többet is kezdemé­nyezett, a végén azonban Marsai két alkalommal is ordító gólszerzési lehe­tőséget puskázott el. Amilyen magas­ra csapott az öröm hulláma a ven­dégcsapat öltözőjében, olyannyira el­lentétes kép volt a hazaiaknál. Le- horgasztott fővel ültek a játékosok a oadokon, tudták, hogy a játék mé£ az újonc Zomba ellen fs kevés. Ne­hezen lehetett szóra bírni a csapat edzőjét, arcáról le lehetett olvasni, hogy mennyire bántja az újabb ku­darc. „Ez van — tárta széjjel karjait — jelen körülmények közt többre kép­telen a csapatunkI" — Az őszi idény­ből csupán két forduló van hátra, a játékosokon múlik, hogy jó és ered­ményes játékkal megpróbálják feled­tetni a két kudarcot. Vasárnap, november T1-őn rendezi a megyei asztali tenisz-szövetség Szak­szóidon, a sportszékházban a II. és III. osztályú felnőtt női és férfi egyé­ni asztalitenisz-bajnokságot. • A dombóvári üzemi teke-kupa ered­ményei: egyéniben: Tarolás: 1. Mo- nocki János (Vegyesipari) 140, 2. Ger­gely János (Univerzál) 134, 3. Árvái Emil (Vegyesipari) 134 fával. Telido- bás 1. Fábián Mihály (Faipari) 355, 2. Gyulasi Dezső (Univerzál) 328, 3. Gergely János (Univerzál) 327 fával. A tarolásban huszonötén, a telidobás­ban harmincketten vettek részt. Csa­patversenybén: 1. Vegyesipari, 2. Fa­ipari I., 3. Kesztyűgyár, 4. Univerzál f., 5.- Univerzál H., 6. Faipari li., 7. Szol­gáltató, 8. ÁFÉSZ, 9. Fatelítő, 10. ÁFÉSZ II., 11. Sütőipar. r- G ­Osztályozom készülnek A Szekszárdi Vasas megyebajnokságot nyert női kézilabdacsa­pata Takács Józsefné irányítása mellett (a felső sorban, középen) tervszerűen készült fel az osztályozóra az NB II-be jutásért. A Vasas csapata november 12-én és 13-án mérkőzik Tatán a V1VI Egyetértés, a Nyíregyházi Volán, valamint a Pécsi BTC-vel. A négy csapat közül a legjobb eredményt elérő, tehát az első helye­zett kerül az NB Il-be* Tanulással ünnepeltek A MÉM Repülőgépes Növényvédő Állomás az őcsényí repülőtéren há­rom hónapos helikoptervezetői tanfolyamot indított azok számára, akik me­rev szárnyú repülőgépeken már bébi xonyították rátermettségüket a föld­művelés legkorszerűbb formájára, a repülőgépes növényvédelemre. A ne­gyedéves iskola e hónap 15-én ér félidejéhez. Mind a kiképzők, mind a pilóták helytállását dicséri, hogy a november 7-i ünnepet is az oktatás­nak, a tanulásnak szentelték. Képünkön szovjet gyártmányú, KA—26 típusú helikopterrel Sesty János mezőgazdasági növényvédő pilóta, a függeszke­dést — a helikopternek a levegőben egyhelyben megtartását — gyakorolja A rádió és a televízió műsora KÖSSE T a KA DIÓ 8.19: Zenekart muzsika. Közben] 8.59: Colas Breugnón. Regény. XL 10.05: Iskolarádió. ! 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Schumann éa Schubert műveiből. 11.00: Miről ír a Társadalmi Szemle? 11.10: Jancsi és Juliska. Részletek. 11.49: Kriti­kusok fóruma. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél, 13.20: Nó- ták. 13.45: Üzletről — üzletre. 14.00: Csicseri bolt. Gyermekrádió. 14.25: Kisiskolások műsora. 15.10: Katonaének. II. 15.44: Magyarán szólva... 16.00: Világgazdaság. 16.05: Mi nemzetiségiek. 17.05: Külpoliti­kai figyelő. 17.20: Szergej Rahma- ninov Chopin és saját műveit zongorázza. 18.00: Csokonai Vitéz Mihály. II. 18.16: A pódiumon — Paul Anka. 18.48: Grabócz Mik­lós: Nyugat-dunántúli • táncok. 19.40: Egy rádiós naplója. 20.40: A színházban és a moziban, 21.03: Jess Thomas énekel. 21.20: Esti beszélgetés. 21.50: Santi Latora orgonái. 22.20: A vezetés történe­tének tanulságairól. IL 22.30: Nép­dalcsokor. 23.09: Mai szovjet ze­neszerzők műveiből. 9.10; Eper és vér. Részletek. PETŐFI RADIO 9.05: Kórusművek. 8.30: Népi zene. 9.03: Gyermekrádió. 10.00— 12.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Citerazenekari hangverseny, n. 12.18: Beethoven: A-dúr „Kreut­zer” szonáta. 12.50: A belpol. ro­vat műsora. 13.03: Maria Stader és Cesare Valetti énekel. 13.40: Tudomány. 14.00: Ket­tőtől hatig... 18.05: Külpoliti­kai figyelő. 1820: Beszélj a fate­rodról. Rádiójáték. 19.01: Régi magyar dalok és táncok. 19.17: Uj könyvek. 19.20: Jó estét, gye­rekek! 19.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Kamarazenekari hangver­seny. Kb. 20.55: Pedagógusok mű­sora. Kb. 21.15: Operettekből. 21.50: Milyen legyen az árualap? 22.00: Hangverseny. 23,15: Köny­nyüzene éjfélig. 3. MÜSOB 18.05: Iskolarádió. Angol, közép­haladóknak. IS. 18.25: Brahms: FIGYELEM! MOST SZEREZZE BE GYÖKERES ALANYVESSZÖ SZÜKSÉGLETÉT a Szekszárdi Állami Gaz­daság lerakatában, a benzinkúttal szemben. A lerakat nyitása novem­ber 12-én, Nyitva tartási idő: 7 órá­tól 16 óráig. (187) Kettősverseny. 19.00: A fehér hajóé Regény. 20.00: Matuz István fu- volázik. 20.25: Dzsessz. 88.51C A3 aranykakas. Opera. TELEVÍZIÓ T 8.30: Francia nyelv. (KözépisM HI—IV. oszt.) 9.05: Földrajz. (AW ísk. 6. oszt.) 9.35: Világjáró úttö­rők csapatversenye. 12.10: Német nyelv. (Középisík. I—IV. oszt.) 14.30: Földrajz. 15.00: Világjáró út­törők csapatversenye. 15.5«: Élő­világ napköziseknek. 17.38: Hírek.’ 17.45: Dokumentumaim a jászbe­rényi Lehel Hűtőgépgyár történe­téről. 18.15: Reklámra űsor. 18.297 Meteorológia. 18.25: Nő — három szerepben. 18.35: Haydn: Üstdob« szimfónia. IL téteL részlet 19.053 Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Fehét' Klára: Miből csinálják az elefán­tot. 21.06: Iszlám. (Színes!) Tévé- íllm-sorozat, V. 22.W: Tv-híradó, — a •; IL (KÍSÉRLETI) MÜSOB 20.00: Trójai nők. (Színes?) TvJ Játék. 21.40: A »Trójai nők”-rő!. IDQOSZUV (TV 1. műsor: 15.45: Magyar nyelvű ív-napló: 17.45: A nagy feltaláló. 18.30: A világ minden vonata. 19.00: Népi muzsika. 10.30: Rajzfilm. 20.30: Teletéka. 21.«: Banacek. — Film­sorozat. 23.55; Olvasmány. a műsor: 20.30 : 025 vonalon. 21.20: Igaz-1 ságtalanságok. a.50: A fikn m&J 22.50: Husaomnégy óra. PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor; Ritmus és daliam. 17.56: A szovjet kultúra hete. — Lvov! emlékek. 18.00: Sportmagazin. Kovács Imre és Somogyvári Valéria műsora. 18.20: bízó József nótákat énekei-. .18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Kálmán Imre: Részietek a Baladér c. operettből. 19.00: Szeibhorvát nyelvű műsor. Tamburazene. — A tanácstörvény és a nemzetiségek. IV. loeflejező rész. — Gyermekda­lok. — A nemzetiségi oktatás kor­szerűsítésének kérdései. Dr. Fe­kete Bertalan írása. — Hangszer- szólók. — Hírek. 19.30: Német nyelvű műsor. Az MNDSZ kong­resszusáról jelentjük. — Franz Fiit, — or,n- tfarvaro-szági imnresz- sziók. — Népdalcsokor. 20.00: Mű­sorzárás. MOZI BONYHAD: Síkos út. (Lengyel film.) DOMBÖVÁR: Lázadás a buszon. (Angol film.) DUNAFÖEDVÄR: Szem Teréz és az ördögök. (Román film.) PAKS: Nincs idő. (Magvar film.) SZEKSZARD: PANOPáMA: Mo­dern idők. (Amerikai film.) 111 • (LAG: Közjáték. (Len­gyel film.) ta >.asi: János vitéz. (Magyar film.) tolna: Zahar Berkút. (Szovjet film.)

Next

/
Thumbnails
Contents