Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-30 / 280. szám

Aláírták a jugoszláviai Becse és a Szekszárd közötti testvérvárosi szerződést A termelés az elsődleges 4 munkaverseny-mozgaloniról tanácskozott az SZMT elnöksége Egy igen alaposan, nagy kö­rültekintéssel elkészített jelen­tés vitájára került sor tegnap, az SZMT elnökségi ülésén. A szocialista munkaverseny hely­zetéről, eredményeiről volt szó. A jelentés részletesen felso­rolta azokat az eredményeket, melyek a gazdasági előrelépést eredményező felhívásokat kö­vetően értek el megyénkben. Szólt a szervezettségről, a szo­cialista brigádmozgalomról, az újításokról. Tolna megye 62 ezer dolgo­zójának fele részt vesz a bri­gádmozgalomban, s huszonöt százaléka szocialista brigádok, bán dolgozik. S bár összessé­gében az eredmények igen po- , zjtívaknak mondhatók, szóba kerültek azok a hibák, hiá­nyosságok is, melyek a ver­senymozgalom gátját képezik, így az, hogy kialakult egy té­ves szemlélet, mely szerint a munkaverseny-mozgalom irá­nyítása a párt-, s a szakszer­vezet feladata. Valóság, mint azt az MSZMP KB 1971. de­cember 1-i határozata is rög­zíti, a szocialista brigádmozga­lom tevékenységét elsősorban a- termelés során kell eredmé­nyesen kifejteni. Ennek elle­nére a gazdasági vezetők nem egyszer másodlagosan kezelik ezeket a feladatokat. Erre mu­tat, hogy az egyes miniszté­riumok. a NIM. ÉVM. PM csak 1972 végén 1973 elején adta ki az ezzel kapcsolatos utasí­tásokat. A jelentés feletti vita során a dolgozók legnagyobb tömegét magábafóglalö szakszervezeti mozgalom vezetői szintén elis­merték az elért jelentős ered­ményeket, de, s ez szinte ter­mészetes, a továbblépés érde­kében a falszólalók inkább a hibákra mutattak rá. Falucskai Károly, az ÉDOSZ MB titkára elmondta, hogy a jelenleg érvényben lévő ren­deletek nem ösztönzik a beru­házó és tervezővállalatokat, hogy az olcsóbb, gazdaságosabb építkezésekre törekedjenek. Molnár Lajos, a KPVDSZ MB titkára arról szólt, hogy a munkaverseny-mozgalom él­vonalát képező szocialista bri­gádok vezetőivel többször kel­lene tanácskozni a gazdasági vezetőknek, ami hasznos lenne a termelés szempontjából. Ma még gyakran érezni, hogy ezt csupán felsőbb utasításra te­szik. Dr. Dankovics László, a SZOT közgazdasági osztályá­nak helyettes vezetője az újító- mozgalomról is beszélt. El­mondta, hogy az országos újí­tókongresszus egyik feladata lesz, hogy új újítási feltétele­ket hozzon, megváltoztatva az anyagi érdekeltség ma még nem eléggé ösztönző voltát. Ez lényeges, mert ma is országos viszonylatban 2—3 milliárd fo­rint évi megtakarítást ered­ményez az újítók tevékenysége, s ezt jelentősen növelni lehet­ne. A brigádmozgalom fejleszté. séről szólva felhívta a figyel­met. hogy a célnak a minősé­gi , fejlesztésnek kell lennie. A szocialista brigádok élcsapat jellege is kockán forog, ha e tekintetben adminisztratív in­tézkedések eredményeként ká_ ros felhígulás következik be. Az értékelések során még min. Horn Dezső miniszterhelyet­tes, és kíséretében a KPM ve­zető munkatársai tegnap Szekszárdra látogattak* hogy tanácskozzanak Tolna megye vezetőivel a közlekedési, hír­közlési helyzetről, a kapcso­lódó határozatok végrehajtá­sáról és a tennivalókról; A megbeszélés a megyei • tanács székhazában volt. Szabópál Antal megyei tanácselnök. Somi Benjamin, az MSZMP megyei bizottságának titkára, dr. Gyugyi János, a megyei tanács elnökének általános he­lyettese, Bucsi Elek, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője, Fábián Imre, a megyei tanács osztályveze­tője, dr. Ambrus Attila. a megyei pártbizottság munka­társa, mint Tolna megyei ve­zetők és szakértők vettek részt a tárgyaláson­dig fellelhető pontozásos rend­szer, ami csak a formalitást erősíti, pedig a jó munkát a gazdasági eredmények kell, hogy tükrözzék. Az őszinte és tényekre ala­pozott. vita összefoglalásakor Király Ernő, a Szakszerveze­tek Tolna megyei Tanácsa ve­zető titkára is kihangsúlyozta, hogy a szocialista brigádmoz­galom, s a munkaverseny- mozgalom fejlesztése, elsősor­ban a gazdasági vezetés fel­adata, s nem a szakszervezeté. S az is helytelen, ha a kettőt azonosítják. A szocialista ver­senymozgalomban minden dol­gozóra kell szállítani. De itt sem csupán a számok hajhá- szása a cél. Ami pedig még igen fontos, a mozgalom fel­lendítése érdekében bátrabban kell élni a dicséret és a bírá­lat eszközeivel. A címek oda­ítélésekor ne a statisztika ja­vítására gondoljunk, hanem az erre hivatottak kizárólag az érdem alapján döntsenek. A megyei és a minisztériu­mi képviselőkön kívül részt vett még a tanácskozáson: Galántai József, a Volán Tröszt vezérigazgatójának he­lyettese. dr. Szabó Tibor, a MÁV Pécsi Igazgatósága ve­zetője, Garamvölgy, Miklós, a Pécsi Postaigazgatóság veze­tője. dr. Dajka Miklós rend­őr alezredes, a Tolna megyei főkapitányság, Lőkös Sándor alezredes pedig a BM képvi­seletében. Imre József a KPM megyei Közúti Igazgatóság igazgatója és Forró Lajos, a 11-es Volán igazgatóhelyette­se. Szabópál Antal a tanácsko­zás kezdetén annak az örö­mének adott kifejezést, hogy az évenként ismétlődő mi­niszterhelyettesi és a megyei vezetői tanácskozáson számos eredményről, a közlekedés Tegnap délelőtt ünnepi ülést tartott Szekszárd város Taná­csának Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen a jugoszláviai Becse és Szekszárd közötti testvér- városi szerződést írták alá a szerződő felek. Az ünnepi ülé­sen jelen volt Rúzsa János, az MSZMP Szekszárd városi bi­zottságának első titkára is. Dr. Wéner János vb-titkár megnyitó . szavad után Mátyás István, a városi tanács elnök- helyettese ismertette azokat a kapcsolatokat, amelyek a két város között már 1965 óta fennállnak, majd a jelenlévők előtt felolvasta a testvérvárosi szerződés szövegét. Ezután ke­rült sor az okmány aláírására. Jugoszláv részről Dzakulin Jovan, Becse községi képviselő testületének elnöke, magyar részről pedig Mátyás István, Szekszárdi város Tanácsának elnökhelyettese látta el kézje­gyével a gazdasági és kultu­rális területre egyaránt kiter­jedő testvérvárosi szerződést. Az okmány kicserélése után, mindkét fél a szerződés fon­tosságát méltatta. A Szekszárd városi párt- bizottság nevében Rúzsa János és hírközlés fejlesztéséről ké­szülhet jelentés, azzal együtt, hogy gondjaink, más területen elért gazdasági sikerek miatt a közlekedés és hírközlés te­rületén nem csökkennek. Fábi­án Imre osztályvezető e meg­állapítást tényekkel is bizo­nyította. Tolna megyében pél­dául a közúti balesetek száma növekszik, az utak állapota a követelményeknek nem fe­lel meg. A balesetek száma nő. annak ellenére, hogy a rendőrség, a tanácsi szervek és a közlekedés társadalmi szervezetei jelentős munkát végeznek a közlekedés kul­turáltságának növelése érde­kében- Feladatokat is meg­jelöltek a tanácskozáson, ezek részletes ismertetésére még visszatérünk. Hazánk közlekedésének je­lentős fejlesztése 1968-tól szá­mítható. A vasúti és közúti forgalom növekedése, a kül­földi (tranzit) szállítási igé­nyek növekedése miatt is sok százmillió forintot költöt­tünk el, ennek ellenére elő­rehaladásunk lassú, úgy ta­pasztalják Tolna megye ve­zetői. hogy a megye vasúti és közúti közlekedésében bizo­nyos területeken a fejlődés­korszerűsítés nem tart lépést az igényekkel — mondotta a megyei tanács elnöke. A tárgyaláson sok, a megye lakosságát most. és a jövő évben, vagy a következő terv­időszakban érintő kérdésekről hangzott él vélemény, elkép­zelés. Szóba került a vasút­állomások körzetesítése, kis- állomások megszüntetése. So­mi Benjámin és Szabópál An­tal igen határozottan meg­állapította. csak akkor kerül­het sor — Bátaszék—Pörböly, Dombóvár—Lepsény. Tamási— Keszőhidegkút között — vasúti intézkedésekre, ha számítá­sok igazolják az állomások megszüntetését, a vonatkorlá­tozást, és csakis akkor. ha más területen a feltételeket akkor megteremtették és. ha a megyei vezetés az intézke­déseket jóváhagyja. A megyei vezetés nem elégedett a Tol­na megyei vasúti beruházá­sod megvalósulásával (a dom­első titkár kifejezte reményét,’ hogy a két város lakói: közötti jó kapcsolatok hozzájárulnak a két nép jó barátságához is. Egyben hangsúlyozta, az ün­nepségnek különös jelentőséget ad az, hogy éppen most ünne­pijük a Jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság kikiál­tásának 30. évfordulóját. Ezután dr. Wéner János vb- titkár bejelentette, hogy a szekszárdi eseménnyel egy idő­ben Császár József, a városi tanács elnöke a becsei községi képviselőtestület ünnepi ülé­sén írja alá a testvérváros! szerződésű Az ünnepélyes vb-ülés kötés­ien, baráti beszélgetéssel ért véget. A becsei küldöttség, amelynek tagja még Knecht Imre, a Dolgozó Nép Szocialis­ta Szövetsége községi választ­mányának elnöke, a tegnapi napot a megyeszékhelyen töl­tötte, s ma utazik el Szekszárdi rói. Legközelebb a jövő nyár fo­lyamán utaznak szekszárdiak Becsére, tizenöt diák. akiket Dzakulin Jovan tegnap hívott meg nyaralásra az Adria part­jára. bóvári és bátaszéki csomópont korszerűsítése, a szekszárdi vasútállomás bővítése), E fontos vasúti objektumok a megnövekedett feladatokat már nem tudják megbízha­tóan ellátni. A megyei veze­tők nem fogadták el a kérdés­hez a . vasút vezetőinek ma­gyarázatát- Ismét szóba került Szekszárd és környéke rossz tv- és rádióvételi viszonya. A miniszterhelyettes megnyug­tató választ adott. A tv-adó áttelepítése érdekében a mé­réseket megkezdték. A szek­szárdi postahivatal építéséhez a megye tízmlLlió forintot ad, Horn Dezső annak a remé­nyének adott kifejezést, hogy ennek nyomán előbb is el­készülhet a posta hivatali és központi épülete, mint 1978, A közúti fejlesztésről, az eddigi eredményekről tanács­koztak ezután. Megnyugtató a helyzet: a KPM jövőre és a következő években sokkal több pénzt tud adni Tolna megye útkorszerűsítéséhez, mint eddig. Megkezdik a tol­nai. a dombóvári és a duna- földvári átkelő-útszakaszok korszerűsítését tervezni, il­letve kivitelezni. Sőt. lehető­ség nyílik a Bátaszék—Bony- hád közötti út korszerűsítésé­nek megkezdésére is. A Vo­lán-témák kerültek ezután az asztalra- Pakson forgalmi te­lep épül, és jövőre megkezdik a szekszárdi buszpályaudvar bővítésével kapcsolatos ter­vezőmunkát is. A tanácskozás végért a mi­nisztérium képviselői és a megyei vezetők abban is megállapodtak, hogy a kö­vetkező ötéves tervidőszák eiőtt még tanácskozni kell, hogy egyeztessék a megye elképzeléseit n minisztérium terveivel. Szabópál Antal és Somi Benjamin megköszönte a tárca támogatását. Horn Dezső pedig azt ígérte a Tol­na megyei vezetőknek, hogy a jövőben is, az anyagi le­hetőségekhez mérten támo­gatják a fejlesztési, korszerű­sítési terveket, hogy Tolna megye is országos színvona­lon részesüljön a tárca előtt álló feladatokból és ezek meg, oldásából, — lói Átadás előtt a Tolna megyei Növényvédő Állomás új, szekszárdi központja. Fotó: Gottvakl Tolna megye közlekedésének, hírközlésének helyzetéről, a határozatok végrehajtásáról és a feladatokról tanácshoztak a KPM és Tolna megye vezetői

Next

/
Thumbnails
Contents