Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-26 / 251. szám
A MAGYAR SZ OeiALMSTA MUN KAS PA R T T O LN A TOLNA HEGYEI VlUG PROLÉfÁRjÁI, ÉGYESOUETEKI XXIII. évfolyam, 251. szám, ARA: 80 FILLÉR Péntek, 1973. október 26. Béke-világkongresszus, Moszkva 4 kongresszus fő feladata, hogy békét, szabadságot, igazságot követeljen a világ minden népe számára 3200 küldött 144 ország, 9 EJ\SZ-stervezet és 117 egyéb nemzetközi szerrezei képviseletében A Kreml kongresszusi palotájában csütörtök délután lágméretű küzdelem kereté- ünnepélyesen megnyitották a béke erőinek világkongresz- ben. szusát, amelyen az előkészítő bizottság legfrissebb ada- íFolvtatás a 2. oldalon 1 tai szerint mintegy 3200 küldött vesz részt 144 ország, (Folytatás a 2. oldalon., kilenc ENSZ-szervezet és 117 egyéb nemzetközi szervezet -------------------------------------------A Magyar Népköztársaság kormányának nyilatkozata A Magyar Népköztársaság népe és kormánya várakozással és bizalommal vette tudomásul az ENSZ Biztonsági Tanácsának október 22-i határozatát. A harci cselekmények haladéktalan beszüntetéséről, a Biztonsági Tanács 1967-es határozata gyakorlati végrehajtásának megkezdéséről, az igazságos és tartós közel-keleti béke megteremtésére irányuló tárgyalások megkezdéséről szóló döntés reménykedéssel töltötte el mindazokat, akik aggodalommal figyelték az egyetemes békét is veszélyeztető véres eseményeket Mindenütt megelégedést keltett, hogy a harcban álló felek nyilatkozataikban elfogadták a Biztonsági Tanács határozatát. Izrael kormánya azonban a fegyveres agressziót — semmi, be véve a Biztonsági Tanács döntését — változatlanul folytatja. Az Egyiptom és Szíria által bevezetett tűzszünetet arra használta fel, hogy alattomos támadást indítson katonai pozíciói javításának érdekében. Izrael agresszív lépésé, nek következtében a fegyveres harcok ma is folytatódnak. Az izraeli militaristák ismét cinikusan semmibe vették az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát és a világ közvéleményének azt az óhaját, hogy a konfliktusnak vessenek véget és kezdjenek tárgyalásokat a válság igazságos rendezéséről. A Magyar Népköztársaság kormánya kijelenti, hogy az így alakult súlyos helyzetért, a Biztonsági Tanács határozatának durva megsértéséért és ennek minden következményéért az izraeli kormányt terheli a teljes felelősség. A Magyar Népköztársaság népe és kormánya a leghatározottabban elítéli az izraeli kormány agresszív magatartását és követeli, hogy haladéktalanul szüntesse be katonai akcióit az arab államok ellen és vonja vissza csapatait az október 22-i tűzszüneti vonal mögé, az ENSZ Biztonsági Tanács határozatának megfelelően. A Magyar Népköztársa, ság kormánya és népe hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete tegyen hatékony intézkedéseket annak érdekében, hogy érvényt szerezzen a Biztonsági Tanács határozatainak. (MTI) képviseletében. A kongresszusi palotában megtartott másfél órás megnyitó plenáris ülésén Romesh Chandra, a BVT főtitkára elnökölt. A kongresszus emblémájával díszített színpadon az elnökségben a nemzeti delegációk vezetői foglaltak helyet, köztük Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront elnöke. Az ülésen vendégként jelen volt Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin, Andrej Gromiko, a szovjet párt- és állami élet több más vezető személyisége. Ülést tartott a Minisztertanács A szocialista munkaverseny — A dolgozók továbbképzése Sean Macbridge, a nemzetközi előkészítő bizottság ír nemzetiségű alelnöke bevezető szavaiban a kongresszus fő feladatául jelölte meg, hogy békét, szabadságot, igazságot követeljen a világ minden népe számára, s megemlítette, hogy a kongresszus ilyen értelmű felhívást készül kiadni. Ezután Romesh Chandra mondott megnyitó beszédet. Bevezetőben üdvözölte a jelenlevőket, akik rfem egy szervezet, vagy mozgalom, hanem több ezer szervezet, párt, csoport, nemzetközi és nemzeti szervezet együttes hatalmas arányú előkészítő munkájának eredményeképpen gyűltek össze a szovjet fővárosban. Ezzel összefüggésben Chandra hangoztatVéget ért A Babits Mihály megyei művelődési központ emeleti előcsarnokában kezdték meg utolsó napi munkájukat tegnap délelőtt a szekszárdi írótalálkozó résztvevői. Cseres Tibor író elnökletével. Az íróknak egyetlen feladatuk maradt tegnap délelőttre, nevezetesen, hogy vitatkozzanak — Illés Lajosnak, a Móra Könyvkiadó főszerkesztőjének tegnapelőtti előadása alapján — az ifjúságról és az ifjúsági irodalomról. A vita folyamán számos író, könyvtáros és a szekszárdi üzemek néhány fiatal képviselője szólalt fel. Az elmondottakat természetesen részletesen ebben a terjedelemben nem lehet ismertetni, s csak utalást tehetünk a vita hangulatára, hőfokára. A rendkívüli aktivitást az is jelzi talán,> hogy egyperc- nyi szünet nélkül a kora ta, hogy a moszkvai fórum a társadalmi erők eddigi legnagyobb tanácskozása, amely „a világ népeinek első közgyűléseként” is jellemezhető. A különböző, sokszor eltérő nézeteket valló szervezetek együttes felkészülése; a kongresszus ajtóinak feltárása mindazok előtt, akik céljait magukénak vallják; az eszmecsere párbeszéd jellegű, amelynek nyílt és becsületes vitát kell eredményeznie a különböző nézetek képviselői között; végül pedig a cselekvő jelleg, ami azt jelenti, hogy a kongresszus nem az öncélú dialógust tekinti céljának, hanem a konkrét tennivalók kidolgozását a békéért, a haladásért, a nemzetközi függetlenségért és a népek szabadságáért folyó vidélutáni órákig beszélgettek a jelenlévők az ifjúságról és az ifjúsági irodalomról. E beszélgetés, — s ezt a felszólalók is megjegyezték —• ismét tanúbizonysága volt annak, hogy az ifjúsággal törődni mennyire fontos, és mennyire társadalmi üggyé vált napjainkban. Ebből adódóan a felszólalók, írók, könyvtárosok és olvasók elsősorban a ma ifjúságáról szóltak, s valamennyien hangsúlyozták, hogy milyen fontos feladata van az ifjúsági irodalomnak, e korosztály nevelésében. i A vitát Illés Lajos, a Móra Könyvkiadó főszerkesztője összegezte, majd Dobozy Imre, a Magyar írók Szövetségének főtitkára mondott záróbeszédet a vendégek nevében. Ezt követően pedig Varjas János, a KISZ Tolna megyei bizottságának első titkára értékelte a kétnapos A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökhelyettesének jelentését az MSZMP Központi Bizottsága 1972. novemberi ülésén hozott határozataiból adódó állami feladatok végrehajtásáról, amely a harmadik negyedévben is megfelelő ütemben folytatódott. Egyebek között sor került a káderpolitikai irányelvek végrehajtásának ellenőrzésére, a népszaporulat kedvezőbb alakulása érdekében szükséges intézkedések kiadására a munkaidő-csökkentés további területekre történő kiterjesztése elveinek kidolgozására,. Budapest és az öt konferenciát. Elmondotta, hogy a Szekszárdon immár harmadízben megrendezett írótalálkozó rendkívül hasznos volt, s a mostani találkozónak különös érdeme volt, hogy azon jó néhány szekszárdi üzem, munkahely képviseltette paagát fiatal dolgozóival. A megyei KlSZ-bizott- ság első titkára ezután javasolta és egyben kérte a' Magyar írók Szövetségét, hogy támogassa annak az írónak a munkáját, aki a jövőben esetleg Tolna megye ifjúságának életével kíván foglalkozni. Varjas János bejelentette, hogy a KISZ Tolna megyei bizottsága adott esetben minden támogatást megad az alkotónak. Végezetül kijelentette: — Bízom a konferencia hasznosságában, s remélem. hogy jövőre ismét találkozni fogunk, a viszontlátásra! — vj — vidéki nagyváros tömegközlekedési helyzetének vizsgálatára. A külügyminiszter tájékoztatta a kormányt az ENSZ jelenlegi ülésszakának eddigi munkájáról és azokról a tárgyalásokról, amelyeket New Yorkban folytatott. A Minisztertanács a tájékoztatót tudomásul vette. f A munkaügyi miniszter jelentést tett a szocialista mun- ka verseny-mozgalom továbbfejlesztésére hozott határ--rátok végrehajtásának tapasztalatairól. Az utóbbi két évben a mozgalom alapvető egységeivé váltak. A célkitűzések általában segítik a gazdasági hatékonyság növelését, a vállalások azonbart még nem állnak mindig összhangban az adott üzemrész feladataival. Vannak gazdasági vezetők, akik a munkaverseny szervezését és irányítását a szakszervezetek feladatának tekintik. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag -tudomásul vette. Eelhívta az érdekelt szervele vezetőit, nyújtsanak több segítséget a vállalatoknak a helyes kezdeményezések elterjesztéséhez és számoltassák be a vállalati vezetőket a munkaversennyel kapcsolatos intézkedéseikről. A Minisztertanács megtárgyalta a kohó- és géoipari miniszter jelentését a közúti járműgyártás központi fejlesztési program II. szakaszának végrehajtásáról. A program teljesítésében érdekelt vállalatok termelése az elmúlt két és fél évben lendületesen fejlődött. Várható, hogy az idei tervüket túlteljesítik. A termékszerkezet átalakításában érintett Vörös Csillag Traktorgyárban szervezeti módosításokra karült sor. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke és a munkaügyi miniszter jelentést tett a felnőtt dolgozók képzésének és továbbképzésének helyzetéről. Az elmúlt években növekedett a felnőtt dolgozók, különösen a nők és a munkások részvétele a továbbképzésben. A vállalatom támogatják, smya- gilag is segítik dolgozóik tanulását, de az új típúsú munkástovábbképzési rendszer vállalati bevezetésében még csak kezdeti eredmények születtek. A vállalatok és az oktatási intézmények között szorosabb együttműködésre van szükség. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. Felhívta a miniszterek, az országos hatáskörű szervek vezetőit és felkérte a Szakszervezetek Országos Tanácsát, hogy nyújtsanak fokozott segítséget a vállalatoknak az új rendszerű munkástovábbképzés megszervezéséhez. a felnőtt dolgozók tervszerű képzéséhez és továbbképzéséhez. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének jelentését a termékforgalmazás rendjének tapasztalatairól. Az anyag- beszerzés tervszerűsége és a 4készletgazdálkodás nem javult kielégítő mértékben. A termékforgalmazás fejlesztésével el kell érni. hogy az áru útja rövidebb, a vállalatok és a népgazdaság számára is minél gazdaságosabb legyen. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a művelődés- ügyi miniszter előterjesztést tett a műszaki egyetemek és természettudományi karok kutatási felszerelésének kiegészítésére. amelyet a tudomány és a technika gyorsuló fejlődése, a korszerű szakemberképzés tesz szükségessé. A kormány az előterjesztést elfogadta és határozatot hozott, hogv a műszaki fejlesztési alapból is növelni kell a felszerelésre fordított anyagi eszközöket. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. a szekszárdi írótalálkozó