Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-09 / 236. szám
P ártsxervexés — pártirányítás A tudományos-technikai forradalom és az ideológiai harc Korunk egyik fontos jellegzetessége, hogy minden új, (vagy legalábbis újnak látszó) történelmi esemény, társadalmi, politikai, avagy kulturális változás azonnal a nemzetközi méretekben folyó ideológiai harc ütközőpontjává válik. Ez történt a tudományos-technikai forradalom első jeleinek felbukkanásakor is. jelenleg pedig, amikor e komplex tár-* sadalmi folyamat a kibontakozás szakaszába lép, tartalmának és történelmi perspektívájának megítélésében heves eszmei harcok dúlnak a legkülönbözőbb ideológiák között. Természetesen a tudományostechnikai forradalom kérdése körüli ideológiai küzdelemben, miként más elméleti kérdésekben is. elsősorban a polgári és a marxista álláspont áll szemben egymással. A polgári szociológusok és filozófusok jelentős része — köztük R. Aron, D. Bell, W. Rostow — a tudományos- technikai forradalomban olyan folyamatot lát. amely megoldja a kapitalizmus ellentmondásait. W. Rostow amerikai gondolkodó például felvázolta a világ fejlődésének olyan sémáját, mely szerint az iparosodás, a technikai haladás során minden ország átmegy a fejlődés átmeneti szakaszából a fellendülés, majd az érettség állapotába, s végül elérkezik a „tömegfogyasztás” szakaszába. Ez utóbbihoz szerinte már több iDari- lag fejlett tőkésország elérkezett, s ez a többi ország (tehát köztük a szociálista országok) fejlődési perspektívája is. A társadalmi változások menetéről alkotott felfogásnak ezek az elvei, ha eltérő megfogalmazásban is, a polgári szociológia más művelőinél ugyancsak felismerhetők. Közös vonása ezeknek az elméleteknek, hogy a technikai fejlettséget, az iparoso- dottság és a fogyasztás szintjét a társadalmi fejlettség döntő jellemzőjének tekintik. Elvonatkoztatnak tehát azoktól a társadalmi-termelési viszonyoktól, amelyek között a technikai és tudományos változások végbemennek. Ezáltal, közvetve, vagy közvetlenül a tudományos-technikai forradalmat szembeállítják a kapitalista gazdasági, társadalmi viszonyokat megszüntető szocialista forradalommal. A polgári szociológusok e részének teóriái a technikának, a természet- és műszaki tudományok felfedezéseinek olyan erőt tulajdonítanak, amely önmagában képes a kapitalizmus feszültségeit, társadalmi és osztálykonfliktusait feloldani. Szerintük az iparilag fejlett tőkésországok már úton vannak a burzsoázia és a munkásosztály antagonizmusának kiküszöböléséhez, a „posztin- dusztrális társadalom teremtéséhez. Álláspontjuk szerint ebben a folyamatban a tőke gazdasági, politikai hatalma zökkenőmentesen átmegy a szakértelmet megtestesítő „technokrácia’’ kezébe. A konvergencia-elmélet ugyancsak ezekhez a feltevésekhez kapcsolódott, illetve ezekre a gondolatokra alapozott. Hiszen hirdetői szerint a technikai fejlődés. a szakértelem növekvő fontossága — Rostow elméletéhez hasonlóan — nemcsak a mai kapitalizmus fejlődési irányát szabja meg. hanem ezen az „egységes útvonalon” haladnak a szocialista országok is. a kapi- taliznvs és n '■zocializmus, a termelés fejlődésével — úgymond — „közeledik” egymáshoz. Az: önmagában vett és a társadalmi összefüggéseitől elszakított technika jelentőségét nemcsak az „ipari társadalom” teóriája és a konvergenciaelmélet abszolutizálja, hanem — másféle módon, másféle következtetéseket levonva — a kapitalizmus kispolgári. romantikus kritikájából kiinduló ideológiák is. Amíg azonban a „posztindusztriális társadalom” hirdetői a technikának pozitív, a kapitalizmus bajaira orvoslást nyújtó erőt tulajdonítanak, addig' egves kispolgári elméletek. például az ..újbaloldal” elképzelései, a viharosan fejlődő technikát olyan romboló hatalomnak tekintik amely a társadalom minden emberi értékeit veszélyezteti. Ebből a gondolatból azután eljutnak ahhoz a következtetéshez, hogy az „igazi” elnyomó hatalom maga az ipari termelés. a technikai civilizáció. A marxizmus—leninizmus elmélete a kibontakozóban lévő tudományos-technikai' forradalmat lényegében a társadalom termelőerőinek forradalmi megváltozásaként fogja fel. A technika a termelőerők egyik alapvető fontosságú alkotórésze, de elválaszthatatlan a technika alkalmazására képes, megfelelő tudományos ismeretekkel és szakmai készségekkel rendelkező emberektől. A tudományos-technikai' forradalmat ezért csak mint komnlex társadalmi-történelmi folyamatot lehet megérteni. Ez a pusztán technikai változásokra nem redukálható, nagy jelentőségű folyamat azonban automatikusan nem vezethet el a társadalom gyökeres átalakulásához, s így egyáltalán nem teszi fölöslegessé, vagy lehetetlenné a társadalmi forradalmat. Sőt. a szocialista forradalom és a tudományos-technikai forradalom között egészen másféle összefüggés van: ez utóbbi tefies kibontakozása, az. emberek érdekében való felhasználása feltételezi a tőkés társadalmi, gazdasági viszonyok forradalmi átalakítását. A tudományos-technikai forradalom folyamatának előrehaladásával ugyanis a technika tárgyi feltételei mellett szükségszerűen egyre inkább megnő az ember szerepe. Ez a körülmény viszont olyan társadalmi viszonyokat igényel, amelyek lehetővé teszik esv- részt a termelés szubjektív tényezőinek, az embereknek a sokoldalú fejlődését, másrészt — az előbbivel összefüggésben — a közöttük lévő kapcsolatok átalakulását. Nem lehet kétséges, hogy mindehhez csak a szocializmus biztosíthatja a feltételeket. így van ez akkor is, ha a tudományos-technikai forradalom első mozzanatai, mindenekelőtt technikai elemei először az iparilag fejlett tőkésországokban jelentek meg. Bár ezek az első változások esetenként valóban eszközül szolgálhatnak a tőkés termelés egyes működési zavarainak kijavításához, összességükben viszont nemhogy megszüntetnék a kapitalizmus ellentmondásait, hanem éppen hozzájárulnak azok kiéleződéséhez. Szó sincs tehát arról, amit egyes polgári ideológusok állítanak, hogy a technikai változások önmagukban elvezetnek a tőkés társadalom gyökeres átalakulásához. Nem jelenthet kiutat a tőkés társadalom válságából a technikával való szembefordulás. a civilizációból való kivonulás sem. Ezt ma már a polgári és kispolgári ideológusok közül is egyre többen felismerik. Még egy évtizeddel ezelőtt a polgári szociológusok között az volt az uralkodó álláspont, hogy a technikai fejlődés valamiféle csodaszerként minden problémát képes megoldani, ma viszont már egyre többen csalódnak a technikához fűződő korábbi reményeikben, illetve a technika elleni lázadás lehetőségeiben, és újfajta megoldási módokat próbálnak keresni. A megoldásnak azonban csupán egyetlen reális útja van: a munkásosztály által vezetett szocialista forradalom. Csak a szocialista társadalom biztosíthatja a tudományos-technikai , forradalom teljes kibontakozásához szükséges feltételeket. a technikának a társadalom egésze érdekében való felhasználását. J. Gy. A helyretevés szándékával Lapunkban vasárnap befejeződött egy cikksorozat, amely egy ember életútjával foglalkozott, a sokadik újrakezdéssel. A téma közérdekűnek mondható, túlságosan is, főleg abból a szempontból, hogy a vállalkozókedv mellett a döntéshozatal előtt nem árt mindenkinek jobban átgondolnia saját képességeit. Elsősorban azt, hogy amit elvállal azzal szemben meg tud-e felelni a követelményeknek, illetőleg mi is az, amire valóban alkalmas, hiszen Olyan ember nincs, aki valamire ne lenne alkalmas. Erről volt szó, viszont számolhattunk azzal, hogy ez a konkrét beszámoló megzavarhatja az érintett közösségeket, s esetleg felesleges találgatásokra ad okot. Ezt mindenképpen el szeretnénk kerülni. Igaz azonban, hogy ha egy ember életútját felidézzük elkerülhetetlen, sőt törvényszerű, hogy olyan kérdéseket, kényesnek látszó részleteket is szóba hozzon, amelyek lezárt, befejezett, elintézett tények. Dehát ez nem megy másként. Itt is az történt, hogy látszólag lezárt ügyet feszegettünk azzal, amit tényszerűen leírtunk. S ilyenformán, mintha az ügyek felülvizsgálatát, újraértékelését szorgalmaznánk. Erről sincs szó. Nem áll ez szándékában sem az elbeszélőnek, sem a lapnak. Ami megtörtént, megtörtént. Újrakezdeni az igazság- tevést ebben a konkrét dologban — semmi értelme. A sokadik újrakezdés című sorozatunk tehát arra való csupán, hogy esetleg mások számára szolgáljanak most már tanulsággal. Történetünk szereplője maga is elmondta, új munkahelyén jól érzi magát, lehet alkotni, nagyok a távlatok. Természetesen őszintén kívánjuk neki, hogy elképzeléseit valóra válthassa. Szóval erről a cikksorozatról vitát nyitni értelmetlen do’og volna. Mi magunk a helvretevés szándékával írjuk ezt a néhány sort azért, hogy leszögezzük: nincs szó sem újraértékelésről, sem „perújrafelvételről”. A sokadik újrakezdés közlését egészen más szempontból indokolták: Jobban gazdálkodjunk önmagunkkal és az emberekkel. Családi munkamegosztás nélkül A korszerű építkezés áldásai mellett bőven megismerkedhettünk annak átkaival is. Sőt. Mondhatnánk, hogy az áldásosságot naponta söpri el az átok. Nem akarunk X. Y, Z családi életének részesei lenni fültanúkként és vagyunk. Vékonyak a falak, a meny- nyezetek nem különben. Ha lázad X-né. hogy nem bírja tovább, elege van az életből, abból, hogy reggel rohan a gyerekkel a bölcsődébe, utána a munkahelyére, onnan a nyolc óra elteltével bevásárolni, majd újra a bölcsődébe a gyerekért, aztán haza, és semmi pihenő nélkül kezdeni a vacsorakészítést, ellátni a gyereket, megvacsoráztatni a családot. mosogatni és mikor már alszik a gyerek, a nagyobbik pedig a papával a tv elé ül, folytatni azzal, ami éppen soros tennivaló. Sokszor hallottam, hallom. X-né nincs egyedül. Több százezernyi társa van. Mai asszonyok, akik nemcsak családanyák, dolgozó nők is, és mint ilyenek, életük gyertyáját két oldalon is égetik, mígnem elégetik. Jobb esetben csak úgy. hogy a családon belül nem tudják maguknak kivívni az egyenjogúságot, az asszonyi, emberi kiteljesedés első és legfőbb biztosítékát. A náluk idősebbek leplezetlen irigységgel és gyakorta feddő hangsúlyozásban emlékeztetnek néha arra. hogy bezzeg amikor ők voltak fiatal asszonyok, sokkal nehezebb volt az élet. Nem volt bölcsőde. Patyolat, házhoz szállított kényelem, mosógép, meg más efféle, és mégis helyt kellett állniok. Csakugyan. Nemcsak kellett. Helyt is álltak, három, négy, öt gyereket nevelve majd csak egy fizetésből. Az más volt. Ez is más. ami most van. Az ember azért dolgozik, küszködik, hogy más legyen. Több lehessen a többre egészséges módon törekvők között. Tartalmilag is több. nemcsak ami kívül látható — külszínre több. A munkamegosztás fogalma ősidők óta ismert fogalom. A családi munkamegosztás fogai, ma azonban nagyon sok család életében csak elvileg tisztázott. értelmezett valami. A gyakorlat elszomorítóan más. Tessék csak meggondolni! A dolgozó nők a napi munka és a munkahelyre való közlekedés óráit nem számítva, további négy és fél, öt órát dolgoznak háztartásukban. A négy és fél. öt óra esetenként több. Ha nagy a család, nyilvánvalóan több idő szükséges a család ellátására is. Egy reprezentatív felmérés adatai szerint a férfiak naponta maximálisan 1,4 órát szentelnek a háztartási munkákban való közreműködésre, s nyilvánvalóan nem azért, mert az erősebb nem képviselőitől csak ennyi telik. Nem az energiával van a baj. Inkább azzal a férfigondolkodással, ami szerint: — Nem azért nősül az ember, hogy asszonymunkákat lásson el. Évek óta beszélünk a családi munkamegosztás szükségességéről mindenféle változatban. Beszélünk úgy. hogy a munkamegosztás hiánya miatt nem tudnak dolgozó nőink szakmailag művelődni, tanulni, szórakozni, pihenni. Pedig az anyai hivatás gyakorlása mellett dolgozó emberekként nyilvánvalóan megilleti őket is a jog a tanulásra, a pihenésre, a szórakozásra. A nagyobb család, a társadalom nem szűnik arra ösztönözni. hogy ki-ki érvényesítse ezt a jogát. A kisebb család azonban retrográdabb erő még napjainkban is, mint azt gondolnánk. A kisebb család tékozol. Kiszolgáltatja magát és az utódokban újratermeli az „erősebb nem” felsőbbrendűségének ostoba, sokszor megcáfolt, megtépázott képzetét. Nem szabadna tűrni! — hallottam nemrég. Tény, hogy nem szabadna, no de ki tud ebbe akármilyen szép szóval, akármilyen meggondolt, jó célú intézkedésekkel kívülről beleszólni? A baj a gondolkodásmódban van. Abban az örökölt „hitünkben” is. hogy a nőnek egyetlen sarzsija, hogy édesanya és urának hű cselédje. Más rangja nincs is. Pedig hát, legfrissebb történelmünk közel harminc éve. ennek épp az ellenkezőjét igazolja. hirdeti! Társadalmunknak a megszokottnál tágabb értelembe vett nővédelmi, anyavédelmi intézkedései pedig azt. hogy nem állhatunk még meg. Korunk nőjének két szerep jutott. Igaz. a gyöngébb nemhez tartozik — ugyancsak korábbi vélelmek szerint —, de teljes rangú és sikerű résztvevője a társadalmi munka- megosztásnak az élet megannyi területén, és mint ilyen, tisztelettel övezett, teljes értékű ember. A családban még más a helyzet, ha a család tagjai nem hajlandóak a háztartási munkák megosztására. Szerencsére vannak családok, amelyekben ez a hajlandóság már régóta több a készségnél. Friss példájuk vajon hány követőt talál? Idővel bizonyára sokat. De azért haszna van a sürgetésnek. bármi oldaláról jön is. Talán ez a sürgetés nem haszontalan... — óa — Befejezés élőit a dombóvári Molnár György utcai lakótelep első szakaszának építése Dombóvár várossá válása ó'a. szinte a földből nőtt ki a Molnár György utcai lakótelep. Egymás után adták át a házakat melyeket három cég; a TOTÉV. az Univerzál Szövetkezet és a Sásdi Építő Ktsz készített el. Ma 279 lakás van készen, ebből 255-be már a lakók is beköltöztek. Nyolc lakás birtokbavétele a napokban történt meg, 16 lakás pedig a közeli hetekben kerül átadásra. És ezzel a Molnár György utca első szakaszának építése be is fejeződött. Szép színfoltja ez „ lakótelep a városnak. Szerencsésen történt, hogy az utolsó ház átadásával szinte egyidőben készül el az út és a járda. Nem kell bokáig érő sárban járni, jó út van a járműves közlekedéshez. Elkészülnek a játszótérrel és a parkosítássá!, és megoldódott a zöldségbolt kérdése is. Horváth Jánosné Dombóvár
