Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-01 / 256. szám
Vá ros fejlesztés Tiki a negyedik «téves terv félidején 1100 lakás őt év alatt — Új városrészek — Á lakosság Dombóvárért Vidóczy László. Dombóvár Város Tanácsának elnöke úgy jellemezte a városfejlesztési tevékenységet, hogy az a tanácsok egyik legfontosabb, leg- közérdekűbb munkája. Túl a negyedik ötéves terv félidején a dombóvári városfejlesztési célkitűzésekről máris megállapítható, hogy az elhatározások. tervek jóknak bizonyultak. Tanúsítja ezt az is. hogy az áprilisban megválasztott új . városi tanács a terveket felülvizsgálta és egyetértett azokkal, különösebb módosításra nem volt szükség. Vidóczy László tanácselnököt arra kértük, hogy ismertesse a városfejlesztés eddigi eredményeit. — Elsőként a lakásépítési feladatainkról beszélnénk. A negyedik ötéves tervre 1100 állami, szövetkezeti, OTP-, illetve magánerős lakás felépítését terveztük. Ez év végéig 880 lakás készül el. Az idei esztendő különösen jelentős, hiszen mind az államiakból, mind az OTP-lakásokból közel százat adtunk át. Ezzel lényegében befejeződött a város egvik új lakótelepének első építési üteme, a Molnár György lakótelepen 280 új lakásba költözhettek be. A lakóteleppel kapcsolatban megjegyzem, jóllehet egyéb járulékos beruházásokkal nem tudtuk követni a lakásépítés ütemét, viszont nz utóbbi éoü- lettömb elkészültével egy időre befejeződött a teljes közművesítés. Ezen túl ebben az . évben az újdombóvári városrészben 29 lakás készül el, melyeket a Dombó Pál lakásszövetkezet tagjai építettek fel. Ugyancsak 1973-ban kezdtük éDíteni a Salvador Allen- de OTP-lakótelepet is. Itt elsősorban fiatalok jutnak lakáshoz. Ami városunk úthálózatát. illeti, az idén öt kilométer hosszúságban építettünk belső úthálózatot a Gorkij, Ady, Berzsenyi, Népköztársaság és Molnár György utcában. A kereskedelmi ellátottság terén is jelentősen előreléptünk, de ugyanezt mondhatom el az ivóvízhálózatra is. Az idén építjük ki a tüskei városrészben a Reich Béla, Gagarin és Vörös Sugár utca vízvezetékét, így Dombóvár ivóvízellátása teljes egészébén megoldódik. Hasonló eredményekről számolhatnék be a közoktatás és az egészségügyi ellátás terén is. — Eddig a megvalósult városfejlesztési tervekről volt szó. Kérem, hogy azokat a fejlesztési feladataikat ismertesse, amelyeket a negyedik ötéves terv hátralévő időszakában kívánnak megvalósítani. — Az élőbb szándékosan nem szóltam az óvodai, bölcsődei ellátásról. Eredményeink ellenére az idén 136 jogos igénylést kellett elutasítanunk, újabb feladataink is ebből adódnak. 1974-ben 100 kisgyermek befogadására alkalmas óvodát kívánunk felépíteni a Molnár György utcai lakótelepen. Ez az óvoda a kertvárosiak gondjait is megoldja. Ugyancsak a jövő évben 40 férőhelyes bölcsődét építünk fel a kórház mellett. Jelentős városfejlesztési célkitűzésünk a nagyobb részben társadalmi összefogásból épülő sporttelep továbbépítése. 1975-ig korszerű lelátót és egy futballpályát szeretnénk elkészíteni. A másik pedig ugyancsak sporttal kapcsolatos. Jelenleg az 1.800 dombóvári általános iskolásnak mindössze 100 négyzetméter alapterületű tornaterme* van. 1974-ben tornacsarnok építését kezdjük meg a Gárdonyi Géza általános iskolában. Jelentősek a kereskedelmi ellátással kapcsolatos terveink is. A Tolna megyei Népbolt Vállalat új ABC-áruházat épít a Népköztársaság útján, míg a helyi ÁFÉSZ két kis ABC- áruház építését kezdi meg a jövő évben. Egyiket az újdombóvári. másikat pedig a kertvárosi részen; Ezenkívül a Patyolat úi gyorsmosószalont létesít a Dombó Pál utcában. Annyi a terv, elképzelés, hogy a továbbiakban tényleg csak azt tehetem, hogy utalok valamennyire, részletekbe nem bocsátkozom. A jövő év jelentős lesz számunkra. December 1-én lesz harminc éve, hogy Dombóvár felszabadult. Ekkor egy új fel- szabadulási emlékművet szeretnénk átadni és ünnepélyes körülmények között lerakni a majdani városi művelődési ház alapkövét. Tovább folytatjuk ezentúl a gunarasi termálfürdő építését, s jövőre újabb medencét készítünk el. Örvendetesen folytatódik az ipartelepítés. Az általunk közművesített ipartelepen 1974. harmadik negyedében kezdi meg működését a Pátria Nyomda új üzeme. 1975. utolsó negyedében a Csavaripari Vállalat dombóvári üzeme/ Az AFIT modem autójavító üzeme 1975. első felében kezdi meg működését. Az ipartelepen indul a Dél-dunántúli ÁFOR-házis kivitelezése. Mostanában sokat beszélünk a környezetvédelemről. Szólnom kell ezzel kapcsolatos terveinkről is. Intézkedtünk a levegőt nagymértékben szeny- nyező TÜZÉP-telepi Truman- kazánok leállításáról. Rövidesen — tárgyalásaink eredményeként is — olajtüzelésűre állítják át a Fatelítő kazánjait. Tárgyalásokat folytatunk az Univerzál Szövetkezettel, hogy szüntessék meg széntüzelésű kazánjaik üzemeltetését A köztisztaság területén is előre szeretnénk lépni a jövőben. A város különböző pontjain ideiglenes szeméttároló helyeket létesítünk. Ezenkívül a jövő tavasztól limlom-napokat szervezünk. Egy-egy utca lakói adott időben házuk elé rakhatják felesleges holmijaikat, s azt költségvetési üzemünk díjmentesen elszállítja. — Az elmondottakból kitűnik. hogy tennivalóik bőséggel lesznek az elkövetkező években. A tervezés azonban1 biztosított anyagi erőforrás nélkül hiábavaló. Milyen anyagi eszközökkel rendelkeznek céljaik megvalósításáfa? — Ami a' fedezetet illeti, nincs problémánk, bár a rendelkezésre állónál lényegesen nagyobb összeget is hasznosan tudnánk elkölteni. A negyedik ötéves terv időszakára kétszáz millió forintot tesz ki a városfejlesztési alapunk. Ezenkívül éves szinten városunk lakói kétmillió forint értékű társadalmi munkát végeznek. A kettő valóban nem sok a negyvenhez viszonyítva. Egy valamit azonban mégis jól bizonyít, nevezetesen, hogy a dombóváriak derekasan kiveszik részüket közös céljaink megvalósításának munkájából. — vj — A simon tornyai Bőr- és Szőrméi eldolgozó Vállalat a lakosság szükségleteinek közvetlen kielégítésére szolgáltatóüzletet tart fenn a nagyközségben. Képünk az üzlet méretes részlegében készült. Fotó: G. K. Szaktársak fóruma Nem tudni pontosan, hogy a fórum intézménye volt-e korábban, vagy a közlendők, a megbeszélnivalók sokasága te_ remtette meg magának azt a formát, ahol nyilvánosan, nyíltan és őszintén kifejthetik az emberek a Véleményüket egy_ egy sokakat érdeklő és érintő kérdés kapósán. Ezt kutatni a társadalomtudósok dolga, s bizonyáré meg is teszik, hisz maga a fórum nem új keletű. í A fórum célja: önállóan* a fe- elösség teljes vállalásával informálódni, választ kapni és választ' adni az egész országot, egy-egy területet, ágazatot, ki. sebb-nagyobb közösséget izgató dolgokról. A tévé népszerű műsoraiból is tudjuk, a Fórumot a közvetlen hang, a kölcsönös érdeklődés jellemzi, többnyire mentes az üres szó- beszédűségtől, a szószaporítástól, az emberek kielégíthetik természetes kíváncsiságukat. Az őszinteséget, a szókimon. dást, az adódó helyzetekkel va_ ló bátor szembenézést meg kell tanulni, s meg kell tanítani. Ennek igen-igen jó lehetősége az a fajta fórum, amire legutóbb a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál akadt példa. A vállalat vezetősége október közepén hívta össze az ipari tanulókat. a szakmunkástanulók, oktatók és vezetők kötetlen beszélgetésére. A vállalat igazgatója beszélt a vállalat történetéről, gondjairól, eredményeiről és jövőjéről. Noha, ezek a 15—17 éves fiatalok nem tudnak még milliókban gondolkodni, s nem biztos, hogy pontosan megjegyezték. hogy mit produkált tíz évvel ezelőtt a vállalat, mindezt elmondani nem volt felesleges. Mert ha egyelőre még csak vázlatosan is. de ismer- niök kell a vállalat munkáját ahhoz, hogy hozzá tudják ten. ni a magukét, értsék, hogyan illeszkednek a vállalat egészébe, hogy képzésük színvonala a vállalatnak sem mindegy, s hogy a velük való foglalkozás milyen örömöt és problémát jelent; A szakmunkástanulóknak ezen a fórumán nagyon sok „föntről” nézve apró-cseprőnek tűnő dologról volt szó. A tanulók szempontjából azonban ezek nagyon lényegesek, éppen amiatt, hogy jól megtanulják a szakmájukat, — mert e7- nemcsak nekik, hanem a vállalatnak is nagyon fontos, — hogy érezzék a törődést, azt, hogy már most, a tanulóévek idején számítanak rájuk. Az ipari tanulók nagyon sok kérdést tettek fel és tudnak is kérdezni. Szóba került többek között, hogy nincs elegendő szerszám, lapát, ecset, anyag és mosdótál, és kevés a reggeli. Ezek mind olyan dolgok, amiről a vállalat vezetőinek tudni kell. A kérdező-felelő fórum alkalmas arra, hogy mindezt megbeszéljék, aztán, ami hiányzik, beszerez, zék, intézkedjenek, ahogy mondani szoktuk, „orvosolják a kérdést”. Fontos dolgok ezek, de a szakmunkástanuló-fórum jelentősége nem csupán any- nyi. hogy néhányan elmondják a véleményüket, panaszkodnak, vagy dicsérnek. Sokkal ■több ennél. Nem más. mint az üzemi demokrácia első próbája, általános iskolája, olyan fórum, ahol lehetősége van mindenki, nek arra. hogy véleményével, tetszésével vagy nemtetszésével. ha kicsit is, de részt vegyen a vállalat tevékenységében. A tanulók már most, a szakma kezdetén megismerik jogaikat, s megtanulják, hogy. ha akarják, ők is gyakorolhatják a jogokat, mert ennek a feltételei adottak. Megtanulják. hogy nem elég bírálni a vezetést, az anyagellátást, a szűk kollégiumi férőhelyeket hanem tenniük is kell azért, hogy másként, jobban legyen minden, mint ahogy van. Meg. tanulják, hogy nem lehet belevalónak lenni a másik kárára. Ez a fórum is bizonyíték arra, hogy nem csupán írni, beszélni kell a demokráciá. ról, hanem tenni is lehet érte. A legfiatalabbakhoz méretezve, leereszkedés, vállvere- getés nélkül. Annál is inkább, mivel a tegnapiak feladata tanítani a mát a holnapra, hisz a fiatalok munkájából áll ösz- sze az az építmény, aminek az alapjait az idősebbek rakták le. Az Állami Építőipari Válla, lat példájára jó lenne, ha minél több üzemben tartanának hasonló rétegfórumot, ahol kizárólag a fiatalok problémáiról esik szó. Kérdésekben nincs hiány. Qsupán az alkalmat kell megtalálni ahhoz, hogy ne a munkásszállás szobáiban, mun. ka közben és baráti beszélgetéseken bukjon ki mindaz, ami a dolgozók, a fiatalok, a vezetők közös ügye, V. M. A közelmúltban nyílt meg Dombóvár új útja, Népköztársaság út. Foto; Gottvald AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK faipari üzemünkbe ASZTALOS SZAKMUNKÁSOKAT, FAIPARI GÉPMUNKÁSOKAT, műanyagüzemünkbe FÉRFI ÉS NŐI SEGÉD-, HL BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT. Fizetés teljesítménybér szerint. Jelentkezés: Balatonlelle, Szabadság u. 27. (1)