Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-29 / 279. szám
A munkahelyi KISZ-szervezetek feladata: törődjenek fokozottabban ideiglenesen távol lévő dolgozóikkal Évente több tízezer fiatal válik meg ideiglenesen munkahelyétől: katonai szolgálatra vonulnak be, gyermekgondozási szabadságra mennek, vagy a magyar—NDK munkaerőegyüttműködési egyezmény alapján külföldön dolgoznak. Viszonylag hosszú időt töltenek távol a megszokott környezettől, kollektívától, sok esetben érzelmileg, szakmailag is elszakadnak mifnka- helyüktől. Jogos igény — foglalt állást a közelmúltban a KISZ Központi Bizottságának ifjúmunkástanácsa —, hogy a KISZ-szervezetek törődjenek többet az ideiglenesen távol lévő fiatalokkal, erősítsék bennük a munkahelyhez tartozás tudatát, az érzelmi kötődést, könnyítsék meg számukra a visszatérést. A KISZ rétegtanácsa nem csupán a figyelmet hívta fel az érdekvédelmi tevékenység e sajátos területére —. ajánlást is kidolgozott a konkrét teendők elvégzéséhez. Az üzemi, vállalati, intézményi KlSZ- alapszervezeteknek például rendszeresen figyelemmel kell kísérniük, hogy az eltávozó fiatal ismeri-e jogait, él-e azokkal, megkapja-e az őt megillető kedvezményekét. Kezde_ ményezzék és ellenőrizzék^ hogy a gazdasági vezetés rendszeresen tájékoztassa az ideiglenesen távol lévőkét a vállalat életéről, gazdasági eredményeiről, fejlesztési terveiről, küldjék meg számukra a fontosabb vállalati szabályzatokat, s szakmai tudásuk fejlesztése érdekében lássák el őket szak- folyóiratokkal, különböző tájékoztatókkal. Ugyanígy meg kell küldeni számukra KISZ- alapszervezetük fontosabb határozatait, dokumentumait A tényleges katonai szolgálatra bevonuló fiatál dolgozókat látogassák meg az alap- szervezet képviselői, ha mód van rá, vegyenek részt az ünnepélyes eskütételen, tájékozódjanak a szolgálati idő alatt elért eredményekről, kitüntetésekről és előléptetésekről, s fordítsanak különös gondot a leszerelt fiatalok politikai, mozgalmi tapasztalatainak hasznosítására. A KISZ-szervezetek keressék fel a gyermekgondozási szabadságon lévő kismamákat, ismerkedjenek meg családi körülményeikkel. gondjaikkal. A zömmel nőket foglalkoztató vállalatoknál kezdeményezzék, hogy a helyi orvosi rendelőkben is kapjanak megfelelő egészségügyi előkészítést a kismamák, szervezzenek névadóünnepséget, ösztönözzék a fiatal anyákat az állami oktatásban vagy különböző szakmai továbbképző tanfolyamokon való részvételre. Tartsák számon a kismama visszatérésének tervezett idejét, segítsenek az apróságok bölcsődei, óvodai elhelyezésében. az ó' véleménye •••••• AZ OLVASÁSRÓL SZÉKELY LÁSZLÓ LEVÉLTÁROS Szeretek olvasni. Leköt. Rendszeresen olvasok. Berkesi Küszöbök című könyvét olvastam utoljára., A napi sajtó cikkeit ugyanígy állandóan elolvasom, Lassan olvasok, s odafigyelek a szövegre. Reggel átnézem az újságokat, este pedig legalább fél órát olvasok. Hiányzik, ha nincs időm könyvet venni a kezembe. Saját kis könyvtáram van, szívesen költőm a pénzt egy-egy jó könyvre. Könyvtári tag vagyok. S ha már megkérdeztek, még néhány gondolatot: 1. Ne csak kocogjunk 10 percet naponta, próbáljunk meg 10 percet aktív olvasással tölteni, s megtaláljuk az élet értelmét, Váljon életszükségletté az olvasási 2. Országszerte könyvtárak állnak rendelkezésünkre. Használjuk ki őket! Könyvesboltokban és antikváriumokban rengeteg könyvet találunk, keressük meg az érdeklődésünknek megfelelőt és olvassuk el! Az árleszállítások megkönnyítik a vásárlás esetleges anyagi nehézségeit 3. Ha nem olvasunk, lemaradunk! Mindenről. Az ismeretszerzés alfája és ómegája a könyv, az újság. 4. Olvasni „csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” • •••••••és a tied?.. Leningrád Csathó Fergeteges gyorsasággal pezsgő, adatokban, sztorikban bővelkedő előadást tartott a szekszárdi fiatal utazók klubjában Csathó István, a most nemrégiben megjelent „Lenin- grád” Című útikönyv szerzője. ö már több alkalommal is szerepelt a klubban és a tőle megszokott alaposság, közvetlenség, szellemesség jellemezte most is. Az előadó és a hallgatóság számára egyaránt — a szó szoros értelmében — kimerítő beszámoló három órán át tartott. Csathó István bevezetésképpen ismertette könyvét, és utalt az íráshoz szükséges forrásanyagokra és utazásaira. Ezután rátért Leningrád részletes bemutatásé, ra. A FUK-on már elhangzott jó pár előadás észak Velencéjéről, de mégis sok újat tudott nyújtani. 140 színes diát Vetített le, melyek nagyobbrészt épületeket és egyéb nevezetességeket ábrázoltak. Külön kitért Lenin és Leningrád kapcsolatára, mivel e kettő elIstván előadása választhatatlan egymástól. Az akkor még Szentpétervárnak nevezett város volt n forradalom bölcsője. Ott győzött először a munkásság, melynek eszmél azóta meghódították csaknem aZ egész Világot A hallgatóság az est folyamán olyan történeteket, híres emberek mondásait, történelmi tényeket hallott, melyeket ez ideig nemigen hallhatott Csathó Istvánt hallgatni külön élvezet. Ő olyan ember, akinek mindenről eszébe jut valami. Az embernek az a benyomása, hogy nem is tudná abbahagyni az előadást. Példaként állítható előadókkal szemben. Dinamikus, mindenkit lehengerlő, jól összeállított előadása méltán aratott nagy 6i_ kert. Záróakkordként dedikálta a FUK-osok által Vásárolt, az est anyagának magvát tartalmazó „Leningrád” című könyvét. Nagy Vendel klubtag Találkozó a nyomdában Szombaton 18 óra után benépesedett a Szekszárdi Nyomda KISZ-eseinek klubterme. Itt találkoztak a Magyar Néphadsereg szekszárdi alakulatának KISZ-tagjai, a Babits Mihály Művelődési Központ, a megyei könyvtár és a megyei levéltár KISZ-fiataljai a vendéglátókkal, a Szekszárdi Nyomda 1. és 2. KlSZ-szerve- zetéveL Az ismerkedési estet műsor előzte meg. A jelenlévőket trombitaszó köszöntötte, majd Kertész Magda írásaiból kaptunk ízelítőt. A páros tánc után Flick Mihály verseiből olvasott fel, s ezzel zárult a nyomdászok műsora. A művelődési intézmények KISZ- szervezetének műsorában bábjáték, zenei rébusz. szójáték és „versek-dalban” irodalmi fejtörő volt. A két kiskatona prózai és énekes paródiaműsora zárta az est első részét Az éjjelbe nyúló rendezvény beszélgetéssel, tánccal és zehé- vel folytatódott Székely László Á jövő héten Folytatjuk hamar népszerűvé vált sorozatunkat, „az ő véleményéről”. A közeljövőben olvashattok majd véleményeket az utazásról, a jópofásko- dásról, amatőrfilmezésről, a komolyzenéről. Persze, sorjában. Jövő héten írunk a filmbarátok klubjának életéről, közöljük egyik olvasónk levelét a barátságról, szerelemről. Legközelebb újra közlünk divatfotót és természetesen rövid tudósításokat a megye fiatalságának életéről. Kik kapták a kitüntetéseket? örömmel olvastam a Népújság 1973. november 9-i számában, a Fiatalok rovatban, hogy megyénkből szép számmal érdemesültek a KISZ- érdeméremre, a Kiváló Ifjúsági Vezető címre, az aranykoszorús KISZ-jelvényre. a dicsérő oklevélre. Jó tudni, hogy figyelemmel kísérik a fiatalok közösségi munkáját, törődnek velük, a kiválókat — lehetőség szerint — anyagi és erkölcsi elisme. résben részesítik. Kerestem, de nem olvashattam a kitüntetettek között (Kun Ágnes kivételévé!) egyetlen kiváló ifjúsági klub vezetőjének nevét sem. Pedig vannak a megyéből heten, közülük négy kétszeresen is kiváló, és egy kétszeresen aranykoszorús klubvezető. A gyakorlat azt mutatja, — ha ez nem is törvényszerű —, hogy a szervezett közösségeknek egyik lényeges "eltétele a vezető személyisége. Aki nemcsak összetart, irányít. rendszabályoz, de min- ienképpen hatást gyakorol a tagokra. Személyes magatartá. sával, jó tulajdonságaival, rá- ermettségével magatartást,, vl- -elkedésforma-változást is előidézhet. Ha az ő egyéniségében ez a többlet nem adott, akkor nehéz elképzelni mögötte a kiválóan működő klubot. Mivel ezek a fiatalok bizonyítottak azzal, hogy a vezetésükre bízott klub kiválónak bizonyult, hadd írjam le nevü_ két: Csöglei Etelka Bonyhád, Ifjú Botond klub (kétszeresen kiváló klub), Szabó Mihály Bonyhád, ZIM ifjúsági klub (szintén), Kun Ágnes Bonyhád, Vénusz ifjúsági klub (szintén), Márkus' László Fácánkert- Kajmád, ifjúsági klub (szintén), Kaiser István Szekszárd, FŰK, (kétszeresen aranykoszorús klub), Sifter József Szekszárd, húszon felüliek klubja, Berecz Zsuzsanna Tamási, Pinceklub. DÉR MIKLŐSNÉ. megbízott klubelőadó A mozgalmi élet területein egyre több a jól dolgozó aktivisták száma. Nincs könnyű helyzetben a járási, városi vagy megyei végrehajtó bl" zottság, amikor egy-egy kitüntetés adományozásiról dönt. Bár köztudott, mégis szükségesnek tartjuk leírni, hogy a személyekre szóló dicsérő oklevél kitüntetésekről az alapszervezetek javaslata alapján a járási-városi, aranykoSZorús KISZ-jelvény, Kiváló Ifjúsági Vezető és KISZ Érdemérem kitüntetésekről a járások, városok javaslatának figyelembevételével, a megyei választott testület dönt. Véleményünk szerint javaslataik megalapozottak, a realitásnak megfelelőek voltak. A levélíró azon felvetését jogosnak tartjuk, hogy csak egy kiváló ifjúsági. klubvezető kitüntetése megyei szinten kevés. Ugyanakkor a megyei klubtanácsnak joga van javaslatot tenni a KISZ megyei végrehajtó bizottságának, a kluboknak adott, illetve adandó támogatása elosztására és a jól dolgozó klubvezetők kitüntetésére. A klubtanács ezen jogával mindeddig nem élt. Bízunk benne, hogy a szélé- sedő klubmozgalom keretében egyre nő a kiváló ifjúsági klubvezetők száma, ennek megfelelően az alapszervezetek és járások a mozgalmi munka e fontos területéről ie egyre több fiatal vezetőt javasolnak kitüntetésre. Várhatóan a megyei klubtanács is él lehetőségével, hogy a kiemelkedően dolgozó klubvezetőket mozgalmi kitüntetésre javasolja. DOBOS GYULA KISZ MB titkátí Tanuljunk fényképezni A felvétel készítése A megvilágítás? (expozíciós) idő pontos megállapítása a felvételkészítés egyik döntő mozzanata. Az objektív kiválasztott fényrekeszértékéhez ki kell választani egy megvilágítási Időt, ehhez figyelembe kell venni a fényviszonyokat és természetesen a film érzékenységét. A megvilágítási időt megállapíthatjuk becslés alapján, megvilágítási táblázatból és (optikai vagy fényelektromos megvilágításmérő) fénymérő segítségével. Becslés alapján csak a gyakorlott fotós képes a helyes expozíciós idő megállapítására, de csak egyszerűbb, nappali fényviszonyok esetén. Sok táblázat van forgalomban, ezek jó tájékozódást nyújtanak a kezdő fotósoknak. Ajánlatos a táblázatot kis kartonra lemásolni, s a fényképezőgép mellett tartani, A táblázatok kö-. fényrekeszérték ' 16 zársebesség 1/30 A fényrekesz és a zársebesség kozott mint látjuk, egyenes tirány van. Az objekiív 16-os fényrekesze a szűkítés fokát mutatja, a 11-es, 8-as, 5,6-es fény- rekesz a 16-oshoz képest a fényrekesz jkozatos nyitását jelenti. Tehát a 16-os fényrekesznél kevesebb fény jut a félvevőanyagra, mint a 11-es féhy-, rekesznél. A zársebességnél a másodperc tört részével számolunk. Az 1/30-as szám a másodperc 30-dd részét jelenti. Mint láttuk, a fénymérő skáláján többféle változata lehet a helyes expozíciónak, mert az előbbi felvételek mellett a 16-os rekesszel 1/30-as zársebességgel exponált felvétel éppúgy helyes, mint a 2,8-es rekesszel 1/1000-es zársebességgel készült felvétel. Mégis tanácsos különbséget tenni, mert egy mozgó témánál (például egy zepes érzékenységű (17—18^ DtN) ^ f!>* mekhez, egy adott expozíciós időhöz (általában 1/60), különböző fényviszonyok mellett adják meg a helyes fényrekeszt. Legpontosabban fénymérővel tudjuk megállapítani a helyes expozíciós időt és a hozzá tartozó féft?- rekeszt. A különböző fénymérők lényege, hogy a fény erősségétől függően mutató lendül ki, és a fényerősség értéke skálán olvasható le. A skála az adott fényviszonyoknak megfelelő zársebességet és a fényrekeszértéket mutatja. A fénymérőn mindén ésetbén be kell állítani a gépünkben használt . film érzékenységét. Nyári napsütéses felvételnél, mikor a Nap a fényképezőgép mögül világítja meg a témát, a fénymérő skáláján 17 DIN-es film esé- lén a következőt olvashatjuk le; 8 56 4 28 1/60 1/125 1/250 1/500 1/1000 futó alaknál) nem tudunk éles képei készíteni 1/30-ds zársebességgé!, míg 1/125-ös vagy 1/250-es zársebességnél már bemozdulds veszélye nélkül készíthetünk felvételt. Általában 1/60-as zársebességnél hosszdbb Idővel (1/30, 1/15* 1/8...) ne dolgozzunk kézből, mert az expönálógomb lenyomásakor kissé megmozdul a gép és így bemozdulna a kép is. Mozgó témák fényképezésekor az expozíciós idő kiválasztását a mozgás sebessége, a mozgó tárgynak a fényképezőgéptől való távolsága, s a mozgás iránya határozza meg. Álló személyre, mozdulatlan tárgyra, épületre 1/60-as, futó személyre 1/125-ös, motorkerékpárra 1/250-es, autóra 1/1000-es zársebesség* gél exponálhatunk. ÍK-J 11 /