Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-03 / 231. szám

t'flíéfeis* gf&i'elem u kézilabda VB TI-beti Szekszárdi Bőrdíszmű“—Győri Richards 15:10 (7:6) #V A nyugati csoportban szereplő három NB U-es győri csapat a vártnál gyengébben szerepelt az őszi fordulóban. a kézilabda nagy hírű fellegvárában, Győrben nem tudnak eredményesen dolgoz­ni a gyakori összekoccanások miatt, pedig anyagi gondjaik nin- csenek a sportköröknek. Ez ha­mar kiderült a vezetőséggel tör­tént beszélgetésekből. A Richards női csapata tavaly esett ki az NB I. B-ből. Jelenleg a Tanárképző csapatával versengenek a kiesés el­len, Játékuk alapján egyáltalán nem .kiesőik. Technikás, nagy lö- vőarőwel rendelkező csapat. A Bőrdíszmű minden tudására és akaraterejére szükség volt, hogy győzhessen. Az eredményből ez' nem tükröződik de ha a jegyző­könyvet nézzük, szakszemmel jól látható, hogy hosszú időn keresz­tül kemény harcot vívott a két csapat. Először a Richards szerzett ve­zetést, de Laboroz szlétp elhajlás­sal a hosszú sarokba lőtt. 1:1. Ez­után felváltva estek a gólok, de a 19. peresben még csak 4:4 volt. Illés Antal 8OÖ-011 és 1500-on országos ifjúsági bajnok Szombaton és vasárnap a ~Nép- etadionban, rendezte a MASZ az évjáratos Ifjúsági atlétikai baj­nokságot. Megyénket a szekszárdi Dózsa, Tolnai VB. Bonyhádi Glm- házkim. Bonyhádi Kg. szák kö­zépiskola, Dombóvári Gimnázium képviselte. Nagy várakozás előzte meg a bajhioikságo«, hiszen sok versenyzőinek ez volt a legna­gyobb versenye ebben az évben. Váltakozó sikerrel álltak helyt versenyzőink. Kiemelkedik niés Antal szereplésé, aki aóO-oít és 1500-on országos bajnokságot nyert, és még 3090 m-em is ezüst­érmet szerzett. Csaba Györgyi nem a legjobb forrná jóban ver­senyzett. de így Is két ezüstérmet nyert és 4ó0-on 4. lett. Nagyszerű­en helytállt Vitda Borbála a ran­gos kőzéptávfutó-mezőnyben. Egyéni csúcsot futott #09-om és 1500-on és mindkét távon elérte az aranyjelvényes szintet. Bronz­érmes lett még Tóth János a ma­gasugrásban, és értékes helyezést ért el a bonyhádi Bólyás gereiy- hajltásbain. Takács és Lohn egyé­ni csúcsa is széfeiy helyezést je­lentett csak 400-on. illetve 3000 in­en. A. tolnai Iánk javuló formában lett 6. helyezett. A Tolna megyei szakosztályok helyezése: 1. Szek­szárdi Dózsa két első, három második, két harmadik három negyedik, egy hatodik, két hete­dik, égy nyolcadik. Bonyhádi Kg. Szakközépiskola egy negyedik. Tolnai VB egy hatodik, egy nyol­cadik. Bonyhádi Gimnázium két hetedik és egy nyolcadik hély. Eredmények: 17 éveseik: 1500 m síkfutás: Bajnok: Illés Alttal tsz. Dózsa) 1 :S5,4 (me­gyei csúcsbeállítás!), ltOOO m: Baj­nok: Illés Antal (Sz. Dózsa) 3:58,5 (új megyei csúcs. Régi ülés 3:59 8 — 1*73.). 3000 m: Illés Antal (Sz. Dózsa) 8:50,6. ... 7. Lohn Miklós (Bonyhádi Gimn.) 9:0». 2. leo m: .. 2. Csaba Györgyi (Sz. Dőzsa) 12.2. 20» m: ... 2. Csaba Györgyi (Sz. Dózsa) 25.3. 400 m: ... 4. Csa­ba Györgyi (Sz. Dózsa) 59,2. 800 m: ... 8. Link Klára (Tolnai VL) 2:26 4. 1500 m: ...6. Link Klára (Tolnai VL) 5«4.8. Magasugrás: ... 7. Veres László (Sz. Dózsa) 1*0. Gerely hajítás: ... 8. Kriszti­án István (Bonyhádi Gimn;) 47.5*. 18 évesek: 800 m síkfutás: ...3. Vida Borbála (Sz. Dózsa) 2:15,4. 1900 m: ... 4. Vida Borbála (Sz. Dózsa) 4 :*2,4. Gerelyhajítás: ... 4. Torma Ibolya (Sz. Dózsa) 41.42. Súly lökés: ... 6. Búzás Erzsébet (Sz. Dóizsa) ll.li. Súlylökés: ...7. Bartha Ferenc (Sz. Dőzsa) 13,15. 400 m: ... 7. Takács József (Bony­hádi Gimn.) si.4. Diszkoszvetés: ... 8. Bukás Erzsébet (Sz. Dózsa) 37,18. 1» évesek: Magasugrás: .,.3. Tóth János (Sz. Dózsa) 1*5. Ge­relyhajítás: ...4. Bólyás Zoltán (Bonyhádi Kg. Szakközépiskola) 58,24. Kajtár alsó lövése hozott újabb egy entitást. s:5. Verhás' és Tötök góljaival 7:6-os félidő »lakúit kU A második félidőt fiira a há­zai csapat kezdte jobban. Nagyon köményen védekezett a Richards. Nem találta az ellenszerét a szek­szárdi csapat, 9:9-ig fej-fej mel­lett haladt a két csapat, Ezután kiét perc alatt 4 gólt dobott a Bőrdíszmű. Topolszki a második félidődben jól védett és technikai bravúrjára vallott a jő indítás is, mert védés után rögtön vissz-ain- dított. s Lftborcz nem hibázott. Török a megszokott helyéről há­romszor is szép gólt dobott. Az utolsó perceikben Fazdkasné és Kajtár jeleskedett, szép gólókat dobtaik. Csákó nagy helyzetben ziccert hagyott ki. de jó lábmun­kával. kiváló védekezéssel pótolta ezt. A Bőrdíszmű csapatát minden dicsé1'-- megilleti, mert igen ne­héz helyzetből tudott nyerni, gyorsasággal és taktikai fegye- HÍ61-L Góldobók: Török 6. La­borra! 4. V* 1.1‘héS 2 Kajtár 2. Fa­zekasáé. Kerékpár Halász László Balaton Kupa bajnok A Magyar Kerékpáros Szövetség és a Somogy megyei Kerékpáros Szövete ség rendezésében került sor az 1973. évi országos hosszú távú bajnokság és a Balaton Kqpa versenyekre. A péntek esti technikai értekezleten a versenybíróság közölte, hogy az eredeti útvonaltól eltérően nem Kaposvár, ha­nem Nagykanizsa felé indítják a me­zőnyt. A rajt időpontját szombaton 9 órában határozták meg. Szombaton reggel fél 9-kor közölték, hogy a verseny mégis a kaposvári úton kerül megrendezére. A verseny során a rendezőbizottság több alkalommal ,,szórakoztatta'* a csapatokat hasonló tévedésekkel. Szombaton, a hosszú távú bajnok­ságon hét szekszárdi versenyző állt rajthoz. Mint kiderült, a szekszárdi fiúk továbbra is tartják jó formájukat és kiharcolták a versenybíróság elis­merését. Különösen jól szerepelt Pá­linkás Csaba, a serdülők mezőnyében, ahol az előkelő és öt olimipai pontot hozó második helyet szérezte meg. Ezen korosztályban indult Halász László is, oki a versenybíróság „jóvoltából" a nyolcadik helyen végzett. Az igazság­hoz tartozik, hogy nehéz megállapíta­ni a sorrendet, amikor 30 fős csoport fut át a célvonalon. A szövetség^ fő­titkára ígéretet tett, hogy a jövőben a hasonló viták elkerülése végett cél- fotógépet biztosít. Külön említést érdeme! még Éppel László, aki az Ifjúsági 131 km-es tá­von a hetedikkel azonos idővel ért célba és ez azt jelenti, hogy ifjúsági aranyjelvényes versenyző lett. Hasonló­an jól szerepelt Sallai Antal, aki a juniorok második helyének győztese­ként a hetedik helyen végzett. Eredmények: Felnőttek (Táv: 153,4 km, 35 Induló) : 1. Debreceni Tibor (Csepel)« . . .14. Schneider Konrád. Juniorok (Táv: 153,4 km, 66 induló): • . .7. Sallai Antal. Versenykerekes ifjúságiak: (Táv: 131 km, 71 Induló) . . .12. Éppel Lqszló. Serdülők (50 km, tló induló): ...2. Pálinkás Csaba. Ökölvívás A Szekszárdi Sportiskola nyerte a megyei SZieikszárd-cm a Zrínyi utcai tor­nacsarnokban, rendezte meg a me­gyei ökölvívó-szakszövetség az 1973. évi megyei serdülő batnofc- Bágot melyen öt egyesület 43 versenyzője ’ vett részt. A pontverseny végeredménye: I. Szekszárdi sportiskola 62 pont (indult lé'.versenyző. Edző: Su- micz Afpád). 2. Páksi Säöv. SK. 40 pont. (indult 12 versenyző. Ed­ző Takács Gyula). 3. Bonyhádi Spartacus 37 pont (indult 9 ver­senyző. Edző: Szabó Zoltán és Berecz János). 4. Dombóvári Szöv. SK 5 .pont (1 veirsenyző. Edző: Almádit László) 5. Tolnái VL 4 pont (3 versenyző. Edző: Wiede- mann János. Részletes eredmények: Papírsúly: 1. 'Botos J. (Bony­hádi, 2. Wem J. (Pálks), 3. Hor­váth L. (Tolna). Harmatsúly: 1. Bagó S. (Szek- száírd), 2. Szarka J. (Paiks). Pehelysúly: A csoport: 1. Liszt- jnajer Á. (Paks), 2. Kiss ö. (Bonyhád). B csoport: i. Szujó L. (Bonyhád). 2. Kolompár F. (SZekszárd). C csoport: 1. Földes! J. (Szekszárdi, 2. Gazsr F. (Bony­hádi. | Könnyűsúly: A csoport: 1. Weil H. (Szekszárd), 2. Molnár A. (Bonyhád) B csoport: l. Sárközi E. (Szekszárdi, 2. Havasi I. (Szék ezárd). Kisyáltwsúly: L Lápinka L. (Bonyhád) 2. Kuncz K. (Szék- . szárd). Váltósúly: A csoport: 1. Balázs K. (Dombóvár), 2. Boros Cs. (Bonyhád). B csoport: l. Gál L. (Szekszárd), 2. Koller J. (Bony­hád). Nagyváltó&úly: A csoport: 1. Dubicz I. (Szekszárdi. 2. Csekei J. (Szekszárd). B csoport: 1. Kiss T. (Szekszárdi, 2. Klein A. (Szek­szárdi . Középsúly: i, Gyimesl J. (Paks). Nagyközépsúly: A csoport: 1. Schreiner Cs. (Paks), 2. Balázs Z. (Tolna). B csoport: 1. Miklós P. (Bonyhád), 2. Balogh J, (Szek­szárd). Félnehézsúly: j. Tljvári Gábor (Szekszárd), 2? Törő P. (Szek­szárdi . A bajnokságon kiemelkedő telje­sítményt nyújtottak: Földesi, Weil, Dublee, Csekei. Ulvári (Szekszárd), Lisztmajer Schreiner (Paks). Bo­tos. Szujó, LipLnika, Miklós P. (Bonyhád). Balázs K. (Dombóvár), Balázs Z. (Tolna). A mérkőzéseket vezette: Mes­tyán Adám és Leposa Béla. Pon­toztak: Oláh Miklós. Leposa De­zső és a vefcetobírók felváltva. A 19 pár küzdelméből csak egy pár­nál volt eltérő a pontozás. a Schreiner—Balázs mérkőzésen, amely nagy harcot hozott (a jobb Balázst kétszer intették szabály­talanság miatti. Úttörők (Táv: 20 km. 22 Induló): • . .8. Halász Zoltán. Vasárnap Fonyódon került sor a Balaton Kupa „kritérium" körpályás versenyre, ahol a szekszárdiak min­den versenyzőjükkel ismét rajthoz áll­tak. Ezen versenysorozaton a várako­zásnak megfelelően Halász László meg­mutatta a versenyzőknek és a verseny- bíróságnak, hogyan kell versenyezni és a vitákat elkerülve egy kerékpár­hosszal biztosan szerezte meg az első helyet és korcsoportjában a Balaton Kupa bajnoki címét. Az úttörő kor­osztályban indult e versenyen Pálinkás Csaba is, de sajnos vezető pozícióban 400 méterrel a cél előtt mindkét lába görcsöt kapott és így csak ötödikként tudott átgurulni a célvonalon. Ugyan­csak szép eredmény Sallai negyedik és Schneider ötödik helyezése is. Eredmények: Felnőttek (7 kör, 1 kör 5800 m) : • . .5. Schneider Konrád. Juniorok (5 kör) : . . .4. Sallai Antal. Versenykerekes Ifjúságiak: (5 kör) : . . .14. Rosza György. Serdülők: (2 kör) : 1. Halász László. Úttörők (2 kör) : . . .5. Pálinkás Csaba, ■ * .8. Halász Zoltán. Hőgyészen az ifiválogatott CSÜTÖRTÖKÖN: TOLNA MEGYE—BARANYA MEGYE Csütörtökön délután Hőgyészen mu­tatkozik be az Idén nagyszerűen sze­replő Tolna megyei Ifjúsági labdarúgó­válogatott. Ezúttal Baranya megye lesz az ellenfél. A hírek szerint Baranya csapata a csoport legesélyesebbje az országos döntőbe való bejutásra. Ezt igazolni látszik eddigi veretlensécs Is, vala­mint a szakszerű és alapos felkészítés, ami Garami József, a Pécsi Sport­iskola siakágvezetö edzőjének nevéhez fűződik. Fiataljainktól becsületes helyt­állást várunk ezúttal is. Érzésünk sze­rint ismét nagyszerű mérkőzés várható és hatalmas küzdelem. Mi háromesélyesnek tartjuk a talál­kozót. Az már szinte túl szép lenne, ha csapatunk harmadik mérkőzése után is veretlen maradna. ^ Csak helyeselni tudjuk« hogy Szek- f szárd után Hőgyészen is bemutatkozik a csapat. Az ifiválogatott az egész megyéből verbuválódott, s így jogos az igény, hogy a megye több közsé­gében is látni szeretnék. Úgy tudjuk, hogy a következő — Tolna—Feiér — mérkőzést Paksra tervezik. Biztosra vesszük, hogy az idei csapat a fiata­lokkal való törődés értelmét minde­nütt, ahol pályára lép. Igazolja és bizonyítja. És ez a tény még a g z'elmeícnsl is fontosabb. A mérkőzésre a Hőgyészi MEDOSZ sporttelepén ke­rül sor, 15 órai kezdettel. Csak háborogni? Bajunk van ezzel, bajunk van azzal. Néha mert rossz, néha mert hiányzik, máskor azért, mert olyan, amilyen. És mindjárt mondjuk. Mert nagyon szere­tünk panaszkodni, szidni a felelősöket. Igaz a sza­vak nem oktalanul hangzanak el igen sokszor. De az a baj, hogy csak szavak. S ha valamit tenni is kell? Akkor mát kevésbé vagyunk lelkesek. Hadd mondjak el két példát. Az első csak néhány emberre vonatkozik. Szekszárdon a Kadarka utca felett — még neve sincs az új utcának — elkészült négy családi ház. De a Villanyt a szerződés szerint csak az év végére vezették volna be a házba. S megindult a segítő­akció. A lakók szaladtak az illetékesekhez, nem ille­tékesekhez, kérték a mi segítségünket is. A közben­járásokra a DÉDÁSZ vezetői kimentek a helyszínre, megnézték, hogy lehetne hamarabb áramot adni az új otthonokba. — Kiépítünk egy ideiglenes vezetéket, pár nap alatt kész lesz — mondták. — Csak adják be az igénylést. . És akkor egyszerre nem lett ilyen sürgős az egész ügy. Teltek, múltak a napok, s egy jó hét, vágy még több is, míg a kitöltött papírokat eljuttatták a la­kók az áramszolgáltatóhoz, A másikban a telefonról van szó. Hacsak a szót ■kiejtjük, rögtön barázdássá válnak a homlokok, min­den szekszárdinak van néhány elkeserítő története. Már van két hete. hogy a Posta udvarias levelet küldött minden előfizetőnek, és azoknak is. akiknek még nincs telefonjuk, kérve, hogy minden kötelezett­ség nélkül jelentsék be az igényüket. A válaszokra az új központ tervezőinek nagy szük­sége lenne. Ennek alapján tudnák meghatározni, hogy a városban hol és milyen kábelhálózatot kell építeni. S az eredmény? Pécsre eddig a több ezer levelező­lap közül csupán kétszáz egynéhány érkezett. Pedig csak a telefont igénylők és a telefonnal rendelkezők többen fannak, mint ezren. Sok gonddal járna a válasz megadása? Ugyan. Hisz mindössze egy-két szót kéne aláhúzni, ugyanannyit a pontozott vonal fölé írni. És még bélyeget sem kel­lene felragasztani, mert a Posta saját ügyeként ke­zeli telefonigénylésünket, tehát a levélke díjtalan. Jó lenne, ha szavainkat tettek váltanák fel, s nem csak akarnánk ezt is,, meg azt is, hanem tennénk is érte valamit. A telefontémánál maradva? ® távbeszélőhálózai tervezői még várják a levelezőlapokat. S aki netán a szemétkosárba dobta, a szekszárdi postán az 1-es ablaknál kaphat másikat. szí. -— t A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.17: Dvorzsák: Ruszalka. 10.05: Kisiskolások műsora. 11.30: A Szabó család, ü.ao: KI nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nó­ták. 13.50: Budapesti művészeti he. tdk. 14.30: Nőkről nóknek. 15.10: Gyermekrádiő. 15.45: Fekete Győr István: Négy dal. 16.00: Vi­lággazdaság. 16.05: Hegyeshalom­tól Záhonyig. I. 18.30: Népi 2ene. 16.47: Forradalmi dalok. 17.05: Külpolitikai figyeld. 17.20: Uj fel­vételeinkből. 17.56: Csongor és Tünde. H. 18.41: Világgazdaság. 18.51: Beethoven: Hősi induló. 19.00: Esti krónika. 19.25: Kritiku­sok fóruma. 19.35; A Zeneakadé­mia nagyterméből. Kb. 21.30: Népdalok. 22.20: Kórusmuzsika. 23.00: Könnyűzene. 0.10: Az Alarl- us együttes játszik. PETŐFI RADIO 8.05: Aldobolyi Nagy György szerzeményeiből. 8.30: Nóták. 9.08: Kíváncsiak klubja. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Tudomány. 12.00: Mozart-művek. 12.40: A Falurádió műsora. 13.03: Négy scherzo 13.40: Orvosok a mikrofon előtt, 14.00: Útirány: Alexandria. 14.45: AZ úszó. és vizilabda-vb-ről. 15.25: A Budapesti Honvéd—Kassa labdarúgó-mérkőzésről. Közben: 17.00: ötórai tea. 18.05: A Budapes­ti Honvéd—Kassa és az U. Dózsa—Waterford BEK-labdarúgó- mérkőzésről. 18.20: Magyar zene­művek. 19.03: Jó estét, gyerekek! 30.00: Esti krónika. II. 20.30: Ope­rettekből. 21.20: cslkágó — szülő­földem. Hamgjáték. 22.06; Dieter Zechlin zongorázik. 22.20: Charles Lloyd kvartettje játszik. 23.15: Julius Caesar. Részletek. 3. MOSOK 18.05' Iskolarádió. Angol. kffzAo haladóknak. 18.25: 1 Andgo'i­19.40: Hangverseny. 20.23: Kama­razene. 21.03: Marilyn Horné éne­kel. 21.38: Hangfelvételek. MAGTAR TV 8.05: iskölatévé: Földrajz. (Alt. isk. 8. oszt.) 9.20: Kémia. (Kö2ép- isk. I. oszt.) 9.55: Delta. 10.25: Te­metés. Film. 11.30: Óvodások mű­sora. 12.05: Nyugdíjasok műsora. 13.35: Földrajz. 16.48: Hírek. 16.55: Bp. Honvéd—VSS Koslce UEFA- kupa labdarúgó-mérkőzés. Kispest­ről. A szünetben: reklámműsor. 18.50: Zenés utazás. Interviziós. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: A föld szíve. — Az Amazo­nas vidékétől északkeletre. Film. sorozat. IV. 20.50: Színészmúzeum. Rózsahegyi Kálmán. 21.30: A Ze­neművészeti Főiskola nagytermén bői. Kb. 22.15: Tv-hlradó — 2. r n. (KÍSÉRLETI) MŰSOR 20.00: A forradalmak kora és Magyarország. III. 20.45: Megzabo­lázott vízforgatagok. Rövidfilm. 21.00: Tv-hlradó — 1. 21.30: Falak között. Tévéfilm. JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.15: Poll.^aljpvacska. 19.00: Rajz- filmek. 19.15: szórakoztató zene. 20.30: Menetrend nélküli vonat — jugoszláv fiám. 22.40; Kor-társak. 2. műsor: 20.30: Vendégségben a zenekar­nál. 21.30: Szabadegyetem. 22.901 Balett. 22.45: Huszonnégy óra. OSZTRÁK TV 1. műsor: 10.00: Iskolatelevízió. 11.90: Va­dászat Havannában. Film. (ism.) 12.50: Hétfői telesport. (ism.l 16.30: Kicsinyeik műsora. 17.10: Kis Sport- ABC. 17.35: Három asszony a hájban. Filmsorozat. 18.00: Fran­cia nyelvlecke. 18.25: Jő éjszakát, gyerekek! 18.30: Tv-konyha 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-Mradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Szenzáci­ók a cirkusz kuoolája alatt. 21.10: Keresztmetszet. 22.10: Tv-híradó. 2. műsor: 18.30t Iskola televízlő. 19.90: Já­ték a szerencsével (4, rész) 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális események képekben. 20.15: Jazz-műsor. 21.05: Riport­műsolr. 22.05: Osztrák któpek. 22.25: Tv-híradó. MOZI BONYHÁD: Valerie (Angol film) (16). SZEKSZÁRD: PANORÁMA: Lá­zadás a buszon (Angol film). NAGYVILÁG: A homok asszo­nya (Japán film} (16),

Next

/
Thumbnails
Contents