Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-30 / 280. szám
Megyei felnőtt férfi és női asztalitenisz „Tízek” bajnoksága Kétnapos versenyen dőlt el Szekszárdion az 1973. évi felnőtt férfi és női ,,Tízek” bajnoksága. A mezőny összeállítása a szokásos módon történt, az 1973. év egyéni és csapatversenyein elért eredmények alapján nyertek meghívást a versenyzők. Ezúttal olyan minőségi mezőny gyűlt össze, melyre az elmúlt években nem akadt Példa. A Bonyhádi Vasas NB III-as csapatának két legjobbja Hahn és Bányai. A ToLnai VL NB Ill-asai közül Koronvári. Jassó és Sáth Sándor. A Szekszárdi KSE-ből Heronyányi István és Péter István. Dunaföldvárról a sok éves NB-s rutinnal rendelkező Mencző és Juhász és végül a Szekszárdi Vasasból Gugh Zoltán. Mindössze Link Ferenc hiányzott a mezőnyből, akin néhány nappal a .verseny előtt műtétet hajtottak végre. A nők mezőnyében nyolc szekszárdi és két tolnai versenyző indult. A bajnokság mindkét napján nagyszerű mérkőzésekre került sor. Érdekes volt atz új generáció — Hahn, Bányai, Hero- nványi. Gugh —. és a régebbi stílus képviselőinek összecsapása. Főleg az ilyen találkozók voltak színvonalasak és izgalmasak. A nagyszerűen védő és igen iól küzdő versenyzők ellen, mint például Koronvári. Sáth. Mencző és Péter, a fiatalok igen aktív és látványos támadójátékot nyújtottak. A kétnapos mérkőzés során annyi jó összecsapást láttunk, Üzemi tekebajnokság Dombóvórott befejeződött az üzemi tekebajnokság. Részletes eredmények: Vegyesdobásban: 1. Fábián Mihály (Faip. I.) 235, 2. Horváth Gyula (Univ. II.) 232, 3. Árvái Emil (Vegyes) 226, 4. Gyulasi Dezső (Univ. I.) 225, 5. Agg Károly (Faip. I.) 220, 6. Gergely János (Univ. II.) 210 fával. Az egyéni verseny végeredménye: 1. Fábián Mihály (Faip. I.) 697, 2. Árvái Emil (Vegyes) 684, 3. Gergely János (Univerz.) 671, 4. Tóth József (Kesztyűgy.) 646, 5. Gyulasi Rezső (Univerz. I.) 636, 6. Köbli Sándor (Kesztyűgy.) 635, &—7. Agg Károly (Faip. I.) 635, 8. Varga Dániel (Faip. II.) 599, 9. Korvicska György (Kesztyűgy.) 587, 10. Balogh József (Faip. I.) 576 fával. Az üzemi csapatverseny végeredménye: 1. Faipari I. 1908, 2. Kesztyűgyár 1866, 3. Vegyes 1859, 4. Univerzál II. 1806, 5. Uni- verzál h 1774, 6. Faipari II. 1627, 7. Szolgáltató 1324, 8. ÁFÉSZ I. 1169, 9. Fatelftő 1136, 10. ÁFÉSZ H. 678 fa. S A A kaposvári centenáriumi sakkverseny a félidőhöz közeledik. A negyedik fordulóban dr. Máthé szép kombinációs partit nyert Jenczer ellen. Till nyerő állásból rontott vesztésre Bálint ellen. A Müller—Rózsa találkozóban a sötét a centrumban gyalogtöbbletet hozott össze és nyerésig fokozta támadását. Horváth—Schmideg játéka sok bonyodalom után, döntetlenül végződött. A Vajthó—Gruller partiban sötét jobban érvényesítette lehetőségeit. Sánta—Dobor küzdelme centrumharc után, egyre inkább f-g vonali király elleni- támadássá alakult — a sötét részéről. A támadás azonban Sánta ellentámadása miatt ösz- szeomlott, és 65. lépésben győzött a világos. Az ötödik fordulóban még fokozódtak a küzdelmek. Rózsa tovább foly- tátta jó szereplését Jenczer legyőzésével. Az izményi Müller izgalmas játékban pontot rabolt Dobortól* aki a hogy külön, értékelni bármelyiket is. nehéz volna. összességében: a férfimezőny-, ben a következő képet 'kaptuk: A győztes Hahn László ezúttal is bebizonyította, hogy változatlanul a megye legjobbja. Kitűnő küzdőszelleme mellett elsősorban páratlan ütőereje az. ami sikereinek fő forrása. A második helyezett Koronvári Miklós az elmúlt 'évtized során valamennyi NB-s osztályt megjárta. (NB I-től lefelé.) Óriási rutinja és nagyszerű küzdőképessége sikereinek»-alapja. A harmadik helyezett Heronyányi István a mezőny legfiatalabb' tagja. Még jelenleg is, kiforratlan, sok taktikai hibával. Technikai tudása azonban a mezőnyben a legkiválóbb. Folyamatos támadójátékot játszik, igen kitűnően. Az elkövetkezendő évek nagy ígérete. A negyedik helyezett Sáth, és az ötödik Bányai azonos győzelemmel végzett. Köztük a sorrendet az egymás elleni eredmény döntötte el Sáfh javára, Sáth játékát a nagy rutin és " a 'küzdő* képesség. Bányai játékát pedig a könnyei?, látványos megoldások jellemezték. A további helyezettek is igen jól játszottak, talán csak a két dunaföldvári. versenyző gyenge teljesítménye számít a negatív meglepetésnek, A női mezőny már kevésbé nyújtott színvonalas és izgalmas versenyt. Az a tény, hogy az SZKSE nyolc versenyzője indult, magában rejtette a sok klubtársi találkozó némi érdektelenségét, hiszen sóik volt az előre biztosnak- látszó eredmény^ Hogy mégsem maradt érdektelen a küzdelem. arról a Tolnai VL 10 éves versenyzője, Bolvári Ildikó gondoskodott. Bolvári az idén már néhány kiváló eredményt ért el a legfiatalabb korosztály országos versenyein. A MOATSZ Kupa évjáratos versenyén első lett. A Képes Sport Kupa legfiatalabb korosztályának versenyén szintén győzött és az országos újonc ..Húszak” bajnokságon a negyedik helyezést érte el. Egy év során ilyen sok jó eredményt vidéki versenyzőnek sohasem sikerült elérnie. Ezen a bajnokságon is méltó ellenfele volt az SZKSE NB n-es versenyzőinek. Miután sorra aratta váratlan győzelmeit néhány egészen kiváló teljesítményt nyújtott. A bajnok Hahn Margit ellen például a döntő játszmában 19:19 állás után veszített. Bottyán. Mária pedig igazán nagy szerencsével győzött ellene, szintén a döntő játszmában. Negyedik helyezése olyan kiváló teljesítmény, melyről csak a legnagyobb elismeréssel lehet beszélni. A nők versenyének végén csak játszmák számolása után lehetett K K kaposváriak^ élcsoportbeli játékosa. Horváth győzött Gruller ellen. A nap két legizgalmasabb mérkőzése dr. Máthé—Vajthó és Bálint—Sánta-találkozó volt. Világos szépen felépített támadást indított Vajthó gyalogállása ellen, azonban a lebonyolításnál felcserélte az ütés rendjét, és veszített, így veretlenségét is elvesztette. Az érdeklődés Bálinték felé fordult, ahol a világos már korán sánc elleni támadást készített elő. Sánta előbb ,a centrumban biztosította helyzetét, majd f-vonalon erős ellentámadást kezdett, és győzött. Ezzel veretlenül az élvonalra tört. Till vesztett Schmideg ellen. A verseny állása: 1. Sánta István (M.-Szászvár) 5 pont, 2. dr. Máthé Albert (Kaposvár) 4 pont, 3. Schmideg Péter 3,5 pont, 4. Rózsa István (Barcs) 3, 5. Horváth Miklós (Nagyatád) 2,5 pont, 6. Müller, Till, Dobor, Bálint, Gruller, Vajthó 2 pont» a végső sorrendet megállapítani. Hahn Margit. Péterné és Bottyán ugyanis egy-egy vereséggel és nyolc győzelemmel fejezte be a versenyt. Köztük a sorrendet az egymás ellen elért játszmák aránya döntötte el. Közepes játékot, és színvonalat mutatott teljesítményük. A negyedik helyezett Bolvári teljesítményét már értékeltük. Pohlon Csilla ötödik helye a kellemes meglepetések közé tartozik, de Pintér Mária hatodik helye a negatív meglepetésekhez sorolható. A további helyezettek sorrendjében némi meglepetést jelentett Pálinkásné 9. helyezése. VÉGEREDMÉNY: Férfiak; 1. Hahn László (Bonyhádi Vasas), 2. Koronvári Miklós (Tolnái VL), 3. Heronyányi István (Szekszárdi KSE), 4. Sáth Sándor (Tolnai VL). 5. Bányai Péter (Bonyhádi Vasas). 6. Péter István (Szekszárdi- K8£)?i 7. Gugh Zoltán (Szekszárdi Vasas) , 8. ' Jässo István (Tolnai VL). 9. Juhász István (Dunaföldvári Szöv. SK). 10. Mencző Jenő (Dunaföldvári Szöv. SK). Nők: 1. Hahn-Margit (Szekszárdi KSE). 2. Péter Istvánná (Szekszárdi KSE), 3. Bottyán Mária (Szekszárdi KSE). 4. Bolvári Ildikó (ToLnai VL). 5. Pohlon Csilla (Szekszárdi KSE), 6. Pintér Mária (Szekszárdi KSE), 7. Tóth Margit (Szekszárdi KSE). 8. Dudás Ibolya (Szekszárdi KSE). 9. Pálinkás Jánosné (Tolnai VL). 10. Dicső Csilla (Szekszárdi KSE). — L — A Tolna megyei Idegen- forgalmi Hivatal SIMONTORNYA KÖZSÉGBEN FIZETÖVENDÉGSZOLGÁLATOT SZERVEZ. Kéri azon háztulajdonosok jelentkezését, akik bútorozott szobát kiadni óhajtanak. Jelentkezés: írásban a Tolna megyei Idegenforgalmi Hivatalnál, TOLNA TOURIST Szekszárd, Széchenyi u. 38. sz. Telefon:’ 12—428, 12—033. (492) Gyakorlattal rendelkező MUNKAÜGYI ELŐADÓT keres megyei gazdálkodó szerv. Munkaügyi vizsgával rendelkezők előnyben. „December 55359” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (519) rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Örökzöld dallamok. 9.08: indul a bakterház. VI. Regény. 9.2": Népdglcsokor. 10.05: Iskolar rádió; 10.30: Édes anyanyélvünk. 10.35: Eberhard Wächter énekel. 11.00: Változó világkép. 11.10: Ba- lettzene. ,11.49: Kritikusok fóruma. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.45: A differenciálásról. IV. 14.00: Születésnapi ajándék. 14.25: ..Nyit- nikék.’' 15.10: Magyarán szólva... 15.23: Kóruspódium. 15.37: Sándor Judit énekel. 10,05: Falusi délután. 17.20: Mozart: kis éji zene. 17.40: Mikrofórum. 18.00: André Watts zongorázik. 18.30: Csokonai Vitéz Mihály. Előadássorozat. XII. 18.41: Egy é.1 az Aranybogárban. 19.40: Sikerlista — 1973. november. 20.20: Népi zene. 21,03: Láttuk, hallottuk. 21.23: A Rádiószínház bemutatója. 20.20: Don Quijote. 23.04: Könnyűzene. 0.10: Lassus- kórusok. PETŐFI RÄDIÖ 8.05: Barokk muzsika. 9.03: EzereSV délelőtt. 10.00—12.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Az élő népdal. 12.10: Albert Schweitzer orgonái. 12.50: Atlasz. Világgazdasági figyelő. 13.03: Operakórusok. 13.30: Angol nyelv. kezdőknek. 14.00: Kettőtől — hatig. 18.05 : Külpolitikai figyelő. 18.20: Fúvószene. 18.35: ..Életem a Maffiában.” 18,55:.Jó estét, gyerekek! 19.00: A Pécsi Nemzeti Színházból. Kb. 22.20: Nóták. 23.15: Magyar előadó- művészek felvételeiből. S. MŰSOR 18.05: iskolarádiő. 18.25: Zeneika. ri muzsika. 19.35: A Zeneakadémia nagyterméből. Kb. 21.30: Dzsessz. 22.10: Járdányi Pál: I. vonósnégyes. 22.29: Olasz nő Algírban. MAGYAR TV 8.05: Matematika. (Ált. isik. 8. oszt.) 8.30; Csapatverseny: Uttö- rő-matematikuspk. 8.4«: Angol nyelv. (Középisk. I—II. oszt.) 9.05: Földrajz. (Alt. isk. 6. oszt.) A Tolna megyei Idegen- forgalmi Hivatal 5 HÖNAPOS IDEGENVEZETŐI TANFOLYAMOT SZERVEZ. Kéri mindazon érettségivel rendelkező személyek jelentkezését, akik hivatást éreznek az idegen- vezetéshez. Részvételi díj: 500,— Ftj Jelentkezési határidő 1973. december 8. Jelentkezési lap az Idegenforgalmi Hivatalban és a kirendeltségeinél kapható. TOLNA TOURIST Szekszárd, Széchenyi u. 38. sz. Tel.: 12—428, 12—033. (494) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szekszárd város Tanácsa PÁLYÁZATOT hirdet a Városgazdálkodási Vállalat FŐMÉRNÖKI állásának 1974. január 1- vel vaió betöltésére. Kívánalom: építész-/ vagy gépészmérnöki végzettség, vezetői gyakorlat. Feddhetetlen előélet. Részletes, a korábbi működést is bemutató önéletrajzzal ellátott pályázatokat a Városi Tanács V. B. személyzeti csoportjánál lehet benyújtani. (497) Ködös Albion. 9.55: Élővilág. (Alt. isk. 5. oszt.) 12.10: Német nyelv. (Középjsk. I—IV. oszt.) 1-3.35: Matematika. 14.00: Többet ésszel, mint erővel. 14.30: Földrajz. 15.25: Élővilág. 15.50: Élővilág napköziseknek. 16.28: Hírek. IS.35: Nyugdíjasok műsora. 17.05 • Reklámműsor. 17.10: Nő — három szerepben: . . 17.20: Megmérettünk és nehéznek találtattunk V. 18.10: Meteorológia.... 18.15-A televízió politikai vitaest-sorozata. III. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. J9.30: Tv-híradő 20.00: Maigret felügyelő. Regény. 20.55: Zenés tv-színház. Úrhatnám szolgáló. Vígopera. (Színes!) 21.30; Szülők. nevelők egymásközt 22.15: Tv-híradó. —.2II. (KÍSÉRLETI) MŰSOR 20.00: Dokumentumfilm. Magyar Lajosról. 21.1«: Reklámműsor 21.15: Paplrklvágások. Tévéfilm. JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 11.00: Sutjeska 73. 11.20: Film gyermekeiknek. 12.45: Élesszemüek. 15.40: Magyar nyelvű tv-naoló. 16.30: ökölvívás. 19.00: Népi muzsika. 20.35: Dó-re-mi. 21.45: Egy játékfilm, 23.20; Olvasmány. 2. műsor: 10.40: Szórakoztató zenei adás.' 19.30: Költemény az életről. 20.30: Szórakoztató zenei adás. 21.20: Jövevények — fUmscn»ozat 21.50: Sztravinszkij. 22.35; Huszonnégy óra. i PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű _ műsor Bárd-osi Németh ’ János ~ versei. 17.35: Ritmus és dallam. 17.50: Dr. Kiss István: A kommunista erkölcs forrásairól. 1.7.55: Baranyai kórusok énekelnek. 18.05: Pécs új üzemében — riport. 18.207 Filmzene. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Bolla Tábor énekel. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor- Bunyevác dalok és táncok. — A magyarországi nemzetiségek múltjából. — Népdalok. — Munkatársaink. tudósítóink jelentik. —. Koilok. 19.30: Német nyelvű mű-' sor. Kulturális magazin: Irodalmi melléklet. — Alfons Bauer és együttese játszik. — Kultúrkörük Tolna megyében. — Hírek. — Baranyai fúvósok. 20.60: Műsor-' zárás. MOZI NOVEMBER 30L# BONYHÁDI Ä követek Be®fi gyilkolnak. (NDK-film.) DOMBÓVÁR: Modern Idők. (Amerikai film.) DUNAFÖLDVÁRI Akinek vaa egy unokatestvére Bronxban. (Angol film.) PAKS: Az árulás napjai. T—Hl (Másfél helyárral!) (Cseh film.). SZEKSZÁRD, PANORÁMA: Cseh-' desek a hajnalok. I—IL (Másfél hely árral!) (Szovjet film.) NAGYVILÁG: Goya 1—II. (Másfél helyárrai) (NDK-—szovjet—- bolgáT film.) TAMASIS A Vénlány. (Franciát film.) TOLNA: A tüzes íjász. (Robist Hood.) (Olasz—francia film.) • , Azonnali belépéssel felveszünk mérték utáni szabóságunkba FÉRFISZABÓT. Fizetés teljesítménybér szerint. Jelentkezés: Balatonlelle, Szabadság u. 27. Vegyesipari Szövetkezet. (493) Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk és nagyapánk id. STEIG JÁNOS 1913. október hó 28-án elhunyt. Drága halottunk hamvait 1973. december 2-án, vasárnap délután 14,30 órakor helyezzük örök nyugalomra az alsóvárosi temetőben. Gyászoló család (504)