Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-02 / 257. szám
NOVEMBER 2 PÉNTEK Achilles napja A Nap kél 6.28 — nyugszik 16.26 órakor A Hold kél 12.28 — nyugszik 22.14 órakor — Uj forgalmi rend lépett életbe az M—1-es nemzetközi főútvonal országhatár és Tatabánya közötti szakaszán. A változás lényege, hogy a nagy forgalmú útvonalról kitiltották a lassú járműveket: a traktorokat, lovas kocsikat és kerékpárokat. Hasonló intézkedés az M—1-es főútvonal Tatabánya és Budapest közötti szakaszán már évekkel ezelőt* "leibe lépett. — Tatarozás Szekszárdon. A Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat a jövő évben a Pollack Mihály és a Széchenyi utcában, valamint a Ga- ray téren egy-egy, a Rákóczi Utcában öt ház tatarozását végzi el hárommillió-kétszázezer forintos költséggel — A simontornyai ÁFÉSZ és a Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat a művelődési házban műsorral egybekötött divat- bemutatót rendezett. A műsorban felléptek: Jákó Vera. Dó- ry József, Mailáth Jenő, Sá- rosi Katalin fővárosi művészek, valamint Zsoldos Imre tánczenekara. (P. 1.) — Vízhiány. Róma házainak kétharmada négy napra víz nélkül maradt, mivel nem lehetett tovább ha'ogatni az örök város vízvezeték-rendszerének nasviavftását. Sok római terve aze^Hqn, tmev a vízhiány elől menekülve hosszú hétvégét tölt vidéken, a benzinhiány következtében meghiúsult. — Békí Ernő, a bonyhádi gimnázium egykori diákja, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének munkatársa tartott előadást régi iskolájában, á 25 éves intézet jelenlegi tudományos tevékenységéről a komunista Párt fel vz" halulás előtti illegális munkájáról — tudéc'‘ H- KW’e« Tó'«" SZÁRAZ, HIDEG IDŐ Várható időjárás ma estig: kev- "n'hő, száraz, hideg idő. A ke’ M megyékben még élénk északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik. Várható legmagasabb hőmérséklet ma plusz 5 fok körül. Távolabbi kilátások kedd reggelig: Az időszak közeidétől erősen párás, helvenként naoköz- ben is ködös idő. A legalacso. nyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 3—mínusz 7, később mínusz 3—plusz 2 fők között. Legmagasabb nannali hőmérséklet plusz 4—plusz 10 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milliméter) csapadék az ország területén nem várható. A Tolna megyei Víz. és Csatornamű Vállalat értesíti a lakosságot, hogy Szekszárdon 1973. november 3-án dé. 9 órától 15 óráig bizonyos mértékben vízhiányok lesznek. A vízhiányok oka a nagyfeszültségű villamos hálózatban végzendő hálózatéoítés és ezzel egyidejűleg hálózat-karbantartás. (43) TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01. 123—61 Soortrovat: 128—15 Kladla: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszá.d. Béla tér L Telefon: 120—11. 120—10 Telex- 13339 Postacím: 7101 Szekszárd. Postafiók 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a szekszárdi Nyomdábau Széchenyi utca 48. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Szél! István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dij egy hónapra 20 r< Indexszám: 23 049 Árleszállítás a Népboltnál Olcsóbb les* a Skála bútor — Kiárusítják a Danuvia-alkatrésxeket — Diabetikus késxítmények cukorbetegeknek A Tolna megyei Népbolt Vállalat novemberben két kereskedelmi akciót szervez, s Szekszárdon a déli kertvárosi 25-ös ABC-áruházban bevezeti a cukorbetegek számára készített diabetikus készítmények árusítását Az egyik akcióval a bútorvásárlóknak kívánnak örömet szerezni. November 5-től december 5-ig leszállítják a közelmúltban a Rákóczi úti lakótelepen rendezett kiállításon is bemutatott Skála bútorok árát. A nagykereskedelmi vállalat tízszázalékos árén. gedményt adott, s a bútorcsalád árát a Népbolt Vállalat további tíz százalékkal csökkentette. így egy hónapon át a vásárlók húsz százalékkal olcsóbban vásárolhatnak ezekből a modern bútorokból. A Népbolt Vállalat ezenkívül vállalja, hogy ezeket a bútorokat száz kilométeres körzetben díjmentesen házhoz szállítja. A bútoroknál sokkal nagyobb mértékben csökkenti a Danuvia motorkerékpárok alkatrészeinek árát.. Ezeknek a járműveknek a gyártását már rég megszüntették, ezért a vállalat üzleteiből a szekszárdi járműboltba összevonta az alkatrészeket, s jelenleg eredeti áruknál mintegy 80—80 százalékkal olcsóbban vásárolhatják meg azok, akik meglévő motorjukhoz esetleg pótalkatrészt akarnak beszerezni. A Népbolt Vállalat régóta tervezi a cukorbetegek számára gyártott diabetikus készítmények összevont árusítását. A tárgyalások eredményeként ezentúl a déli kertvárosi 25. számú ABC-áruházban több mint negyedszáz ilyen hazai és külföldi árucikket hoznak forgalomba. A vállalat a napokban levelet írt, melyet több száz példányban sokszorosítva a körzeti és kezelőorvosokon keresztül eljuttat a cukorbetegeknek. Ebben részletesen felsorolja azokat az áruféleségeket, amelyeket lehet kapni és postán is megrendelhetnek a boltból. Baleset Bátaszéken, Szekszárdin Jóba István 53 éves alsónyéki segédmunkás Bátaszék határában irányjelzés nélkül kanyarodott balra gépével. Így gázolta el a Bátaszáki ÁFÉSZ teherautójával Sárközi János 40 éves bátaszéki gépkocsivezető. Jóba István életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár hozzávetőleg 1000 forint. Csütörtökön, reggel a szekszárdi Szluha György utca és Zrínyi utca kereszteződésében összeütközött ifjú Morvái Ferenc 18 éves szekszárdi segédmunkás segédmotoros kerékpárja és a gyönki építőipari szövetkezet teherautója. Az utóbbit ifjú Kiss Lajos 37 éves gyönki lakos vezette. A karambol következtében ifjú Morvái Ferenc megsérült; alkalmi gépkocsival szállították kórházba. Szigorú büntetések TOLU mini VJJ.AG PXOLEUF.JAl EGTf SUUETEXI WtPÜJSAG Milyen volt az időjárás októberben Szekszárdon ? Fegyelmezetlen járművezetők felett ítélkezett a Szekszárdi Járásbíróság B. VII. számú tanácsa. Martin József 31 éves mö- zsl lakatos augusztus 26-án ittasan vezetett motorkerékpárján szállította ismerősét, Papp Istvánt. Martin legalább 100 kilométeres tempóban előzött egy személygépkocsit, így ütközött össze Rottler Antal tolnai lakos autójával. Párját rit. kító szerencsének köszönhetően a motorkerékpár utasai csak könnyű sérülést szenvedtek, és a járművekben keletkezett kár sem érte el a tízezer forintot! A járásbíróság Martin Józsefet kéthónapi fogházra, 1000 forint pénz-méllékbüptetésre, valamint a motorkerékpárvezetéstől tízhónapi eltiltásra Rossz vicc New York városának 36 esztendős lakosa, Héráid Wagner elhatározta, hogy egy kicsit szórakozik. Feltárcsázta a rendőrkapitányság számát, bejelentette, hogy tolvajok vannak a lakásában. Mikor megérkezett a rendőrjárőr, Wagner közölte, hogy csak viccelt, mert azt szerette volna tudni, milyen operatív módon dolgozik a rendőrség. A tréfacsinálót a bíróság 500 dolláros büntetésre ítélte, s kötelezte, hogy három éven át minden szembe jövő rendőr előtt vegye le a sapkáját. ítélte. A bíróság a szabadságvesztés-büntetés végrehajtását egyévi próbaidőre felfüggesztette. Rácz Lajos 21 éves paksi állami gazdasági dolgozó jogo. sítvány nélkül vezetett motorkerékpárral ütötte el szeptember 12-én, Dunaszent- györgy és Fadd között Oláh Sándor kerékpárost. Oláh Sán. dór könnyű sérüléseket szenvedett. Rácz elmulasztotta, hogy a balesetet jelentse a rendőrségnek. A bíróság Rácz Lajost harmincnapi fogházra. 1600 forint pénz-mellékbüntetésre és a gépjárművezetéstől kétévi eltiltásra .ítélte. A járásbíróság a szabadságvesztés-büntetés végrehajtását egyévi próbaidőre felfüggesztette. A Tolna, megyei Tanác^ VB művelődésügyi osztályának népművelési csoportja és a Magyar Úttörők Szövetségének Tolna megyei, elnöksége tanácskozást tartott tegnap délután a megyei pártbizottság székházában, a megye néoművelési felügyelőinek, a Kórusok Országos Tanácsa járási megbízottá inak, valamint a kulturális szakbizottságok vezetőinek. A megjelenteket Hagyó Irén. a jnegyei úttörőelnökség elLegjellemzőbbnek a kevés csapadékot, valamint a hőmér. sékletben beállt változásokat, és a szokatlan kofán megjelent komoly fagyos napokat lehet felemlíteni. Szélcsendes és meleg nappal köszöntött be az október, rendkívül meleg napok kőidet, keztek, végül rendkívül hideg, fagyos, erősen szeles időben búcsúzott, és léptünk át novemberbe, miután 25-től minden reggel fagypont alatt mu. tatott a hőmérő — sok kárt okozva a mindszent előtti időben a takaratlanul hagyott virágokban. nöke köszöntötte, majd első napirendi pontként ismertette az úttörőcsapatok 1973/74. évi kulturális nevelőmunkáját. Második napirendi pontként VáBh Mátyásné, a megyei kulturális szakbizottság vezetője ismertette az éneklő rajok országos találkozójának felhí- i vását és az ezzel kapcsolatos szervezési feladatokat. Végezetül Hagyó Irén az 1973/74. évi kulturális szemlék ■ előkészítési feladatairól tartott tájékoztatót. A rendkívül enyhe első három hét alatt a szüreti munkálatok zavartalanul folyhattak, és nagyjából be is fejeződtek. Az őszi mezőgazdasági munkákat is akadálytalanul végezhették. Csapadékunk sajnos mindössze 38 mm hullott, jó felé- nyi, mint a havi átlag, s mivel a folyó évben csak áprilisban és júniusban kaptunk a szokásosnak megfelelő mértékű esőt, illetve mivel 8 hónapon át alatta maradt a normálnál, 'az ez évi 10 hónapi csapadékunk mindössze 348 millimétert tett ki, így a lemaradásunk immár 320 millió méterre emelkedett, de a tavalyi csapadékos év eredményével összehasonlítva, — jóval több. Az öt napon hullott 38 mm esőből a 16-i egymaga 26 mm-t tett ki, a többit kis tételekben megosztva kap. tűk. Októberben csak 3 napon nem volt napsütésben részünk, így érthető a magas, közel két_ száz napsütéses órák száma. Erősebb szelek, 8—13-a között, továbbá 18-án és 31-én voltak. — Papa, mi volt mielőtt az emberek kitalálták a televíziót? — Béke és csend. » . Napirenden t az úttörőcsapatok kulturális tevékenysége T MOZI KICSI A VILÁG NOVEMBER 2. BONYHÁD: A csendőr nősül (Francia film.) DOMBÓVÁR: Katonazene. (Magyar film.) DUNAFÖLDVÁR: A betörés. (Felemelt helyárral.) (Francia film.) PAKS: Harc Rómáért I—n (Dupla helyárral) (NSZK-film.) SZEKSZÁRD, PANORAMA: Kis nagy ember. (Felemelt helyárral.) (Amerikai film.) (16.) Du.: Ml a teendő? NAGYVILÁG: Nincs idő (Magyar film.) TAMASI: Tengeri farkas. I—II. (Másfél helyárral.) (Román film.) TOLNA: Az utolsó völgy. (Angol film.) (16.) Hogyan látja a világot egy uszályon szolgálatot teljesítő matróz? Erről adott számot Szekszárdon, a Fiatal Utazók Klubjában (FŰK) Krameroff János klubtag, szekszárdi fiatalember. A beszélgetés során az bontakozott ki a hallgatók és vitatársak előtt, hogy kicsi a világ. Minden itt van a szomszédban, és mindenhol vannak problémák, amelyek éppen azért állnak közel hozzánk. mert emberiek. Bulgáriában nagyon olcsó a zöldség, de „a kenyérük nem a legfinomabb”. Tejárak Marok, kában. Ausztriában valahol fotocellás berendezés nyitja a szállodai kaput, és szidják, ha elromlik ... és más ezer ilyen apróság. Apróság? Más ország, távoli népek élete akkor jut emberközelbe, amikor a turista nem panorámabusszal száguld az országutakon és ott áll meg, ahol megállni engedik, hanem amikor szemlélődni is van ideje. Egy „hegymenetben” óránként 3—5 kilomé. teres sebességgel közlekedő uszályon erre van lehetőség. Útban éppúgy, mint megállásokkor, hiszen útban a legközelebbi munkatárs hetven méterre van az embertől, esetleg a „vonta” másik tagjának végében. Ezenközben azonban lehet szemlélődni, még akkor is, ha a másfél-két méter átmérőjű kormány jó kapasz- kodási felületet biztosit. Meg lehet állapítani az egyes országok falvainak, városainak milyen az építészeti stílusa, milyen a vízparti agrárkultúra. Ha pedig mindezt egyszerű szavakkal minden különösebb felkészültség nélkül mondja ej az ember, egy okos és érdeklődő közösségnek, akkor hasz. nál önmagának és használ a tájékozódni, tudni vágyó társainak, akikhez még akkor is tartozik, ha történetesen egy ,,Érsekcsanád” elnevezésű hajótesten zsilipelik át az al- Dunánál, vagy a Regensburg felé vezétő út hat zsilipjének egyikénél tart. A FŰK e heti összejövetele ismét bizonyítót. ta, hogy ez a klub teljes joggal kapta meg a „kiváló” címet.