Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-03 / 258. szám
NOVEMBER 3 SZOMBAT Névnap: Győző. A Nap kél 6,30 — nyugszik 16,24 órakor. A Hold kél 12,53 — nyugszik 23,1 > órakor. —- A Simoníornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat szakembereiből álló csoport a héten a szegedi szűcsipari szövetkezetben tett látogatást. A látogatás cólja a kialakult jó üzleti kapcsolatok további elmélyítése volt. (P. I.) Szekszárd testvérkerületének, a fővárosi XII. kerületnek a MOM Szakasits Árpád Művelődési Házban működő irodalmi színpada vasárnap délelőtt a megyei művelődési központ hangversenytermé. ben vendégszerepel. Németh László Petőfi Mezőberényben című drámáját mutatják be Udvaros Béla rendezésében. — Fiókkönyvtár és ifjúsági klub. November 5-én délután 2 órakor adják át rendeltetésének a szekszárdi Tartsay utca 35 számú ház alagsorában létesített új fiókkönyvtárat és ifjúsági klubot. — Rekordáron cserélt gazdát egy New York-i . árverésen egy XVI. századbeli Medici-porcelán- tál. Uj tulajdonosa 180 ezer dollárt fizetett érte. Ennyit európai porcelánért még senki sem áldozott. — Tovább korszerűsítették az olajkályhayyártást a Szekszárdi Vasipari Vállalatnál. A napokban elkészült egy gépi mozgatású futószalag, mely a korábban átadott konveior- sorhoz csatlakozva lehetővé teszi az olajkályhák teljesen zárt ciklusban történő szerelését. Az ú.i futószalagon szerzett tapasztalatok igen jók. A berendezés Segítségével gyorsabban és könnyebben készítik a vállalat közismert termékeit. — A DÉDÁSZ szekszárdi üzemigazgatóságának szerelői elkészítették a decsi szőlőhegyi villamos hálózatot. A két transzformátorállomásból, valamint a csatlakozó kis és nagy feszd1 tsérű vezetékekből álló há’ózat átütése 1.2 millió forintba kerül. Az új verő*-sínrendszert a héten adták át. s hamarosan snr kerül az üzembe hol vezérére. — Futóvad-snortlőteret és pincelőteret épített rendezett be Tamásiban, a Gvulaji Állami Erdő. és Vadgazdaság. A lőtér ünnepélyes átadását ma tartják meg. bemutató lövészettel. — A Monori erdő MÁVmelállóban egy gyorsított személyvonat halálra gázolta Izmán Józsefné 49 éves segédmunkás. monori erdői lakost. A baleset oka: Izmánné a lezárt sorompót megkerülve haladt át a vágányon. IDÖJÁRÁSJELENTÉS Várható időiárás ma estig: Általábar kevés felhő, száraz. hideg idő. Elsősorban a hajnali és re^eeli órákban köóiképződés. Gyenge, napközben mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb hőmérséklet: 3—8 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő- PETRTTS FERENC Szerkesztőság: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—61. 123—61 SDortrovat: 128—15 Kladla: Tolna megye! Lapkiadó Vállalat. Szekszá d. Bála tér I. Telefon: 120—11. 120—10 Telex: 13339 Postacím: 7101 Szekszárd, Postafiök 71 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 16. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terieszti a Magyar Rosta Előfizethető bármely oustahlvatalnál és kézbesítőnél fizetési dij egy hónapra 20 Fi Indexszám: 29 000 A fogyasztás! szövegezőiek a főbb célkitűzéseiket eredményesen megvalósították A lottó nyerőszámai; A Sportfogadási és Lottó Megyei küldöttközgyűlés Tegnap a „Babits Mihály” megyei művelődési központ kamaratermében tartotta II. félévi rendes ülését a fogyasztási szövetkezetek megyei küldöttközgyűlése. Az elnöki tisztet Klein István, az ÁFÉSZ- választmány elnöke töltötte be. A küldöttközgyűlésen megje. lent Bucsi Elek, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályvezetője, Korsós István, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetője és Botló Etelka, a SZÖVOSZ-elnökség tagja. Az elnök bevezetőben megemléke. zett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról majd a napirendnek megfelelően dr. Kálmán Gyu_ Iának, a MÉSZÖV elnökének adta át a szót. aki az elnökség nevében az írásban kikül. dött előterjesztésekben kiegészítő referátumot tartott Napirenden szerepelt a fogyasztási-. takarék- és lakás- szövetkezetek — III. negyedévi munkájának értékelése. Mint a beszámolóból is kitűnik, a fogyasztási szövetkezetek a főbb célkitűzéseket, a tagság által meghatározott üzletpolitikájukat eredményesen valósították meg. Jellemző volt az elmúlt időben a napicikkek kínálatának bővítése, javítása, a készletgazdálkodás színvonalának fejlesztése, a piaci pozí. ciók erősítésére, a háztáji gazdaságoktól történő felvásárlás, értékesítés fokozása, a kistermelők temelői tevékenységének elősegítése, a gazdálkodás színvonalának javítása, a -korszerű munka, és üzemszervezések a szövetkezetek egészére való kiterjesztése. A fogyasztási szövetkezetek bolti kereskedelme az I—III. negyedévben 7,1 százalékkal bo_ nyolított nagvobb forgalmat, mint az előző év hasonló időszakában. Az áruforgalom, ha csekély mértékben is, de gyorsabban növekedett a tervezettnél. A forgalom 6truktúrális változása azonban nem kedvező. Az élelmiszerek dinamikus értékesítése mellett az iparcikkforgalom növekedése nagyon mérsékelt. Az elnökség úgy ítélte meg. hogy a szövetkezetek a szükségesnél kevesebb energiát fordítottak az értékesítési munka szervezésé, re, a piackutatásra, a reklám- és propaganda-tevékenységre. A felvásárlás eredményei öszszességében biztatóak, azonban a szövetkezetek ilyen irányú tevékenységében nagy a szóródás. A szövetkezeteknek a háztáji gazdaságokkal még in. tenzivebb, még élőbb kapcsolatot célszerű kialakítani. Az ÁFÉSZ-ek I—III. negyedéves nyeresége 26 százalékkal, a takarékszövetkezetek nyeresége harminc százalékkal több az előző évinél. A takarékszövetkezetek I—III. negyedévi munkája szövetkezet- politikai és gazdasági vonalon egyaránt eredményes volt Az I. negyedévben megtartott rész- közgyűléseken megjelent a szövetkezeti tagság 60 százaléka. s mintegy kétszázan nyilvánítottak véleményt és tettek javaslatokat a takarékszövetkezetek működésével kapcsolatban. Jóváhagyták a tagok a takarékszövetkezetek új alap. szabályát. A hálózat fejleszt;': terén is előrelépés történt. /• teveli takarékszövetkezet Bon hádon, a pálfai takaréksz vetkezet Simontornyán kire”, deltséget nyitott. Az év folyn mán átadásra került a háta- széki üzletház, mely korszerű feltételeket teremtett a dolgozók részére, és külső megjelenésében is az ország legimpozánsabb takarékszövetkezeti épülete. A lakáshelyzet megjavítását szolgáló párt- és állami célkitűzés megvalósításának egyik lényeges eszközévé vált a lakásszövetkezeti forma, amely egyrészt a szövetkezeti tagok anyagi eszközeinek bevonásával, másrészt állami támogatással, szociálpolitikai kedvezményekkel elősegíti a lakáskérdés megoldását. Megyénk a IV. ötéves terv időszakában 460 szövetkezeti lakás megépítését tervezte. Ezen kívül 700 lakás tanácsi értékesítése sze. repel a tervekben, amelyekből lakásfenntartó szövetkezeti lakások lesznek. A beszámoló szólt a szövetkezetek előtt álló gondokról, feladatokról. Az előadó kiemelte: „Munkánk fő irányvonalát továbbra is a Közpon. ti Bizottság 1971. évi, novemberi határozata és a fogyasztási szövetkezetek VII. kongresszusa útmutatása szabja meg. Az előtérben továbbra is a szövetkezeti demokrácia erősítése áll. Itt az egyik legfontosabb soron következő fel. adat a társadalmi tulajdonosi ellenőrzési hatékonyságának növelése, az önkormányzati szervek útján.” A vita során 14-en szóltak hozzá, köztük Bucsi Elek. aki a megyei pártbizottság, s Korsós István, aki a megyei tanács képviseletében értékelte a szövetkezetek munkáját és tett sok hasznos észrevételt az előttünk álló feladatok megvalósí tására. A küldöttközgyűlés elfogadta a MESZÖV-elnökségének a fogyasztási szövetkezetek I— III. negyedévi munkájáról és a további feladatokról szóló előterjesztést, s a küldöttközgyűlés mellett működő nőbizottság jelentését az 1973. évben végzett munkáról. Igazgatóság közlése szerint a Rak amazon megtartott 44. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 16, 42, 71, 76, 90 A MAY új vezérigazgatója Pénteken délelőtt a KPM- ben dr. Csanádi György köz- keledés és postaügyi miniszter beiktatta hivatalába a Magyar Államvasutak új vezér- igazgatóját. Urbán Lajos megbízott vezérigazgatót. Sz. J. TŰM MBaViU Vii.AU FiiOLEiÁnJAi KÚT£SULjfcTfc*i Öregek napközije nyílt októberben Dombóváron. A jól felszerelt intézmény húsz idős embernek biztosit kényelmet, napon, ta nyolc órától fél ötig. Fotó: kz DRÁMA A SZABÓNÁL Motort lopott, — Rettenetes! Ennyire meghíztam volna?! disszidálni készült Pontosan nyolc hónapig, jú. nius 12-ig bezárólag bírta a becsületes életet Tormási Ferenc 23 éves paksi lakos azt követően, hogy tiltott határátlépésért és lopásért kapott egy. évi és tízhónapi börtönbüntetéséből szabadult. Tizenhárma, dikán a konzervgyár kerékpármegőrzőjéből elkérte sógora motorkerékpárját anélkül, hogy a rokon erről tudott volna. Ezt követően nővérétől a sógor bukósisakját kérte kölcsön. A hozzávetőleg nyolcezer forint értékű gépet a bosszús sógor késő délután ta. lálta meg — a nagydorogi Napsugár vendéglő előtt, ráadásul üzemképtelen állapotban. A fiatalember ezen a napon költözött albérletbe esv. nagy dorogi portára. Két nappal később búcsú nélkül, de a háziaktól ellopott 480 forint értékű ruhával és 200 forinttal távozott Rövid nagydorogi tartózkodása egyik estéjén Tormási Ferenc egy helybeli ismerősével idogált Ez alkalommal megpróbálta rábeszélni, hogy vele együtt disszidáljon, . s hogy menyasszony-jelöltjénék édesanyjától pénzt szerezzen az utazáshoz. Ebben az eset. ben „menyasszony-jelöltnek” lenni annál is inkább labilis „státus” lehetett, mert Tormási Ferenc kétgyermekes házas ember... A Paksi Járásbíróság Tormá si Ferencet egyévi és kéthóna. pi szigorított börtönre, továbbá a közügyektől kétévi eltiltásra ítélte; egyben kötelezte, hogy a szabadságvesztés-büntetés tartama alatt kényszer alkoholelvonó kezelésnek vesse alá magát. A járásbíróság megállapította, hogy Tormási Ferenc — mint visszaeső bűnöző — nem részesülhet a fel. tételes szabadságra bocsátás kedvezményében. Az ítélet jogerős.